Nógrád Megyei Hírlap, 2000. december (11. évfolyam, 281-305. szám)

2000-12-27 / 301. szám

7 UNS 2*. a rt 2000. december 27., szerda Szeretettel köszöntjük JÁNOS nevű kedves olvasóinkat! A János bibliai eredetű név, jelentése: Isten kegyelme. A kát. liturgikus naptárban Szent János apostol és evangélista emlékezete. Jézus legkedvesebb tanítványa volt, akire a kereszten rábízta anyját, Máriát. Nevéhez fűződik egy evangélium, három levél és a Jelenések könyve. A Nap kél: 7.35 órakor, nyugszik: 15.59 órakor. 11 mm KiVEIlTO SZERKESZTŐ: Faragó Zoltán Hegedűs Erzsébet : (32)416-455 180 évvel ezelőtt, 1820. december 27- én hunyt el Szarvason Tessedik Sámuel (képünkön) evangélikus lelkész. Szülő­városában gazdasági iskolát létesített, ami alapjául szolgált Festetich György által alapított keszthelyi Georgikonnak. A parasztság lelkes tanítója volt. Fő mű­ve A paraszt ember Magyarországon mi­csoda és mi lehetne, 1784-ben eredetileg németül jelent meg, majd Kónyi János fordította le. Emlékére 1961-ben Tessedik-emlékérmet alapítottak és Szarvason szobrot emeltek. 40 éve, 1960-ban hunyt el Budapesten Tamás Lajos költő. Ver­seivel a felvidéki városok hangulatának és az ott élők életének megörökítésére törekedett (Üvegen keresztül - 1929, Fonál men­tén - 1932, Hamuszínű ég alatt - 1938). 395 esztendeje, 1605-ben japán kalózok gyilkolták meg Szin­gapúr közelében John Davis angol tengerészt. 1585-ben fedezte fel a Grönland és Baffin-sziget közti kb. 650 km hosszú Davis- szorost, majd 1592-ben a Falkland-szigeteket. 475 éve, 1525-ben született Palestrinában Giovanni Palestrina, itáliai zeneszerző, a klasszikus vokálpolifónia legna­gyobb mestere, akinek stílusa a katolikus egyházi zene minta­képévé vált. 1571-ben ezen a napon született Johannes Kepler német csil­lagász, 1822-ben pedig Louis Pasteur francia vegyész. Várható időjárás: ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE Eléggé barátságtalan időre van ma kilátásunk. Reggel és délelőtt sokfelé kell ködre számítani. Napközben időnként megélénkül a délkeleti szél. Sok felhő lesz fölöttünk, és többször megered az eső, ónos eső, havas eső. Igazán hideg azonban még nem lesz. Közlekedésmeteorológia K“ZI",", Az ország északi felében túlnyomórészt hideg-, a déli tájakon viszont döntően melegfront jellegű a változás. IIvHoTa cí!i-\ Remekmű jfSuTz A fiatal festő (0 büszkén kérdezi T? mflértő ismerősé- tői:- Mit szólsz a Hurrikán című festményemhez?- Fantasztikus. Valódi elemi csapás. Újgazdag Egy férfi nézegeti egy műkereske­dő választékát. Az egyik képnél meg­áll és azt kérdezi: - Ki csinálta ez a festményt? A műkereskedő udvariasan kijavít­ja: - Ez egy linómetszet, uram.- Ó, hát persze! Rögtön ráismer­hettem volna a keze munkájára! 3jfcSf& $$ ífí . v '0. % $£ íj? 3jC á* Ml VÁRMA ÖNRE ? Hírlap-horoszkóp * * * Bak (XII. 22-1.20.) Baráti, szakmai kapcsolatainak ápolgatá- sával telnek el az esztendő utolsó napjai. Se idejét, se pénzét ne sajnálja, mert mindez bőségesen meg fog térülni. Vidám szilvesztere lesz, ha enged barátai csábításának. Vízöntő (I. 21-11. 