Nógrád Megyei Hírlap, 2000. december (11. évfolyam, 281-305. szám)
2000-12-19 / 296. szám
Egy falu, egy nap: Mátraterenye Bizakodással tekintenek a jövő elé a községben - tudtuk meg. A község különösen nagy gondot fordít az intézmények magas színvonalú fenntartására. 2. oldal Mérce és példa: a tanár élete Számos szakmai és kulturális programmal búcsúzik a 2000. esztendőtől Salgótarjánban a J. L. S. Alapítványi Iskola. A háromnapos rendezvénysorozat nyitánya tegnap volt. 3. oldal Veresegyházra kerültek a trófeák A Balassagyarmati Városi Sportcsarnokban hat csapat részvételével rendezték meg múlt vasárnap a Szilveszter Kupa női kézilabdatomát - levezetésként a bajnokság után. 7. oldal BALASSAGYARMAT. BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ. RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS TÉRSÉGÜK NAPILAPJA 2000. DECEMBER 19., KEDD XI. ÉVFOLYAM, 296. SZÁM ÁRA: 47 FORINT ELŐFIZETVE: 31 FORINT Ha előfizet púnkra Ft-ot takaríthat meg. Részletes információ: mellék Pártelnök Nógrádban Kovács László, a Magyar Szocialista Párt elnöke látogat december 20-án, szerdán Nógrád megyébe. A politikus 11 órától Balassagyarmaton, a művelődési ház könyvtárában találkozik a kisebbségi és civil képviseletek vezetőivel. 13 órakor a szécsényi Rákóczi szoba megtekintése szerepel programjában. Szocialisták az önkormányzatokért - ezzel a címmel tart fórumot Kovács László 14 órától Bátonyterenyén, az Ady Endre Művelődési Házban. A hallgatói önkormányzat meghívására 17 órától a salgótarjáni Pénzügyi és Számviteli Főiskolán tart előadást a pártelnök az Ifjúság és az Európai Unió címmel. Üj év, új beruházás Magyargécen a település életében mérföldkőnek számító időszak köszönt be a jövő év tavaszán: megkezdődhet a szennyvízcsatorna építés, megvalósításához céltámogatást nyert az a tíz község, (az egyik Magyar- géc), amely Ludányhalászi gesztorságával társulást hozott létre a feladatok elvégzése céljából. A nettó 2,6 milliárd összköltségből Magyargécet 330 millió forint érinti. A beruházás forrása összetett, a céltámogatáson kívül része a Vízügyi Alap, a Környezetvédelmi Alap és a területfejlesztési tanács támogatása, az ön- kormányzaü saját erő, s ide sorolandó a lakossági hozzájárulás is. Utóbbi a résztvevő önkormányzatok megállapodása alapján mindegyik településen azonos mértékű - 240 ezer forint. •Hogy ez minél kisebb terhet jelentsen az embereknek, kihasználnak egy államilag támogatott megtakarítási formát, a lakástakarékpénztári szerződéseket, amelyek több szempontból előnyösek. Az állami támogatottság mellett például azért is, mert havi 818 forintos részletekben lehet fizetni a hozzájárulást. Ezen kívül, mivel nem kell hitelt felvenni, a befizetéseket kamat nem terheli. A lehetőség igen kedvező fogadtatásra talált a magyargéciek körében (hasonló a helyzet a társulathoz tartozó többi településen is.) NYUGDÍJASOK TELEVÍZIÓJA Nagy értékű színes televíziót kapott tegnap a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ nyugdíjas- klubja Puszta Bélától, a megyeszékhely polgármesterétől. A délutánt a salgótarjáni zeneiskola fuvola triójának műsora tette meghitté. FOTÓ: GYURIÁN TIBOR Nemzeti értékeink megbecsülése Európai régiók gyűlése Finnországban - Jövőre Sopron lesz a házigazda December 7-8 között húsz ország száznegyvenkét régiójának képviselői tartották tanácskozásukat a finnországi Seinajokiban. Hazánkból a magyarországi 19 megye képviselői, köztük Tőzsér Zsolt Nógrád Megye Közgyűlésének alelnöke vettek részt az Európai Régiók Gyűlésén.- Mit leket tudni erről a szervezetről?- Tíz éve alakult meg az Európa Régiók Gyűlése, azzal a céllal, hogy az országok közötti kapcsolatot ápolja és az EU-integráció útját egyengesse, valamint az egyek régiók között meglevő gazdasági, társadalmi különbségeket enyhítse. Hangsúlyozni érdemes, hogy a szervezet munkájában már teljes jogú tagként vehetnek részt az EU- tagságra várakozó tagországok, közöttük Magyarország.