Nógrád Megyei Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-12 / 188. szám
4. oldal - NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP MŰSORAJÁNLAT 2000. AUGUSZTUS 12., SZOMBAT I I NEGYVEN ÉVE „E szobában tartotta lakodalmát 1883-ban a nagy magyar író, Mikszáth Kálmán, kétszeres feleségével, Mauks Ilonával. ” A sorokat Mohorán a jelenlegi patika egyik szobájában olvassuk, ahová a község gyógyszerésze, dr. Szász Tihamér tessékel. Mohora e nevezetességére ő vigyáz, aki nemcsak tisztelője Mikszáth írói nagyságának, de az íróhoz és családjához fűződő emlékeknek is lelkes kutatója. Nógrádi Népújság, 1960. augusztus 10., 4. o. \ A Cserhát községek felől érkezőnek Zsunypusztát elhagyva gyö- nyörű kép tárul a szeme elé. Lenn a völgyben, a dombok ölén található Nagylóc, sűrű lombos fák alá bújt házaival. Szorgos nép lakja ezt a községet. Naponta sokszor fordulnak az autóbuszok j Nagylóc és Salgótarján között. Állítólag csak az acélgyárba közel négyszázan járnak dolgozni. Nógrádi Népújság, 1960. augusztus 13., 6. o. \ HARMINC ÉVE Néhány hét óta újra termel a földgáztüzelésre átalakított Zagyva j II. üzem, a salgótarjáni síküveggyárban. A három húzógépen eze- j ken a napokban már 12-13 ezer négyzetméter síküveget állítanak elő az üzem dolgozói. Az egyenletes hőellátás lehetővé teszi, hogy az előző időszakhoz képest nagyobb arányban állítsanak elő jó minőségű üveget. Nógrád, 1970. augusztus 9., 1. o. ! Fél éve, hogy megnyitotta kapuit a balassagyarmati úttörőház. A pajtások nyolc szakkört látogathattak, amelyek közül a legnépszerűbbek a modellező, a báb-, a tánc- és a képzőművész szakkörök j voltak. A szakkörökben dolgozó felső tagozatosak mellett mesedélután, filmvetítés várja ősztől az alsó tagozatosokat vagyis a kis- j dobosokat. Nógrád, 1970. augusztus 11., 4. o. \ HÚSZ ÉVE Salgóbányán megnyílt a magyar-francia barátsági tábor, amelynek 45-45 magyar és francia résztvevője van. Ma a palotási termelőszövetkezetbe látogatnak el. Holnap Kecskemétre utaznak a táborlakók, majd visszatérnek, hogy Nógrád megye tájaival, s ahogy a csoport egyik kísérője mondta, nem útikönyvekből, hanem az embereken keresztül ismerjenek meg egy országot. Nógrád, 1980. augusztus 7., 8. o. Féléves tevékenységének értékelését tartotta a minap Salgótarjánban a Nógrád megyei Levéltár. Egyúttal sok szó esett a következő időszak munkájáról is. Ez az intézmény 1968-tól, mióta a fővárosból Salgótarjánba költözött, szívós és egyenletes munkával vívta ki magának Nógrád kulturális életében azt a helyet, amelyen állva okkal illeti megbecsülés, szakmai elismerés. Nógrád, 1980. augusztus 12., 4. o. TÍZ ÉVE Szombati rádió- és televízióműsorok M1,23.25: Szívzörej - A franciaországi Dijonban járunk, 1954-ben. A kamaszkor küszöbén álló Laurent a legkisebb a nagypolgári rétegből származó Chevalier család három fia közül. Édesanyjával különlegesen meleg, bensőséges a kapcsolata, ezért vad féltékenységgel reagál, amikor megpillantja az anyját az utcán egy számára idegen férfival. A jelenetben az bántja leginkább, hogy láthatóan bizalmas viszony van köztük. Ezt végképp nem tudja mire vélni. RTL KLUB HB# KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. 4.33 Határok nélkül. 5.00 Reggeli krónika. 