Nógrád Megyei Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-14-15 / 62. szám
2000. MÁRCIUS 14., KEDD MOZAIK Nógrád Megyei Hírlap - 5. oldal ÜNNEPI „A kor folyam, mely visz vagy elmerít Úszója, nem vezére az egyén. - Kiket nagyoknak mond a krónika, Mindaz, ki hat, megérté századát.” Fiatal demokraták 1848-ban Madách Tragédiája a forradalom erkölcsi katekizmusa Az ember tragédiája - amelyből a fenti szállóigévé nemesedett költői gondolat is származik - íróját, Madách Imrét és nemzedékének alkotó tagjait joggal őrzi történelemformáló nagyjaink sorában az emlékezet. Az ember tragédiájában Madách erről is szól. Az a mű, amelyben egyetlen konkrét utalás sincs a korabeli eseményekre, magyar vonatkozása is csak két halvány utalásban lelhető fel, mindkettő a irodalomtörténész Tragédia-illusztrációk: Ksss János Az ünnepi évfordulók alkalmából szokás számba venni a történeti eseményeket, a jeles személyiségeket: mi is idézhetnénk bőven Teleki László, Szontagh Pál, Nagy Iván, Bérczy Károly és természetesen Madách Imre életútjának idevágó tényeit. Madách esetében megdöbbenhetnénk azon - a máig élő közhiedelemmel szemben -, hogy milyen fontos közéleti szerepeket töltött be, és vállalt fel, egészen a végletekig menő elkötelezettséggel, egészen a végkifejletig: a pozsonyi várbörtönig, ahol raboskodott. A különböző életutak mégis mintha egy irányba hatottak volna. A forradalmi nemzedék tagjai más-más pályát jártak be, de sorsuk egy ponton - amikor az általuk oly drágán szeretett haza sorsával egybefonódott - találkozott. S volt még egy közös vonás, ami a nemzedék tagjait összefogta, egységbe tartotta: az erkölcsi tartás, ez a nehezen megfogható, meghatározható, kristályosító erő. DR. KOVÁCS ANNA mára igeneit történelmi dallamot, az új szózatot: „Óh, hallom, hallom a jövő dalát, Megleltem a szót, azt a nagy talizmánt, Mely a vén földet ifjúvá teszi. Egyenlőség, testvériség, szabadság!” 1848. március 15-én ezekkel az eszmékkel a szívükben, az ifjúság erejével karjukban láttak hozzá újító munkájuknak. S ez a munka nemcsak egy fejlettebb, korszerűbb társadalom kialakulását célozta, de s ez legalább annyira fontos, egy újabb, modernebb erkölcsi értékrend meggyökereztetését is szolgálta. éppen ez az egység volt az erkölcsösen cselekvő ember etikai mércéje, alapja. Cselekedeteinkért pedig mindig mint egyén vagyunk felelősek - vallót-; ták. Az egyéniség tisztelete az új erköl-1 csiség egyik építőpillére volt. Próféciá-t nak is felfogható az a madáchi gondolat, hogy olyan világban, amelyben valamely szűk, közösséginek kikiáltott érdek nevében elnyomják az egyént, megfosztják szabadságától - élni nem lehet: „...nincs élet, nincs egyéniség.” A Falanszterben Ádámot ennek lehetősége rettenti el: gondolati nagykorúság elérésére buzdítsa. Első lépésként a régi kötöttségektől, a múlt „rémes kísérleteitől, a mohos korlátfalaktól” kell megszabadulni: „... Ezek feledtetik Saját lábunkon a járást velünk, És megkímélnek á gondolkodástól, Ezek viszik a múlt századok hibáit Előítéletül az új világba. A tűzre vélök! és ki a szabadba.” „Ki a szabadba”, megszabadulni a korlátolt, kalmár világtól - kiált fel a londoni szín tanulója és Éva is az ifjúság, szerelem, költészet glóriájával övezve képes átlépni az elmúlás szimbolikus sírgödrén. A Tragédia Ádámja az örökké nyughatatlan, előretekintő, mindig új eszméket kereső, új világot álmodó ember, aki bátran teszi meg korszakos lépteit: „Az új világba elszántan leszállók”. Madách és nemzedéke a polgári társadalomban látta az új világ képét, a francia forradalom eszméiben ismerte föl a szá„Óh, mennyi ismerős mindenfelé, És mennyi szellem, mennyi őserő. Ez vélem harcolt - az mártírhalált