Nógrád Megyei Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-07 / 157. szám
2. OLDAL SALGÓTARJÁN BALASSAGYARI MEGYEI KORKÉP I PÁSZTÓ 2000. JÚLIUS 7., PÉNTEK Egy falu, egy nap, egy lap - Nógrádszakál .............. .....................................................................................................— ; ----------------:—;----------K özépkori település, a XV. században a Guthi Országh-család birtokolta. Az oklevelek feljegyző- sei szerint 1482-ben a Dályiak vették zálogba, 1548- ban pedig a Losonczy-család volt a földesura. Ezután török világ következett: 1552-ben Ali basa tüzérei a falu mellett állították fel ágyúikat, s lőtték rommá az Ipoly másik partján álló bussai várat. 1715- ben húsz, 1720-ban pedig tizenhat adóköteles háztartást írtak itt öszsze. A falu plébániája középkori eredetű, a temp- Múltidéző lom 1523-ban öntött harangja a legrégebbi a megyében. A ma is látható, dombtetőn álló templom azonban csak 1893-ban épült. A falu határában lévő Kastély-hegyen a legenda szerint kolostor állt a középkortan. Nógrádszakálhoz tartozik Ráróspuszta, a népszerű üdülőhely. A Páris-patak völgye a földtörténeti korok emlékeit feltáró természetvédelmi terület. F Z. Télen jó a kovácsműhelyben Festőnek készült, masinisztaként dolgozott, népi iparművész lett belőle A kalapács és az üllő találkozásának semmivel össze nem téveszthető hangja vezet bennünket célba, amikor a településen a kovácsmestert keressük. A gyönyörűen kovácsolt kapu aztán félreérthetetlenül tudatja velünk, hogy jó helyen járunk. A műhelyben hatalmas termetű, verejtékes arcú ember dolgozik: ő Ferkó István díszműkovács, népi iparművész.- Télen jó a kovácsműhelyben - mondja tréfálkozva, az izzadtságot tö- rölgetve arcáról Ferkó István. - Érdekes ám az élet: ha hiszi, ha nem, eszembe sem jutott, hogy kovács legyek. Amikor pályaválasztás előtt álltam, festő szerettem volna lenni, igen ám, de amikor felvételizni mentem a salgótarjáni MTH- ba, kiderült: az osztály már megvan, nincs több hely. Hanem a kovács szakmában még nem volt betöltve a létszám, mutattak egy pár dolgot, megtetszett, így lettem szerszámkészítő kovács. A szakmunkásiskola elvégzése után az acélgyárban kezdtem el dolgozni, mint szerszámkészítő: persze, az nagyon messze áll ettől, amit most csinálok.- Hogyan kapott akkor mégis kedvet éppen a díszműkovácssághoz?- A mesterem, Horváth László nagyon szépen hajlította a vasat, ez pedig nagyon tetszett nekem. Többször megbízták őt kovácsoltvas dísztárgyak készítésével, én pedig mindig segítettem neki, így aztán valahogyan megmaradt bennem. Ez volt az, ami igazán tetszett a kovács szakmában. Egészen a katonaságig az acélgyárban dolgoztam, voltam Németországban is, szakmai tapasztalatcserén, de ott is teljesen mást csináltunk. Egészen 1972-ig dolgoztam a kovács szakmában, aztán más utakon kezdtem járni. A jelentősebb állomás 1979. február elseje: akkor kezdtem a balassagyarmati MÁV-nál dolgozni, mint mozdonyvezető. A kovácsságot már csak hobbi szinten űztem, bár az első időben igen kevés időm volt erre. 17 évig masinisztaként jártam a vonalat, de szabad időmben továbbra is szívesen foglalkoztam a kovácsolással. Akkor még nem volt műhelyem, egy sparherd jelentette a kovácsműhelyt, egy darab vasúti sín az üllőt. Három porszívót égettem le, mert azzal szítottam a tüzet - neveti el magát, ahogyan visszaemlékszik a kezdetekre. Aztán apránként elkészült az igazi műhely, amelybe - hiszen eredeti szakmájába vágott - maga készítette el a szerszámokat. Visszaemlékszik arra is, hogy egy időben szívesen foglalkozott a fával: esztergált, faragott, mikor mihez volt kedve. S hogy ezt is jól csinálta, bizonyítja az is: egyszer felkereste Czinke Ferenc, aki arra kérte, készítse el egy XVIII. századi sublót lábát. Amikor készen lett, a festőművész eljött érte, és akkor látta meg az udvaron félredobott, kovácsoltvas csillárt.