Nógrád Megyei Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-18-19 / 65. szám
4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap MŰSORAJÁNLAT 2000. MÁRCIUS 18., SZOMBAT írt as újság'' NEGYVEN ÉVE A hollókői Petőfi Tsz-ben amellett, hogy megtették a szükséges előkészületeket a tavaszi munkák megindulásához, hozzáláttak a központi major kialakításához is. Elsőként egy 50 férőhelyes magtárpadlásos szarvasmarha-istállót építettek állami hitellel. Nógrádi Népújság, 1960. máráus 16., 5. o. A közelmúltban nem mindennapi kapcsolat történt a balassagyarmati iparitanuló-intézet és a csehszlovák losonci építőipari szakmunkásképző intézet között. A két szakmunkásképző intézet vezetősége kölcsönös baráti egyezményt kötött, melynek célja, hogy megismerjék az intézetben előforduló problémákat és kicseréljék a bevált tapasztalatokat. Nógrádi Népújság, 1960. március 19., 4. o. HARMINC ÉVE ... E cseg ott települt, a Szuha-patak mentén, még valamikor az j 1300-as évek elején. Viszontagságos múlt után érkezett a majd 1700 lelkes község a jelenhez. A faluban villany ég. Még 1961-ben * megtörtént a villamosítás. Önálló orvos végzi munkáját Ecsegen, I van művelődési otthon, gyógyszertár, óvoda is. Presszót, boltokat nyitott a földművesszövetkezet. Nógrád, 1970. március 14., 5. o. Az idén mit építenek Salgótarjánban, s ehhez hány lakást, üzletet, vállalatot, intézményt kell áttelepíteni, esetleg lebontani? Ezt a problémát tűzte napirendjére a Salgótarjáni városi Tanács. A | napirend fontosságát növeli, hogy az 1970-es év a III. ötéves terv j befejező, de egyben a IV. ötéves terv előkészítő esztendeje. Nógrád, 1970. március 17., 1. o. \ ......................'...' HÚSZ ÉVE.................... I gazi kettős ünnep Palotáson. A nemzetközi nőnap előestéjén a * Cserhát menti kisközségben országos bemutatót tartott a Nép-1 színház operatársulata. A kettős ünnepnek megfelelően ünneplő- j j be öltözött a falu és a környező községek apraja-nagyja. Az emlékezetes színházi estén két egyfelvonásos, vidám, zenés játékot láthattunk az utazó operatársulattól. Nógrád, 1980. március 13., 4. o. j Megyénk tizennyolcezres ifjúságmozgalmi táborában most zajlanak a tavaszi időszak legfontosabb eseményei. Sorra-rendre tart- j ják a megemlékezéseket, az ünnepi programokat a három tavasz j ünnepe tiszteletére. Hagyomány már a három tavasz ünnepén, hogy a fiatalok napirendre tűznek egy-egy időszerű témát, amely az idén a munkahelyi cselekvés lehetőségeinek vizsgálata. Nógrád, 1980. március 14., 1. o. s TÍZ ÉVE | Alkotmányellenesnek minősítette és teljes egészében megsem-1 misítette a kamatadót az Alkotmánybíróság. Döntését rendkívül j I nagy érdeklődés közepette szerdán délután hirdette ki esztergo- mi nyilvános ülésén. A határozat rendelkező részét dr. Sólyom i László, az Alkotmánybíróság elnökhelyettese ismertette. Nógrád, 1990. március 15., 2. o. j j A Magyar Köztársaság Minisztertanácsa az idén tíz személynek í és öt közösségnek ítélte