Nógrád Megyei Hírlap, 2000. december (11. évfolyam, 281-305. szám)
2000-12-27 / 301. szám
2000. DECEMBER 27., SZERDA Nógrád Megyei Hírlap - 7. oldal SPORT T Ű K Ö R Ismét támadás a Dakar ellen? Marokkón és Mauritánián ál halad az autós-motoros sivatagi verseny Őszi bajnok: a Beszterce KK Nógrád megyei férfi kosárlabda-bajnokság A január elsején rajtoló Pá- rizs-Dakar rali mezőnye - az eredeti terveknek megfelelően - annak ellenére átszeli Marokkót és Mauritániát, hogy a Polisario Front nevű gerillaszervezet kilátásba helyezte, hogy rátámad a résztvevőkre.- Ismerjük a sahrawi nép helyzetét. Mi viszont nem politikai, hanem sporteseményt szervezünk, s ebben a munkában a marokkói és a mauritániai hivatalos szervek a partnereink - tartalmazza a rendezők állásfoglalása. A függetlenségi mozgalom vezetői pénteken jelentették be, hogy január 7-én, amikor a mezőny az általuk ellenőrzött nyugat-szaharai területre ér „jogos önvédelemből A korábbi tervekkel ellentétben december helyett január közepén tesztelhet a Forma-l-es Jaguar csapattal az indiai Narain Karthikeyan. Silverstone-ban a 2001-re versenyszerződéssel rendelkező brazil Luciano Burti gyakorolt a 23 éves pilóta helyett, aki a jövő év elején Milton Keynesben próbálhatja ki tudását.- Az autósport világában nőttem fel, hiszen édesapám annak idején ralifutamokon indult. Én viszont a pályaversenyzést választottam, mert az sokkal látványosabb - mondta Karthikeyan. - Dél-Kore- ában nyertem Forma-3-as viadalt, újra a fegyverekhez nyúlnak”. A Polisario Front szerint az, hogy a versenyzők áthaladnak a földjükön, nyüt támadás a sahrawi nép ellen, s egyben az 1991-ben kötött fegyverszüneti megállapodás megsértése. Spanyolország 1975-ben adta meg hajdani gyarmatának a függetlenséget, de azonnal háború tört ki a Polisario és Marokkó között. Az elhúzódó konfliktust 1991-ben fegyverszünet zárta le. A Polisario Front az egyoldalúan kikiáltott szaharai arab köztársaság területe fölött gyakorol ellenőrzést, azonban a Nyugat-Szahara nagy részét ellenőrző Marokkó is jogot fonnál e területre. Az ENSZ népszavazás kiírását javasolja anMakaón edzéselső voltam, s úgy érzem, hogy most kell továbblépnem. A Jaguár lehetőséget adott a Forma-l-es tesztelésre, remélem, meggyőzhetem a világot képességeimről - mondta az indiai tehetség, aki nemzetének első képviselője lehetne a száguldó cirkusz világában. * * * Antonio Pizzonia, a brit Forma-3-as bajnokság brazil bajnoka úgy érzi, hogy elsősorban fizikai felkészültségén kell javítania ahhoz, hogy a jövőben versenyezhessen az autósport egyik legnépszerűbb szakágában. nak eldöntésére, hogy a vitatott terület beolvadjon Marokkóba, vagy függetlenné váljon. 1992 januárjában már tartottak egy referendumot ez ügyben, de több ízben is elhalasztották, mivel a két fél nem tudott megegyezni abban, hogy ki jogosult a szavazásra. Az ENSZ megbízásából ma több mint 270 katonai szakértő és civil rendőr felügyel a népszavazás előkészítésére. A Párizs-Dakar rali korábban - 1994 és 1999 között - hat alkalommal haladt át a veszélyes szakaszon, s minden alkalommal voltak kisebb-nagyobb összetűzések, amelyek többnyire komolyabb sérülés nélkül zajlottak le.