- Felvette, nézegette, kérdezte, ki készítette, azt mondta, gyönyörű darab folytatja Ferkó István. - Mondtam, hogy én, de nem a legjobban sikerült munkám, azért van félredobva. Feri bácsi akkor tudta meg, hogy kovács a szakmám, kapacitált, hogy folytassam. Nyugdíjasként akkor kezdtem el újra, immár komolyabban foglalkozni a kovácsolással. A „nagy áttörés” a kilencvenes évek közepén következett be: kétévente rendeznek ugyanis a Néprajzi Múzeumban hagyományőrző kiállítást. Kaptam egy levelet a megyei közművelődési intézettől, hogy vegyek ezen részt. Akkor már több anyagom is volt készen, hát úgy gondoltam: vesztenivalóm aztán végképp nincs, megpróbálom. Első nekifutásra aranyplakettel díjazták az alkotásaimat: még a mai napig hihetetlennek tűnik, hiszen jónevű kovácsmesterek elől hoztam el az első díjat. Aztán ezt az első kiállítást követte a többi: többször voltak a munkái a budai várban, szerepeltek más kiállításokon is. Térelválasztók, rácsok, állólámpák és falikarok, kandallókészlet és dísztárgyak, régi kovácsoltvas darabok felújítása, restaurálása, ki tudná mindet felsorolni. A kész darabok azonban egyben megegyeznek: mindegyikbe beépítette A térelválasztó különleges mintái láttán nem is hinné az ember: ez bizony vasból készült _____■ a hagyományos népművészetet. Hat évvel ezelőtt részt vett a „Népi iparművészet” pályázaton, ahol kovácsoltvas kategóriában pályadíjat nyert. S hogy honnan veszi a mintákat?- Csak úgy jönnek, valahogy ráérzek. Bármerre járok, az ilyen stílusú régi daA legbüszkébb a háza előtti kapura: ebbe mindent beleadott ■ rabokat mindig megnézem. Egerben például elég sokszor megfordulok, de soha nem mulasztom el megcsodálni a Fazola-kaput. Azt hiszem, az ilyen utak során látott minták valahogyan megragadnak a fejemben, aztán amikor hozzálátok egy-egy darabhoz, előjönnek. Persze, sokat alakul ez menet közben: mindig úgy dolgozom, hogy van egy keret, egy darab papírra lerajzolom nagyjából, milyennek is képzelem az adott darabot. Aztán, amikor hozzányúlok az anyaghoz, érzem, hogy az a kis papír tényleg csak egy darab fecni. Lerakom a műhely padlójára a keretet, és nekiállok a mintát krétával megrajzolni a padozaton. Ezek persze csak a főkontúrok, van úgy, hogy hússzor is átrajzolom, mire igazán tetszik. Azt hihetné bárki, ha valamivel eny- nyit dolgoznak, az nagyon a szívéhez a nő az embernek. Ferkó István azonban azt mondja: addig, amíg dolgozik vele, nagyon szereti, de ha elkészül, akkor már közömbössé válik. Ezért van az, hogy munkáinak többségét elajándékozza: Szlovákiától kezdve az USA-ig szinte minden országban vannak általa készített, ajándékba adott dísztárgyak. Mint mondja, az anyagbeszerzéssel van gondja, helyben nem igazán megfelelőek a vasanyagok. Legutóbb Hollandiába készített egy harangtartó konzolt, amelyhez a szomszédos Szlovákiából szerezte be az anyagot. Ez utóbbi munka inkább műemlék-felújítás, mint kovácsolás, de ez sem idegen tőle: 1996- ban a német kézműveskamara meghívására egy hónapos továbbképzésen vett részt, ahol díszműkovácsolással és műemlék-felújítással foglalkoztak. A legbüszkébb azonban arra a kapura, amelyet most készít a családi házuk elé: ebbe mindent beleadott. A nógrádsza- káli díszműkovácsnak három fia van, de vajon lesz-e, aki továbbviszi majd a szakmát?