Nógrád Megyei Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-28 / 228. szám

2000. SZEPTEMBER 28., CSÜTÖRTÖK • ............. M EGYE KORKÉP BATONYTERENYE Két város még közelebb (Folytatás az 1. oldalról) segítségével képet kaptak a tele­pülés múltjáról, a várossá válás­ról, ennek meghatározó jelentő­ségéről. Az adottságokról szólva Sarló Béla tájékoztatójában érintette a bányászatát, gazda­sági életének fejlődését, változá­sait, a fontosabb beruházásokat, valamint a következő évek fej­lesztési elképzeléseit. A vantaa- iak csütörtökön - a családi programon kívül - fotókiállítá­son vesznek részt, pénteken Budapest nevezetességeit tekin­tik meg, s szombaton utaznak haza. Csak így tovább, Civil Ház! Szeptember 27-én Salgótar­jánban, a Civü Házban munkalá­togatáson járt Végvári Tamás, a Miniszterelnöki Hivatal civil kapcsolatok főosztályának szak­értője. A beszélgetésen a Civil Ház munkatársain kívül részt vett Domonkos Tamás, az ifjúsá­gi és civil ügyek tanácsnoka is. Végvári Tamás megismerke­dett a salgótarjáni Civil Ház munkájával és terveivel, majd szó esett a program jövőjéről is. Domonkos Tamás hangsúlyoz­ta az önkormányzat pozitív hoz­záállását a project folytatásához, a példaértékű együttműködést az intézmények között és ki­emelte, hogy a továbbiakban is számítanak a Miniszterelnöki Hivatal támogatására. Mit kínálnak a beszállítók? Őszi termékbemutatót rendezett a Palóc Nagyker Kft. (Folytatás az 1. oldalról) 11 Budapesten, 11 vidéken, s ebből a Palóc Nagyker Kft. látja el a Nóg- rád, Heves és Szolnok megyei ér­dekeltségek koordinálását. A CBA mára negyven szak­nagykereskedelmi céget hozott lét­re, és több ezer üzletet működtet. Több mint ezer partnerrel állnak beszállítói kapcsolatban, amely tízezernél is több árucikk beszer­zését teszi lehetővé rendkívül elő­nyös feltételekkel. Kiemelten fog­lalkoznak a gasztro üzletág erősí­tésével, vagyis a közületi partnerek ellátásával. A Palóc Nagyker Kft. tevékeny­sége is sokat változott: ma már nemcsak kereskednek, hanem egyre több szolgáltatási tevékeny­séget is végeznek, különösen lo­A jövőről szólva Varga Sándomé elmondta, hogy gondol­kodnak egy kisbolthálózat kialakí­tásán is, amelynek a szervezése még csak most kezdődött. Felmé­réseik szerint ugyanis nagyon sok kisbolt ellátása bizonytalan, áraik nem mindig versenyképesek. A kisbolthálózat ezért mindenkép­pen profitálna a CBA-kapcsolatból. A Palóc Nagyker Kft.-hez tartozó régió forgalma idén várhatóan meghaladja a 15 milliárd forintot. A cég legjelentősebb beruházá­sa kezdődik meg még ebben az évben a salgótarjáni ipari park­ban. A tervezett logisztikai köz­pont egy 5400 négyzetméteres csarnokot takar, amelyhez egy 80 férőhelyes parkoló is társul. A köz­pont az EU-normákat is figyelem­Nagy érdeklődés kísérte a beszállítói árubemutatót gisztikai központ szerepkörüknél fogva, s emellett sütőipar termelő­üzemet is létrehoztak. Élelmiszer- és vegyiáru-nagykert, s húsz saját üzletet működtemek, valamint öt társ nagykert irányítanak: Eger­ben, Jászberényben, Apcon és Ba­lassagyarmaton. Ezernél is több külső vevőt szolgálnak ki, ebből négyszáz a közületi partnerek szá­ma. A három megyében 54 fran- chise-rendszerű (szerződéses) bolt is a kötelékükbe tartozik. be vevő raktári kiszolgálást tesz le­hetővé, s itt kap helyet az irányító­apparátus is. Ez a háttér az üzlethálózat to­vábbi bővítését is lehetővé teszi - hangsúlyozta a cégvezető asz- szony, majd a beszállító partnerek ismertették újdonságaikat, tervei­ket. A termékbemutató állófoga­dással és a bemutatott élelmiszer- ipari újdonságok