20.) Az esztendő utolsó napjaihoz bőven lesz alkalma csillogó rendezvényeken, koncerteken részt venni. Baráti körben búcsúztathatja ezt a felejthetetlen évet, amit már a harmadüt évezred követ. Halak (II. 21-III. 20.) Ne azzal foglalkozzon, hogy egy évvel megint idősebb lesz. Csak tapasztalatokkal lett gazdagabb, fogja így fel. Most már ha a számvetéseken túl van, adja át magát az év végi szórakozásoknak. sv. Kos (III. 21 -IV. 20.) Az esztendő utolsó napjaiban elbűvölhe­ti ti ismerőseit. Nagyszerű formában van és élvezi a kömyeze- ** tében uralkodó nyüzsgést. Hízelgő vaüomással illetik, ami boldogító érzés szívének, lelkének. Bika (IV. 21-V. 20.) Csodálatos napja van, amikor a sikertől, VYJ a szenvedélytől valósággal megrészegül. Fantasztikusan jó passzban van. Találkozik valakivel, akinek nagyon megörül. Ä Ikrek (V. 21-V1.21.) A megértő szeretet és a felfokozott szen­vedély varázslatossá teszi az esztendő utolsó napjait. Medi- tációs gyakorlatokkal és a friss levegőn tartózkodással fitt és egészséges marad. 4E a Rák (VI. 22-VII. 22.) Várja ki türelemmel, amíg sorra kerül JgÉgL az égi és földi hierarchiában. Jut bőven a Rákoknak is, csak legyen szemfüles, óvatos! gm. Oroszlán (VII. 23-V1II. 23.) Remek esztétikai érzéke jó esélyt ad a hét közepén várható pénzügyi problémák ellensúlyozá- sára. Készítse fel magát egy pompás szüveszteri kalandra. # Szűz (VIII. 24-IX. 23.) Munkájában sasként szárnyalhat, ha nem akad fenn a már ünnepelni vágyó kollégák pezsgős üve­gein. Ne feledje, az új évben az istenek Aphrodité kertjébe in­vitálják, ahol kedvére pengetheti kedvese lelki húrjait. Í Mérleg (IX. 24-X. 23.) Tél elején az egyik percben magá­nyosnak érzi magát és unatkozik, a másikban azt sem tudja, milyen programok közül válasszon. Ne felejtse köszönteni János nevű ismerőseit! # Skorpió (X. 24-X1. 22.) A téli szünidőben szerencsésen kéz­be veheti gyermekei, szerettei sorsát. Könnyen azonosul problémáikkal, mégsem elfogult. A hivatásával kapcsolatban ma olyan döntést hozhat, amely megváltoztathatja az életét. Nyilas (XI. 23-XII. 21.) A két ünnep között egy nagyobb tár­sasági eseményen vagy jelentős értekezleten akarata ellené-, re is középpontba kerül. Ma egy névnapi rendezvényen adó­dik erre lehetőség. 52. HÉT § '-Áfa 1» Hat szám - egy nyeremény! A HETI NYEREMÉNY) 1000 Ft-os vásárlási utalvány Ä MAI NYsRŐSIÁMr MIím 15.30 órától: Tigris színre lép. Amerikai rajzfilm. 17.45 és 20 órától: Temetetlen múlt. Feliratos amerikai thriller. AjjxdIIM IRannaira» 17 és 19 órától: 28 nap. Feliratos amerikai filmvígjáték. IWüSsaißf&iraMtlä Nagyteremben -15.30 órától: Grincs. Amerikai filmvígjáték. 17.45 és 20 órától: Temetetlen múlt. Színes amerikai thriller. Új teremben -15 és 17 órától: Grincs. Színes, szinkr. amerikai film. 19 órától: Glamuor. Színes amerikai vígjáték. 21 órától: Dögölj meg Drága Mona. Színes amerikai filmvígjáték. MaMslt (Kirm-imii 18 órától: Dögölj meg Drága Mona. Amerikai vígjáték. 20 órától: Glamuor. Színes amerikai vígjáték. Rádió* és televízióműsor-ajánlat KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. 4.33 Hatá- ...... ra k nélkül. 5.00 Reggeli krónika. 5.39 $4oő Éjfetután.. Falurádió. 6.00 Krónika. Sport. 6.30 Gazdaság. 7.00 Krónika. Sport. 8.00 Krónika. Sport. 8.19 Mindennapi tu­domány. 9.04 Napközben. 11.04 Slá­gerfilmek. 11.35100 éve született Ki­rályhegyi Pál. 12.02 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvény- könyv. 13,05 Vendég a háznál. 13.20 Gyülekezeti énekek. 13.30 Reformá­tus félóra. 14.04 Öt perc a rádióról - mindenkinek. 14:09 Klasszikusok mindenkinek. 14.35 Irodalmi figyelő. 14.55 Első közlés. 15.05 Szóljon hoz­zá! 15.55 Zöld hírek. 16.00 Délutáni krónika. 16.20 Hasznos tudnivalók. 16.25 Gyöngyössy Zoltán fuvolázik. 17.05 ..Magyarországról jövök.,.'' (magazin). 18.00 Esti krónika. 19.05 I Sportvilág. 19.30 Esti mese. 19.40 Csodák és csudák. 