- Gábor, a legidősebb fiam 23 éves, ő mezőgazdasági gépszerelő. Gergő 21 éves, bútorasztalos. A legkisebb fiam most jár a salgótarjáni ISZSZI-be, ő kisebb korában szívesen posztorkodott itt körülöttem. Most is segít, mint ahogyan a másik kettő is, ha szükség van rájuk, de inkább a számítógépek érdeklik. De hát nyugdíjig én is mást csináltam, aztán fogtam bele újra. Ki tudja, mit hoz még a jövő? ______ ______ ___ ■ Az oldalt írta: Hegedűs Erzsébet Fotók: Rigó Tibor Megállt a faluból az elvándorlás Negyven éve dolgozik a közigazgatásban, harmadik ciklusban áll a település élén Kovács József, Nógrádszakál polgármestere. Bár csak társadalmi megbízatásban látja el tisztségét, ez idő alatt megvalósult a faluban a közművek nagy része: ott van a víz, a gáz, a telefon, az úthálózat mindenütt aszfaltozott, van kábeltévé, már csak a szennyvízcsatorna hiányzik.- Visszahoztuk a nyolc általános iskolát is, amely elkerült tőlünk Ludányhalásziba, amikor társközségek lettünk - sorolja az eredményeket Kovács József. - Tartozásunk nincs, hitelből soha nem gazdálkodtunk. Nagy feladat lesz még a szennyvízcsatorna megvalósítása, ez közös beruházás lesz majd kilenc településsel. Másodszor adtuk be a megvalósításra a pályázatot, reméljük, most kedvezőbb elbírálásban lesz részünk. A legfontosabbnak mégis azt tartom, hogy megállt a településről való elvándorlás. Ez a kedvező tendencia mintegy öt évvel ezelőtt kezdődött, valószínűleg közrejátszik ebben az, hogy minden megkapható, ami a városban. Jónak értékelném a település köz- biztonságát is, és elmondhatom azt is: a régóta itt élő etnikai kisebbség egyenrangú partner. Egy-két kivételtől eltekintve nincs gond a cigánycsaládokkal. Jómagam tősgyökeres nógrádszakáli vagyok, ismernek gyermekkorom óta, ismerik az elvárásaimat, megadják a tiszteletet, de el is várják. Már említettem a társközségi időszakot: akkoriban elmentek tőlünk a fiatalok, mert nem láttak perspektívát. Nos, ez mára alaposan megváltozott, hiszen már nem költöznek innen el, mert biztosnak látják a megélhetésüket. Az idén húsz újszülöttre lehet számítani, ami bizony nagyon ránk lér: volt olyan időszak, amikor a falu lélek- száma 1360 volt, ez most csak 680. A fiatalok segítésére tíz építési telket alakítottunk ki, be is adták az igényeket. Ez azt is mutatja, hogy bíznak a szociálpolitikai házépítési programban.- Milyen munkalehetőség van a faluban?- Itt van a kefeüzem, aztán az önkormányzat intézményei, a kereskedelmi egységek. Üzemelt itt régebben egy műanyagüzem, egészen tavalyig. Most úgy tűnik, van remény az újraindítására. Szerencsésnek mondható az is, hogy közel van Szécsény, jó a közlekedés, az új gyertyaüzemben is sokan el tudnak helyezkedni, még a szakmával nem rendelkezők is.- Hogyan támogatják a szociálisan rászorulókat?- Bátran állíthatom, hogy a képviselő- testület szociális érzékenysége átlagfölötti: éppen a közelmúltban volt beszámoló a szociális helyzetről, amelyben megállapítást nyert azt is, hogy valamilyen formában minden lakásban ott vagyunk. Van, ahol közgyógyellátási igazolvánnyal, van, ahol segéllyel, vagy éppen karácsonykor ajándékkal. 