Nógrád Megyei Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-28 / 228. szám
4. oldal - Nőgrád Megyei Hírlap v LÁGTÜKOR 2000. Szeptember 28., Csütörtök Meddig marad magas az olajár? Oroszország gazdasága lélegzethez jutott a drágaság nyomán Megkezdték tanácskozásukat a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete, az OPEC miniszterei. Az értekezlet témája az árnyékát előrevetítő világválság leküzdése. Caracas A hetvenes évek olajválsága óta nem övezte a szervezet munkáját olyan felfokozott figyelem, mint most. Nem mintha az OPEC-országokat túlságosan izgatná az egész Európán átsöprő tiltakozási hullám, vagy az a tény, hogy az olaj ára az amerikai elnökválasztási kampány egyik központi kérdése lett. Á kőolajtermelő országok elismerik ugyan, hogy a világ gazdaságára rendkívül előnytelen a jelenlegi magas olajár, a megfigyelők szerint mégsem várható érzékelhető elmozdulás, hiszen az olajexportálóknak hatalmas előnyük származott abból, hogy az olaj ára egy esztendőn belül megnégyszereződött. Oroszország, amely ugyan nem tagja az OPEC-nek, de haszonélvezője a magas olajáraknak, Putyin elnök szerint lélegzetvételnyi időhöz jutott az orosz gazdaság megreformálásához. Két évvel ezelőtt az orosz gazdaság az összeomlás szélén állt. A rubel értékének 70 százalékát elvesztette, az ország nem tudta adósságait törleszteni, bankrendszere csődbe jutott. A helyzet azóta fordulatot vett: Az orosz valuta stabil, a bankok - állami segítséggel - újjászülettek, a gazdaság figyelemre méltó, 7 százalékos növekedést produkál. A változások főként az égbe szökött olajáraknak köszönhetők, hiszen Oroszország naponta 6,3 millió hordó olajat állít elő. Mindamellett sok szakember még az orosz gazdaság számára is veszélyesnek tartja a magas olajárakat. Egy elemző szerint: „Az olajnak köszönhető pénzbőség kevésbé kényszerít a továbbra is életbevágóan A hangadó. Ali Bin Ibrahim Al-Naimi szaúdi olajminiszter fontos strukturális reformok végrehajtására”, a tanácskozáson fotó: europress/epa ;______________________________________________________________________________■ A külföld kiáll Kostunica mellett Miközben az egész világ arra szólítja fel Szlobodan Milosevics hivatalban lévő államfőt, hogy ismerje be választási vereségét, egyre ellentmondásosabbá válik a helyzet Jugoszláviában. Belgrad Tömegtüntetésre szólította szerdán a fővárosiakat a jugoszláv rezsim ellenzéke, amely a második választási fordulót elérni próbáló Szlobodan Milosevics és környezete erőfeszítéseinek dacára el van szánva arra, hogy megvédelmezi szilárdan hitt választási győ- I zelmét. Az ellenzéki vezetők azt is követelik, hogy ellenőrizhessék a hivatalos választási adatokat, ! amelyekben szerintük a valósá- [ gosnál 400 ezerrel kevesebb el- I lenzéki, Vojiszlav Kostunicát tá- j mogató voks szerepel. A hivatalos értékelés szerint Kostunica támogatóinak aránya nem érte el az azonnali győzelemhez szükséges 50 százalékot, csupán 48,22-t, ezért tíz nap múlva újabb szavazási fordulót kell tartani. Kostunica határozottan elutasította a második forduló lehetőségét. A bejelentést „politikai csalásnak” és a „szavazatok nyilvánvaló ellopásának" minősítette, és leszögezte: nem létezik olyan erkölcsi vagy politikai ok, amely miatt beleegyeznének a polgárok választási akaratának „eltiprásá- ba”. Az esetleges válaszlépésekről szólva kijelentette, hogy