oda az ifjúsági díjat, elismerve ezáltal a | gyermekekért, a fiatalokért végzett átlagon felüli munkát. Az elismerésben részesült kollektívák között köszöntötték az Ifjúsági Közösségi Számla Nógrád megyei kuratóriumát. A lelkes csapat az egyesületi mozgalom és a falusi fiatalok művelődésének kiemelkedő támogatásáért kapta a díjat. Nógrád, 1990. március 15., 2. o. Összeállította: Bódi Györgyné dr. A Salgótarjáni Városi Televízió filmajánlata _____________________Március 2Q-Am, hétfőn:_____________________ ( eMlieni^llMa (amerikai akciófilm) Szükségállapotot rendeltek el és a hadsereg felügyeli a közrendet. Ithaca Plains egy poros kisváros, valahol az isten háta mögött, ide érkezik egy antiterrorista különítmény, s ok nélkül terrorizálni kezdi az embereket. A falu lakói elhatározzák: az utolsó csepp vérükig ellenállnak. _____________________Március 21-éh, kedden;_____________________ D ustin félúton megrekedt a szegénység és a tehetség között. Festegetésból tartja el magát, és arról ábrándozik, hogy egyszer befutott művész lesz. A megoldás természetesen egy nő lesz. __________________Március 22-en, szerdán;__________________ H sai éir sí m®wim (magyar filmvígjáték) Etelka elvált, de barátnője tanácsára megpróbálja felfedezni az életet. Amikor balatoni beutalót kap, elhatározza, hogy mindenképpen megismerkedik valakivel. ________________Március 23-án, csütörtököm:________________ Az tofflM Msslk® (amerikai film) Emmett Foley kitüntetett veteránként tér vissza a koreai háborúból. Hazájában viszont ellenségként fogadják. Csak egyetlen orvosság létezik fájdalmára: fegyvert ragadni és érvényt szerezni igazának. Egy eszeveszett lövöldözés után letartóztatja a rendőrség, majd közveszélyes őrültnek nyilvánítják, s egy elmegyógyintézetbe zárják. ____________________Március 24-éw, péhtekeh:____________________ A jp®ir (amerikai film) Kafka klasszikus regényének legújabb filmváltozata a XX. század végén készült. Jozef K. a harmincadik születésnapját ünnepli, azaz hogy ünnepelné. Ez a reggel nem ugyanúgy indul, mint a többi, ugyanis hősünk arra ébred, hogy le van tartóztatva. Az mtolM ákíMs (amerikai film) A nyugdíjas orvos egyetlen álma, hogy az életéből kimaradt a baseball. Gyerekként nem tellett labdára és ütőre, később pedig rendetlenkedő szíve akadályozta meg kedvenc időtöltésében. Most, élete végéhez közeledve, egy csodának köszönhetően, kap egy lehetőséget: öt napot tölthet el újra - gyerekként. Vajon megtörténhet-e a nagy dobás, amiért érdemes élnie?_ _________________Március 26-áh, vasárnap: *________________ I PsmÉrag®m-R®g®m(fk (magyar film) Bátky János magyar irodalmár Londonban és az ősi Pendragon-kastélyban a képzelet és a valóság, a misztikum és a tudomány bonyodalmába keveredve éli át élete legkülönösebb kalandját. Szombati rádió- és televízióműsorok TV1,22.00: A király ágyasa - Jeanne elszegényedett francia nemesi család gyermeke. Ennélfogva kietlen, szigorú zárda várna rá, ha nem tetszene meg Verua grófjának, a piemonti király kamarásának. Csakhogy megtetszik, méghozzá nagyon. A gróf hamarosan bemutatja ifjú hitvesét az udvarban. A király, Vittorio Amadeo első pillantásra csillapíthatatlan vágyat érez a gyönyörű nő iránt. Meg akarja szerezni. Az udvar nem nézi jó szemmel ebbéli igyekezetét. 