Nógrád Megyei Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-22-23 / 18. szám

Magával ragadta a táj szépsége

Nyolcadikos etesi diák kiállítása a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban

Jobbról: Gordos Ferenc a kiállító, Orosz Jenőné iskolaigazgató, Matúz Gábor rajztanár

Andrzej Wajda Oscar-díja

A lengyel lapok vezető helyen jelentették, hogy Andrzej Wajda, a világhírű filmrendező egész életművéért Oscar-díjat kap.

Az Amerikai Filmakadémia 39 tagú kormányzó- tanácsának többsége úgy döntött, hogy Hollywood és az egész világ legfontosabb filmes elismerését idén a lengyel rendezőnek ítélik.

Ebben a kategóriában lengyel rendező először kap Oscar-díjat. Az ünnepélyes átadás március 26-án lesz Hollywoodban. A PAP hír- ügynökség érdeklődésére az Amerikai Filmakadémia mindenesetre egyelőre nem erősítette meg a hírt. Wajdát korábban már kétszer jelölték Oscar-díjra Az ígéret földje és a „Wilkói kisasz- szonyok” című filmjeiért. A cannes-i filmfesztiválon nyertes Vasembert végül a lengyel hatóságok nyomására vonták vissza a jelöléstől a szükségállapot idején.

A 73 éves Wajda Oscar- díjra jelölésének ötlete a Hollywoodban dolgozó Ja- nusz Kaminski lengyel operatőrtől származik és támogatta többek között Steven Spielberg is, akivel Wajda Lengyelországban a

„Schindler listája” című film forgatásán találkozott. Hírek szerint Wajdának esélye van arra is, hogy „Pan Tadeusz” című, tavaly őszszel bemutatott filmje elnyerje a legjobb nem angol nyelvű filmnek járó 2000. évi Oscar-díjat.

Egy varsói napilap a lengyel rendezőt is megkereste, de az elzárkózott az érdeklődés elől.

Wajda egyébként éppen Rómába készül: a hét végén a pápa megtekinti a Pan Ta- deuszt, és a vetítésen jelen lesz a rendező is.

Akad tenor önök között?

A salgótarjáni Balassi Bálint Megyei Könyvtár igazgatója Oroszné Katona Anna nyitóbeszéde után osztálytársai köszöntőműsorát hallgathatta meg Gordos Ferenc Etesen élő tanuló. Persze, csak azt követően, hogy általános iskolájának igazgatója, Orosz Jenőné és rajztanára, Matuz Gábor is gratulált az első kiállító nyolcadikos fiatalembernek. Mindazok lehettek részesei ennek a bensőséges ünnepségnek, akik az elmúlt hét végén ellátogattak a salgótarjáni intézmény gyermekkönyvtárának galériájába.

Ahogyan arról a pedagógusok őszintén szóltak: Gordos Ferenc tisztelettudó, jó szándékú gyermek, s képek festésével már öt éve foglalkozik komolyabban. A kistelepülés kohéziós erejét azonban az is példásan bizonyítja, hogy Lénárt Dezső' polgármester és Szabóné dr. Gál Zsuzsanna jegyző is eljuttatta biztató, gratuláló sorait, amelyben további támogatásukról biztosították az etesi diákot a község elöljárói nevében.

A mindennapi - lényegében agyonbeszélt - értékválságot ismerve különösen jó hallani olyan fiatalokról, akik mondjuk éppen alkotói munkába kezdenek. Ezek a fiatalok talán egyáltalán nem hajlandóak fölösleges órákat tölteni képmagnóikhoz láncoltán, akcióhősök helyébe képzelve önmagukat. Sőt, minden bizonynyal a számítógépes játékokat is kerülik, nem érdeklődnek korosztályuk értékrendjét!?) meg-, vagy kikerülvén az iránt, hogy a szimulátoros játékban kinek és mennyi „élete” maradt még. Ezek a fiatalemberek minden bizonnyal már most tudják, hogy egyetlen életünk van és nem tudni, mennyit tölthetünk belőle itt. Gordos Ferenc -ha kora miatt még nem egészen pontosan is - a helyes irányba igyekszik. Munkáit, néhány gondolatát

ismerve legalábbis bizonyosan. Saját magáról, motivációiról így vall: - Az etesi táj szépsége már korábban magával ragadott: a gyönyörű, lankás domboldalak, ösvények, az erdő mélyén megbúvó kispa- takok.