5.40 Házunk tája. 6.00 Krónika. Sport. 6.30 Gazdaság. 7.00 Krónika. Sport 8.00 Krónika. Sport 8.06 Kopogtató. 8.30 Fúvóm az énekem... 8.35 Kerek-perec. 9.05 Családi tükör. 9.35 Pótkerék. 10.00 Közlekedés. 10.05 Szombat délelőtt. 11.00 Közlekedés. 12.00 Déli krónika. 12.30 Szóra érdemes. 13.00 Közlekedés, 13.04 Új Zenei Újság. 13.40 Világstüdió. 14.00 Közlekedés. 14.05 Oxigén (magazin). 15.04 Irodalmi újság (Irodalmi hetilap). 16.00 Tizenhat óra. 16.55 Hatos lottó. 17.30 Népzenei portré. 18.00 Esti krónika. 18.20 Előfutam. 18.25 Szemle. 19.05 Sportvilág. 19.29 Ötös lottó. 19.30 Esti mese. 19.40 Miska bácsi levelesládája. 20.04 Dallamkereső. 21.00 Közlekedés. 21.04 A test angyala. 22.00 Késő esti krónika. 22.20 A 23. óra. 23.00 Hírek. Kenó. 23.04 Diszkotéka 5.55 Körzeti magazinok. 9.00 Családi tükör. 18.30 Nemzetiségi műsor. 23.00 A BBC késő esti magyar műsora PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás. 4.32 Hajnali daF lamok. 5.00 Hírek. Időjárás. 5.55 Állomáskereső. 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Pax rádió. 6.35 Sportszombal 7.00 Hírek. 7.14 Olimpiai híradó. 8.00 Hírek. Időjárás. 8.05 Hazai slágerkívánságok. 9.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 9.05 Premier. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.03 Közlekedés. 11.07 Csúcson. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Hírpercek. Vízállásjelentés, sport és közlekedés. 13.15 Daráló. 13.45 ízes történetek 14.00 Szív küldi... 15.00 Hírek. Közlekedés. 15.08 Kedvenceink kedvencei. 16.00 Operettparádé. 16.55 Hatos lottó. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.05 Hogy tetszik lenni? 17.30 Varázsnaptár. 18.00 Sportkoktél. 18.28 Közlekedés. 20.30 Sportkoktél. 21.00 Hírek Időjárás. 21.04 Folklór Fórum. 22.00 Világgége. 23.00 Hírpercek. 23.15 Annyi,.. 24.00 Éjfél után... 1.00 Hírek. 2.00 Hírek. 3.00 Hírek Időjárás. 4.00 Hírek Időjárás. 4.03 ..Csak a szépre emlékezem". 5.03 Nótacsokor 5.45 Agrárvilág - válogatás 6.00 Aranyfüst 8.00 Jó reggelt adj, Istenem! 8.10 Zanzibár- Fiatalműsor 9.30 Jövő-menő 10.00 Szombati mozaik 10.15 Évgyűrűk 10.30 Ablak 11.15 Forma-1 Magyar Nagydíj Élő riportok 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Bravo Tv 12.50 TS - Forma-1 Magyar Nagydíj Időmérő edzés 14.20 Delta 14.50 TS-Forma 3000 16.50 TS-NB I.labdarúgómérkőzés 19.00 Lottóshow 19.20 Alaphangok 19.30 Híradó este Sport. Időjárás 20.05 Bruhaha Kabaré a köbön 21.00 TS-Forma-1 Magyar Nagydíj (összefoglaló) 21.25 Alaphangok 21.30 A biliárdmester (olasz film) 23.25 Szívzörej (francia-olasz-NSZK film) 7.40 Derült égből egy család (4.) 8.30 Nemzetiségi magazin 11.05 Együtt 12.05 Mentők (8.) 13.05 Koncert a Tabánban 14.00 Pezsgő (angol film) 15.30 Európa Galéria 16.00 Kék Eg Légitársaság 16.45 Három kívánság klub 17.15 Extrém koktél 17.30 Hovatovább! 18.25 Slágertévé 19.15 Szilágysomlyó 19.40 Esti mese 20.00 Híradó este. Sport 20.30 Tinédzserparti 21.00 Köröndi szépteremtő 21.30 Találkozunk Sydneyben 22.25 A Remény utcája 23.10 Bravo Tv ®"2 6.00 Gyökereink 6.30 Repülő ház 7.00 TV2-matiné 9.00 Cartoon Network (rajzfilmsorozatok) 11.00 PartyTv 13.00 Széllovagok 13.50 Drága tanár úr! (olasz ifjúsági sorozat) 15.30 Jó barátok 16.00 Sentinel - Az őrszem (amerikai sorozat) 16.50 Baywatch 17.40 A vipera (mexikói sorozat) 18.30 Tények (hírműsor) 19.00 Citrom 19.30 AL'art pour Tart Társulat kabaréja 20.00 Robbanófejek (amerikai akciófilm) 21.50 Fedőneve: Katona (amerikai akciófilm) 23.40 Quantum Leap - Az időutazó (amerikai sci-fi sorozat) 0.30 Barbarella (fr.