8.00 Jó reggelt adj, KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. 4.33 Határok nélkül. 5.00 Reggeli krónika. 5.40 Kertbarátok. 6.00 Krónika. Sport. 7.00 Krónika. Sport. 8.00 Krónika. Sport 8.06 Kopogtató. 8.30 Fúvóm az énekem,.. 8.35 Kerek-perec. 9.05 Családi tükör. 9.35 Pótkerék. 10.05 Szombat délelőtt. 11.00 Közlekedés. 12.00 Déli krónika. 12.30, Kontinensek-szántóföldek. 13.04 Új Zenei Újság. 13.40 Világstúdió. 14.05 Oxigén (ökológiai magazin). 15.04 Irodalmi újság (irodalmi hetiiap). 16.00 Tizenhat óra. 16.55 Hatoslottó. 17.30 Népzenei portré. 18.00 Esti krónika. 18.20 Előfutam. 18.25 Szemle - Tallózás hetilapokban és folyóiratokban, 19.05 Sportvilág. 1929 Ötöslottó. 19.30 Esti mese. 19.40 Miska bácsi levelesládája. 20.04 Magyar honvédsorsok. 20.52 Kodály: Czinka Panna balladája - Rákóczi-nóta. 21.04 „Elindultam szép hazámból". 22.00 Késő esti krónika. 22.20 A 23. óra. 23.00 Hírek. Kenó. 23.04 Saját hangja... 5.55 Körzeti magazinok. 18.20 Könnyűzene. 18.30 Nemzetiségi műsor. 23.00 A BBC magyar nyelvű műsora PETŐFI 4.30 Hírek. 4.32 Hajnali dallamok. 5.00 Hírek. Időjárás. 5.55 Állomás- kereső. 6.00 Hírek. 6.03 A szeretet közösségei. 6.35 Sportszombat. 7.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 7.14 Olimpiai híradó. 8.00 Hírek. Közlekedés. 8.05 Hazai slágerkívánságok. 9.00 Hírek. Közlekedés. 9.05 Parti. 11.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 11.07 Csúcson. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Hírpercek. Vízállásjelentés; sport és közlekedés. 13.15 Daráló. 13.45 ízes történetek. 14.00 Szív küldi... 15.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 15.08 Kedvenceink kedvencei. 16.00 Operettparádé. 16.55 Hatoslottó. 17.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 17.05 Segíthetünk? 17.30 Varázs- naptár. 18.28 Közlekedés. 19.30 Sportkoktél. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.04Talpalávaló. 22.00 Hogy volt?! 23.00 Hírpercek. 23.15 Ennyi... 24.00 Éjfél után... 1.00 Hírek. 2.00 Hírek. 3.00 Hírek. 4.03 „Csak a szépre...”. 5.03 Nótacsokor ^TV1 5.45 Agrárvilág - válogatás (gazdasági magazin) 6.00 Aranyfüst - avagy: Mit üzen a múlt? Istenem! 8.10 Zanzíbár 9.30 Jövő-menő 10.00 Hol-mi? 10.30 Évgyűrűk (nyugdíjasok műsora) 11.00 Ablak (közéleti szolgáltató magazin) 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Bravo TV 13.00 Dömsödi Farkas Bálint nótákat énekel 13.30 Tranzit (magazin) 13.55 Háló (riport-dokumentumfilm) 14.25 Delta A legenda újraéled 14.55 Arany Zsiráf-gála 15.50 Századunk Bokor Péter és Hanák Gábor filmje - 8. 16.20 1100 év Európa közepén (26.) 