Nógrád Megyei Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-04 / 2. szám

2. oldal i SALGÓTARJÁN fii BALASSAGYARMAT Megyei Körkép PÁSZTÓ Eredményes esztendőt zártak Nógrád megyében a gépkocsi-márkakereskedők Manapsag mar nem luxuscikk az autó Örvendetesen emelkedik az új gépkocsik értékesítése megyénkben is. Korszerű au­tókból nagy a kínálat, egyre több jól felszerelt kereskedés és szerviz szolgálja az autós- társadalom folyton növekvő igényeit.- Töretlen a fejlődés a salgó­tarjáni Toyota Autóháznál is - mondta el Kakuk József cégve­zető. Különösen amióta megje­lent a piacon az év autója címet is elnyert Yaris, a Toyota új kis­autója. A Kakuk Autóház 1999- ben jelentős fejlesztést hajtott végre, amit jövőre folytatni sze­retnének. Annál is inkább, mivel az eladott darabszám is növek­szik. Haszonjárműben úgy lát­szik verhetetlen a Hiace. Bemutatóterem Rekordévet tud maga mögött a Balassagyarmaton és Salgótar­jánban is jelen lévő Autó Cen­ter Plusz Kft. Dudok György cégvezető el­árulta, hogy a „mi autónkból”, a Suzukiből idén 30 ezret értékesí­tettek belföldi piacon, a megyé­ben található 3 szalon pedig az új autók felét adta el. Az idei év nagy feladata a salgótarjáni bá­zis kialakítása. Itt egy korszerű, kétemeletes bemutatóterem és szerviz valósul meg, remélhető­leg nyár végi befejezéssel.- Egyre több Matiz és Lanos „Millennium” fut már a nógrádi utakon, ami jelzi a Daewoo márka térhódítását - kezdte ér­tékelését Liebmann János, a Taiján Szalon Kft. ügyvezető igazgatója. A képviselet rekor­dévet zárt az értékesítés terén, amit segített az év végi akció is. 2000-ben szeretnék megőrizni a Daewoo jelenleg elfoglalt 3^1. helyét. jsfe-m panaszkodnak a Honda háza táján sem, hiszen a Civic modell egyre népszerűbb a me­gyében - derült ki Maruzs Ist­ván cégvezető mondandójából. Az impozáns salgótaijáni már­kaképviselet forgalmának döntő részét adta a Civic, de kelendő­nek bizonyult a japán gyár min­den igényt kielégítő CR-V és HR-V jelzésű luxusterepjárója is. Mindkét „off road” modell megújul 2000-ben, nemcsak kül­lemben, hanem lóerőben is. A cég gumikereskedése ugyancsak rekordévet zárt, hiszen az embe­rek végre felismerték a téli kö­peny szükségességét. Méltó módon ünnepelte a gyár 100. évfordulóját a két Opel-kereskedés. -Megyei vi­szonylatban megőrizte pozíció­ját a salgótaijáni bázis - újsá­golta Kenderesi Géza cégve­zető. Jól fogyott a régi és az új Astra, s érzékelhetően bővül a piac is - állapította meg. Szervi­züket egy világviszonylatban is korszerű Bosch motorteszter be­rendezéssel gyarapították. A cégvezető örömét fejezte ki, hogy a megyei közgyűlés végre nem megyén kívülről elégítette ki gépkocsiigényét. Idén meg­újul a Corsa és megjelenik az „egérkamion”, azaz, a Suzukival kooperációban gyártott Agila is.- Januártól Opel Gyarmat Au­tóház Kft.-ként szerepel a balas­sagyarmati bázis - tájékoztatott Kaszás István cégvezető. Itt is az Astra vitte a prímet, s az érté­kesítés minden várakozást fe­lülmúlt. Beindulni látszik a használt Opelek cseréje, már 3-4-5 éves autók esetében is. Kaszás István bízik a térség fej­lődésében, ami a fizetőképes ke­resletben is megnyilvánul majd. Szerinte az Opel az a márka, amely a nógrádi piacon optimá­lis az ár-érték viszonyt tekintve. Bár csak fél hónapja nyűt meg Hajas Lászlóik salgótarjáni Cit- roen-szalonja és szervize, máris élénk az érdeklődés a márka iránt. - Ezt a pár nap alatt meg­történt