- Nagyon nehéz bekerülni a Forma-l-be. Flatalmas a nyomás - mondta a mindössze 20 éves pilóta. - Fittségemen kell változtatnom ahhoz, hogy megfeleljek a követelményeknek. Élveztem a tesztelést az Arrows csapattal, de tudom, hogy még sokat kell javulnom - mondta a tálján versenyző, aki reméli: hamarosan ő is ugyanúgy berobbanhat a Forma-3 világából a Forma-l-be, mint az ugyancsak a brit bajnokságban edződött angol Jenson Button. Pizzonia ^az Arrows előtt a Benetton istállónál is próbálkozott, közepes edzéseredményekkel. KNC-Fekete Sasok Old Boys-PSZF 88-74 (41-35) Vezette: Kiss G„ Orbay Cs. Legjobb dobók Horváth T. 43/24, Juhász B. 22, ill. Végh 3,24/9, Gere M. 13/3. Horváth Tamás elemében volt... Mátranovák -Szécsény 62-70 (35-29) Vezette: Kiss G„ Orbay Cs. LcL: Geese Z. 18, Nagy A. 16/12, Szabó P. 15/12, ül. Tőzsér T. 32, Szabó F. 18/3, Pancsovai G. 14. A hazaiak az első félidőben ráijesztettek a bajnokaspiránsra. PSZF - Karancsalja 20-0 Vezette: Tóth P„ Grosch A. A Karancsalja nem tudott kiállni. KNC-Fekete Sasok utánpótlás - Mátranovák 104-111 (54-60) Vezette: Bán J., Babják J. ld.: Szabó Z„ 35/18, Tóth Zs„ 28/9, ül. Geese Z. 41, Angyal Zs. 32. A csapatok nem sokat törődtek a védekezéssel. Szécsény - Pásztó 59-55 (30-27) Vezette: Laczkó S., Babják J. LcL: Pancsovai 6,26/3, Szabó F. 15, Tőzsér T. 14, iÚ. Markó A. 23, Chikán 1.10/3. Bár még van néhány nap az idei esztendőből, mégis sportfelhívással fordulok a megye lakosságához. 2001-ben több nagyszabású sporteseményt szeretnénk megszervezni a Bátonyterenye-Szorospatakon található DÁTÉ panziót körbevevő szabadidőcentrumban. Szeretnénk elegendő felkészülési időt biztosítani a résztvevőknek, ezért már most köz- zétesszük a jövő évi sporteseményeinkre vonatkozó elképzeléseinket, bízva abban, hogy azokon sok sportot szerető ember elindul majd, vagy szurkolóként, szponzorként támogatja rendezvényeinket. Azon embereknek szól a felhívásunk, akik Nógrád megye fellendüléséért szívesen tennéA várakozásnak megfelelően nagy küzdelmet, szoros mérkőzést hozott a rangadó. KNC-Fekete Sasok Old Boys - Stromfeld 106-69 (49-29) Vezette: Tóth P„ Grosch A. Ld.: Klug P. 41, Horváth T. 35/3, ill. Kaszás A. 22/18, Radies P. 17. A „fiatalított” öregek csapata biztosan vette az akadályt. Stromfeld - KNC-Fekete Sasok utánpótlás 74-114 (35-50) Vezette: Kiss G., Grosch A. Ld.: Radies P. 25, Pribula T. 16, ill. Nagy D. 24, Szabó Z. 20/9. A két nyeretlen közül egy maradt. Mátranovák - KNC-Fekete Sasok Old Boys 69-90 (36^8) Vezette: Deák Cs., Babják J. Ld.: Geese Z. 23, ill. Selmeci G. 27, Petrucsik G. 24/12. Ez az eredménye, ha az „öregek” rákészülnek egy mérkőzésre... Pásztó - PSZF 101-83 (45-49) Vezette: Orbay Cs., Bán J. Ld.: Gubola Z. 36, Markó A. 18, ill. Végh S. 23, Mauer A. 19/6. A második félidőben megtáltosodtak a pásztóiak. Szécsény - Beszterce 62-66 (30-35) nek. A mi megyénk az ország legkisebb, véleményem szerint talán a legszegényebb megyéje. Hívjuk fel az ország figyelmét olyan tömegsportrendezvényekkel, amelyek közül a mi vállalkozásunk az alábbi események megszervezését kezdeményezi: 2001. május 26-27.: DÁTÉ-gyer- meknap különböző sportversenyekkel, játékokkal. A részletes kiírás május hónap első hetében lesz meghirdetve. 