kóstolójával zá- rnlt. Almok, víziók a XXI. századról Fiatalok vallomása a jövőnkről - Díjkiosztó ünnepség és kiállítás Kakofonikus gépzene, gépies emberi hangok töltötték be szerdán délelőtt a salgótarjáni Bolyai János Gimnázium au­láját. Nem véletlenül. Stílszerű hatáskeltésre törekedtek a gimnazisták. Tegnap rendezték meg ugyanis az intézmény­ben, az „Ifjúság és a XXI. század - álmok, víziók, tudomá­nyos megközelítések” című megyei irodalmi és rajzpályázat díjkiosztó ünnepségét, s megnyitották a témában született alkotásokból nyílt kiállítást is, amelynek anyagát külföldi vándorkiállításokon is bemutatják. zium társszervezője volt a pályá­zatnak - átadták a résztvevőknek az elismeréseket. A képzőművé­szeti alkotásokkal részt vevő fia­talok közül a rendezvénynek ott­hont adó iskola diákja, Csonka Tamás alkotása bizonyult a leg­színvonalasabbnak. Második dí­jas lett iskolatársa, Pásztor Judit A kiállított alkotások híven tükrözik a fiatalok gondolatvilágát FOTÓI GYURIÁN TIBOR A tegnapi rendezvény - amint azt Pálinkás Sándomé, a TIT Nógrád Megyei Egyesülete igaz­gatója, az ünnep szónoka kö­szöntőjében elmondta - szoro­san kapcsolódik az egyesület idei 25. nemzetközi ifjúsági nyári egyeteméhez. A jubileumi ese­mény témája az ifjúság és a XXI. század volt, s a nyári egyetem egyik visszatérő látogatójában, a dortmundi tanárnőben, már ta­valy - amikor a témakör ismere­tessé vált - felvetődött az ötlet: ehhez kapcsolódóan írjanak ki egy pályázatot. Megkértük az if­júságot, képi vagy írásos megfa- galmazásban osszák meg gondo­lataikat arról, milyennek képze­lik a jövendő századot, amelyben felnőttként fognak élni. Az alkotásokban - amelyek közül több Dortmundból és Len­gyelországból érkezett - benne rejlik az általános és középisko­lás korúak üzenete: a XXI. szá­zadban szeretnének egy jobb, szebb, emberibb életet, átlátha­tóbb és okosabb környezetet. Ezután Pálinkás Sándomé és Székyné Sztrémi Melinda, az is­kola igazgatója - a Bolyai gimná­műve, harmadik díjat kapott Si­mon Réka, a Madách gimnázium tanulója . Az irodalmi alkotások díjazottjai közül Stréli Zita Ágnes végzett az első helyen, második Bocsi Rajmund lett, mindketten a Madách Imre Gimnázium volt ta­nulói, ma egyetemi hallgatók. Harmadik díjat kapott a gagari- nos Kicsiny Rita. A kiállítási anyagot hamarosan a dortmundi és a lengyelországi iskolákban is bemutatják, azokban, amelyek diákjaitól pályázati anyagokat kaptak a rendezők. Legyenek kész programok Salgótarjánban ülésezett az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács Tizenegy beküldött pályázatot mintegy 28 millió euró összeg- nyi támogatásra javasol a brüsszeli központnak az Észak­magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács. Erről a szerve­zet tegnapi ülésén született döntés Salgótarjánban. Odor Ferenc a három - B.A.Z., Heves és Nógrád - megyét tömö­rítő regionális tanács elnöke Becsó Zsolt megyei közgyűlési elnök társaságában az ülést kö­vető sajtótájékoztatón elöljáró­ban elmondta: folytami, erősíte­ni szeretnék a szokást, rendsze­res kihelyezett tanácskozásokat, programokat szervezve a három megye különböző településem, székhelyeken. A tanácskozás na­pirendjei között szerepelt a már említett Phare 2001. évi prog­ramja számára beküldött pályá­zatok elbírálása. Tizenegy pro­jektet összesen 28 millió eurós támogatásra javasolnak - jelen­tette be Odor Ferenc. Közülük a legjelentősebb az aggteleki cseppkőbarlang fejlesztése, a miskolctapolcai fürdő- és ide­genforgalmi beruházás, vala­mint egy Egerben épülő konfe­renciaközpont terve. Sajnálatos, hogy a beküldött