eladások is jelzik - me­séli az ifjú cégvezető. Úgy lát­szik, sokan szerettek bele a Ber- lingoba és a Saxoba, de a jó ár­fekvésű haszonjárművekre is van érdeklődés: egy Jumper már gazdára is lelt. A családi vállal­kozás 2000-re félszáz autó el­adását tervezi, s januártól bein­dul a használtautó-értékesítés is. Jó lenne még egy ’99- Megújult a Renault-paletta, ami a forgalomban is érzékel­hető volt - mondta el Szarvas György, a salgótaijáni RS-Motor Kft. ügyvezetője. A Megane mű­szaki tartalma és felszereltsége meghozta a sikert, eredményes évet zártak, noha csak tavasszal törtek be a megyei autós piacra. Ez évben megjelenik a Clio új erőforrással, és a Megane felsze­reltségével vetekedő változata is, s ugyancsak a 2000-es év haszon­jármű-palettáján mutatkozik be a Kangoo ötajtós, kétoldalt tolóaj­tóval szerelt típusa, amelynek immár lesz turbódízel motoros erőforrása is. Mindkettőtől sokat vár a cégvezető. Ellentmondásos évet zár a bá- tonyterenyei Mátra Autóbázis. Nagy Sándor cégvezető szerint kárpótolta vállalkozásukat a nyári árvízért a Skoda eladási rekordja, ezen belül is a Felicia és kombi változatának piaci si­kere. Megduplázódott az Octa- via iránti érdeklődés is, összes­ségében 1998-hoz képest 50 százalékkal nőtt a forgalom. A Skoda-bázis megelégedne, ha a ’99-es év eredményét sikerülne megismételni, vagy egy picit növelni is.- Alig hogy megjelent, máris a legnépszerűbb modell lett a Fiat új Puntója - mondta el ér­deklődésünkre Kürtiné Tóth Brigitta, a balassagyarmati Kes­keny és Társa Kft. értékesítési vezetője. Az elmúlt év bővelke­dett eseményekben, hiszen meg­jelent a 6 személyes Multipia, il­letve sor került a Palio Weekend bemutatójára is. Év közben a szerviz megkezdte az eredeti­ségvizsgálatot is. A szalon veze­tője reményét fejezte ki, hogy 2000-ben növekednek majd az eladások, s esetleg ismét egy év autójával rukkol ki a folyamato­san fejlesztő olasz gyár.- Különösen az E 2200-as jelű kisteherautó volt a Mazda slá- geijárműve - értékelte a családi vállalkozás évét Gál Richárd, a Gál és Fiai Kft. műszaki vezetője. Az év során új modellekkel lep­ték meg a márka híveit: középka­tegóriás egyterűjükkel, a Pre- macy-val és a 7 személyes MPV kisbusszal. A családi vállalkozás KIA gépkocsikkal is eredménye­sen foglalkozik, amit segített, hogy a gyártó megjelent egy kis­kategóriás személygépkocsival, a Pride-dal. A Mazda Demioja - bár hasonló kategória - úgy lát­szik Nógrádban nem a legkereset­tebb típus, a 323-as népszerűsége viszont töretlen. Sikeres évről számolt be Nyéki Ákos, a balassagyarmati Renault- márkakereskedés és szerviz cég­vezetője is. ő is a megújult Me- gane-modellek, valamint a Clio II. megjelenésének tulajdonítja eladási csúcsukat, de kelendőnek mutatkozott a Laguna is. A Re- nault-t a jelek szerint megszeret­ték Gyarmat térségében is, ezért az ez évi mércét még magasabbra helyezte a családi vállalkozás. A kiszolgálás is javult, miután új számítógépes informatikai rend­szert állítottak üzembe, segítve és gyorsítva az alkatrészrendelést is. Júniusban nyílott meg, s máris népszerű a berceli Ford-márkake- reskedés. A Szeleczky & Rom- hányi nevével fémjelzett bázis azon kevés szalonok egyike, amely egy kis településen pró­bálja bebizonyítani, hogy az érté­kesítés nem lehetetlen - mondta el Romhányiné Dobrocsi Stefá­nia. Különösen kelendő volt az év autója címet elnyert Ford Fo­cus és a megújult Escort is. A szervizben