20.04 Népdalkö­rök... 20.30 Határok nélkül. 21.05 Kossuth-klub. 21.55 Szóló. 22.00 Ké­ső esti krónika. 22.30 Mérleg. 23.00 i Hírek. Kenó. 23.04 Egy énekes.., 19.00 Hírek. 19.04 Unikum. 20.00 Vál­tóhang. 21.00 Hírek. 21.04 „Minden egész eltörött...". 22.00 Szalmaszál. 23.00 Hírpercek. 23.15 Visszajátszás. SO 5.55 Körzeti magazinok. 9.00 Nap­közben. 18.30 Nemzetiségi műsor. 23.00 A BBC magyar műsora petőfi] 4.30 Hírek. Időjárás. 4.32 Hajnali dal­lamok. 5.00 Hírek, Időjárás. 6.00 Hí­rek. Időjárás. 6.03 Kívánságreggel. 7.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 7.30 Hírek. Időjárás. Sport. Közlekedés. 8.45 Sportreggel. 9.00 Petöfi-délelőtt. 9.01 Hírpercek. 9.40 Gordiusz-plusz. 9.50 Apró-cseprő. 10.10 Délelőtti vendég. 10.50 Zöldjelzés. 11.00 Hí­rek. Időjárás. 11.05 Sporthírek. 11.11 Vendég: dr. Gáspár Miklós. 11.48 Korkérdés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta, 13.00 Verkli. 13.01 Hírek. Időjá­rás, Közlekedés. 13.50 Vízállásjelen­tés. 14.00 Zeneszerda. 15.00 Hírek. Időjárás. 16.30 Könyvről könyvért. 16.40 Korhatár nélkül. 17.00 Háztól házig. 17.04 Közlekedés. 18.01 Kö- lyökrádió. 18.30 Számít a technika. 7 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 8.30 Ezredforduló 8.35 Mindent a szerelemért (brazil sorozat-71-72.) 9.30 Naprakész magazin 9.35 Tévétorna Norbival 10.10 „60+” 10.20 Mackónadrágban 10.50 Szemünk fénye 11.35 íz-lelő 11.45 Agóra 12.00 Híradó délben 13.00 Hrvatska krónika (horvát magazin) 13.25 Ecranul nostru (román nyelvű nemzetiségi magazin) 13.55 Hírek. Időjárás 13.57 Roma magazin 14.20 Millenniumi filmtár 14.35 Uz Bence (magyar film) 15.50 Ezredforduló 15.58 Hírek. Időjárás 16.00 Városi szafari (kanadai tévéfilm) 17.30 Háló 17.55 Alaphangok 18.00 Híradó hatkor 18.15 Urunk élete (animációs sorozat-1.) 18.30 Az Év Sportolója- díjátadás - 2/1. 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.00 Nem jogerős 20.30 Kalandorok (francia film, 1966) 22.20 Híradó este. Időjárás 22.30 Aktuális 22.50 Théma 23.05 Alaphangok 23.10 Panoráma 23.40 Idegenek csókja (amerikai film) 1.10 Ezredforduló 5' 8.30 Delta 9.00 Rajongó 9.30 Az MTV archívumából 11.00 Lesz még nekünk szebb életünk 12.05 Boldog születésnapot! (német sorozat) j 13.00 Híradó délben j 14.00 Aranyfüst j 15.30 Európai arcok 16.00 Iskola utca - Szó-köz 17.30 Sorstársak 18.00 Csihi-puhi (am. film) 19.40 Tévétorna Norbival 19.45 Esti mese 20.00 Híradó este. Sport 20.35 Ez történt... 21.25 Beszéljünk a jövőnkről (38.) 21.50 A leghidegebb éjszaka (magyar tévéfilm) 22.40 Záróra 23.40 Halló, itt vagyok! 1.10 Aktuális j>tV2 R Renó 5 22 38 60 December 23-i nyerőszámok 11 14 17 21 26 29 31 35 40 44 50 55 66 70 75 78 w December 25-i Jv Renó nyerőszámok 9 12 13 16 17 20 23 26 31 34 35 36 45 47 48 50 54 61 73 77 Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz-en; 0 - 24 óráig 21.20 Első állomás: Las Vegas (amerikai vígjáték) 23.00 Jó estét, Magyarország! 23.55 Esküdt ellenségek (am. krimisorozat) 0.40 Veszélyes küldetés (amerikai akciófilm-sor.) 1.30 Háló@világ 2.30 Vers éjfél után DUNA TV 5.30 Virradóra 9.10 Téli matiné 9.15 Isten hozta szigetün­kön! (26/4.) . 9.45 Őfelsége kapitánya (angol sorozat - 4/2.) 11.25 Expedíció hét kontinensen át (17.) 12.00 Lapozó. Híradó 12.20 Pop-sa-rock (ismétlés) 12.55 Szegény kis gazdag lány (ism.) 13.45 „A hit védelme, a szegények támogatása" 14.05 Mindennap újság 15.05 Emberrablók (amerikai film-2/1.) 16.35 Templomépítők (dok.-film-sor. - 4/1.) 