Igazolódni látszik tehát sok felnőtt reménye, hogy az általunk alakított-irányított világnak nem minden írott, íratlan szabálya talál táptalajra a fiatalok lelkivilágában. Természetesen nem arról van szó, hogy napjaink minden tárgya, gondolata, tette helytelen volna. Arról viszont mindenképpen, hogy gyermeklélekből a lehető legtöbbet kellene megtartani, amíg élünk, amíg „nagyok” vagyunk. - dukay Repülőgépeken már többször előfordult, hogy ha a pilóta rosz- szul lett, a stewardess megkérdezte az utasokat: ne tán van-e pilóta közöttük. Hasonló „üresedés” történt Pármában egy opera előadásán, persze nem pilótát, hanem tenort kerestek.

Verdi „Aidá”-ja volt műsoron,

ám már az első felvonás közben „elment” a tenor - G. Grigorian - hangja, influenza miatt. A közönség soraiban azonban - csakis nézőként, nem pedig tartalékként - ott ült egy másik tenor, Alberto Cupido. Bár még nem énekelte Radamesz szerepét, eleget tett a felkérésnek.

Az ifjú alkotó néhány művével fotó: gócs Éva

• •

Üzenet a XIX. századból

Részletek Kovács Tibor gimnáziumigazgató ünnepi beszédébóí

„Ember tragédiáját / Teremti életed / S halálod egy nemzet / Tragédiája lett. ” Bulyovszky Gyula 1864-ben leírt szavai mottóját adhatják annak a megemlékező'főhajtásnak, amelyre ezen a ziman- kós januári napon gyűltünk össze a költőóriás, Madách Imre salgótarjáni szobra körül.

Madách Imre neve ismerősen cseng szerte e hazában és külhonban egyaránt, de kinek mit jelent? Vannak, akiknek erős kötődése a költőhöz élete fő művén keresztül valósul meg. Vannak, akik nevét viselőként Madách Imrében névadójukat tisztelik. Vannak, akik a múltban, a jelenben, s a jövőben is kutatták, kutatják, s kutatni fogják Madách örökségét, életútját, s írásaikban közzéteszik mindazt, amit számukra a költő és műve jelent. Összegzésként hadd állapítsam meg, hogy Madách Imre halhatatlanságának tanúbizonyságaként ma is itt él köztünk, s másfél évszázadnyi messzeségből üzen a mának.

Milyen Madách-kép él bennünk a verbális és vizuális képalkotásban? Ismerős képek felsorolására vállalkozom, olyanoktól kölcsönözve a minősítést, kik szép szavakkal adóztak Madách emléke előtt. A „göthös, tyúkmellű tekintetes úr..." E Jobbágy Károly által megfogalmazott sor sokaknak adott inspirációt a képi ábrázoláshoz s a gondolati Madách- kép megalkotásához „Hosszúkás, halkés hervadt uj- jai..." tűntek fel másnak, rámutatva a költő filozofikus hajlamára és sérülékeny lelkivilágára. „A tűz- lelkű, a bátor hazafi..., a lángelműköltő... ” szavakat fogalmazva lelkesedik másik hódolója, „...egyetlen társa a magány... ” kép formálásával mutatja be Juhász Gyula Madách - mások által is többször megfogalmazott jellemzőjét, amivel gondolatilag rokon a „sztregovai remete költő... ” hasonlat egy Madáchot jól ismerő megfogalmazásában.

Valójában milyen is lehetett Madách? Búskomor, pesszimista szemléletű, zárkózott ember, vagy eszmékből és egyénekből kiábrándult filozofikus hajlamú - s ebből adódóan önmagába forduló - szellemi zseni? Nehéz a kérdésekre - a további fel nem tettekre is - egyértelmű választ adni. Úgy gondolom, hogy a Madách-képet mindenkinek - ki a költőt szereti és tiszteli - önmagának és önmagában kell megalkotni.

Madách a portrékról is ránk tekint, a művész szubjektumából eredő sajátos ábrázolásában. Láthatunk már-már dózsai arcélű, szikár külsőt mutató ábrázolást. Másik művön a kései leszármazott arcvonásait kölcsönző emberséges tekintetű, finom arcvonású portré jelenik meg, s a korabeli, s hiteles Madách- kép is mindenkinek mást-mást mutat.