2001. június 1-3.: Nógrád megyei városok sportfesztiválja. Az erre vonatkozó felhívást, valamint a háromnapos program- tervezetet, a versenyszámokat már megkapták a városok polgármesterei. 2001. június 20-július 1.: Egészségügyi dolgozók sportVezette: Tóth P., Laczkó S. Ld.: Szabó F. 22/3, Tőzsér T. 20, ill. Erdei Z. 22, Bibók Zs. 19/6. Nagy csatában vesztette el veretlenségét a hazai csapat. Karancsalja - Pásztó 99-93 (57-49) Vezette: Tóth P., Babják J. Ld.: Hollósy L. 37/15, Cséki D. 21, Kasléder D. 19, ill. Markó I. 19/6, Chikán I. 18, Gubola Z. 16. A hazai csapat Cséki Dániel vezérletével meglepetésre végig biztosan vezetve nyertek. Mátranovák - Stromfeld 122-62 (50-30) Vezette: Orbay Cs., Grosch A. Ld.: Geese Z. 35, Tóth Á. 24/3, Langár Zs. 23/9, ill. Radies P. 28. A hazaiak szórták a kosarakat. PSZF - Beszterce 77-88 (41-47) Vezette: Deák Cs., Bán J. Ld.: Végh S. 27/9, Maurer Á. 25/12, ill. Erdei Z. 22, Mede Sz. 20, Mede S. 19, Kalmár Zs. 18. Az őszi végeredmény 1. Beszterce 770586-398 1.000 2. Szécsény 8 7 1 620-472 0.937 3. KNC-FS Old B. 43 1359-2920.875 4. Pásztó 633 505-4480.750 5. PSZF 8 4 4 603-5700.750 hétvégéje. Nagy szeretettel várjuk a három nógrádi kórház sportdelegációi mellett a mentősök csapatát, de szívesen fogadnánk a tisztiorvosi szolgálatok csapatait, valamint minden olyan egészségügyben dolgozót, aki személyes példamutatásával akar elöl járni az egészséges életmódra neveléssel. 2001. július 7.: szorospataki DÁTÉ-futás. Két távon: két és tizenegy kilométeres hegyi futás. 2001. augusztus 27-szep- tember 2.: DÁTÉ Kupa kispályás focitorna, a bányásztalálkozóval zárva. 2001. szeptember 28-30. Rendvédelmi szervek sport-hétvégéje. _________________________SZABIC3 ANTAL vá llalkozó Tesztelhet az indiai reménység Karthikeyan, Pizzonia: új nevek a Forma-1-ben? Tisztelt nógrádi sportbarátok! Tippeljen csapataink 52. heti eredményére, nyerhet! Továbbra is játékra hívjuk olvasóinkat! Találgató játékunkban hat labdajáték-mérkőzés végeredményére keü totószerűen tippelniük 1-es. 2-es vagy X bejegyzéssel. A tárgyhéten telitalálatot elérő tíz olvasónk között sportszervásárlási utalványokat sorsolunk ki, egyikük pedig - ráadásként - egy 500 Ft értékű vacsorameghívást is nyer, melyet a salgótarjáni Pancho Snack Palacsintázóban fogyaszthat el. Figyelem! A tipposzlopokba csak egy tippet írhat, tehát két esélyt nem fogadunk el, azonban egy játékos több szelvényt is beküldheti A kosárlabda- és röplabdamérkőzéseken döntetlen eredmény nem születhet, ezért ezeknél a meccseknél ezt a rovatot ne ikszeljék be! A rosszul kitöltött szelvény érvénytelen, nem vehet részt a sorsoláson! ....................................................................................................... S orszám Mérkőzés A mérkőzés megnevezése 1 X 2 1. Főiskola-Palócokéit A. téli teremfoci Salgótarján 2. Fa-Héj - ÉMÁSZ Svejk 3. Imbusz Traed - Célvonal 4. Ker-Ász - Áfész-Wanzl 5. La-Ver - Winterthur 6. BSA Ötös-Tartós Név: Lakcím: A tippszelvény beérkezési halárideje 2001. január 11., csütörtök 12 óra. Totóeredmények 1. Charlton - Everton 