pályázatok kö­zött egyetlen nógrádi sem szere­pel. Ezzel kapcsolatban Becsó Zsolt elmondta: fontos cél, hogy az önkormányzatok kész pályá­zatokkal rendelkezzenek, bár az ember nem szeret az asztalfiók számára dolgozni, a lassan kiala­kuló és gyakorlati tapasztalat igazolja: érdemes, hiszen a prog­ramok döntő része korábban ké­szült projekt. Ezt a program-elő­készítő munkát kell erősíteni Nógrádban, s erre megvannak a konkrét elképzelések. Mindhá­rom megyében, de különösen Nógrádban kevés az önkor­mányzatok pénze, az ún. önerő, ezzel is rontva a jó szereplés esé­lyeit. Becsó Zsolt végül jó hírt is mondott: Salgótarjánban regio­nális tévéstúdió épül, ahol a mis­kolci, valamint országos tévéhá­lózatok számára készülhet majd szerkesztett műsor. A megvaló­sulást a regionális tanács anyagi­lag is támogatja. RETSAG 3. OLDAL HÍREK Palotás FELÚJÍTÁS. Önkormányzati pénzből a helyi római katoli­kus egyháztanács összefogá­sával felújították a templom előtti kerítést. Egyházi adomá­nyokból, a hívők anyagi támo­gatásával helyezik vissza a templom kupolájára a vihar­kár által ledöntött keresztet. A kivitelezőt az egyház választja ki a jelentkező vállalkozók kö­zül. A kereszt felhelyezésével egy időben rendbe teszik a templom épületének homlok­zatát is. Salgótarján ÜNNEPI HANGVERSENY. A zenei világnap alkalmából ün­nepi hangversenyt rendeznek október 2-án, hétfőn 16 órától a Balassi Bálint Megyei Könyv­tár emeleti csarnokában. Köz­reműködik az Arany János Ál­talános Iskola, a Bolyai János Gimnázium és a Madách gim­názium kórusa, a Kodály Zol­tán Általános Iskola nagykóru­sa, a Liszt Ferenc kamarakó­rus, a pedagóguskórus, a Váczi Gyula Zeneiskola rézfúvós- együttese, énekel Oláh Gyula. FOGADÓSZOBA. Keller Mi hály ezredes, a Nógrád Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság parancsnoka szeptember 29- én 9-től 13 óráig fogadóórát tart a parancsnokság Ady End­re út 3/c szám alatti épületé­ben. Októberben az alábbiak sze­rint tartják fogadónapjaikat a városháza köztisztviselői a polgármesteri hivatalban: Ok­tóber 4-én 14-től 16 óráig dr. Angyal Dávid alpolgármester, 11-én 8-tól 12 óráig Puszta Bé­la polgármester, 18-án 8-tól 12 óráig Sarló Béla alpolgármes­ter, 25-én 8-tól 12 óráig Óvári Péter jegyző. Somoskőújfalu EMLÉKTÁBLA. Fekete gránit- : ból készülő, 110-szer 70 centi- méteres emléktáblát állíttat Salgótarján önkormányzata november 30-ig Somoskőújfa- | lu főterén a lebontott szovjet hősi emlékmű falán elhelye­zett eredeti emléktábla felira­tával és feltüntetve rajta azt is, f hogy ezen a téren állt 1975-től 2000-ig a szovjet hősi emlék-' mű. Vizslás VÉRADÁS. Véradó napra vár­ják a település lakosait szep­tember 28-án, csütörtökön a salgótarjáni véradó állomás dolgozói. A jelentkezőket 14 és 17 óra között a művelődési házban fogadják. A faluoldalak nem a viszályokról szólnak (Folytatás az 1. oldalról) fejlődéséért munkálkodnának, hisz a lakosság életkörülménye­in javítani akaró ötleteik nem válnak valóra. Másodszori gutái látogatásun­kon ezeknek a problémáknak is szerettünk volna a nyomára jár­ni, de csak a jegyzőnő cáfolhatta meg személyesen a személye és a polgármester közötti ellentéte­ket. A polgármester ezúttal sem tartózkodott otthon, ismét telefo­non értük el. Ő is cáfolt minden önkormányzaton belüli ellenté­tet, s nem engedte az augusztusi ülés jegyzőkönyvének megte­kintését sem, még úgy sem, hogy az nem törvénysértő. Ezek után megkerestünk né­hány olyan testületi tagot, aki hajlandó volt „beszélni”. Ponto­sabban olyanokat, akiket képe­sek voltunk elérni. Tóth Mihály alpolgármester