megkezdődött az ere­detiségvizsgálat. Az idei szezon­ban sokat várnak a megújuló Tranzittól, amelyre már most nagy az érdeklődés. Új év, új remények Egy év múlva is megelégedne a ’99-es év eredményével Pila Sándor, a pásztói Suzuki-márka- kereskedés és szerviz cégveze­tője. Nagyon kelendőnek bizo­nyult a Swift minden limitált, il­letve az átlagosnál jobban felsze­relt modellje. Az eladások felfu­tása azt is jelzi, hogy a márka visszaszerezte a térségben a ko­rábban elveszített bizalmat. Nagy várakozás előzi meg az Eszter­gomban gyártott Wagon R+ egy­terűt, amely azonban csak márci­usban kerül a szalonokba. Pár hete nyitotta meg kapuját a rétsági Mitsubishi-márkaképvise- let, s a jelek szerint nagy az ér­deklődés a népszerű autócsalád iránt. A Mitsubishi terepjárói a világranglistán is előkelő helyet foglalnak el, de személygépko­csijaik és haszonjárműveik is áll­ják a sarat a piaci küzdelmekben. Nógrád megye autókereskedői 2000-ben is várják lapunk olva­sóit szalonjaikban, egy még bol­dogabb és eredményesebb új év reményében. T. Németh László 2000. január 4., kedd Békességben élni Nem tudom az olvasók kö­zül hányán jártak már a külföldi turisták által is kedvelt, gyakran látogatott Bugacon. Csak annyit tu­dok, hogy aki nem jut el oda, az sajnálhatja a pótol­hatatlan mulasztását. Ezúttal nemcsak a híres csárdára gondolok, hanem a tanya állatvilágára, ami igazi szenzáció. Itt tenyész­tik a legjobb sport- és ver­senylovakat, de az apróbb állatok közös életmódjának látványa is megnyerő. Az idomárok és állatgon­dozók elmondják, hogy minden állat szereti a társa­ságot. Egyedül, magányo­san nagyon unatkoznak. A társakban nem válogatnak, annyira nem, hogy egy ló mellé oda tehetnek egy nyu- lat, vagy akár egy macskát is. Örömmel fogadják. A rossza étvágyú lovak mellé kecskét raknak, mert az ál­landóan rágcsáló kecske evésre ingerli a lovakat. Még a kutyák és a macs­kák testvériesen játszadozva élnek együtt, egymás há­borgatása nélkül. Már kicsi koruktól együtt úgy nevelik őket, hogy elviseljék, társ­ként fogadják el egymást. Ez a tanulságos állatneve­lési pedagógiai módszer el­gondolkodtatott. Szerintem jó lenne ezeket az ismerete­ket továbbfejlesztve köz­kinccsé tenni az emberek között is. Igazi ajándék lenne, ha 2000-től megta­nulnánk mindenkiben társat látni, mindenkivel békes­ségben élni a gyűlölködés helyett. Nem lenne az egyik ember farkasa a másiknak! Kökényesi Béla Karancskeszi Öt év alatt ötven életellenes bűncselekmény - Húsznál több halálos áldozat (2.) Ki kell zárni az érzelmeket a vizsgálatból A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Sírnak a fák... Gyermekkori iskolásvers sorai jutottak eszembe: „Ne bántsd a fát, mert ő is érez!” Vajon mit érezhették azok a tujafák, amelyek a Bem úti úgynevezett „csillagház” vá­ros felőli oldalán nőttek szép naggyá immár 25-30 év alatt és most kíméletlen, durva ke­zek, villanyfűrésszel csonkí­tották meg őket? Képzeletem szerint a ko­szovói háborúban szenvedhet­tek el ilyen szörnyűséges csonkítást az emberekkel együtt a fák is. Tény, hogy a sok hó súlya alatt ezek a dús lombozató fák széthajoltak, sőt egy-egy ág le is tört. Né- hányan próbáltunk segíteni rajtuk, könnyíteni terhükön, de sajnos csak az alsó ágakról sikerült a havat lerázni. A vá­rosgazdálkodási üzemnek ta­lán lehetősége lett volna egy kosaras teherautóról a hó le­hullása után a felső ágakat összehúzni, összekötni, ezál­tal segítve