17.05 Heuréka! Megtaláltam! 17.35 Mesefilmek 18.00 Napóra 18.55 Hej, helyes beszéd! 19.00 Régiók 19.30 Klasszikus dallamok 19.50 Bűvölet (20/15.) 20.45 Fórum 21.25 Szívesen mondom el... - Söptei Andrea 21.30 Híradó. Sport 22.00 Ezredforduló 22.05 A történelem legendái (német sorozat) 22.50 Ezredvége - világvé- - ge? (ism.-terjesztő film) 0.10 Híradó. Vers 23.05 Híradó 23.20 Autómánia (ismétlés) 23.50 Pont hu (multimédia-magazin) 0.20 Urbalekok (am. vígjátéksorozat) HB0 T3cnT KLUB 5.50 Jó reggelt, Magyarország! 8.35 Gimidili 9.10 Labirintus (angol fantáziafilm) 10.50 Közvetlen ajánlat 11.40 Reggeli gondolatok 11.45 Szerencsekerék 12.10 Miért éppen Alaszka? (amerikai sorozat) 13.00 A rózsaszín párduc fia (angol vígjáték) 14.35 Xena (am. fantáziasor.) 15.30 Kastélyszálló -(osztrák sorozat) 16.25 Sonadoras - Szerel­mes álmodozók (mexikói sorozat) 17.10 Maria Isabel (mexikói sorozat) 17.40 Esperanza (mexikói sorozat) 18.30 Tények (hírműsor) 19.00 Szerencsekerék 19.35 Gyerekszáj 19.55 Vad angyal (arg. sor.) 20.30 Poénbomba RTL Klub, 21.20: Csalás és ámítás - Paul Harrington téved. Azt hiszi, hogy a felesége, Lau­ren nemcsak szép, hanem oda­adó hitves is. Pedig csak szép! Arca láttán senki nem hinné, , mennyire gonosz. Az előző ba­rátját, a keménykötésű Renót börtönbe juttatta, csakhogy megszabaduljon tőle. Reno hét év elteltével megszökik a bör­tönből, és bosszúra szomjazik. Hamarosan Lauren nyomára bukkan. Mindent elkövet, hogy pokollá tegye az áruló asszony és újdonsült férje életét. 6.30 Reggeli 8.55 Mire gondolok? 9.00 Recept Klub (ismétlés) 9.15 Szeretni bolondulásig 9.45 Julieta 10.35 Top Shop 11.30 Delelő 12.30 Receptklub 12.55 Joker 13.00 Híradó. Déli kiadás 13.20 Kavalkád 13.30 Kalandos nyár (francia sorozat - 89.) 14.25 Maigret (15.) 16.00 Julieta 16.50 Joker 16.55 Szeretni bolondulásig 17.20 Joker 17.25 Hegylakó (101.) 18.30 Híradó 18.55 Legyen ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.50 Fókusz-ráadás 19.54 Üzenet 19.55 Barátok közt 20.25 Csíííz 21.20 Csalás és ámítás (am. thriller, 1993) 6.30 Wesley Snipes 7.00 Mozi! Mozi! Mozi! 7.30 Hóbarát (amerikai vígjáték) 9.15 Gloria (am. akc.) 11.05 A nagy csapat 3. (amerikai vígjáték) 12.50 Savanyú a szülő (amerikai vígjáték) 14.25 Pénzforgatók (amerikai filmdráma) 16.10 Bolondos szív (spanyol vígjáték) 18.15 Csúcsformában (am. akció-vígjáték) 20.00 A szerelem forgandó (angol film) 21.50 Oltári nő (amerikai vígjáték) 23.50 South Park 0.15 Aki másnak sírt ás (francia-angot-finn romantikus vígj.) 2.05 Egy taxi hátsó ülésén 5. (amerikai dokumentumfilm) 3.05 Nyomd a lóvét! (amerikai akciófilm) 4.50 Tétova lelkek (amerikai filmdráma) TARJÁNI TV 18.00 16. nemzetközi dixielandfesztivál 18.55 Egészségmagazin 19.20 Középpontban a néző Vendég: Réti György, az UPC területi igazgatója 19.35 A kaland bűvöletében (játékfilmsorozat) 20.30 A svéd, akinek nyoma veszett (magyar film) TI 4 17 ? ? NÓGRÁD É, HÍRLAP BALASSAGYARMAT. BATONYTEJtfNYf, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN. SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA,.Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a Célvonal Kft., telefon: 30/9433-548,30/9951-279 juttatja el a lapot. Teijeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó saját terjesztési hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 795 Ft, negyedévre 2385 Ft, fél évre 4770 Ft, egy évre 9540 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült.

Next

/
Thumbnails
Contents