- Milyen kérdések kenitek napirendre? (Folytatás a 3. oldalon) Toronyépítéstől várospolitikáig Tegnap délután Szécsényben közmeghallgatással kezdődött a városi testületi ülés. Tőzsér Ferenc neheztelte, hogy lakóházak között Westel torony épül. A témával kapcsolatban többen is kifejtették véleményüket. Szabó Istvánné is kifogásolta a torony építését, azt, hogy a lakóházak között nem szabad a 60 méter magas tornyot megépítem. Kósik János arról szólt, hogy a város Tugár részén a csapadékvizet elvezető árkok eltömődtek. Megkérdezte, hogyan üzemelhet a lakóházak mellett betonkeverő üzem. Bállá Tibor kérte a Rákóczi szobor megvilágítását, javasolta Rákóczifalvával, Rozsnyóval és Ipolysággal a testvérkapcsolat felvételét. Kifogásolta a Várkert állapotát, kérte a borjúpást rendbetételét. Bejelentette, hogy a város Rákóczi szervezetei együttműködési megállapodást kötöttek, s szóvá tette, hogy a helyi újságba nem korrekt fényképek kerültek. Horváth Pál felvetette, hogy a telkén, amit korábban vásárolt, magánszemélyek szennyvízcsatornája vezet keresztül. A vásárláskor erről ő nem tudott, ezért kárpótlást követel. Batta Istvánné köszönetét mondott a város vezetőinek, hogy a Somogyi Béla utcában is söpörtelek a közhasznú munkásokkal. Elismerését fejezte ki az ön- kormányzatnak a karácsonyi városi kivilágításért. Javasolta, hogy a középkori romtemplomnál (Folytatás a 3. oldalon) Adókedvezmények és áremelkedések Salgótarjánban átlagosan tíz százalékkal drágulnak a szolgáltatások Salgótarjánban jövőre nem lesznek adóemelések, viszont újabb adókedvezményeket léptetnek életbe. Ösztönözni akarják a foglalkoztatást biztosító beruházásokat, növelni a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását, valamint csökkenteni az egészségügyi és önkormányzati szolgáltatást végző vállalkozások terheit. Erről is döntöttek Salgótarján képviselői a tegnapi közgyűlésen, amelyen elfogadták a 2001. évi díjemeléseket is. A közgyűlés előtt ünnepi megemlékezést tartottak a városházán az önkormányzatok megalakulásának 10. évfordulója alkalmából. A rendezvényen köszöntőt mondott Puszta Béla polgármester, valamint a legrégebben a testületben dolgozók nevében Cserháti József, és dr. Zsély András, a megyeszékhely volt polgármestere. Az ülésen a napirendi pontok tárgyalása előtt Puszta Béla szólt arról, hogy téves, bizonytalan hírek kaptak szárnyra a 21-es út fejlesztését illetően. Ezért leszögezte, ez nem önkormányzati beruházás, hanem az illetékes minisztérium és a közútkezelő kht. fejlesztése, amelyet az önkormányzat közigazgatási határán belül támogat. A polgármester arról is tájékoztatta a képviselőket, hogy a város területén működő háziorvosok háromnegyede jelezte, élt vagy élni kíván a praxisprivatizáció lehetőségével. Az új szerződést egyébként valamennyien aláírták. Döntött a közgyűlés az SBTC sporttelepének ügyében: a pályát a jövőben a Létesítmény és Sport Kht. üzemelteti. Ennek kiadása a kht. költségvetésében jelenik majd meg. A Salgó Öblös Faipari SC az üzemeltetés költségeit nem tudja vállalni, de a sportszakmai feladatra vállalkozik. Ennek egyeztetése folyamatban van, mint ahogy zajlanak a tárgyalások az SKSE-pálya, a strand és az uszoda ügyében is - ismertette Puszta Béla. Elfogadta a testület az adórendeleteket, benne a Fidesz-frakció módosító javaslatát. Nem nő Salgótarjánban 2001-ben az iparűzési, a kommunális- és az építményadó mértéke. Az adórendeleteket azért módosították, hogy ösztönözzék a foglalkoztatást biztosító ipari beruházásokat, növeljék a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását, és csökkentsék az egészségügyi és önkormányzati szolgáltatást végző vállalkozások terheit. Új elemként jelennek meg a „bamamezős” (vagyis a termelésből átmenetileg kivont épületekben történő) beruházásoknak szóló kedvezmények. A Fidesz képviselőinek javaslatára e kategóriában a nettó árbevétel utáni adókötelezettség 50 %-a ületi meg a vállalkozót az üzembe helyezés évében és az azt követő 2 adóévben, ha a beruházás bekerülési értéke meghaladja az 5 millió forintot. (az eredeti javaslat 30 millió forint volt.) Ezek után a különböző szolgáltatások jövő évi díjairól döntöttek a képviselők, átlagosan 10 %-os díjemelésekről. A csatornaszolgáltatásért a köbméterenkénti 104 helyett 119-et kell fizetni 2001-ben (ezt 15 igen, 2 nem szavazattal és 6 tartózkodás mellett fogadták el - a további esetekben a képviselők túlnyomó többsége egyetértett a javaslatokkal). 