semmi olyat nem tesz, ami növelné a belpolitikai feszültséget. Milan Panics arra kéri Olaszországot, hogy - mivel Magyarország habozik ezt megtenni - fogadja be a Kostunica által megalakítandó ideiglenes kormányt, ha az száműzetésbe kényszerülne. A volt jugoszláv miniszterelnök szerint a baj gyökere abban rejlik, hogy Milosevicset nehéz helyzetbe hozták. Mivel az elnököt háborús bűnökkel vádolják, ha megadja magát, azonnal a hágai törvényszék elé állítják és börtönbe zárják. Milosevics ezért most olyan, mint a sebzett vad, önmagára és a többiekre nézve egyaránt rendkívül veszélyes. Panics ezt úgy képzeli el, hogy levelet ír Vlagyimir Putyin orosz elnöknek: küldjön Milosevicsért repülőgépet, és menekítse ki az országból. Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke nyilatkozatban gratulált Vojislav Kostunicának és az ellenzéki szövetségnek a választási győzelemhez. Jacques Chirac francia államfő az Európai Unió soros elnökségét betöltő Franciaország nevében az Unió magatartásának „radikális változását”, a Jugoszláv Szövetségi Köztársasággal szemben hozott büntető szankciók megszüntetését helyezte kilátásba az ellenzék vasárnapi győzelme alapján. Gerhard Schröder német kancellár Strasbourgban kétségbe vonta, hogy Kostunica nem szerezte meg az első fordulóban az abszolút többséget, és így második fordulót kell tartani. „A választási bizottság álláspontja legalábbis kétséges, s ekkor még nagyon óvatosan fogalmaztam” - szögezte le, hozzátéve: az ellenzék győzelme egyértelmű, s ezt mindenkinek tiszteletben kell tartania. Reményét fejezte ki, hogy a válság nem fog eszkalálódni, és nem kerül sor erő bevetésére. Sabahattin Cakmakoglu török védelmi miniszter figyelmeztette Szlobodan Milosevi- cset, hogy amennyiben válságba sodorja Jugoszláviát, a NATO- nak ismét be kell avatkoznia az országban. ________________■ H orváth Gábor külügyi szóvivő sajnálatosnak és szerencsétlennek nevezte a Vojiszlav Kostunica esetleges „emigráns kormányával" foglalkozó sajtótalálgatásokat. Emlékeztetett arra, hogy hitelt érdemlő jelentések szerint Kostunica a szavazatok több mint 50 százalékát szerezte meg, ezért a legfontosabb kérdés most az, hogy ezt az eredményt a szerbiai demokratikus ellenzék miként tudja érvényesíteni. KOMPSZERENCSÉTLENSÉG AZ ÉGEI-TENGEREN. Szerda délutáni jelentések szerint 60-an vesztették életüket és 46-an eltűntek szerda hajnalban Párosz szigeténél, amikor elsüllyedt az Expressz Szamina nevű görög komp. Egyes források szerint a hajó fedélzetén több mint ötszázan utaztak, az utaslistán negyven külföldi szerepel. Az athéni magyar nagykövetségnek nincs értesülése arról, hogy magyar áldozatai is lennének a kompkatasztrófának. A kimentett utasok arról számoltak be, hogy amint a hajó egy sziklazátonynak ütközött és kezdett oldalra dőlni, pánik tön ki a fedélzeten. A hajó darabokra esett szét és elsüllyedt. fotó: europress/epa Letartóztatások a cseh fővárosban Hét magyar tüntetőt is kiutasítottak az országból A keddi utcai zavargások miatt 520-nál is több személyt tartóztattak le a cseh fővárosban - közölte szerdán Zdenek Hruby, a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank közgyűlésének lebonyolításáért felelős cseh kormánymegbízott. Tegnap már csak, kisebb incidensek Történtek a nemzetközi értekezlet színhelyén.