16.50 TS-MTK Hungária FC -Ferencvárosi TC PNB labdarúgómérkőzés 19.00 Lottóshow 19.30 Híradó. Sporthírek. Időjárás 20.00 Szeszélyes évszakok (szórakoztató magazin) 21.00 IQ Casino A nézők és a játékosok szellemi párharca a rulettasztal körül 22.00 A király ágyasa (angol-francia-olasz- osztrák film) 23.35 Kettős halál (angol film) 1.15 Budapesti tavaszi fesztivál 7.40 Agrárvilág 8.00 Derült égből egy család (sorozat - 25.) 8.55 Csend (bolgár film) 10.10 Musica Histories 10.30 Emily (sor. -25.) 11.20 Klipplusz 11.30 Aeromagazin 12.00 TIR (sor.-6.) 13.00 Komédiások- Színház az egész... (magyar sorozat-3.) 13.55 Tangó bár (spanyol film) 14.55 TS - BL kézilabda-mérkőzés 16.35 Rögtön! 17.30 Móricz Zsigmond: Pillangó (tévéfilm) 18.45 Korkép - Ördögszekér 19.40 Esti mese 20.00 Híradó. Sporthírek 20.30 Budapesti tavaszi fesztivál 20.50 Tinédzserparti 21.20 A Keselyű három napja (amerikai film) 23.10 X-akták A mező, ahol meghaltam @»v2 6.00 Gyökereink 6.30 Repülő ház 7.00 TV2-matiné (rajzfilmsorozatok) 9.00 Cartoon Network (rajzfilmsorozatok) 11.00 Party TV Benne: Szőrmentén (állatbarátok félórája) 14.00 Maugli, a dzsungel fia (amerikai kalandfilmsor.) 14.30 Időzsaru (amerikai sci-fí sorozat) 15.30 Egyről a kettőre (am. vígjátéksorozat) 16.00 Jó barátok (am. vígjátéksorozat) 16.30 Szindbád kalandjai (4.) Kőbezárt élet 17.30 Herkules (amerikai sorozat) 18.30 Tények 19.00 Ki vagyok én? 19.30 A vipera (37.) 20.00 Aszteroid- Ránkszakad az ég (amerikai katasztrófafilm-2/1.) A minden négyezredik évben visszatérő Fletcher-üstökös megfigyelése közben dr. Lily McKee felfedezi, hogy több aszteroida vált le az üstökösről és a Föld felé tart. A számítások szerint a Helios aszteroida Kansas Cityben csapódik be. Megpróbálják kiüríteni a várost. Százezrek menekülnek, az utakon dugó van. Hajnalban becsapódik az első aszteroida, ledönti a völgyzáró gátat. A folyó elönti a várost. (Kővetkező rész vasárnap 20.00) 21.35 Vissza a jövőbe 2. (amerikai sci-fi vígjáték) 23.35 Quantum Leap - Az időutazó (amerikai sci-fi sorozat) 0.30 A pornósztár halála (erotikus film) DUNA TV 5.30 Hírek. Gazdakör 7.20 Összkép (ismétlés) 7.50 Animációs filmek 8.35 Brúnó kalandjai (német-ausztrál sorozat -11. rész) 9.00 Ami igaz, az igaz 9.15 Banglades 9.30 Csillagjel 10.00 Nyelvőrző (ismétlés) 10.15 Hej, hej, helyes beszéd! (ismétlés) 10.25 A rettenthetetlen riporterek 10.50 Miénk a tér (ismétlés) 12.00 Lapozó. Híradó 12.20 Protestáns világ 12.35 Postabontás 12.50 Késmárk (filmetűd) 12.55 Anziksz (sorozat) 13.10 Hungária Regia 13.45 Genevieve (angol film) 15.10 Tájak, borok, városok (sorozat-3/1.) 15.35 Bubifrizurás bakfisok - avagy a modern nő születése 16.30 Elfeledett tájakon 17.00 Kedves 17.30 Mesefilmek 18.00 Napóra 18.55 Talentum 19.25 Esti kérdés 19.40 Vörös és fekete (francia sorozat - 4/3-4.) 21.30 Híradó. Sport 22.00 Szép kis botrány (olasz film) 23.40 Híradó 23.55 A Hold kegyeltjei (francia film) RTL klub 6.30 Ünnepnaptár 7.00 Kölyökklub (rajzfilmsorozatok) 10.50 Csőrre töltve (rajzfilmsorozat) 11.25 Mire gondolok? (telefonos villámjáték) 11.30 Ausztrál expressz (28.) 