-olasz erotikus sci-fi) DUNA TV 5.30 Hírek 7.20 Összkép 7.50 Papírsárkány 9.55 Ami igaz, az igaz 10.10 Nyelvőrző (ismétlés) 10.25 Hej, hej, helyes beszéd! (ism.) 10.35 Kaland és felfedezés 11.05 Dzsungeldili (26/13.) 11.30 Színinövendékek (15.) 12.00 Lapozó. Híradó 12.20 Élő egyház 12.35 Postabontás 12.50 Anziksz - Nagyatád 13.05 Minoritates Mundi 13.35 (kis)Mamaklub 14.05 Winnetou kalandjai A félvér Apanachi (jugoszláv-német kalandfilm) 15.35 Möszjő Dior (francia ismeretterjesztő film) 16.25 Ultrareneszánsz (dokumentumfilm) 17.00 Dunatáj 17.30 Mesefilmek 18.00 Napóra 18.55 Tálentum-Taub János (portréfilm) 19.25 Esti kérdés 19.40 A kemény mag (olasz film, 1991) 21.10 Pub-Fiction (kisfilm) 21.30 Híradó. Sport 22.00 Névházasság (angol film, 1991) 23.25 Híradó 23.45 Férti az Eiffel-tornyon (amerikai krimi, 1949) 88' 6.30 Ünnepnaptár 7.00 Kölyökklub (rajzfilmsorozatok) 9.55 Disney-rajzfilmek (rajzfilmsorozatok) 10.45 Csőrre töltve 11.05 Mire gondolok? 11.15 A Sagala titka (5.) 11.40 2x2 néha sok(k) (9.) Született modell 12.15 Autómánia (ismétlés) 12.45 RTL Klub - Westel Road Show 2000 - Miskolc 12.55 Mire gondolok? 13.00 Hírek 13.10 Pepsi Music Chart 14.10 A Skalpvadászok (amerikai western) 15.55 Flipper, a delfin (15.) A gyöngyök rejtélye 16.45 Kung-fu (5.) A verem 17.35 Robin Hood legújabb kalandjai A visszatérés 18.30 Híradó 18.50 Fókusz plusz 19.08 Üzenet 19.10 Cobra 11 (német akciófilm-sor.) Gyerekszimat 20.00 Vigyázat, vadnyugat! (olasz western-vígjáték) 22.05 Golyófogó (amerikai akciófilm) 23.45 Nikita, a bérgyilkosnő (12.) Az áldozat 0.40 Híradó. Időjárás 0.55 Fókusz plusz (ismétlés) Időjárás-jelentés 1.20 Divatklip 6.30 Fény felé (amerikai filmdráma) 8.10 A grund (amerikai vígjáték) 9.55 Hollywoodi csemegék A nagy öregek 10.30 Az új Robinson család (amerikai családi film) 12.15 ABBA-25 év (zenés dokumentumfilm) 13.50 A magánnyomozó (amerikai thriller) 15.50 Randi az elnök lányával (amerikai vígjáték) 17.20 Lost In Space (amerikai sci-fi) 19.30 Jó barátok (amerikai sorozat) 20.00 A mama főztje (amerikai film) 21.55 Az alku (amerikai film) 23.50 A nyakék nyomában (am. akciófilm) Alex minden hájjal megkent borkereskedő, aki szemet veteti a felbecsülhetetlen értékű gyé- mántnyakékre. Csak a régi cimbora és veterán mackós Victor tudná megszerezni neki. A szinte tökéletes akciót tönkreteszi Victor féltékeny felesége. 1.35 Szívet szívért (angol lélektani krimi) 3.00 A mama főztje (amerikai film) 4.55 A sátán gyermeke (amerikai horror) ■ iviivymrj A'^ÍV . ■ 5.50 Nap-kelte 19.00 ATV-híradó 19.30 U. K. Today 20.00 Miss Universe... 21.00 Millennium/Mustang 22.00 ATV-híradó HQ 2000 22.45 Autósvilág 23.15 Kulturális kalauz 23.45 Színházi látcső TARJÁNI TV 18.10 Corrina, Corrina (amerikai vígjáték) 20.00 Visszatekintő Szobrászok nyári tábora Előadás a J.L.S.