Madách Imre szinte az egyetlen költő a világirodalomban aki a XIX. század lelkének egységes és művészi kifejezést tudott adni. Egy egész század leikéhez nyúl, biztosan alakító kézzel. Hogyan tudott e feladattal megbirkózni? Csupán nagyméretű zsenialitásával, amely kora eszméivel olyan bensőségesen forrott össze, hogy kiteljesedésben látta meg azt is, ami még csak magjában rejtezett, vagy alig zsenge korát érte. őt is megtalálták a tragédiák - hány magán- és közemberi drámának volt kényszerű szereplője! Ugyanakkor egyike volt azoknak a XIX. században, akik ki tudták vonni magukat a közéletből, akik szellemileg termékeny állapottá tudták formálni a vidéki magányt. Madách utóélete - nem túlzás ezt állítani - részese a mindenkori magyar szellemi életnek. Korábbi évtizedekre visszatekintve nincs év, hogy napvilágot ne látna egy-egy új Tragédia-értelmezés, Madách- életút elemzés, s nincs év, hogy ne örülnénk - vagy éppen vitáznánk - egy-egy új színházi premieren. Am - és ez keveseknek adatik meg nálunk - Madách mondatai találó és szellemes szószerkezetei idézetként szájról szájra járnak, s gyakran felbukkannak. Egyszerű köznapi beszélgetésben is sokan idézik - talán még a párkapcsolat sajátos pillanataiban is - mondatát:

.....nem adhatok mást, csak mi lényegem..." Sokan használják az eszkimóhoz és a fókához kötődő hasonlatát. Mások - s itt félreérthetetlenül gimnáziumunkra utalok - a pedagógiai program elkészítése során találták meg Madáchnál a kristálytiszta pedagógiai célzatú gondolatukat, amiben a korszerű iskola alkotóműhelyként jelenik meg, s tudományt ad az odajáróknak, olyat, mely a lelket gazdagítja. S azt a „tanítását” is érdemes megfogadni nekünk pedagógusoknak, vagy azoknak, kik a természettudományokkal foglalkoznak, „...mi a tudvágyat szakhoz nem kötők, átpillantását vádjuk az egésznek... ”

í

me a zseni, aki rámutat a világ és a természet egységére, s arra az emberi „gyarlóságra ”, hogy a könnyebb tanulhatóság végett az egységet tantárgyi részekre bontottuk, de erről a természet mit sem tud. Ismét mások azt a filozofikus gondolatot emelik ki, mely korunk tudományának nagy kérdése a múlt, a jelen és a jövő mértékének megállapítása. Madách ezt is egyszerű szavakkal intézi el: „...vagyok - bolond szó. Voltál és leszesz— ” Igen. A jelen csak mikroegységekkel mérhető, az emberi lét a múltban formálódik, és a jövőben realizálódik.

Róla és alkotásáról akkor szólhatunk hitelesen, ha végezetül újból őt magát idézzük:

„A szellem, az csak ami győzhetetlen / Előtte minden más porba dűl. ”

Madách Emmáról, a költő születésnapján

A Nógrád Megyei Hírlap hasábjain, a január 15-i számban érdeklődve olvastam Gréczi-Zsoldos Enikő írását, amely a Ma- dách-kutatás újabb eredményeiről számol be.

Gyermekkorom óta mindig felfigyelek a Madách famíliáról szóló hírekre, mert fiatal koromban volt alkalmam néha elbeszélgetni Madách Emmával, Sztranyavszky Sándor akkori földbirtokos nejével.

Gyermekei: Imre, Ilonka és Sándor iskolatársaim voltak, akikkel édesanyám jóvoltából sokat játszadoztam nem csak a gyarmati, de a nógrádmarcali birtokukon is. Álmaimban elég gyakran ma is együtt vagyok velük, a szép esztendőket újraélve.

Csesztvei emlékek

Édesanyám Bécsben végzett kitűnő varrónő volt, több nyelven beszélt, finom modora volt, úgyhogy az akkori úgynevezett úri családoknak ő volt a női szabója. Anyám a vidéki meghívásokat is szívesen fogadta és kieszközölte, hogy én is vele mehetek. Felejthetetlenek maradtak számomra a nógrádmarcali (Sándor-major, Ilonka- puszta), a sőlyi, a szügyi, a fel- sőpodluzsányi, az illéspusztai, a csesztvei emlékek, ahol mindig voltak olyan gyerekek, akikkel melegen összebarátkoztam.