12.25 Autómánia (ismétlés) 12.55 Mire gondolok? 13.00 Hírek 13.10 Pepsi Music Chart 14.10 Drágám, a kölykök már megint összementek! (19.) 15.00 Babylon 5 (am. sci-fi sorozat, 37.) Kosh halála 15.50 SeaQuestDSVA mélység birodalma (amerikai kalandfilmsorozat - 46.) Szép új világ 16.45 Kung-fu (6.) 17.35 Robin Hood legújabb kalandjai (am. sor., 3.) Nap nap után 18.30 Híradó 18.50 Fókusz-plusz 19.08 Üzenet 19.10 Tiltott szerelem (16.) 20.00 Heti hetes 21.05 RTL Box Klub Kovács István 16. profi mérkőzése 22.40 Fekete vipera, avagy bolond lyukból bolond szél fúj (16.) 23.10 Híradó. Időjárás 23.25 Kiéhezve (11.) Clarimonde 23.55 Beavis és Butthead (am. rajzfilmsor.) 0.22 Fókusz-plusz (ism.) Hi® 6.30 A nagy csapat 3. (amerikai vígjáték) 8.10 Percy, a parkőr (angol rajzfilmsorozat) 8.40 A tömegpusztítás fegyverei (amerikai vígjáték) 10.15 Dalok szárnyán (amerikai életrajzi film) 12.20 Batman és Robin (amerikai fantáziafilm) 14.25 A csínytevő csitri (amerikai vígjáték) 16.00 A nyomkövető (amerikai film) 17.35 A diszkó végnapjai (amerikai vígjáték) 19.30 Jó barátok (amerikai sorozat) 20.00 A salemi boszorkányok (amerikai film) 22.00 Dark City - Idegenek az éjszakában (am. fant. thriller) 23.40 Nyom nélkül (amerikai thriller) 1.30 Potyázok a portyán (amerikai vígjáték) 2.50 A salemi boszorkányok (amerikai film) 4.50 Óvszerháború (amerikai vígjáték) 6.50 Nap-kelte 18.00 A TÉR TV műsora 19.15 Mese Príma torna 19.30 Nótashow 20.10 Érdekességek... 20.30 Miss Universe Hungary 21.30 Valóságos csodák 22.00 Foci, foci, foci! 23.00 Ascendens TARJÁNI TV 18.12 „Sítáborban voltunk’' 18.40 Salgótarjáni ifjúsági zenei napok - Gála- hangverseny 19.10 „Óh szabadság, hadd nézzünk szemedbe...” Városi ünnepségek március 15-e tiszteletére 19.50 Visszatekintő 20.30 Mr. Hamburger (amerikai krimi) Vasárnapi rádió- és televízióműsorok KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. 6.00 Vasárnapi Újság. 7.00 Hírek. Közlekedés. Időjárás 8.00 Hírek. Közlekedés. Időjárás 8.25 Édes anyanyelvűnk. 8.30 Magyar millennium - „Új évezred felé... 9.00 Közlekedés. 9.05 Világóra. 10.04 Római katolikus szentmise közvetítése. 11.05 Gondolat-jel (kulturális hetilap). 12.00 Déli krónika. Sport 12.25 Harminc perc alatt a Föld körül (nemzetközi magazin). 12.55 Vasárnapi levél. 13.00 Közlekedés. 13.05 Névjegy. 14.04 Szonda (tudományos magazin). 14.35 Mit üzen a rádió? 15.04 Művészlemezek. 16.04 Dokumentumműsor. 17.00 A mi időnk - Értékes percek és népszerű dallamok. 18.00 Esti krónika. 19.00 Közlekedés. 19.04 Sportvilág. 19.25 Műsorismertetés. 19.30 Esti mese. 19.40 Járossy Jenő nótáiból. 20.00 Közlekedés. 20.04 Mi a titka? 21.15 Az imposztor - Közvetítés a Katona József Színházból. 22.00 Késő esti krónika. 23.52 Albinoni-Remo Giazotto: Adagio. 24.00 Hírek. Totó 6.00 Körzeti magazinok. 9.00 Világóra. 18.30 Nemzetiségi műsor. 23.00 A BBC magyar műsora PETŐFI 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Állomáskereső. 