-ben Nemzetközi művésztelep Cereden 20.30 F, mint Fairbanks (francia művészfilm) TV2,20.00: Robbanófejek - A terroristák megtámadják a katonai bázist, és elrabolnak két atomtöltetű robbanófejet. Hamarosan zsarolni kezdik a Fehér Házat. Azt követelik, mondjon le az amerikai elnök. Ha nem teljesíti a kívánságukat, a robbanófejjel elpusztítják az amerikai fővárost. Hogy a szavuknak nagyobb nyomatékot adjanak, egy lakatlan szigeten fölrobbantják az egyik töltetet. A terroristák ártalmatlanításával Jack Tannent és csapatát bízzák meg. Vasárnapi rádió« és televízióműsorok Az Ipoly Vidéke Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság salgótarjáni erdészetének kőházi csemetekertjében már most a karácsonyra gondolnak. Évek kellenek, amíg egy kis csemetéből karácsonyfának megfelelő nagyságú lesz. Azokat addig ápolni kell, mint a valódi csecsemőket, hogy szépen fejlődjenek. Új Nógrád, 1990. augusztus 9., 3. o. Európa-napot rendez a Magyar Demokrata Fórum hazánk nyolc városában, köztük Salgótarjánba, augusztus 18-án. Az MDF salgótarjáni szervezetének területe Somoskőújfalu és Eresztvény. A program a Somoskőújfalui határátkelőhely jelképes megnyitásával kezdődik. Új Nógrád, 1990. augusztus 10., 2. o. Összeállította: Bódi Györgyné dr. A Salgótarjáni Városi Televízió filmajánlata Augusztus 14-én, hétfőn A vadon hívó szava (amerikai fűm) ______________ Jack London klasszikus regénye minden korosztályt elbűvöl. Attól a perctől kezdve, hogy megismerjük Buck-ot, a kutyát és gazdáját, John Thortont, képtelenek vagyunk megválni tőlük. Medeia (olasz művészfilm) ___ ___________ ________ A világhírű dráma Pasolini-féle feldolgozása, a legnagyobb operaénekesnő-sztár Maria Callas főszereplésével. .................................Augusztus 16-an, szerdán_________________ A Fekete város 1. rész. (magyar kalandfilm] ___ L őcse bosszút akar állni Görgey Pál alispánon, aki lelőtte a város főbíráját. A város addig gyászt visel, míg Görgeynek fejét nem veszik. Hosszú idő telek el addig, amíg az események az alispánt az új főbíró, a fiatal Fabricius Antal kezére adják. ____________Augusztus 17-én, csütörtököm____________ A Fekete város 2. rész. (magyar kalandfilm] ________________Augusztus 18»án. pciiTgiíPM________________ T erminator 33 1/3 (amerikai sci-fl vígjáték)_________________________ A z első akcióhős, aki azt sem tudja, hol áll a feje... meg a lába..., meg a keze. Néhány testrésze visszatért, hogy bosszút álljon. _______________Augusztus 19-en, szombatom_______________ C yrano de Bergerac (amerikai kosztümös kalandfilm) _______________Augusztus 20-áh, vasárnap_______________ B űnbocsánat, (amerikai film) „Oldozz fel atyám, mert vétkeztem. Fogtam egy nehéz követ és megöltem...” - mondja elcsukló hangon egy fiatal hang. Goddard atya jól tudja, ki az illető, de köti a titoktartás. RTL Klub, 13.10: Nagy hegyek mentén - Együtt utazik a vonaton Hardy és Betty Sue. A két gyerek nem ismeri egymást. A vonat Utah állam elhagyott vidékén halad keresztül, amikor komancs indiánok támadják meg a szerelvényt. Mindenkit lemészárolnak, köztük Betty szüleit is. Csak a két gyerek marad életben. Hardy és Betty megpróbál kijutni a pusztaságból. Hardy nagy hasznát veszi mindannak, amit egykor az apjától tanult: halászik, vadászik, csapdát készít. KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. 6.00 Vasárnapi újság. 