Nógrád Megyei Hírlap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-27 / 23. szám
A NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE ................................................................. 2001. JANUÁR 27. | „ Mesterségem mégis te vagy...” Részletek két salgótarjáni kiállítás megnyitószövegéből Ujhelyiné Csincsik Orsolya tűzzománca F0Tó: r.t. A salgótarjáni Bolyai János Gimnázium Derkovits Gyula Galériájában kiállító Újhelyiné Csincsik Orsolya évtizedek óta jelen van a megye szellemi közegében: jó nevű rajztanárként vonult nyugdíjba, ízlést formáló, utánpótlást nevelő pedagógus értelmiségiként, s a művészeti élet aktív résztvevőjeként, kiállítások rendszeres szereplőjeként tartják őt nyilván. Munkásságát nehéz műfaji határok közé szorítani. Az úgymond hagyományos táblaképek, akva- rellek, egyedi rajzok helyett ő inkább zománcot éget a nyaranta rendezett művésztelepeken, saját találmányként műveli a találó elnevezésű kendergrafikát és nem vászonra, hanem hemyóselyemre festi érzelmeit, gondolatait. Kivételes manuális ügyessége a fonalak világában kamatozik leginkább. Ebben olyan intellektuális, elvont mondandó közvetítésére is képes, mint „Az én szigetem” című kompozíció, amelyben egy ember vágya, egy soha be nem teljesülő álma fejeződik ki nem mindennapi módon. A „Nosztalgia” sorozat pedig a csipke különleges szépségét idézi vissza. A selyemfestészetben főként a természeti szép ragadja meg, szívesen meditál a tájak, az évszakok, a napszakok változásain, hangulati hatásain, egy-egy fa, virág, kalász, csokor metamorfózisain. A speciális szakmai tudást igénylő tűzzománc, amely a harmadik nagy szerelme, igencsak árulkodik az alkotó finom lelki alkatáról, lényeglátásáról, harsányságtól mentes színvilágáról. Igazán ötletes, hogy a csillagképekben megfogalmazott, az idő örökkévalóságát (is) jelző, működő óra ha úgy tetszik fogadja, ha úgy tetszik búcsúztatja a látogatót. E hármas tagoltságú tárlat egységes, egymásra rímelő metszetét adja Csincsik Orsolya eddigi munkásságának. Bármelyik műfaj a három közül önállóan is megállja a helyét, bizonyára tudna is csak az egyikből, vagy csak a másikból egy kiállítást rendezni, de akármelyik is hiányozna, nem lenne átfogó, nem lenne igazán reá jellemző e bemutatkozás, amely azt erősíti, hogy jó érzés kulturáltan megfogalmazott, humánus léptékű tárgyak között létezni, s színtelenné, üressé teheti az életet, ha a környezet csak funkcionálisan megoldott, de nem az ember kedvére való. A beidegződött konzervativizmus, a túldíszítettség, a talmi csillogás, vagy ellenkezőleg- az örömtelenségbe hajló ál- vagy akár valódi puritanizmus alkalmasint nehezen bevehető erődnek bizonyul az esztétikum törvényei szerint szisztematikusan építkező művészet számára. De mint e tárlat is igazolja, nem hiábavaló e küzdelem. Szinte meseszerű, hogy Bóna Kovács János negyvenes évekbeli baglyasaljai tanítványa, Gyüre Nándor, az egykori üvegfestő most önálló tárlattal van jelen a mesterről elnevezett galériában a Balassi könyvtárban. A művészetekkel kacérkodó emberek gyakorta hangos különcségeikkel, hivalkodó külsőségekkel, modoros formaságokkal igyekeznek magukra irányítani az érdeklődést, vagy éppen fordítva: a világ fájdalmát magukra véve, rezignált lélekkel vonulnak távol mindentől és mindenkitől. Nos, Gyüre Nándornak mindkét végletet sikerült elkerülnie. Szerénysége, csendes, szemlélődő egyénisége megóvta őt az allűröktől, noha szabad idejének jó részét a vásznak előtt, ecsettel, ceruzával a kezében, rajzolással, festészettel