felegyenesedésü- ket. E tujafák szépségük mellett szűrték a levegőt, a forgalmas Litkei útról leáramló portól és kipufogógázoktól. Amellett téli-nyári búvó-, fészkelőhe­lyet adtak a madaraknak, amelyek tavasztól őszig haj­nali csivitelésükkel, füttyögé- sükkel ébresztettek bennün­ket. Most pedig égnek meredő csonkjaikkal, sírnak ezek a fák és velük sír a mi lelkünk is, természetet kedvelő embe­reknek. Drukkolunk nekik, hogy legyen erejük tavasszal kizöldülni, de sajnos olyanok mint voltak, már soha nem le­hetnek! A jövőben jobb lenne elkerülni az ilyen durva em­beri beavatkozást! Vida Károlyné ny. tanár egy csillagházi lakó Egy alkotói csoport első közös megjelenése Jazzmuzsika, grafika, esszé Multimédiás CD-bemutatót tar­tanak 2000. január 7-én, pénteken 16 órakor a Nógrádi Történeti Múzeum tanácstermében. A kiál­lítást Somogyi Krisztina művé­szeti író nyitja meg. A „Hardline Projekt I.” egy alkotói csoport első közös ,ptegjeleqé§e, A cső-. portot a latinos jazzmuzsikát ját­szó trió - amelynek alapító tagja Nagy János és 'Liba Sándor- valamint a festő és grafikus Pampurik Péter, a fényfestő Zsuffa Péter és a CD-n irodalmi esszékkel jelentkező Fráter Ve­ronika alkotja.. | ,, ,. t , i, , , Nógrádban az utóbbi öt év alatt ötven olyan életellenes bűntettet követtek el, ame­lyek közül több mint húsznak halál lett a vége. Vajon sok ez vagy kevés? S ugyan mik az okai ezeknek az eseteknek? Öldöklődűbbek-e az emberek nálunk, mint az országban máshol? Nem valószínű. Er­ről beszélgetünk Szekeresné Vermes Katalin rendőr alez­redessel.- A rendőrtisztet foglalkoz­tatja-e az, hogy mi játszódhat le a tettesben a cselekménye elkö­vetése közben?-Természetesen, hiszen a bűncselekmény motívumait fel kell derítenünk és a vizs­gálat során súlyos emberi tragédiákkal találkozunk. Legtöbb esetben, amikor a gyanúsított megnyílik előttünk, elmondja ezeket, de van aki bezárkózik, nem nyi­latkozik. Az elmeorvos szak­értői vélemények is megfe­lelő adatokat szolgáltatnak. Továbbá a tanúkihallgatások is segítenek az ilyen esetek okainak, körülményeinek tel­jes körű felderítésében.- Miért fontos elmeorvos szakértő' bevonása?- Az emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt indított el­járásokban, emberölés kísérle­tében, s nagyrészt az életve­szélyt és halált okozó testi sér­téseknél is kötelező az elmeor­vos szakértők kirendelése. Ilyenkor két orvos vizsgálja meg a gyanúsított elmeállapotát és ad erről nekünk szakértői vé­leményt. Ez igen fontos, mert ez által is közelebb kerülhetünk a cse­lekmény kiváltó okaihoz, az el­követő személyiségéhez, hogy miként juthatott el a cselekmé­nyéig.- Az emberöléseknél az or­vos szakértő vizsgálja, hogy az elkövető szenved-e kóros el­meállapotban, és ez képtelenné tette-e, vagy korlátozta-e cse­lekménye társadalomra veszé­lyes következményeinek felis­merésében. A kóros elmeállapot kialaku­lásához nagymértékben járul hozzá sok esetben az elkövető alkoholizmusa, de a mértékte­len italozás kóros elmeállapot nélkül is gyakorta vezet életel­lenes bűncselekmény elköveté­séhez.- Találkozni esetekkel, ami­kor büntethetőséget kizáró ok miatt kényszergyógykezelését rendelik el valakinek. Ez mit je­lent?- Voltak olyan eseteink, amikor az elmeorvos szakértők azt állapították meg, hogy a gyanúsított képtelen cselekmé­nyének társadalomra való ve­szélyességét felismerni. Ez azt jelenti, hogy lényegében nem tudja mit cselekszik, vagy pe­dig egy kóros téveszmének a hatására követi el a bűncselek­ményt. Az alezredes asszony mind­járt példát is mond.