Nógrád Megyei Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-14 / 189. szám

2000. AUGUSZTUS 14., HÉTFŐ SZECSENY M E G Y E KORKÉP BATONYTERENYE RETSAG 3. OLDAL Térségi fejlesztések Pásztón A Sapard-programban eddig végzett munkákról és a további feladatokról, lehetőségekről be­szél Sisák Imre polgármester el­sőként, az augusztus 14-én, hétfőn Pásztón megrendezésre kerülő agrárium- és vidékfej­lesztési program keretében. A polgármesteri hivatalban reggel 9 órakor kezdődő összejövete­len szó lesz még az operatív ter­vezés három prioritásának ki­választásáról, az ehhez kapcso­lódó projektekről is, amelynek előadója Mészáros Sándor, tér­ség- és vállalkozásfejlesztési menedzser. A rendezvényen je­lenlévők, a témakör kapcsán azt tartják közös feladatuknak, hogy kiválasszák a legmegala­pozottabb - EU által is támoga­tott - három legfőbb fejlesztési feladatot, amelyekre legreáli­sabban tervezhetők a térségi projektek. * * * Alakuló ülését tartja augusz­tus 14-én, hétfőn a Pásztói Kis­térség Fejlesztéséért Közalapít­vány, amely mostantól hivatalo­san is működhet, miután meg­történt a nyilvántartásba vétele. A kuratórium elnöke Sisák Imre polgármester, aki hétfőn 11.30 órára hívja össze a kurátorokat és a felügyelőbizottsági tisztség- viselőket, a polgármesteri hiva­talban tartandó első összejöve­telre. Régiónk a „legolcsóbb Lakásárak Magyarországon (Folytatás az 1. oldalról) Az utóbbi adat elsősorban a nyugdíjasokra vonatkozik, ugyanis 53 százalékuk él a jö­vedelmi szintjüket meghaladó lakásban. Ők azok, akiknek minden értékük az otthonuk, s bár fenntartásuk gondot okoz számukra, mégsem akarnak tő­le megválni. A lakások értéké­ben fennálló eltérések nem tükrözik következetesen az is­kolai végzettség szerinti kü­lönbséget. A tanulmányt készítők a la­káshiány mértékét is vizsgál­ták. Az együtt élők száma alapjánkiderült, hogy a zsú­foltnak minősíthető lakások aránya az összes lakáson belül az 1980. évi egyharmadról 14 százalékra csökkent, de még mindig 550 ezer család él szű­kösen. Milyen mozgás várható a la­kásfronton? Nos, a magasabb jövedelemmel rendelkezők 20 százaléka jelezte, hogy öt éven belül szeretne jobbítani a la­káskörülményein. Ez pedig azt jelenti, hogy a belátható időn belül lakást változtató mintegy 500 ezer család 55 százaléka szándékozik drágább lakásba költözködni. ___________________________________IKOLAJ) S egített a gyorstapasz A salgótarjáni önkormányzati tűzoltóságnak júliusban egy hí­ján ötven vonulása volt - tudtuk meg Kékesi Miklós parancs­nokhelyettestől. Tűzesetekhez és műszaki mentésekhez vegye­sen riasztották őket. Egy hasz­nálaton kívüli légópincében égő szemetet, garázsokat, személy- gépkocsikat oltottak. Rádióto­ronyból öngyilkosjelöltet kellett lehozni. Lánghegesztés közben meggyulladt helyiséget, ter­ményt, szénatárolót, kazlat ol­tottak a hónap során. Komoly próbatétel elé állítot­ta a tűzoltókat az a baleset, ami­kor egy felborult tartálykocsiból szivárgó üzemanyagot kellett lo­kalizálni. Ebben az esetben na­gyon gyors intézkedésre volt szükség. Szerencsére a salgótar­jáni lánglovagok rendelkeznek egy speciális, úgynevezett Havária tapasszal, ezzel avat­koztak be. Ezzel a gyurmaszerű anyaggal addig meg lehetett szűntetni a szivárgást amíg az átfejtés megtörtént. Ez a Havária tapasz országo­san ismert, de felfedezése, be­szerzése és alkalmazása Garami István parancsnok és helyettesé­nek érdeme, akik a szakiroda- lomból szereztek erről tudo­mást. Ilyen speciális gyorsta­pasz csak a salgótarjáni tűzol­tóknak van a megyében. Ezt az anyagot a repedésbe kell juttat­ni, ahol a legagresszívebb anyagnak is ellenáll. Ez megha­tározott ideig megakadályozza, hogy a veszélyes anyag kijusson a szabadba. Mivel a salgótarjáni tűzoltók a műszaki mentésre nem igazán vadnak felszerelve, ezért a bal­eset során keletkezett réseket ennek a szemek az alkalmazá­sával a legkisebb erő és eszköz felhasználásával tudják elháríta­ni. Nem olcsó ez a vízzel kike­verhető gyurma, de a gyors al­kalmazhatósága miatt nagy a veszélyelhárítási képessége, te­hát megéri a használata. Ezt a gyorstapaszt először használták Nógrádban, s a parancsnokság készenléti állományának min­den tagja tudja alkalmazni a szert. Szerelmi vallomás az ódon falak alatt Újabb hollókői hagyomány a turistacsalogató várjáték Értékei, üzenetei, hagyománya mellett - ki hinné? - íze, il­lata és hangulata is van a múltnak. Bizonyíthatja ezt az a vendégsereg, amely szombaton a hollókői várjátékokra kí­váncsian látogatott el a faluba, illetve az erődítményhez. A középkori módon sült kenyérnek délben már csak hűlt he­lye volt, annyira ízlett a több száz főre duzzadt alkalmi vár­népnek. Persze a szőlőlevélen tálalt, parázson sült pecse­nye is vonzotta az éhes szájakat. Az étkek természetesen csak kellemes kiegészítői voltak az önkormányzat és a Hollókőért Közalapítvány hagyományos rendezvényének, amely egyre erőteljesebb turistacsalogató: évről-évre több vendég időzíti a várnapra „világörökségi” sétá­ját. A mostani mintegy Középkori ének a várablakban a Subrosa együttes előadásában 800-1000 ember mozgatott meg, s az idei millenniumi ese­mények sorában a leglátványo­sabbnak bizonyult. Harci játék, számszeríjász-bemutató, kö­zépkori zene, bábjáték, nem utolsó sorban várkapitány-vá­lasztás izgalmas és mulattató perceit élték át azok is, akik az árnyas fák alá húzódva H szemlélték az esemé­nyeket. Az elő­adók vitézül helytálltak a tűző napon, de a várkapi­tányi címért versenyzők is kitettek magukért még szerelmi vallomással is, mivel ilyen felada­tuk is volt. Tíz fiatal állt elébe a fizi­kai erőpró­báknak, s a legvitézebb­nek egy megtermett szőke férfi, Szél Olivér bizonyult. A Budapestről érkezett ifjú várkapitány nem csupán erőnlétének, ügyességé­nek köszönhette a helyiek ro­konszervének elnyerését: nagy­lelkűnek is bizonyult, hiszen megválasztását követően min­den versenytársát lovaggá ütöt­te. Székét, amelyet elfoglalva sorra fogadta az elébe járuló baj­vívókat, később a közönség kí­váncsibb táborához tartozó lá­nyok is kipróbálták, miután megelégelték a nézelődést. Hogy miként dolgozott haj­dan egy kovácsmester? Ezt az Alsótokból érkezett Szalai Zol­tán mutatta be a várbelieknek. A korongozás fogásait Régi Lászlótól (Budapest) leshették A Szent Sebestyén íjászcsapat „munka közben” FOTÓI GYUR1ÁN TIBOR el kicsik és nagyok. Nyitrai Er­zsébet (Szurdokpüspökiből) a kosárfonás „tudományát” (és a kész darabokat) hozta el a vár­ba. Papp János színművész '96 óta várnagyként tesz eleget a já­tékokban neki osztott szerep­nek. Most is akadt teendője bő­ven a sürgés-forgásban. Itt volt a Subrosa együttes, a Szent Se­bestyén íjászcsapat is, s aki az esti órákig kitartott a szórako­zásban, gyönyörködhetett a tű­zijátékban és rophatta a táncot a hajnalig tartó bálon. MIHALIK JÚLIA Agaföld színpadán a történelem Játékok, bemutatók az egykori bujáki bajvívás emlékére Múltidéző találkozóra sereglett szombaton Buják és a kör­nyező falvak apraja-nagyja, az üdülő területén lévő Agaföld parkba. Részvételükkel buzdítva mindazokat, akik első íz­ben állítottak emléket Kapitán György és egy török vitéz ne­vezetes bajvívásának. Humoros népi játék a színpadon FOTÓ: GYURIÄN 1550. augusztus 10. és 2000. augusztus 12, a vár képe, Buják neve magyar és török betűkkel: ezek láthatók a jelmezes törté­nelmi játékok és a hagyományőr­ző csoportok bemutatójának helyszínén vert érméken. A lele­ményes rendezők - a település önkormányzata, valamint a ki­képzési és üdültetési bázis - a hí­res párviadal leírását tartalmazó vetően pedig - korhű zenei aláfes­téssel - kezdetét vette a történelem színpadi „megidézése” az egykori fegyverek felsorakoztatásával, lo­vagi párviadalokkal, a hölgyek táncával, az akrobaták ügyességé­vel mozgó^zászlóforgatók.: látvá­nyos bemutatójával. A több .száz fős közönség láthatta a lovaggá ütés ceremóniáját, felléptek a cse- pűrágók, s voltak, akik csatabárd-, csatacsillag- és kelevézhajításban mérték össze erejüket. A Korona Hungarica Együttes lovagi tornával szórakoztatta a né­zőket. Ebéd után a hagyományőr­zők elevenítették fel a régi idők szokásait, dalait. Műsort adott a bujáki csoport, a mihálygergei Dobroda, és a szájharmonika­együttes, szerepeltek a nógrád- sipekiek, kétbodonyiak, rimóci- ak, illetve pásztói gyerekcsopor­A Honvéd Mflvész®yüttes össze­állítása al$£ saram intézi éne­kek szerelmes líráját villantotta fel. Gyerekek, fiatalok és felnőttek jól szórakoztak, mulattak az Aga­föld parkban ezen a történelmi, ugyanakkor családias hangulatú kánikulai napon. MIHALIK füzetecskét is készíttetett az alka­lomra. Mint Patkós István bujáki pol­gármester elmondta, hagyomány­teremtőnek szánták a rendez­vényt, amelyet megtisztelt jelenlé­tével Bilgin Atala, a török nagykö­vetség tanácsosa is. A megjelente­ket Juhász Päer üdülőparancsnok köszöntötte. Az előadók, szerep­lők színpompás felvonulását kö­Alkalmi pénzverde, mint numizmatikai érdekesség Századok üzenete századoknak Emlékzászlók, díszkútavatás, bemutatók Nagybárkányban A római katolikus templomban szentmisével kezdődött szombaton délután Nagybárkány millenniumi rendezvé­nye, majd a polgármesteri hivatal kertjébe vonultak a résztvevők, ott tartották meg az estébe nyúló program to­vábbi eseményeit. re üdvözölte a je­lenlévőket. A kor­mány képviseleté­ben dr. Szabó Sán­dor, a megyei köz- igazgatási hivatal vezetője mondott beszédet, amely­ben a Nagybár- kányhoz fűződő személyes élmé­nyeivel érzékeltet- fotóigy.t. te: számára is ro­konszenves a Kis­Egyházi áldás a millenniumi zászlóra „A magyar nép legrangosabb ünnepe” alkalmából Balya András, a község polgármeste­Zagyva-völgyi település. Mint megfogalmazta, a jelenkornak abban a szerencsében van ré­sze, hogy egyszerre ünnepelhe­ti a magyar államiság ezer- és a kereszténység kétezer éves fennállását. Az elmúlt tíz év alatt sikerrel felépítettük de­mokratikus államrendszerün­ket, de rengeteg a további ten­nivalónk azért, hogy a polgárok még jobban érezzék magukat. Dr. Szabó Sándortól Balya András polgármester az alábbi gondolatokkal vette át . a kor­mány emlékzászlaját (amelyre a zászlóanya, Piszárszki Józsefné nyugdíjas pedagógus kötötte fel a szalagot): - Tisztá­ban vagyunk azzal, hogy a ma­gyar nép mennyit szenvedett az elmúlt századok alatt, s hogy a következőkben is nehéz feladatok várnak ránk. Az ado­mányt Káposztás Béla plébános szentelte meg. Becsó Zsolt, a megyei közgyű­lés elnöke a megyei önkormány­zat asztali emlékzászlaját aján­dékozta a településnek. Beszé­dében arról szólt, mit jelent a megyének, s ennek a falunak az ezer év, mit jelent kultúránk, amely egybefogja a nemzetet. Kiemelte: a millennium jelentő­ségét átérzik a nagybárkányiak, ezt bizonyítja az is, hogy erre az alkalomra készült el az egybe- tartozás érzését erősítő községi zászló. A rendezvény az általá­nos iskolások műsorával folyta­tódott, este hattól szabadtéri bál és a bátonyterenyei rendőrkapi­tányság bemutatója várta az ér­deklődőket, az esemény záró ré­szében pedig felavatták a pol­gármesteri hivatal épületénél lé­vő díszkutat. Kempingező zsaruk a Balaton partján A rétsági rendőrcsaládok kö­zül számosán lakókocsiban üdülnek ezen a nyáron a Balaton mellett. Amint ezt Kovács Sán­dor őrnagytól megtudtuk, mind­ez csupán egy felajánláson mú­lott. A rétsági zsaruk működési területén tevékenykedik egy la­kókocsikat gyártó cég, amely a nyári szezonra felajánlotta hasz­nálatra az egyik felújított négy­személyes lakókocsit, amelyhez elősátrat is lehet csatlakoztatni. A rendőr szakszervezetnek Balatonszabadi-Sóstón vannak la­kókocsijai, így a rétságiak is arra gondoltak, hogy ide telepítik a ma­gukét. Jól gondolták, mert a kem­ping vezetése kedvezően fogadta kérésüket, s kötöttek egy együtt­működési megállapodást. Az idén a két nyári hónapban több mint tíz család tölthet el a Ba­latonnál négy-öt napot. A hirtelen támadt lehetőség kihasználására az igazgatásrendészet kivételével minden állománycsoportból je­lentkeztek a rendőrök. Aki most je­lentkezett mindenki kapott erre le­hetőséget. Az üdülés kivitelezésé­vel járó költségeket az Egészséges Rendőrökért Alapítvány fizeti. A gyártó cég segít a lakókocsi karban­tartásában, de a használók gondos­kodnak a fenntartásáról. A tűzhely- lyel, mosogatóval, fűtőtesttel, szek­rényekkel, és heverőkkel ellátott la­kókocsihoz csatlakoztatható egy elősátor, amelybe műanyag kerti bútorokat szereztek be. A rendőrök tervei szerint téliesítik is a lakókocsit. Az elkép­zelések szerint az alapítvány gon­doskodik róla, hogy egész évben a rétsági zsaruké legyen a lakókocsi.

Next

/
Thumbnails
Contents