tölti. De talán túlzottan is elszigetelt maradt, soha senki kegyét nem kereste az érvényesüléshez. Kedvét azonban olyannyira nem szegte semmi, hogy folyamatosan alkotott, elsősorban saját és közvetlen környezete örömére, épülésére. És, hogy nem eredménytelenül, azt itt és most is láthatjuk. Többek között „Az én kedves kis unokám” című képet, amely az első volt a pasztellképek sorában. Különleges élményt jelent a két önarckép összehasonlítása is: az egyik 1954-ben, a másik 45 évvel később készült. A „Bujkáló nap” című műve nem véletlenül kapta az 1999-es szécsényi őszi tárlaton Salgótarján város díját. A tárlaton szereplő öt csendélet mindegyike egy kicsit különbözik a másiktól. Gyüre Nándor sok alkotásán fedezni fel Nógrád megye egy-egy szegletét, jellegzetességét (Hollókő, Salgó stb.), de mindegyiknek egyszersmind általános mondandója, érzésvilága is van. Valamennyiről - ha ember nincs is rajta - sugárzik a humánum, a fény és árnyék megannyi egymásra hatásából a természetszeretet világlik ki. Külön is meg kell említeni a „Honfoglaló magyarok a Medves-fennsíkon” című nagy méretű táblaképet, amely a tavalyi millennium tiszteletére, őseink emléke előtti tisztelgésként készült. Gyüre Nándor személyében egy megelégedett, boldog emberrel van dolgunk. Egy olyasvalakivel, aki egész életében azzal foglalatoskodott, amit szeret, azt csinálta, amihez ért. Messziről indult, de igen messzire is jutott... Kiállítása meghívójára nem véletlenül került Nemes Nagy Ágnes „Mesterségemhez” című versének két szép sora: „Mesterségem, mégis te vagy, / mi méred, ami mérhetetlen.” CSONGRÁDY BÉL* Előtérben Gyüre Nándor millenniumi tisztelgése fotó. gyurián tibor. Amiről a feliratos népi textíliák vallanak A kiállított alkotások ügyes kezű nők munkáját dicsérik _________(fotó: rigó tibori S zécsényben a Kubinyi Ferenc Múzeumban a magyar kultúra napján nyílt meg a „Feliratos népi textíliák Észak-MagyarországróF című kiállítás. A tárlat anyagát Debrecen, Eger, Miskolc, Gyöngyös, Salgótarján, Vác múzeumai bocsátották a kiállítást szervezők rendelkezésére. A tárlat kronológiai sorrendben a XVII. századtól, amikor a paraszti világban körök divatját utánozva megjelentek a feliratos, hímzett, majd szövött textíliák, szinte napjainkig végig követi a népi kultúrának ezt a vonalát. Láthatók a finom kidolgozású úri hímzések, a vallási szertartásokon használt textíliák, a paraszti családok nőtagjainak keze munkáját dicsérő alkotások. A bemutatott tárgyak tárháza igen széles skálájú. A rendezők bemutatnak ünnepi rendeltetésű szép textíliákat, a szokásokhoz kapcsolódó munkadarabokat, például a lányok kiskendőit, megcsodálhatjuk a különböző díszes viseleteket, dísztörülközőket, abroszokat, falvédőket. A tárlat bemutatja, hogy Észak-Magyarország egyes részein, településein a népi textilkultúrára milyen szín- és formavilág volt a jellemző. A hímzés és a szövés ismerete a családokban nemzedékről nemzedékre örökítődött át. Az iskolákban - főleg a XIX. században - kézimunkát tanultak a lányok. A szűcsmesterek keze alól is, a megrendelő kérésére kikerültek feliratos munkadarabok. A kiállítás többről is szól, mint a textíliák bemutatásáról. Közvetett formában utal arra az életformára, gondolkodásmódra, érzelmi világra, ami alkotójukra jellemző volt. Számomra a kiállításnak a konkrét ismeret- anyag bemutatása mellett, ez az egyik fontos üzenete. A tárlat május 10-ig tekinthető meg. SZENOGRÁDI FERENC Művészek. Egy más világ. Nehéz fazonok? Nem feltétlenül. Idegenek? Dehogy! Itt élnek a mindennapjainkban, meghatározzák kultúránkat, szórakozásunkat, így véletlenül sem lehetnek azok. Közelebb vannak hozzánk, mint bárki mások, csak MÁSKÉPP. Nézzük őket a tévében, halljuk a rádióban, látjuk az újságban, fellépéseken, néha az utcán, de közelebbit nem tudunk róluk. Hogyan élnek, milyenek a hétköznapjaik? Gyűlölnek, ölelnek, szeretnek? Mindent, amit mi civil emberek csinálunk, csak ők máshogyan. Egy - valamivel - zártabb világban. Ebbe a világba enged bepillantást rovatunk.- Minden nap járok templomba, de ma reggel nem mentem, mert álmos voltam. Aztán rádöbbentem, hogy mikor fogok templomba menni, ha ide kell érnem. Megoldottam, Pasarét környékén, a Frankel Leó utcában van egy kis Máltai Szeretet-templom, oda lementem és aztán robogtam ide.- Valóban minden áldott nap elmegy?- Igen. 1995 óta folyamatosan. Akkor volt egy Hungária-koncert a Népstadionban, ami azért nagyon emlékezetes dátum, mert előtte megbetegedtem, s úgy volt, hogy nem is lesz emiatt Hungária, vagy legalábbis én nem leszek ott...- Komoly betegség volt?- Annyira, hogy éjszaka majd meghaltam... A torkommal volt valami.- Bébeszélte magának, vagy konkrétan így is volt?- Nem beszéltem be, a doki azt mondta, hogy torkomat meg kell műteni, különben megfulladok reggelig. Én azonban nem engedtem, hogy megműtsék, aztán valahogy sikerült túljutni a dolgon... Odáig is nagyon szerettem és bíztam a jó Istenben, szerettem volna kisírni tőle egy ilyen csodát, hogy azon az estén csináljon valamit, mert gyerekkorom óta szeretem őt. Mondtam, hogy most megmutathatod te is, hogy mennyire szeretsz engem uram és addig-addig könyörögtem, amíg tényleg lett egy csoda, de ezt pontosan nem mondanám el. Azóta minden nap megyek templomba, minden nap elmondok egy rózsafűzért, amit a nagymamák szoktak. Ismeri?- Legalább fél óra, amíg elmondod!- És az egész másfél óra! Tulajdonképpen semmi mást nem csinálok, mint amit Mózes kért a néptől, hogy egy tizedet adjon mindenből. A tized az életemből, a 24 órából 2 óra 40 perc és ezt az Úrnak odaadom nagyon boldogan! Nem egy fáradtságos dolog számomra!-Minden nap kér az Úrtól valamit?- Persze!- Ma mit kért?- Vannak állandó kérdések, de először a betegekért imádkozom, aztán a halottakért való könyörgés A művész is ember - Szikora Róbert újra nagykorú lett jön és utána a saját kis egyéni dolgaim, amik majdnem ugyanazok mindig: család, szakma stb. De ezek már nem úgy mennek, mint gyerekkorban, elsős általánosos- ként, amikor szintén imádkoztam. Olyan fejjel az ember ugye azt kéri, hogy az Isten intézze: ma ne hívjanak ki felelni, meg hogy átmenjek a vizsgán... A kereszténységben, a hitben felnőtté kell válni, ugyanúgy megkapni a személyi igazolványt és lehet, hogy nekem ez volt az öt évvel ezelőtti, amikor nagykorú lettem és személyit kaptam a jó Istentől. Újra...- Van az új lemezén egy dal, aminek az a címe, hogy „Pitypang". Szerepel előtte egy évszám is: 1973. Tudatos, személyes dolog ez?- Hogyne! Ez az én kis feleségem. Azon a környéken lakott, ahol én, csak egy másik utcában. Egy utca választott el minket! Ugyanabba az általános iskolába jártunk, s kinéztem magamnak, hogy milyen kis manócska. Gyönyörű fekete szeme volt és már akkor úgy „berezegtem”, amikor megláttam, pedig csak egy kislányka volt a többi között...- Ma pedig élete párja- 27 éves házas vagyok! És előtte pár évet jártunk is együtt, mert még nem volt nagykorú, meg kellett várni az esküvő miatt.- Tegye a szívére a kezét! Nem hiányzik egy gyerek?- Nem, mert úgy érzem, hogy minden gyermek az enyém. Mi döntöttünk így, hogy ne legyen sajátunk, mert amúgy lehetne, de így nincs féltékenység. Bárhová megyünk ismerősöldiöz látogatóba, egyből jönnek hozzám, szeretnek. Én is szeretem őket!- Mennyire mérföldkő az új korong, amin a már előbb említett dal is hallható?- Tény, hogy most azt hiszem, ez a legjobb, de így nem igaz. Szerénykedni sem szeretnék, hogy döntse el a közönség, mert a közönség nem tudja eldönteni. Zeneértő emberek esetleg jóval később visszanézve, higgadtan mondhatják, hogy szerintük... De a „szerin- temet” nekik is hozzá kell tenniük! John Lennon, vagy Stevie Wonder se tudná megmondani, hogy most éppen melyik a legjobb. Ez nem egy versenyfutás, egész másról szól!- Azt mondta zeneértő emberek. Kik ők Magyarországon?- Nálunk ez úgy van, mint annak idején a focival, hogy szövetségi kapitány volt minden férfi, mert mindenki értette. A zenéhez is „ért” mindenki... Sajnos, akik a kereskedelmi rádióknál meghatározzák azt, hogy milyen számokat játszanak, éppen azok értenek a legkevésbé hozzá!- Elég indulatos!- Mert nagyon bosszant! Mi ez a szakma hozzá nem értés? És ők formálják a közízlést! Miért játszanak például üvöltő vackokat, akikhez semmilyen kultúra nem köt?! Sokat lépek föl Amerikában, többször jártam New Yorkban, ha elmennél, látnád, hogy azok a slágerlisták nem is hasonlítanak ahhoz, amit mi játszunk. Mi a német trendet követjük, amit a német nagytőke, mint gyár el akar adni, hogy a diszkóban jól menjen a kábítószer. Nagyon hidegen, keményen kitalált történet ez és irtózatos mennyiségű pénzről szól! Ezért van az, hogy hihetetlen jó lemezek jelennek meg Magyarországon és nem játssza őket a rádió.- Úgy fogalmazott egyszer, hogy „műanyag korszakot élünk”.- Pontosan, minden ízetlen, gyorsan kapjuk be, aztán menjünk tovább. A zenében is ez van: azonnal kell hatni. Ha egy picit már gondolkozni kell egy szövegen, vagy zenén, azt nem kérik maguknak. Ezért a legnépszerűbb a Dári- dó című tévéműsor, csak nem szabadna, hogy az legyen!-Miért?- Mert semmi közünk hozzá! A magam részéről, én nem tudom megnézni, mert engem a szovjet esztrádműsorokra emlékeztet. Ez az egész Dáridó-hisztéria a sváb kultúrát idézi, amikor dülöngélnek ilyen faszékeken. Ebben az országban vagy az amerikai kultúra, vagy a sváb kultúra megy, holott van nekünk egy saját, természetes magyar kultúránk is. Persze ez nem azt jelenti, hogy szűrben kéne ott játszani és csak magyar nótákat énekelni, de mégis kellene, hogy legyen valamilyen identitás. A múlt rendszerben, a kommunizmusban is szépen elrejtőződött, hogy mi vagyunk valakik, vörösre festődött minden, most pedig amerikaira fes- tődik. Pontosabban, mivel Amerika túl messze van, éppen ezért a legnagyobb „bolygó”, ami közel van hozzánk, az Németország...-Nemlehet, hogy csak egy egészséges versenyszeremről van szó? Szinte naponta pnnek az átvett műsorok!- Nem! Mindezek ellenére én nagyon tisztelem a Lajcsit, mint zenészt, meg a közönséget is, aki tud élvezkedni ezen!-Annak idején önnek is volt egy műsom az egyesen...- Viszont az olyan népszerű műsor volt - a „HangszálQ)” -, hogy a mai napig csak a tv-híradó veri meg nézettségben. Legalábbis az Ml-en.- Mi volt az oka a megszűnésnek?- Egész egyszerűen jött a Szenes Andrea és az ő csoportja.-Nem tetszett nekik az ön arca?- Nem tudom, de nem is akarom bírálni őket.- Magyarul: kilették?- Nem foglalkozom ezzel! De hiba volt, hogy megszüntették, mert annyi levelet már nagyon-na- gyon régen kaptam! Most nem az a kor van, amikor tele van a postaláda. ___________ SÁNDOR ANDRÁS
