Nógrád Megyei Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-29 / 124. szám

BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS TÉRSÉGÜK NAPILAPJA 2000. MÁJUS 29., HÉTFŐ XI. ÉVFOLYAM, 124. SZÁM ÁRA: 43 FORINT ELŐFIZETVE: 31 FORINT Ön jól jár, ha előfizet! Megtakarít és még nyerhet is! Turizmusé a jövő... „Nógrád megyei turisztikai ter­mékek körének meghatározása, hasznosítási programjuk kidolgozá­sa” címmel elkészült Nógrád megye stratégiai idegenforgalmi fejlesztési elképzelése. A koncepció létrejötté­nek folyamatáról Tóth Csabával, a Nógrád Megyei Közművelődési és Turisztikai Intézet igazgatója be­szélt:- Intézetünk a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének megbízásából 1999 nyarán kezdte el a mégye 124 települése idegen- forgalmi infrastruktúrájának, a meglevő turisztikai adottságoknak és a helyi fejlesztési elképzelések­nek a felmérését, vonzerőleltárá­nak feltérképezését. Ezt követően a hat statisztikai kistérség térségi szintézisét állítottuk össze a termé­szetföldrajzi, a kulturális, a szállás­hely, a vendéglátás, a szabadidő el­töltésének lehetőségeit és az inf­rastrukturális szempontokat figye­lembe véve. 1999 szeptemberében megbízási szerződést kötöttünk a Kereskedelmi, Vendéglátó-ipari és Idegenforgalmi Főiskola Idegenfor­galmi Intézetének munkatársaival, akiknek a feladata az előkészített anyag alapján a megye egésze, va­lamint a hat statisztikai kistérség je­lenlegi helyzetének, továbbá a hazai és a külföldi piac prognosztizált ala­kulása tükrében várható lehetősége­inek megítélése volt. Az általunk ké­szített turisztikai vonzerőleltárat alapul véve és a már meglevő, ko­rábban készültet szakmai képvise­lőkkel és polgármesterekkel együtt, a főiskola munkatársainak körében megvitattuk. A szakma kerekasz- tal-beszélgetések alapján arra a kö­vetkeztetésre jutottunk, hogy az önkormányzatok körében a helyi fejlesztési elképzelések megvalósí­tásában az idegenforgalom lehető­ségeinek felismerése egyre erőtel­jesebben érvényesül. Egyre többen ismerik fel, hogy a turizmus - ez a világszerte egyre dinamikusabban fejlődő ágazat - megyénk egyik ki­törési pontja lehet. Nagy örömmel tapasztaljuk, hogy szakmai segítsé­gért intézetünket is napról napra többen keresik fel. Ezúton szeret­nénk felajánlani szaktanácsadó munkánkat és a rendelkezésünkre álló szakmai információt vala­mennyi önkormányzatnak, kistér­ségi társulásnak, mikrorégiónak és minden szakmai szereplőnek. piac elvárásaihoz. Ennek érdeké­ben a holdinghoz tartozó vállala­toknál a termékfejlesztés felgyorsí­tását kiemelt feladataként kezelik. Idén 50 millió forintos fejlesztés kezdődött, melyekről külön-külön is szólt röviden a vezérigazgató. Eszerint: a Tűzhelygyár Kft.-nél az új gáztűzhelycsalád és a konyhai bútorokba beépíthető főzőlap soro­zatgyártása még az első fél évben indul, a második fél évben kerül gyári szerelőszalagra a beépíthető sütőkamra. A Vasöntöde Kft. is új termékkel lép piacra, hamarosan megkezdik a grillkocsik gyártását. Elsősorban nyugati piacra szánt ol­csó kandallók és kerti kemencék gyártásával kívánja bővíteni ter­mékkörét az Iparfém Kft. A holding negyedik vállalata a Fűtőber Kft. ipari felhasználásra szánt ventillá­torok gyártásával, megújult válasz­tékával szeretné piaci részesedését növelni. „Csodába formázott” ezeréves történelem Ponyi József, a Pofosz megyei elnöke és Sarló Béla alpolgármester leplezte le Hegedűs Gyula (jobbra) „Millenniumi tabló” című alkotását Sal­gótarjánban FOTÓ: GYURIÁN TIBOR- Itt nem kell magyarázat, mint művészeink alkotásainál nagyon sokszor. A „Millenniu­mi tabló” bekeretezte a múltat, a sorsfordító pillanatokat - mondta Fónay Jenő, a Politi­kai Foglyok Országos Szövetsége (Pofosz) elnöke tegnap Salgótarjánban a Szent József- plébániatemplom parkjában tartott avatóünnepségen. Salgótarján önkormányzatának támogatásával, a Pofosz megyei és városi szervezeteinek kezdemé­nyezésére készítette