^ Prága Az őrizetbe vett külföldiek közül 31 személyt utasítottak ki az országból, közöttük hét magyar állampolgárt. A hírt Sora Jind- ráková, az országos ügyészségi hivatal szóvivője jelentett be és a prágai magyar nagykövetség konzulátusa is megerősítette. A globalizáció elleni keddi tüntetéseken mintegy 2-300 magyar vett részt. Zdenek Hruby igyekezett áthárítani a felelősséget, és úgy nyilatkozott, hogy a rendbontások és a vandalizmus 90 százaléka a külföldi tüntetők számlájára írható. A tegnapi összecsapások után szerinte az éjjel mintegy 800 olasz és több mint 30 autóbusznyi német tüntető, összesen mintegy 2000 aktivista hagyta el Csehor szágot. Németországból viszont három, míg Lengyelországból egy új autóbusz érkezett olyan személyekkel, akik valószínűleg csatlakoztak a tüntetőkhöz. Szerdán délelőtt csak kisebb incidensek voltak. Kora reggel mintegy 40-50 fiatal megpróbálta megakadályozni, hogy a tanácskozás résztvevői elhagyhassák a Hilton szállót. A rendőrség gumibotokkal szétkergette őket. Később a Béke téren mintegy 300- 350 személyt gyűlt össze. Egy óra elteltével a rendőrség körülvette a teret, amelyen egyébként engedélyezett nagygyűlés folyt, s megmotozta a résztvevőket. A rendőrség szerint hét fiatalt letartóztattak. Kora délután a fiatalok menetoszlopba sorakoztak, s elindultak a Kongresszusi Központ felé. A rendőrség néhány száz méter után elállta útjukat, s távozásra szólította fel őket, azzal az indokkal, hogy a felvonulásra nincs engedélyük. Otakar Motejl igazságügyi miniszter szerdán azonnali hatálylyal leváltotta a prágai, illetve a közép-csehországi állami főügyészt. A miniszter szerint a főügyészek rosszul szervezték meg és irányították kedden a városban történt események törvényes felügyeletét. A civil kezdeményezések által megszervezett járőrök szerint ugyanis a rendőrök az esti órákban számos esetben eltúlozták a keménységet, ütlegelték, rugdosták a letartóztatottakat, ami törvényellenes. Egy esetben pedig a rendőrök mintegy negyed órán át macskakövekkel dobálták a tüntetőket. A cseh kormány szerdán határozatban méltatta a rendőrség munkáját, s teljes támogatásáról biztosította a belügyminiszter. „A rendőrség fellépése a helyzetnek megfelelően professzionális volt. A kormány egyetért vele” - jelentette ki Libor Roucek szóvivő. Prágában szerdán megerősítették, hogy a keddi zavargások alkalmával két hivatalos küldött - egy japán és egy orosz - megsérült. Mindkét küldöttet, akik a figyelmeztetések ellenére is kimentek a Kongresszusi Központ elé, kővel találták el a tüntetők. Hamisító a rács mögött Aki Picassónál is picassósabb képeket festett Orleans Öt év börtönbüntetésre ítéltek egy férfit, aki olyan mesterien hamisított, hogy még az eredeti művészek sem tudták volna megkülönböztetni saját munkájukat a másolattól. A holland Jans Geert Jansen a kortárs festők mellett többek között Dali, Picasso és Chagall műveit csodálta. Megpróbálta lefesteni alkotásaikat, s hamarosan kiderült, hogy ördögien ügyesen bánik az ecsettel. A sikeren felbuzdulva ezután már gyártotta a sokszor az igazi képeket is felülmúló reprodukciókat, Miközben asszonya, Ellen Van Baren értékesítette a „műkincseket”. A zseniális másolatok közül a legolcsóbbak - átszámítva - 700 ezer forintért keltek el, míg az igényesebb képek több mint 8 millió forintért találtak gazdára. A sokoldalú „művésznek” olyan világszerte ismert galériák is bedőltek, mint