6.08 Jó reggelt, Európa! 7.00 Hírek. Időjárás. 8.44 Sportreggel. 9.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 9.05 Dokumentumműsor. 10.00 Gordiusz magazin. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.04 Közlekedés. 11.07 Slágerrandevú. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Hírpercek. Vízállásjelentés, sport és közlekedés. 13,15 Stoppos Mackó mesejáték. 14.07 Magyar kuriózumok. 14.37 Memoriter. 15.00 Hírek. Időjárás. 15.06 Közlekedés. 15.08 Emberek és egyéb állatfajták. 15.30 Daráló. 16.00 Poptarisznya - B.Tóth László műsora. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.04 Közlekedés. 17.08 Sporthírek. 18.00 Közlekedés. 18.30 Sportösszefoglaló. Totó. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.30 Kerengő. 20.00 Leporoló. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.03 A Rádió Dalszínháza. 23.00 Hírpercek. Sporthíradó. 23.15 Eny- nyi... 24.00 Ejfél után... 1.00 Hírek. 2.00 Hírek. 3.00 Hírek. 3.03 Zene. 4.00 Hírek. 4.03 Nóták 6.00 Gazdatévé 6.20 „így szól az Úr!” 6.30 Garfield és barátai (am. rajzfilmsorozat) 6.55 Vasárnap-sziget 8.40 Beszéljünk a jövőnkről 9.00 Főtér 11.00 Trend 11.30 Gaia 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 A jövő Magyarországa (országfejlesztő mag.) 12.30 Szerencsepercek 13.00 Derült égből egy család (német sorozat -10.) Szabadesés 13.50 Julie 12 és fél éves lesz (francia tévéfilm) 15.15 Örömhír 15.40 A madarak élete (angol sorozat-10/10.) 16.35 Emily (kanadai sorozat - 26.) A zsolozsmáskönyv 17.25 Bűvös hatos 17.55 TS- Gól PNB-mérkőzések összefoglalója 19.00 A Hét 20.00 Slágertévé A negyvenes, hatvanas és nyolcvanas évek slágereiből 21.00 Hovatovább! Rókusfalvy Pál SHOWrakoztató játéka 22.00 Az utolsó kijárat Brooklyn felé (amerikai-NSZK film) 23.40 Médiamix 0.05 Budapesti tavaszi fesztivál 6.35 Gazdatévé 8.00 Egyházi műsorok 9.55 TS - Bajnokok Ligája (kézilabda-mérkőzés) 11.30 Jövő-menő 12.00 TIR (7.) 13.00 ...az én váram... 13.30 Három kívánság klub 14.25 Szentföldi szent helyek üzenete 14.50 TS-Bajnokok Ligája (kézilabda-mérkőzés) 16.35 Illúzió 17.05 Szeszélyes évszakok 18.00 IQ Casino 18.55 Átok és szerelem (zenés ballada) 20.30 Budapesti tavaszi fesztivál 20.50 Bűvös hatos 21.20 A Hét 22.15 MM - Kernács Gabriella -B. Farkas Tamás 22.20 TS 22.50 Az igazak kertjében (magyar dokumentumfilm) 23.30 X-akták Hiúságok hiúsága 6.00 Reggeli gondolatok (vallási magazin) 6.30 Állatkert a hátizsákban 7.00 TV2-matiné (rajzfilmsorozatok) 9.00 Cartoon Network (rajzfilmsorozatok) 11.00 Parker Lewis sohasem veszít (am. ifjúsági sorozat) 11.25 Jenny (am. vígjátéksorozat) 11.50 Richard Dreyfuss és a Galápagos (angol természetfilm) 12.40 Gól! Gól! Gól! 13.20 Ülő bika csatabárdja (amerikai western) 14.45 Baywatch (amerikai sorozat) 15.40 MacGyver (amerikai krimisorozat) 16.35 Knight Rider Team (amerikai akciófilmsorozat) 17.30 Xena (amerikai fantázia- sorozat) Erósz vígjátéka 18.30 Napló 19.30 A vipera (mexikói sorozat - 38.) 