el Hegedűs Gyula fafaragó a „Millenniumi tab­lóit. A műalkotást tegnap délelőtt avatták az Acélgyári úton. A mil­lenniumi ünnepség szervezésében részt vett a Magyarok Világszövet­sége salgótarjáni csoportja és a he­lyi Erdély Kör is. A programon a Kohász fúvószenekar és a Pódium Stúdió működött közre. A Sarló Béla, Salgótarján alpolgármestere és Ponyi József, a Pofosz megyei el­nöke által leleplezett műalkotást a római katolikus egyház képviselői, dr. Lébényi Antal főesperes, plébá­nos és Baffi István esperes, plébá­nos áldották meg. Fónay Jenő, a Pofosz elnöke mindenekelőtt azt a művészt kö­szöntötte, „aki az ország ezeréves történelmét ebbe a csodába for­mázta”, és hozzátette, ez az elsők között van a millenniumi műemlé­kek sorában. Fónay felidézte a két vüágégést, a kiegyezést, a jobbító szándékú forradalmakat, amelyek azért zajlottak, hogy magunk irá­nyíthassuk sorsunkat. Szólt a mo­hácsi vészről, a tatárjárásról, nagy királyainkról, és arról: ne feledkez­zünk meg arról, hogy volt egy Kop­pány is! A világot bejárt szent koro­na véleménye szerint végre méltó helyet kapott az ország házában. Fónay Jenő arról is beszélt, mennyi mindenre büszkék lehetünk a múltból, ugyanakkor mennyire el­keserítő, hogy nem tud dűlőre jutni a Magyarok Világszövetsége abban, ki legyen a vezér. A Pofosz elnöke felemlítette az 1956-os megalázó tragédiák kapcsán, hogy, Jcözülünk egy sincs az ország házában, de ott vannak még a régiek, akik meggya­láztak bennünket”. Ugyanakkor azt is hangoztatta, „végre valóban meg­békélni kellene, de a bűnösnek meg kell bűnhődnie”. Sarló Béla azt fogalmazta meg, hogy egy köztéri mű eszmeisége által a városlakók közössége is erő­södik. Különösen igaz ez ebben az esetben, amikor a Pofosz szándé­kából kiérezhető az egységes nem­zettudat szimbolizálása. Beke György író, az MVSZ és az Erdély Kör képviseletében úgy fogalma­zott: aligha van nehezebb feladat, mint szavakat találni a hősök meg­becsülésére. Elmondta, a balsze­rencsés csatáknak és fordulatok­nak is megvoltak a maguk - az új­rakezdést hirdető - hősei. Az ünnepi beszédek után a Pofosz által odaítélt kitüntetést Fónay Jenő adta át Herold László­nak. Ugyanezt az elismerést kapta a szervezettől Paszta Béla, Salgó­tarján polgármestere, aki helyett (lévén a polgármester külföldön tartózkodik) az alpolgármester vette át a kitüntetést. Beke György a „Millenniumi tabló” avatóünnep­ségén jelentette be, ugyanezen a helyen tart emlékezést a Magyarok Világszövetsége és az Erdély Kör a Fónay Jenő, a Pofosz országos elnöke (középen) is mondott ünnepi beszédet ■ trianoni békeszerződés 80. évfor­dulóján június 3-án, amikor Zétényi Zsolt mond majd emléke­ző beszédet. Az avatóünnepség koszorúzás­sal ért véget. Lottószámok Ötöslottó: 5,16, 26, 50, 73 Jókerszám: 127305 Hatoslottó: 7,22,28, 30, 32,35 Pótszám: 16 Pásztón 14 óra­kor kezdődik ma az a képviselő-testületi ülés, amelyen szó lesz a kórház-rekonstrukció kivi­telezési szerződésének módosításáról, valamint ar­ról a pályázatról, amelynek révén száz munkanél­küli foglalkoztatását valósíthatja meg az önkor­mányzat a közmunkaprogramban. Tárgyalnak a képviselők a vagyongazdálkodás helyzetéről, a vá­ros fejlesztési lehetőségeiről is. Salgótarjánban délelőtt 9 órakor kezdődik a köz­gyűlés, amelyen várhatóan lezárják a Fő tér átalakí­tására meghirdetett ötletpályázatot. A gyermekek át­meneti gondozására a megyei Vöröskereszttel törté­nő ellátási szerződés is a közgyűlés napirendjén szerepel, de tárgyalnak egyebek között a hulladék- lerakóról, a kistérség és a turizmus fejlesztéséről is. Közmunka és ötletpályázat Megyei és helyi sajátosságokra épít a millenniumi fesztiválsorozat Újabb nógrádi állomásához érkezett a „Kultúrával a Nyugat kapujában” elnevezésű országos művészeti fesztivál. A pásztói térség előadói mutatkoztak be tegnap a városi Teleki László Vá­rosi Könyvtár és Művelődési Központ utóbbi intézményében, ahová