Nógrád Megyei Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-14 / 189. szám

MEGYEI KÖRKÉP 2000. AUGUSZTUS 14., HÉTFŐ. „A millenniumi év - éppúgy mint a vár - magaslat” Orbán Viktor miniszterelnök tartott ünnepi köszöntőt Nógrádon (Folytatás az 1. oldalról) Nógrád megye és a névadó Nógrád község közös, millenniu­mi napján szebb díszbe nem öltöz­hetett volna a messzire tekintő nógrádi vár: ünnepi ruhás meghí­vottak tömege „szállta meg,” bené­pesült, hogy tisztelettel emlékez­zen, emlékeztessen. A vendégfo­gadó helybeliek már a kora reggeli órákban talpon voltak, hogy mél­tóképpen fogadhassák a miniszter- elnököt és kíséretét, az egyházi személyiségeket, a megye és a tele­pülések vezetőit, országgyűlési képviselőket és másokat. A bástyá­kon korhű ruhákban számszer­íjászok helyezkedtek el, az erődít­ményhez vezető úton hosszú so­rokban menetelt a tömeg, a bejá­ratnál csapra vert hordó várta azo­kat, akik már az ide út alatt meg­szomjaztak. Röviddel kilenc óra után, taps és harsonaszó fogadta a várfalak között felállított szabadté­ri színpadra lépő Orbán Viktor kor­mányfőt. A zászlófelvonás, a sza­lagról felcsendülő, majd Oszter Sándor előadásában elhangzott Himnusz után . a miniszterelnöki köszöntőt hallgatta meg az ünnep­lő sokaság.- Amikor Széchenyi István Vác- ról felgyalogolt ide, a nógrádi vár­ba, két dolog ragadta meg naplója tanúsága szerint: legelőször is a helyiek vendégszeretete, másod­szor pedig a romok keltették fel a figyelmét: a lebontott bástyák, le­omlott falak látványa. Naplójában ezt találjuk: a régi vár szóra sem ér­pedig az adatott hivatásul, hogy a '90-es évek elején felismerjük a vi­lágtörténelem változó széljárását, meghalljuk a szovjet birodalom gerendáinak recsegését-ropogá- sát, s még idejében kimentsük ezek alól Magyarországot. Sőt, talpra állítsuk és megerősítsük.”- Ha az utolsó tíz év tapasztala­tait próbálom önöknek összefog­lalni, először az a bölcsesség jut eszembe: aki mindig a hegytetőn áll, nem ismeri a feljutás örömét. Nos, ez a veszély ritkán fenyege­tett bennünket... Ez a tíz év arra ta­nít bennünket, csak magunkra, a magunk erejére, saját munkánkra támaszkodhatunk. Ahogyan mondják, a zsugorodás esztendei voltak ezek: kevesebb gyerek szü­letett, kevesebben kötöttek házas­ságot, bizonytalanodott a közbiz­tonság, fogyott a munkalehetőség és bizony zsugorodott a forint is a zsebünkben. Kérem, ne felejtsék el, csak a nehezén vagyunk túl, nem a nagyján. A magunk erejéből, mert ez az ország csak olyan magasságokig FOTÓ: GYURIÁN TIBOR érhet el, ahová a saját munkánkkal emeljük. A kormányfő végül, Arany Já­nos költeményét idézve a zászlók jelentőségét érzékeltette, ezután jókívánságai mellett átadta a kor­mány millenniumi emlékzászlaját Becsó Zsoltnak, a megyei közgyű­lés elnökének és dr. Barta László főjegyzőnek. Rábaközi Istvánná, megyei közigazgatási szakember, mint zászlóanya felkötötte rá a sza­lagot. Nógrád község nevében Pi- roska János polgármester vette át az emlékzászlót, a zászlóanya tisz­tének Bényi Mária nyugdíjas peda­gógus tett eleget. Az egyházi fele­kezetek képviselői megszentelték a millenniumi adományokat. Becsó Zsolt beszédében meg­emlékezett az ország sorsát mint­egy fél évezreden keresztül meg­határozó Árpádok családi történe­téről, s első, főhatalmat gyakorló fejedelméről, Álmosról is, akiről vi­szonylag keveset beszélünk:- Ő volt az, akinek személyes sorsa példázza mindazt a történeti utat, ' amelyet a magyarság Levédiától Etelközön át a Kárpáti medencéig megtett, de ahová ő már nem tartott velük. A keresz­tény krónikások később benne lát­ták a „magyar Mózest”, aki megpil­lantotta ugyan az ígéret földjét, de: arra már nem léphetett. A megyei elnök köszönetét mondott minden polgár, az önkor-; mányzat közgyűlése és Nógrád község nevében is a zászlókért^ „átérezve mindannak a jelentőség gét, amit ezek kifejeznek” - ígérte) méltó helyen és módon fogják eze-, két őrizni. [ íjászbemutatóval, majd a Keszt­helyi Ferenc, váci megyés püspök által a várban celebrált szentmisé­vel ért véget a délelőtti program. Fél kettőtől lovas íjászok, majd a Nógrád táncegyüttes szórakoztat­ta a millenniumi nap közönségét. A megyei önkormányzat délutáni, várbeli ünnepi közgyűlésén az el­nöki beszédet követően elismeré­seket adtak át. A Nógrád Megye Gazdaságáért díjat kapott Gulyás Imre László, a szécsényi elektroni­kai és mechanikai kft. igazgatója és a rétsági TDK Elektronika Ma­gyarország Kft. Szontagh Pál-díja- sok lettek: dr. Egyed Ferdinand, a Magyar-Szlovák Kereskedelmi és Ipari Kamara elnöke és dr. Halász Zsolt, a megyei bíróság elnöke. Perliczi János-díjasok: dr. Deme Éva, a Szent Lázár megyei kórház osztályvezető főorvosa, dr. Csekey László, a balassagyarmati kórház osztályvezető főorvosa, a Mozgás- korlátozottak Balassagyarmati Egyesülete Szécsényi Csoportja. A Veres Pálné-díjat vehette át Borenszkiné Imié Éva, a balassa­gyarmati Balassi gimnázium igaz-j gatója, Keléné Szabó Ágnes, a sál-., gótarjáni Madách gimnázium: rajztanára -és Ferik Pálrm ■ -as vanyarci általános iskola igazgató- , helyettese. . Tizenhat órakor Becsó Zsolti avatta fel a vár öregtomyánál a ke- > reszténység kétezredik és az euró- i pai magyar államiság ezredik év­fordulójának emlékére elhelyezett emléktáblát. Ünnepi műsorral - Varga Mik­lós és Makrai Pál, valamint a Nóg­rád táncegyüttes fellépésével foly­tatódott, s a késő esti tűzijátékkal i zárult a megye és Nógrád község.) kiemelt millenniumi rendezvé­nye- >1 MIHALIK JÚLIA Fogadás a várkapuban Oszter Sándor színművész - aki a Himnuszt szavalta - borával műnket. Arra késztet bennünket, hogy körbepillantsunk, megpihen­jünk és erőt gyűjtsünk a továbbin- duláshoz. Miért érdemes nekünk magunk mögé pillantani? Miért fontos kutatni azt, ami a magunk sától fenyegetve, mindig próbára tette az itt élők hűségét, ahol a megmaradás sohasem volt köny- nyű feladat, s az itt élők közös, jö­vőbe vetett hitét, együvé tartozását számtalanszor megtépázták a tör­demes, romjaiból látni, hogy a ma­gyar mindig és minden időkben néhány évszázaddal más népek mögött kullogott. Próbáljuk meg kitalálni, vajon mit jegyezne fel naplójába ma? Helyébe képzelve magunkat, mi ihletne meg ben­nünket? Lehet, hogy az idefelé jö­vet látott, gondozott földek, málná­sok, szántók, domboldalak, a ked­ves nógrádi emberek. Azt viszont szinte bizonyosra vehetjük, hogy a legnagyobb magyar szívét büszke­ség töltené el, ha látná, még min­dig állnak a régi vár maradványa, s hogy ezeket az itt élő emberek megpróbálják felújítani, óvni az örökségként kapott értékeket. A kormányfő szavai szerint a millenniumi év - éppen úgy, mint a vár - magaslat, ahonnan kellő tá­volságból vizsgálhatjuk a történel­sorsában, az előttünk járó nemze­dékek életében közös? A választ így fogalmazta meg a kormányfő:- Azért, mert a múlt erőt ad. Minden, amit túlélünk, erősebbé tesz bennünket. És most már ezer év, harminchat emberöltő küzdel­me, sikere, kudarca és tapasztalata áll mögöttünk. Gondolatai ezután három lec­kére hívták fel a hallgatóság figyel­mét: az elmúlt ezer esztendő meg­tanított bennünket arra, hogy egy ország sorsát sem a terület, sem a tettek nagysága, sem az ott lakók száma, sem a fegyverek ereje nem biztosítja. Sokkal inkább állhata­tossága, hite és összetartása. Őse­ink olyan hazát választottak ottho­nul, amely hadi, kereskedelmi utak kereszteződésében, birodal­mak határvidékén, folyók áradá­ténelem viharai. Többszöri szét- szakítottság, megosztottság, egy­szer török, másszor vesztes hábo­rúkat lezáró békeszerződések vagy határrevíziók rajzolták át a megye térképét. Történelmünk során öt olyan birodalom szállt meg bennünket, amelynek mére­te, hatalma messze meghaladta Magyarországét. Tatár, török, Habsburg, német és a szovjetek birodalmai. Ma már egyik sem lé­tezik, mi magyarok pedig tovább­ra is itt élünk, ahol ezer évvel ez­előtt közös életünket megindítot­tuk. Taps fogadta Orbán Viktor iménti utolsó mondatait, az ezt követőek pedig elődeink, szüléink hivatásáról, a háborúk utáni újjá­építésről, értékek átmentéséről szóltak. „A mi nemzedékünknek Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke az Orbán Viktortól kapott millenniumi zászlóval A Nagy O is benne van a *togy*f • • • Megyei Telefonkönyv — az ön cégét is itt keresik. 2040 Hilda őrs. Harass u. 89. Tel.: 06 23 504 902. Fax: 06 23 504 989 Internet: www.telefonkonyv.hu . e-mail: telefonkonyv@intt.hu Orbán Viktor kormányfő ünnepi gondolatokkal köszöntötte Nógrád községet és a megye lakosságát

Next

/
Thumbnails
Contents