20.10 Aszteroid- Ránk szakad az ég (katasztrófafilm - 2/2.) 21.45 Columbo (amerikai krimisorozat) Gyilkosság tervrajz szerint 23.05 Mókás hekus (amerikai krimisorozat) 0.05 A törökfejes kopja (magyar film) DUNA TV 5.30 Hírek 7.20 Animációs filmek 8.40 Gyerekek a nagyvilágból (francia sorozat) 9.00 Sunny és Füles (angol sorozat - 4/3.) 9.25 Hej, hej, helyes beszéd! (ismétlés) 9.30 Történelmi arckép- csarnok - Ráday Pál 9.45 Filmzeneszerzők (francia dok.-film) 10.40 Rendhagyó történelemóra 2. 11.20 Millenniumi krónika 12.00 Híradó 12.10 Figyelj!!! 12.45 Az új rokon (magyar film) 14.05 Emlékképek 14.35 Örökség (10.) 15.20 Szigetvilág (10/8.) 16.15 Lyukasóra 17.00 Elvarázsolt országok - A távoli nagy fa (angol sorozat - 26/6.) 17.30 Fekete március Marosvásárhely, 1990 18.00 Napóra 19.15 Háború és béke (4/4.) 20.45 Sportpercek 20.55 Vasvirág (magyar film) 22.25 Stúdióbeszélgetés a korszakról 23.25 Maratoni koncert ’99 23.50 Pesti lóverseny RTL KLUB 6.30 Ókori harcosok 7.00 Kölyökklub 10.00 Papyrus (17.) 10.50 Csőrre töltve (rajzfilmsorozatok) 11.25 A mágusok (8.) 11.55 Mire gondolok? 12.00 Élet az orángutánok között (angol term.-film) 12.55 Mire gondolok? 13.00 Hírek 13.10 Orvvadászok (amerikai kalandfilm) 14.50 Pensacola- A név kötelez (4.) Bárki lehet ellenség 15.40 Acapulco-akciócsoport A holló 2. 16.35 FélixKutyának áll a világ Drogügyiét 17.30 Perpatvar 18.30 Híradó 18.50 Akták 19.08 Üzenet 19.10 Tiltott szerelem (venezuelai sorozat-17.) 20.00 A kalandor (amerikai akciófilm) 21.45 Gyermek a túlvilágról (amerikai thriller) 23.25 Híradó. Időjárás 23.40 Országház 0.10 Élet az orángutánok között (ism.) Hi® 6.30 Mozi! Mozi! Mozi! 7.00 Petárda (am. vígjáték) 8.30 Kazaam, a szellem (amerikai vígjáték) 10.05 Babar- Biztonsági rendszer 10.30 Jó barátok 11.00 A csodafarm 12.35 Percy, a parkőr 13.05 A tó titka (am. kalandf.) 14.50 Mars a Marsra! (amerikai vígjáték) 16.25 Jöttünk, láttunk,visszamennénk (fr. vígjáték) 18.15 Sítúra a halálba (német krimi) 20.00 Fedőneve: Donnie Brasco (amerikai krimi) 22.05 G. I. Jane (am. akciót.) 0.10 Kongó (am. kalandfilm) 6.50 Nap-kelte 17.00 Nótafa 18.05 Premier plan 19.05 Mese/Príma torna 19.30 Ebugatta 20.40 Természetfilm 21.30 Csillagszem 22.00 Nótashow (ism.) 23.00 Feró korcsmája TARJÁNI TV 18.15 Sztárvadász 18.45 Thalassa - a tenger magazinja (4.) 19.15 Visszatekintő 19.55 Civil ház Salgótarjánban 20.10 Csillagszem (talkshow) 20.30 Terra X - Út az ismeretlenbe (amerikai film) RTL Klub, 20.00: A kalandor - Chris nagy utat jár be: a lepusztult New York-i külvárosból eljut a Távol-Keletre, a titkok és legendák övezte Tibetbe. Útja során emberrablók fogságába kerül, majd rabszolgának adják el a fegyvercsempészek. Megfordul az alvilágban is, ahol a kickbox és a szerencsejáték tölti ki a napjait. Később ősi harc- művészetet tanul. Benevez a férfiasság igazi erőpróbájára, a halálos kimenetelű ghan-gheng versenyre. A tét óriási: Chris haza akar jutni.