80 milliós költségvetéssel gazdálkodunk, amelyet a pályázati lehetőségek kihasználásával igyekszünk „megtoldani”. Anyagi gondjaink nincsenek, köszönhetően annak, hogy folyamatosan figyeltük gazdálkodásunkat. Még egyszer sem vettük igénybe az önhiki-s támogatást. Egész évben folyamatosan foglalkoztatunk közmunkásokat, havonta tíz-tizenöt fő dolgozik azon, hogy a község közterületeinek rendjét fenntartsuk. Meg kell említenem szociális földprogramunkat is: minden évben kukoricát, burgonyát ültetünk, kiadjuk a földeket azoknak, akik igénylik, ezzel is igyekszünk hozzájárulni a családok gondjainak enyhítéséhez, jobb ellátásukhoz. Azoknál a családoknak, ahol három vagy ettől több gyerek van, a szociális földprogramon belül malacot is vásároltunk, és adtunk hozzá tápot, korpát is. A programban résztvevők száma 15-20 család között változik.- Melyek a legfontosabb tervek az idén?- Mindenekelőtt a csatorna megterveztetése, feltéve, ha nyerünk a pályázaton. Fontos feladat a temető rendezettségének javítása, pályázati pénzből és saját eiőtől szeretnénk az iskola udvarán egy 20x40 méteres aszfaltozott pályát készíttetri. Aztán vannak még olyan feladatok, mint a közvilágítás korszerűsítése, kőtámfal építése a cse- vicekút megvédésére. Szeretnénk egy emlékművet állíttatni a millenniumra, most folynak az egyeztetések Szent István mellszobrának az elkészítésére. Ennek megvalósítása valószínűleg áthúzódik jövőre, ezért szeretnénk a jubileumi zászló átvételét is átütemezni. Középpontban a környezetvédelem Csend honolt a napközi otthonos óvodában ottjártunkkor: csak a kiterített szőnyegek, asztalterítők jelezték, hogy a munka nem szünetel most sem, csak éppen nem az apróságok nevelésével vannak elfoglalva az óvónők. Az épületben szapora sürgés-forgás, emberek cipelték a festékkel teli vödröket, létrát: folyik a csoportszobák, a folyosók festése, hogy két hét múlva frissen, tisztán fogadja majd a gyerekeket. Bár a napközi otthonos óvoda egycsoportos, két csoportszoba van: az egyikben modern bútorok, a másikban régebbi stílusú, tudatosan összegyűjtött értékek. 16-16 gyerek nevelését két óvónő és két dajka látja el- Harminckét gyerek közül kilencen szeptembertől iskolások lesznek - mondja Hegedűs Lászlóné vezető óvónő. - A pedagógiai munka a tavaly jóváhagyott program szerint zajlik, amelynek középpontjában a környezetvédelem áll. Az a célunk, hogy a gyerekek szeressék a természetet, az élőlényeket, tevékenyen vegyenek részt védelmében. Szeretnénk úgy nevelni őket, hogy fogékonyak legyenek a környezet szépségeire, észrevegyék a virágokat, bokrokat, az állatokat, szeressék az embereket a környezetükkel, a hozzátartozó kultúrával együtt. Azt hiszem, a legjobb úton haladunk, hiszen ezeket a virágokat, bokrokat is a kicsinyek ültették az óvoda körül. Hegedűsné elmondja azt is, hogy a költségvetés az óvoda fenntartására elegendő, ezt a keretösszeget a pályázati lehetőségek kihasználásával egészítik ki. Az idén például 185 ezer forintot nyertek ilyen módon: a Soros Alapítvány 70 ezer forintját környezetvédelemmel kapcsolatos könyvek vásárlására fordították, egy másik pályázat eredményeként 50 ezer forintot költhettek játékokra. Hasonlóképpen hasznosan költötték el a fennmaradó 65 ezer forintot, ebből sövénynyírót, gyermekméretű kerti szerszámokat és könyveket vettek.- Jól lehet a gyerekeket nevelni - jegyzi meg az óvónő. - Sikerült elérni azt, hogy részt vegyenek a kerti munkákban, természetesen felügyelettel, sőt azt is, hogy vigyázzanak a növényekre. Büszkék vagyunk arra, hogy a nagyobb gyerekek figyelmeztetik az oviba bekerülő kisebbeket, hogy ne tapossák le a virágokat, ne tépkedjék a fák, bokrok lombjait, mert a növények is éreznek, csak éppen nem tudják elmondani. Egy-egy munkadarabot hússzor is átrajzol, mire igazán tetszik Ezeket a virágokat is a gyerekek ültették - mutatja Hegedűs Lászlóné ■