7.00 Közlekedés. 8.25 Édes anyanyelvűnk. 8.30 Magyar miF lennium. 9.00 Közlekedés. 9.05 Világóra. 10.04 Római katolikus szentmise közvetítése. 11.05 Gondolat-jel. 12.00 Déli krónika. 12.25 Harminc perc alatt a Föld körül (nemzetközi magazin). 12.55 Vasárnapi levél. 13.00 Közlekedés. 13.05 Névjegy. 14.00 Közlekedés. 14.04 Szonda. 14.35 Népdalkörök pódiuma. 15.00 Közlekedés. 15.04 Művészlemezek. 16.00 Közlekedés. 16.04 Dokumentumműsor. 17.00 A mi időnk - Értékes percek és népszerű dallamok. 18.00 Esti krónika. 19.00 Közlekedés. 19.04 Sportvilág. 19.25 Műsorismertetés. 19.30 Esti mese. 19.40 Romvári Gertrud operettfelvételeiből. 20.00 Közlekedés. 20.04 Egy rádiós naplójából. 20.53 Közlekedés. 20.57 A szuzai menyegző - Közvetítés a békéscsabai Jókai Színházból. 22.00 Késő esti krónika. 23.16 Kamarazene. 24.00 Hírek. Totó 6.% Körzeti magazinok. 9.00 Világóra. 18.30 Nemzetiségi műsor, 23.00 A BBC késő esti magyar műsora PETŐFI 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Állomáskereső. 6.08 Jó reggelt, Európa! 7.00 Hírek. Időjárás. 8.44 Sportreggel. 9.00 Hírek. Időjárás. 9.04 Közlekedés. 9.05 Éjfél után - délelőtt. 10.00 Gordiusz magazin. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.07 Slágerrandevú. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Hírpercek. Vízállásjelentés, sport és közlekedés. 13.15 Csilicsala csodái. 14.00 Sport 14.10 Szabad-sáv. 14.40 Memoriter. 15.00 Hírek. Időjárás. 15.08 Egy arc. 15.30 Daráló. 16.00 Poptarisznya - B. Tóth László műsora. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.04 Közlekedés. 17.08 Sporthírek. 18.30 Sportösszefoglaló. Totó. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.30 Drogambulancia. 20.00 Rádiószínház. 20.26 Zene. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.03 A Rádió Dalszínháza. 22.00 Filmzenei kaleidoszkóp. 23.00 Hírpercek. Sporthíradó. 23.15 Annyi... 24.00 Éjfél után... 1.00 Hírek. 2.00 Hírek. 3.00 Hírek. 3.03 Örökzöld dallamok. 4.00 Hírek. Időjárás. 4.03 Nóták 6.00 Gazdatévé 6.30 Naprakész - válogatás 7.20 „így szól az Úr!” 7.30 Főtér 9.00 Vasárnap-sziget 9.50 TS - Porsche-futam 11.30 Három kívánság klub 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Tv-klinika 12.35 Szerencsepercek 13.05 TS-Forma-1 Magyar Nagydíj 16.30 Örömhír 17.00 Századunk 17.30 TS-Gól! 19.00 A Hét 19.45 Híradó. Időjárás 20.05 lllatszertár (tévéjáték) 21.20 Show-bálvány 22.20 TS - Forma-1 Magyar Nagydíj (összefoglaló) 22.45 A Remény utcája (amerikai sorozat-10.) 23.25 Yarrabah Szabó Eszter filmje 7.50 Egyházi műsorok 10.00 Magyar Ház 10.30 Alpok-Duna-Adria 11.00 Katolikus szentmise 12.00 Európa Galéria 12.30 Az űj erdő gyermekei 13.00 Az Ezeregyéjszaka... 13.15 Jövő-Menő 13.40 Kisokos 14.10 A csodálatos nyülcipő 14.55 Aero Magazin 15.25 Szentföldi szent... 15.50 Háló (riport-dok.-film) 16.35 IS 17.15 Önök kérték! 18.25 Bruhaha (válogatás) 19.20 Mr. Wonderful (amerikai film) 21.00 A Hét 21.45 Híradó. Időjárás 22.00 Velence, az Adria ura 22.10 Táncfesztivál (2/1.) 22.40 TS 23.10 Kapcsolat idegen civilizációval (dok.