1-0 1 2. Derby County - Newcastle 2-0 1 3. Leeds - Aston Villa 1-2 2 4. Leicester - West Ham 2-1 1 5. Manch. United - Ipswich 6. Sunderland - Manch. City 2-0 1 1-0 1 7. Tottenham - M'brough 8. Brescia - Lecce 0-0 x 2-2 x 9. Fiorentina - Verona 2-0 1 10. Milan - Perugia 1-2 2 11. Napoli - Parma 2-2 x 12. Reggina - Vicenza 1-0 1 13. Udinese - Bologna 3-1 1 +1. Atalanta - Inter 0-1 2 Folytatódik a téli torna A december 26-i nyitónap után ma újabb négy összecsapással folytatódik a Háromkő Takarékszövetkezet Kupa téli teremlabdarúgó-bajnokság a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban (a keddi találkozók lapzártánkkor még tartottak). A mai program. 16 óra: Áfész-Wanzl - Bútorbarlang, 16.50 óra: Ker-Ász - Big Fish Team, 17.40 óra: Winterthur - Tartós, 18.30 óra: La-Ver - BSA Ötös. Találgató játékunkban a teremtorna január 12-13-án zajló utolsó csoportmérkőzéseire tippelhetnek, a beküldési határidő: 2001. január 11. Ha nyerünk, felezünk! A múlt pénteken Kiss Istvánná salgótarjáni lakosnak kedvezett Fortuna istenasszony, az ő tippjeit játszottuk meg. Játékosunk 7 találatot ért el. Reméljük, az elkövetkezendőkben szerencsésebbek lesznek játékosaink. Az új tippelők kedvéért leírjuk játékunk lényegét. Minden hét keddjén lapunkban megjelenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mérkőzéseinek párosításával. Ezt kell játékos kedvű fogadóinknak egy 0-6-7 indexszámú variációra kitölteniük és szerkesztőségünk címére az adott hét péntek déli 12 óráig eljuttatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szelvények között. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen hatot kétesélyesre - lx, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - 1- es, 2-es, vagy x-et kell venni. A pótmérkőzésre csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és beküldött szelvények közül minden héten sorsolás útján választjuk ki azt a tipposzlopot, melyet a játékosok nevében szerkesztőségünk a Szerencsejáték Rt.-nél megjátszik. A kisorsolt játékos nevét és tipposzlopát minden héten szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nyer, abban az esetben a nyereményen felezünk. Kétezer forint alatti összegnél a játékosé marad a pénz. (A példa kedvéért: ha azon a bizonyos szelvényen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasz- szony kegyeit, játsszon velünk! NÓGRÁD*, HÍRLAP Sorszám 1 X 2 1. csapat 2. csapat 1. Arsenal Sunderland Premie, Ugo 2. Aston Villa Leicester 3. Bradford Liverpool 4. Everton Leeds 5. Manchester City Charlton 6. Middlesbrough Coventry 7. Southampton Derby County 8. West Ham Chelsea 9. Fulham Birmingham Division i 10. Gillingham Tranmere 11. Huddersfield Sheffield Wednesday 12. Nottingham Forest Norwich 13. QPR Crystal Palace +1 mérkőzés 14. Newcastle Manchester United Premie, ugo PÓTMÉRKŐZÉSEK 1. Blackburn - Crewe Division ' 2. Grimsby - Portsmouth 3. Sheffield United - Preston 4. Wimbledon - Burnley Indexszám: j A pótmérkőzésekre tippelni nem kell, törlés esetén eredménymegállapításra szolgálnak. 64.. db Név: Cím: A Jaguar januári tesztelésén történelmi teszten vehet részt az indiai Karthikeyan __________________________fotó, amber pb