Mátraszőlősről, Mátra- keresztesről, Szurdokpüspöki­ből, Pásztóról, Bujákról és Vanyarcról érkeztek a fellépők. Sisák Imre, Pásztó polgármestere köszöntötte a hagyományőrző­ket, akik közül a legjobbak képvi­selik majd a térséget az októ­berben megrendezésre kerülő megyei döntőn, amely újabb szűrőt jelent az országos meg­mérettetéshez. Becsó Zsolt országgyűlési képviselő, a megyei önkor­mányzat elnöke nyitotta meg a pásztói térség művészeti feszti­válját, amelynek megrendezését a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Nógrád megye és Pásztó város önkormányzata támogatta. A pásztói születésű politikus úgy fogalmazott: - Ma már tudom, hogy bárhová is ke­rül az ember és bármit is ér el az életben, az igazán fontos az, ha szülőhelyével kapcsolatban ma­rad, és oda vissza-vissza térhet. Becsó Zsolt azt is megfogalmazta, Pásztó városa igazán méltó arra, hogy otthont adjon egy ilyen nagy jelentőségű fesztiválnak, és mint hozzátette, ezt nem csak az érzel­mei mondatják vele, hiszen Pásztót jelentős történelmi múltján kívül az is feljogosítja erre, hogy jelenleg is a térség kulturális és gazdasági központja. Nagyon fontosnak tartotta az el­nök, hogy a fesztivál résztvevői év­századok hagyományaira épülő kultúrájukat hozták magukkal, hi­szen - mondta - ez egyik legmar­kánsabb és kétségkívül legsajáto­sabb örökségünk. Becsó Zsolt megnyitóbeszédé­ben arra is kitért, nem csupán álla­miságunk ezeréves, hanem benne megyénk múltja is. Az, hogy Nóg­rád megye történetét ezer eszten­dőre visszamenőleg nyomon tud­juk követni, és hogy ez az ezeréves múlt egyáltalán létezik, nem utol­sósorban az együvé tartozás érzé­sének és a gyökerekhez való ra­gaszkodásnak köszönhető - foly­tatta s hozzátette: Ezért fontos rá­irányítani a figyelmet a megye gaz­dag kulturális értékeire, a hagyo­mányokat ápoló, őrző, átörökítő és az új értékeket létrehozó alkotókö­zösségekre, művészeti együttesek­re, egyéni alkotókra. A megyei köz­gyűlés elnöke végül hangsúlyozta, a fesztiválsorozat a települési és a megyei sajátosságokra épít, ezeket igyekszik közismertté tenni, ezzel is emléket állítva azoknak az előde­inknek, akiknek mai létünket kö­szönhetjük. A fellépők népzene, hagyo­mányőrzés, néptánc, valamint vers- és prózamondás kategóriá­ban mérték össze tudásukat. Végzetes baleset Míg a megyei tűzoltóság ügyele­tén kisebb avartüzet és egy téves riasztást regisztráltak a hét végi történések között, addig a rend­őrségnek közlekedési balesetek­kel kellett ezúttal foglalkoznia, melyek közül az egyik halálos kimenetelű volt. Mihálygerge belterületén szombaton este 21 óra 15-kor egy gépkocsi előzés közben elütött egy kivilágítatlan kerékpárral közlekedő asszonyt, aki a baleset következtében a helyszínen életét vesztette. Két könnyebb sérüléssel vég­ződő baleset történt még 27-én a megyében. Káilón egy kanyarodó gépkocsi ütött el egy gyalogost. Egy Rétságról Borsosberény felé haladó jármű pedig az árokba csú­szott, s a sofőr könnyebb sérülé­seket szenvedett. Új termékek a szalagokon A napokban tartotta elmúlt évet záró közgyűlését a salgótarjáni SVT-Wamsler Holding Rt., ahol 6 százalékos mértékű osztalék fi­zetéséről is döntöttek. A 227 részvényes júniusban veheti fel járandóságát a társaság pénztá­rában. Ugyancsak elhatározták az alap­tőke legalább 70 millió forinttal tör­ténő megemelését, melynek átvéte­lére a két meghatározó tulajdonos - a német Wamsler cég és a Róna Kft. - kötelezettséget vállalt. Az erre vo­natkozó részletes döntéseket a jú­nius 14-re tervezett rendkívüli köz­gyűlésen fogják meghozni. Az SWT-Wamsler Holding Rt. négy cégből alakult meg, s ez év január­jától működik. Idén megközelítően 10 milliárd forintos termelési érté­ket kívánnak elérni. Mede Sándor vezérigazgató munkatársunknak elmondta, legfőbb céljuk: új termé­kek bevezetésével alkalmazkodni a Este a fonóban - a bujáki hagyományőrzők előadásában fotó: qyurián tibor

Next

/
Thumbnails
Contents