a párizsi Drouot, vagy a Christie’s luxemburgi részlege. A hamisító párost végül Orléans-ban érte utol a végzet: letartóztatták, majd bíróság elé állították őket több rendbeli csalás, okirat-hamisítás és a szerzői jog megsértése vádjával. A tehetséges festőt öt év szabadságvesztésre ítélték, ebből azonban négyet felfüggesztettek. A művész a büntetés ellenére is büszke munkájára. Jansen most forgatókönyvet ír a tévének, és fellebbezést kíván benyújtani a „súlyos ítélet” ellen. ______________________(FARKAS) Hí rek röviden Jön a szuperkatona Schröder Strasbourgban Wolfgang Schüssel osztrák kancellár az Európai Unió bővítésével kapcsolatban újfent a közvetlen demokrácia lehetőségeinek átgondolása mellett foglalt állást, de a népszavazás ötletét nem tarja kellőképpen megfontoltnak. Gerhard Schröder német kancellár az Európa Tanács strasbourgi közgyűlésén a magyar küldöttség egyik tagjának, Eörsi Mátyásnak a kérdésére válaszolva megerősítette: Németországnak nem áll szándékában népszavazást rendezni az EU. kibővítéséről, ami egyébként a német alkotmány miatt nem is lehetséges. Schröder j leszögezte: a szervezetnek 2003-ra készen kell állnia új tagok felvételére. Orbán Viktor zászlót adott át Millenniumi zászlót adott át a magyar miniszterel- I nők az ausztráliai és az új-zélandi magyar közösség j képviselőinek hazánk Canberrái nagykövetségén. Aláírásgyűjtés Romániában ! A RMDSZ felkarolja a külhoni magyar állampolgár- j ság támogatására kezdeményezett aláírásgyűjtést. . Az így összegyűlt íveket a szövetség elnöksége ösz- I szesíti, és továbbítja a magyar kormánynak. Pozsonyi koalíciós viták A Magyar Koalíció Pártja visszautasítja azt a vádat, hogy miatta végződött eredménytelenül a koalíciós egyeztetés. A keddi tanácskozáson a szlovák kormánypártok ugyanis elzárkóztak az MKP követeléseinek teljesítésétől: a többi között sem a magyar pedagógusképzés, sem az európai kisebbségi nyelvek chartájának szlovák ratifikálása ügyében nem hajlandók engedni az MKP követeléseinek. Csecsen csodafegyver A csecsen földi orosz parancsnokság munkatársai 20 rekesz mérgezett vodkát koboztak el a szövetségi erők támaszpontja közelében. Hankalában egy razzia során lőszert, jelzőrakétákat, egy repeszgránátot és kábítószereket is találtak a helyi lakosoknál. Az orosz közigazgatás szerint mérgezett cigaretta, sőt ásványvíz is előfordul a csecsének piacain. Kedvezőtlen bukaresti döntések A román törvényhozásban és az oktatási minisztri- umban tegnap a magyarok számára kedvezőtlen határozatokat hoztakmiegnehezítik az ingatlanvisszaszolgáltatást, s nem támogatják a moldvai j csángók anyanyelvi oktatását. ■ Washington Vastag ruhája alatt, amely a vegyi fegyverek ellen is megvédi, a „Rambo” légkondicionált golyóálló mellényt visel. A jövő katonájának alkarjához csatolva kisméretű rakétaindító, sisakjában (amely védi a repe- szektől, a lézersugaraktól) beépített rádió adó-vevő van, továbbá műholdas helyzet-meghatározó rendszer, valamint képernyő, amelyen megjelenik a terep térképe. A felszereléshez érzékelők is tartoznak; ezek folyamatosan mérik a harcos fizikai állapotát, és ha bajt észlelnek, riasztják az orvost. Amikor nemrég bemutatták a NATO-országok tisztjeinek ezeket az elképzeléseket, sokan megmosolyogták. Mások szerint nem egy felszerelés a következő évtizedekben bevonul majd a gyakorlatba, ieuropressi