Visszatérve a Madách famíliára, Nógrádmarcalban éreztem talán a legjobban magamat. Ott az orosz kislovakon megtanultam lovagolni, a tekepályán művészkedni, a vadászatba belekóstolni, a focival hancú- rozni. Sanyi barátommal sokat hegedülgettünk és amikor a marcali plébános úr meghívott bennünket a templom kórusára muzsikálni, nem volt boldogabb fiú nálunk a világon.

De ehhez az is kellett, hogy a ház úrnője, Sztranyavszkiné Madách Emma (az ő hűséges németkisasszonya segítségével) szinte naponta ültetett minket maga köré és előbb vallásos

történeteket mesélt, majd a helyes viselkedésről, a jó modorról, a finom beszédről és Isten jóságáról és szeretetéről oktatott minket. Olyan lenyűgöző volt előadása, hogy mindig örültünk, ha volt idő a vele való beszélgetésre. Tízéves koromban már sok mindent megfigyeltem. Mindennapos vendég volt a háznál Krajcsi István plébános úr, aki sokszor besegített oktatásunkba és boldogan megígértük a ház úrnőjének kérésére, hogy minden reggel Sándorral együtt megjelenünk a reggeli szentmisén és megtanuljuk a szép egyházi énekeket is.

Bánat és jókedv

Néha észrevettem, hogy Madách Emma visszavonul szobájába. Egyszer nyitva maradt az ajtó és akkor láttam, hogy a feszület előtt térdepel és ájtatosan imádkozik. Nekem úgy tűnt, hogy valami bántja, mert mikor kijött közénk, szemeit kisírtnak láttam. Ehhez több megfigyelés kellett, de végre eldöntöttem magamban, nem tévedek. Ő mégis, mikor leült közénk, jókedvű volt, benne volt minden mulatságos játékban, akkor is, mikor a résztvevőknek az orra a játék végén be volt kormozva. Ez hozzátartozott a játékhoz és annak érdekességéhez. Férje daliás ember, valóságos, bonvi- ván, nem csoda, ha a nők szeme megakadt rajta. Felesége naponta lejárt a nagy házi kertbe, vállán kerti szerszámokkal. Nagy tisztelettel köszöntötte mindig a falu népe. Sztranyavszky magas állású állami férfiú volt, sokat volt Budapesten. Szerette feleségét és ezt érkezésekor a hosszan tartó csókból következtettem. Telt, múlt az idő és egyik évben észrevettem, hogy a férj nem jár sűrűn haza és amikor megjött, a csókok is nagyon rövidek voltak. Mint gyermek, nem kerestem magamban mi lehet az ok, csak azt vettem észre, hogy a szeretett méltóságos asszony napról napra szomorúbb. Múlt az idő, Sztranyavszky egyre magasabb állásba került, már kegyelmes úrnak szólították.

Engem felesége bánkódó arca izgatott, mert nagyon szerettem a nagyszerű feleséget és édesanyát, s mikor Gyarmaton vendégei érkeztek Madách Emma arbiter elegantiae-vel tudott végignézni a sokszor ironikusnak látszó arcokon és a fennkölt nagy családok leszármazottjához illő tónusban tudott mindenről mindenkivel tárgyalni, akik kérdéseikre választ vártak.

Már gimnazista voltam, mikor kezembe került Madách Emma egyik mellképe. Sajnos a kép az idők során elveszett. De a kép szépsége, jóságot árasztó bája, eszményiséget sugárzó bűvölete ma is bennem él. Amikor Madách-kultuszról hallok, rögtön « kép jut eszembe. És az a jelenet, amikor kint voltam Nógrádmarcalban és Sztranyavszky Sándort temettük. Madách Emma némán állt a koporsónál. Nem sírt, de éreztem, hogy imádkozik. Nem csinált jelenetet, méltóságos nyugalommal vette tudomásul Isten döntését.

„Imádkozom érted!”

.'Megnéztem koszorúja szalagján a feliratot. Ez volt ráírva: „Imádkozom érted!”

És Madách Emma Isten akaratában valóban megnyugodva élte a maga egyszerű életét, hite és mély vallásossága példaadó maradt, Nógrádmarcal népe ma is mint a felejthetetlen nagyasszony emlékét őrzi szívében, különösen az idősebbek ma is emlegetik, mint Istent szerető, embereket segítő Madách-leszármazottat, akinek emléke örökké élni fog.

Kamarás József