halt, Ez szűknek érzé a világtekét, S mi egyformára, mily törpére szűrte Az állam...” Az egyéniség kultusza feltételezte a másik ember tiszteletét, s ez követelményként a tolerancia elvében jelent meg: „Áldalak sors, hogy bíróvá nem tevéi. Mily könnyű törvényt írni pamla- gon” - sóhajt fel Ádám. Az egyéniség érték, a szabadság az ember erkölcsi fokmérője, akit Madách szerint megillet a kérdezés joga és a kétkedés kötelessége. Nemzedéke felfogása szerint nincsenek vitathatatlan igazságok, megkérdőjelezhetetlen kinyilatkoztatások, csalhatatlan nagyságok: „Egykor nevetni fognak az egészen. Az államférfit, kit nagynak neveztünk, Az ortodoxot, akit bámulánk, Komédiásnak nézi az utókor.” így oktatja tanítványát Ádám (Kepler), s hozzátehetnénk, hogy ebben van valami vigasztaló. Merészen jövőbe tekintő, távlatos gondolkodás volt ez. Annak felismerésére épült, hogy minden viszonylagos, múlandó, saját koruk is csak egy hulláma a történelem folyamának, önnön személyük, pláne nagyságuk is csak a történelmi feladatvállalás szempontjából érdekes. Az 1848-as ifjú nemzedék tagjai betöltötték sors-szabta szerepüket, vállalták és elvégezték történelmi feladatukat. Átélték a sikertelenség, a csalódás fájdalmát, de erkölcsi tartásuknak, elveiknek köszönhetően új reménnyel, hittel, bizakodó szívvel, töretlen meggyőződéssel és megújulni képes akarattal néztek pelőre. Madách Imre Az ember tragédiája 14. színében - amely saját korának, a szabadságharc leverését követő időszaknak társadalmi fejlődésképét rajzolja fel Londonban - hűen ábrázolja ezt a lelkiállapotot. A kiábrándult Ádám nemcsak egy történelmi nemzedék reményét, de a mindenkori ember vágyát, közös álmát is megfogalmazza: „Ismét csalódtam, azt hivém, elég Ledönteni a múltnak rémeit, S szabad versenyt szerezni az erőknek. Mi verseny ez, hol egyik kardosán Áll a mezeden ellennek szemében, Mi függetíenség, száz hol éhezik, Ha az egyes jármába nem hajol. Kutyáknak harca ez egy konc felett. Én társaságot kívánok helyette, Mely véd, nem büntet, buzdít, nem riaszt, Közös erővel összeműködik..." le(el)tűnt korszakok tényei között. „Egyet bánok csak, a haza fogalmát” kesereg Ádám a Falanszterben, az Eszkimó jelenetben a „nagy Hunyadit” említik. Ennek ellenére azonban a Madách életét, gondolkodását meghatározó eszme- rendszer beleszőve, vezérfonalként ott van a Tragédia eszmei szövetében. Az 1848-49-es polgári forradalom és szabadságharc derékhadát, vezető élcsapatát jórészt a fiatal reformnemzedék tagjai alkották. Történelmi fejlődésünk során nem először és nem utoljára történt meg, hogy a társadalmi váltás nehéz feladatát - talán az életkorból következő fogékonyság, mozgékonyság, újat akarás, szabadságvágy okán - zömében az ifjúság vállalta föl. A Tragédia Adámja ifjú emberként indul - magasrendű szellemi kalandvágytól hajtva - történelmi útjára, hogy felnőve, Keplerként ifjú tanítványát is a Paradoxonnak tűnik, de igaz, hogy a forradalmi nemzedék sorsának, vívódásának, gondolkodásának, újszerű etikai tartalmának leghívebb történeti, érzelmi krónikája - túlzás nélkül állíthatjuk, valóságos erkölcsi katekizmusa - Madách Tragédiája. S mit tanulhatunk ebből, erről a nemzedékről? Madách a gondolkodás szabadságát hirdeti, a szó, az akarat, a választás szabadságát:- „Ki érdemeltem ezt nagyon magamnak, lemondtam érte a paradicsomról.” A Paradicsomból kiűzött történelmi embert a cselekvés bátorsága és kényszere jellemzi, csatázva, küzdve teljesíteni be sorsát. Emlékezzünk csak a 13. szín jól ismert soraira, az Űrbe, a semmibe taszított, mindenben csalódott Ádám könyörgésére: „Óh, Lucifer! vezess földemre vissza, Hol oly sokat csatáztam hasztalan, Csatázzam újra, és