-film) ®»2 6.00 Reggeli gondolatok 6.30 Állatkert a hátizsákban 7.00 TV2-matiné 9.00 Cartoon Network 11.00 Maugli, a dzsungel fia (am. kalandfilmsorozat) 11.25 Parker Lewis sohasem veszít 11.50 Sport2 12.20 így készült a Hazafi (werkfilm) 12.55 Széllovagok A halász teknőjében 13.35 Pár dollárral többért (olasz-NSZK-spanyol western) 16.00 MacGyver 16.55 Knight Rider Team 17.40 A vipera 18.30 Napló 19.30 Balatoni napló (3.) 20.00 Alf (amerikai vígjáték) 21.55 A lányok (nem) angyalok 23.10 Magyarország holnap 23.40 Megint tanú (magyar film) 1.55 Vers éjfél után DUNA TV 5.30 Hírek; Élő egyház 6.35 Periszkóp (ismétlés) 7.20 Papírsárkány 8.45 Mitsuaki Iwago vadvilága 9.40 Hej, hej, helyes beszéd! (ismétlés) 9.50 A vereckei emlékmű (dok.-film -2/1.) 10.20 Magyar történelmi arc- képcsarnok- Irányi Dániel 10.35 Róma titkai (olasz ismeretterj. sor.) 11.05 Millenniumi Krónika 11.35 Beavatás 12.00 Híradó 12.10 Parancsold meg a szívednek... 12.40 Élő forrás 13.10 A harapós férj (magyar film) 14.30 Emlékképek 14.50 Utazás az ínyencek földjére (7.) 15.20 Európa legszebb kertjei (belga sorozat - 7.) 15.45 A napkelte nyomában (angol dok.-film) 16.45 Helikon 17.00 Mozgó Kép 17.30 Mesefilmek 18.00 Napóra 19.15 A világörökség kincsei 19.30 Akrobaták (olasz film) 21.30 Sportpercek 21.40 Buena Vista Social Club (német-am. zenés film) 23.20 Különböző helyek (dokumentumfilm) 6.30 Ókori harcosok 7.00 Kölyökklub 10.00 Papyrus 10.45 Csőrre töltve 11.10 A Sagala titka (6.) 11.40 Mire gondolok? 11.45 Millennium (7.) A távcső évszázada 12.45 RTL Klub-Westel Road Show - Szolnok 12.55 Mire gondolok? 13.00 Hírek 13.10 Nagy hegyek mentén (amerikai kalandfilm) 14.45 Hazárd megye lordjai 15.40 Flipper, a delfin A hurrikán 16.30 Acapulco-akciócsoport 17.25 A bohóc (17.) A leszámolás 2. 18.20 Hatoslottó-sorsolás 18.30 Híradó 18.50 Akták 19.08 Üzenet 19.10 Cobra 11 20.00 Vegasi vakáció 21.40 A Scotland Yard vendége (angol krimi) 23.50 Híradó 0.05 Antenna Hi# 6.30 Mozi! Mozi! Mozi! 7.00 Rock and roll szamuráj (am. fant. kalandfilm) 8.30 A tarifa (rövidfilm) 9.00 Tüzes hó (amerikai akciófilm) 10.30 Jó barátok 11.00 Mordály a tarsolyomban (amerikai krimi-vígjáték) 12.30 Boszorkányüldözés (ausztrál krimi) 14.05 Percy, a parkőr 15.05 Áramszünet (am.thr.) 16.35 Mars a Marsra! (amerikai vígjáték) 18.10 Hollywoodi forgatókönyv (amerikai vígjáték) 20.00 A közellenség (amerikai thriller) 22.15 Üzenetek a gyilkostól (amerikai thriller) 24.00 Kicsontozva (amerikai thriller) 1.35 Az élőhalottak éjszakája (am. horror) 6.50 Nap-kelte 18.00 Nap-nyugta 19.00 Hétről hetre 20.00 Maigret felügyelő 21.00 Csillagszem 21.30 Csuka Mónika Énekiskola gálaműsora 22.35 Számadó/BűnTény 23.35 Feró korcsmája TARJÁNI TV 18.05 Sztárvadász 18.35 Thalassa 19.05 Visszatekintő Szobrászok nyári tábora Előadás a J.L.S.-ben Nemzetközi művésztelep Cereden Salgótarjáni reménység 19.50 Ipoly (diaporáma) 20.00 16. Nemzetközi dixieland-fesztivál 20.30 401-es járat (amerikai film) RTL Klub, 20.00: Vegasi vakáció - Vegasba készül a lökött Griswold família. A bajkeverésben mindig élen járó családfő, az amerikai átlagembert megszemélyesítő Clark játszani kezd: a rokonától kölcsönkért pénznek is a fenekére ver. Ám amit ő elveszít a ruletten és a Black Jacken, azt a fia megnyeri. A fiú Vegas első számú ellensége lesz. Bármihez nyúl is, elképesztő szerencse kíséri. Neki köszönhető, hogy a családnak nem kell legatyásodva hazatérnie az álmok városából.