például, aki munkaköre miatt napközben nem, csak este érhető el, telefo­non hívott vissza. Ő megerősítet­te korábban szerzett információ­inkat, ami a jegyző és a faluveze­tő közötti olykor feszültebb munkakapcsolatról szól. Az al­polgármester szerint ez nem sze­mélyi eredetű, abból fakad, hogy törvényességi keretek betartásá­val történjenek a dolgok. Azt is megerősitette, vannak ellentétek a testületi tagok között is, illetve azok egy része s a polgármester között. Abból fakadóan - mond­ta - hogy nem tudják érvényesí­teni a falu életét előrébb vivő szándékaikat, s megtörténik, hogy a többségi akarattal ellenté­tes intézkedések zajlanak. Elő­fordul, a faluvezető egyéni dön­tései szerint, határozathozatal nélkül intézkedik, miután a kép­viselők pusztán szélmalomhar­cot vívhatnak. Homyák Endréné lényegében a fentieket igazolta, bár ő azzal is kiegészítette: a nyílt testületi ülé­seken bárki megjelenhet, így el­kerülhetők lehetnének a nézetel­térések, s elejét lehetne venni a pletykaszintű híreknek is. A településen élők nehezmé­nyezik, hogy a belvízelvezetés megoldását nem látják biztosí­tottnak, mivel a patakmeder munkálatait inkább földtúrás­nak, mint rendezésnek nevezik. S felróják, hogy mindezért több millió forintot adtak ki. Erről a képviselő asszony a következő­ket mondta: 2,5 millió forintot kaptunk a belvízelvezetés rende­zésére, s olyan határozatot hoz­tunk, hogy addig folyik ez a munka, amíg e pénzből futja. A polgármester viszont önkénye­sen megbízott egy céget, s mint kiderült, folytatódott a munka akkor is, amikor a pénz elfo­gyott. Ez több mint 1 milliós to­vábbi kiadással jár, s ennek kifi­zetéséhez a testület nem járult hozzá, mivel nem is tudott róla.- Megoszlik már a testület is, hogy nem képes a falut előrébb vivő akaratot érvényre juttatni, s nem tudni, meddig tartható még ez az állapot. A faluvezetés nem váltotta be a hozzá fűzött remé­nyeket. Megoldás lehetne, ha le­mondana, vagy pedig a testület­nek kellene felállnia még egy újabb választás kiírását is felvál­lalva. Minket azért választottak, mert vártak tőlünk valamit az itt élők. Miskokzi János ezzel szem­ben alkalmas vezetőnek tartja a polgármestert, csak az alpolgár­mester és a polgármester közöt­ti ellentétekről van tudomása, semmilyen másról nincs. Ő is tud arról, hogy pluszkiadással folytatódott a patakmeder ren­dezése, azon az ülésen viszont nem vett részt, amikor társai meggátolták a folytatás munkái­ért járó fizetséget. Azt viszont el­mondja, valóban felmerülnek üléseiken gazdasági racionalizá­lásra vonatkozó intézkedések, hiszen a kisiskola fenntartását is nyolcmillióval kell kiegészíteni, s sokba kerül az óvoda működ­tetése is. Egyébként a lakosság nagy ré­sze elégedett a településen törté­nőkkel, látványos fejlesztésekre nem futja költségvetésből. Kumich Mihály viszont azt ál­lítja: két képviselő részéről mind­untalan felmerül az iskola, óvoda témája, szorgalmazni szeretnék a megszüntetést.- Akkor miért lennénk mi kép­viselők, mi értelme lenne a mun­kánknak? - kérdezi önmagától is, s még kiegészíti: - Képviselőtársa­imnak mondtam, én szégyenlek a választók elé állni úgy, hogy két év alatt szinte semmit nem tudunk felmutatni. Járhatatlanok a járdá­ink, nincs megoldva a közvilágítás korszerűsítése, amivel például le­hetne spórolni. A faluvezetés mos­tani állapotában nem alkalmas a feladatok megoldására, de félreér­tés ne essék, nem emberi ténye­zők miatt, hanem mert - mint em­lítettem - nemigen tudunk érvényt szerezni a lakossági elvárásoknak. ________________________JAKUBOVICS KATALIH

Next

/
Thumbnails
Contents