boldog leszek.” Gondolat és cselekedet, eszme és gyakorlat, ideál és reál, szó és tett a madáchi értékrendben nem vált szét, egységet alkotott. Homo politicus és homo eticus e nemzedék tudatában és gyakorlatában nem került szembe, sőt Új tárlatok a Hadtörténeti Múzeumban A budai Várban két holdon elterülő Hadtörténeti Intézet és Múzeum 2000 tavaszán is számos új látnivalóval, érdekességgel várja a látogatókat. A közgyűjtemény az elmúlt napokban több száz tárggyal bővült - a kanadai, torontói Magyar Királyi Fegyveres Erők Múzeumából érkezett ritka, látványos kiállítási anyag. A gyerekek gazdag fantáziavilága elevenedik meg a Hadtörténeti Múzeum márciusban nyíló kiállításán. A Barcsay Gyermekképzőművészeti Alapítvány hirdette meg azt az országos gyer- mekrajzpályázatot, amelynek témája Magyarország történelmi sorsfordulóinak ábrázolása volt. A pályázatra közel 200 iskola 1700 pályamunkát küldött be. A különböző technikával készült gyermekrajzok közül több mint 200-at díjazott a zsűri. Az ifjú alkotók a magyar történelem nevezetes eseményeit és személyiségeit, a magyarság és az itt élő nemzetiségek gazdag néphagyományait ábrázolják képeiken. A díjnyertes munkák katalógus formájában is eljutnak a művészetpártoló közönséghez. A kiállítást Jancsó Miklós Kossuth-dí- jas filmrendező nyitja meg. Sokunk gyermekkori emlékeiben él még a kép a nagyszülők hajdanvolt lakásairól, a falakon ékeskedő képekről. Igazi festménynek láttuk a míves olajnyomatokat és sokáig bámultuk a Millenniumi hódolatot, a Rákóczi elfogatását és a többit. Gyakran a főhelyen ékes aranykeretben volt egy kép. Karcsú, kicsit ismerős férfi hófehér köpenyben ült egy lovon, és a feltúrt barázdák fölött nézett a messzeségbe. Kérdésünkre, hogy ki ez, azt a választ kaptuk: Petőfi a nagyszebeni csatában. Ha most, felnőtt fejjel március 27-től valaki ellátogat a Hadtörténeti Múzeumba, ismét találkozhat a köpenyes fiatalemberrel. Kiállítják Jan Styka, a lengyelek híres csataképfestője és Vágó Pál, akit a kortársak „az ecset Petőfijének” neveztek, közös alkotását, amelynek címe Erdélyi panoráma, azaz Bem és Petőfi a nagyszebeni csatában. A mű 120 méter kerületű és 15 méter magas körkép, pontosabban az, ami a körképből megmaradt, és amit a tarnówi múzeum meg tudott menteni az enyészettől. A hányatott sorsú, darabjaiban megmentett kép abban a teremben várja a látogatókat, ahol Vágó másik híres, az 1900-as párizsi világkiállításon nagydíjat nyert képe, „A magyar huszárság diadalútja” látható. Hazatért gyűjtemények címmel májusban nyílik meg a Hadtörténeti Múzeumban az a kiállítás amelynek anyaga néhány nappal ezelőtt érkezett meg a torontói Magyar Királyi Fegyveres Erők Múzeumából. A jegyzékbevétel és a tárgyankénti fotózás után májusban nyíló kiállításon a látogatók megismerkedhetnek az emigrációban ösz- szegyűjtött hadi relikviákkal. Mintegy 6,5 mázsa a XX. századi magyar történelmet szemléltető anyag, amelyet az amerikai földrészen élő magyarok gyűjtöttek össze, s most hazakerült. A torontói múzeum alapítói annak idején feltételként szabták, hogy a múzeumi anyag akkor térhessen haza, amikor megbecsülését az itteni politikai rendszer garantálja. Az értékes műtárgyakat a Malév ingyen szállította Budapestre, ami azért említésre méltó, mert az így megtakarított pénzt restaurálásra fordíthatják. A hazatért műtárgyak között van többek között Habsburg József főherceg egyenruhája, a jászkun huszárezred zászlaja, amelyből összesen csak négy készült, különféle relikviák, serlegek. A májusban megnyíló tárlat a gazdag anyagnak csak egy töredékét tudja bemutatni, ezért azt folyamatosan frissítik majd, hogy a nagyközönség minél többet ismerhessen meg belőle.