11- 12%-os díjnövekedéssel számol a vízmű. A víz termelői árát 382 forintban jelölték meg köbméterenként. A lakossági vízárról a tárcaközi bizottság dönt. Legkisebb mértékben a távfűtés díja emelkedik. Az alapdíj és a hődíj összesen maximum 5,5 %- kai lehet magasabb 2001-ben egy átlagos (50 négyzetméteres) lakásban. Ebben már az is benne van, hogy októbertől újra emelésre kerül sor a gázár várható júliusi drágulása miatt. 14 %-kal nő a hulladékkezelési díj, ami a lakossági díjak tekintetében havi 74 forintos emelést jelent. A közgyűlésnek nem kellett döntenie a közületi díjról, az 14,3 %-kal nő. 10,6 %-kal kerül többe 2001-ben a kéményseprés díja. A helyi tömegközlekedés díját illetően a közgyűlés abban a helyzetben volt, hogy csak egyetértési joggal rendelkezett, ugyanis nem hozhatott a Pénzügyminisztériumétól eltérő döntést. A mérték 10,8-ról csökkent a tárgyalásokon előbb 7,6%-ra, majd alakult ki a végleges 7 %, ami viszont 4 milliós veszteséget prognosztizál a Nógrád Volán Rt. számára. Ez viszont azt jelenti, hogy nem tudnak elvégezni egy tervezett buszfelújítást. Mint elhangzott, az önkormányzat jövőre is megadja az rt.-nek a 20 milliós támogatást - ez további 3 darab lízing elindítását teszi lehetővé. Horváth József, az rt. vezérigazgatója azt kérte, az ön: kormányzat folytasson további tárgyalásokat, és legalább év közben vezessék be a 7,6 %-os emelést. Mindenesetre a januártól életbe lépő 7 %-os emelés azt jelenti, hogy a buszjegy elővételben 78 forint lesz, a gépkocsivezetőnél vásárolva 105. Az összvonalas bérlet 2 355, a félhavi 1 545, a tanuló és nyugdíjas bérlet 762 forint. Az önkormányzati tulajdonú bérlakások díja 10 százalékkal drágul, a lakbértámogatásokat illetően az idei nagyságrenddel számolnak. (A lakbérekről és a lakbértámogatásokról szóló rendeletet januárban módosítja Salgótarján önkormányzata.) DUDELLAJ ILDIKÓ Adócsalások, csőd-bűntettek A minap sajtótájékoztató keretében ismertették az újságírókkal az APEH Bűnügyi Igazgatóság Nógrád Megyei Nyomozó Hivatala működését, a múlt évi és az idei munka eredményeit. A nógrádi adónyomozók tavaly összesen 48 feljelentéssel foglalkoztak, míg az idén november 30-ig már 106 feljelentést iktattak. Noha az ügyfélforgalom megduplázódott, Nógrád megye még sem tartozik a bűn- ügyileg erősen fertőzött megyék közé. A feljelentésekben szereplő feltételezett elkövetési érték 1999- ben 34 millió forintot tett ki. Az idén november végéig azonban a lezárt és a folyamatban lévő nyomozások feltételezett - illetve megállapított - elkövetési értéke meghaladja a 420 millió forintot. A múlt évben összesen 36 alkalommal kellett nyomozást elrendelni, többségében adócsalás és csőd bűntett alapos gyanúja miatt. Az idén a múlt hónap végéig már 96 nyomozást kellett foganatosítani elrendelni. A legtöbb nyomozást ugyancsak adócsalás miatt rendelték el, s változatlanul nagyon sok a csőd-bűntett miatt folyó eljárás. A nyomozásokkal kapcsolatban feltétlenül meg kell említeni, hogy amíg tavaly a legtöbb nyomozást feljelentés alapján kezdeményezték az adónyomozók, addig az idén megnőtt az úgynevezett „saját észlelés” alapján elrendelt nyomozások száma. Összesen 25 ilyen eset történt. Tavaly 15 ügyet zártak le vádemelési javaslattal, amelyek nyomozása során 32 bűncselekményre derítettek fényt. A lezárt ügyekben megállapított kárérték 13 millió forint volt. Idén november végéig megduplázódott a vádemelések száma, ugyanis 32 nyomozást zártak le vádemelési javaslattal. Ebben a 32 ügyben 147 bűncselekményre derítettek fényt, a gyanúsítottak száma pedig 63 volt. A lezárt ügyekben megállapított kárérték megközelíti a 200 millió forintot. Azt is el kell mondani, hogy decemberben csaknem hetven nyomozás maradt folyamatban a megyében. Többségét ezeknek is adócsalás, illetve csőd bűntett alapos gyanúja miatt folytatják az adónyomozók. A folyamatban lévő ügyek feltételezett elkövetési értéke eléri a 230 millió forintot. (Teli) találatian hét Ötöslottó: telitalálatos szelvény nem volt. A négyesekre 928 ezer 770, a hármasokra 11 ezer 046, a kettesekre 659 forintot fizetnek. Telitalálatos joker nem volt. Hatoslottó: A hatos-, illetve öt plusz egy találatos szelvény nem volt. Az ötösökre egyenként 269 ezer 649 forintot fizetnek. A négyesek 4 ezer 233, a hármasok 770 forintot érnek. ■