- Ilyen volt az az idős férfi, aki orvosi kezelés alatt nem állt, látszólag rendezett életvi­telt folytatott, tisztességes, ud­varias magatartást tanúsított, de azt a téveszmét nem tudta ki­verni a fejéből, hogy élettársa a saját fiával tart fenn kapcsola­tot. Téveszméje odáig fajult, hogy az élettársát megölte, élet­társa fiának pedig életveszélyes sérülést okozott. Szóba kerül egy másik ilyen eset is, ami az igen rendezett családi körülmények között élő, egymást szerető házaspár kö­zött történt. Az asszony tízévi házasság után egy alkalommal rosszul lett, kórházba került, ahol nem állapítottak meg sú­lyos fokú elmebetegséget. A kórházból való hazaérkezése után egy húsvágó bárddal le­mészárolta a férjét.- Ezekkel az elkövetőkkel szemben büntetést nem szab ki a bíróság, hanem kényszer­gyógykezelésüket rendeli el - magyarázza. -Ez azt jelenti, hogy mindaddig gyógyító inté­zetben vannak, amíg az őket kezelő orvosok úgy nem dönte­nek, hogy visszabocsáthatók a családi körbe, a társadalomba. S nem várható tőlük a további­akban ilyen súlyos bűncselek­mények elkövetése.-A vizsgálatot végző rend­őrök az ilyen súlyos ügyekben mennyire tudják függetleníteni magukat a személyes érzelmeik­től?-A vizsgálatot végző rend­őrtisztnek szigorúan a tények alapján lehet dolgoznia. Min­den eset felkavarja az embert, s különösen megrázó számunkra az úgynevezett erős felindulás­ban elkövetett bűncselekmé­nyeknek a vizsgálata. Bár eh­hez hozzá kell tennem, hogy a vizsgáló a felindultságát, az ér­zelmeit, a gyanúsított elleni esetleges ellenérzését természe­tesen nem mutathatja ki, s ez az ügy vizsgálatában nem befo­lyásolhatja. Az alezredes asszony szerint az erős felindulásban elkövetett emberölések mögött csaknem mindig igen nagy emberi, csa­ládon belüli tragédiák húzód­nak meg. Az ilyen bűntett gya­núsítottja nem kóros elmeálla­potú ugyan, de a hosszadalmas sanyargattatás, a családi konf­liktusok, évekig tartó italozás, veszekedések, verekedések, bántalmazások következtében olyan helyzetbe jut, hogy ami­kor elköveti a cselekményt szinte nem is tudja, hogy mit tesz. Egyáltalán nem tudja fel­mérni cselekményének társada­lomra veszélyes következmé­nyeit. Ilyen volt az az eset, amikor egy fiú szalonnasütő vassal verte agyon a nevelőapját. Nem bírta már tovább nézni hogyan bántalmazza az apa az anyját. Nem tudta elviselni az anya sa­nyargatását, éveken keresztül tartó éheztetését.- Történnek olyan emberölé­sek is, amikor az elkövető is ál­dozat - említ egy esetet Szeke­resné. Ebben a megtörtént em­berölésben a kihallgatott tanúk végig a fiatalkorú gyanúsítottat védték, kijelentve azt, hogy őt tekintik áldozatnak, nem pedig az elhalt apát. A történet szerint ugyanis a fiatalkorú kislányt és családját éveken át verte, rug­dosta, bántalmazta az apa mindaddig, amíg egyszer a gye­rek az anyja védelmében fel­kapta a fejszét és azzal megölte az apját. Ugyancsak az alkoholizmus, a családi nézeteltérések álltak a háttérben annál az esetnél is, amikor a hetven év körüli idős bácsi a fia féktelen italozása, brutalitása miatt ölte meg őt. Ugyanilyen bűncselekményt követett el egy másik idős em­ber a veje sérelmére, aki rend­szeresen sanyargatta, verte a családját. Ez az ügy azonban emberölés kísérlete maradt. Pádár András (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents