Nógrád Megyei Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-304. szám)

1999-12-04-05 / 283. szám

A NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE 1999. DECEMBER 4.1 Belülről láttatta a paraszti létet - Farkas András kiállítása a Medves Galériában Lírai vallomások pasztelltónusban A Cserhát dombvidéke és az Ipoly-part volt igazán Farkas András szűkebb világa, ezzel a tájjal forrott eggyé, ennek lelkülete sugárzik képeiből. Mégis - vagy talán éppen ezért- itt, a Medves szirte­sebb vidékén lakó tisztelői is várakozással és szeretettel fo­gadtuk ismét képeit, amelye­ket bizony már hosszú ideje nélkülöznünk kell a megyei tárlatokról. Jó néhány éve ta­lálkozhattunk velük s szemé­lyesen -akkor utoljára - al­kotójukkal is a megyei könyv­tárban rendezett kiállításon. Ez a mostani kamaratárlat egykori tanítványának, a Medves Hotel igazgatónőjének köszönhe­tően jött létre, aki a megnyitón je­lenlévők előtt a meghatódottság hangján szólt szeretett tanáráról jelezve, hogy e kiállítással leg­alább a hála piciny töredékét sze­retné a volt tanítványok nevében is kifejezni azért a sok-sok em­beri értékért, amit tőle kaptak. A bensőséges hangvételű megnyitóbeszédben pedig a volt tanártárs, Varga Györgyné sze­mélyes élményeket is feleleve­nítve emlékezett Farkas And­rásra. A nagy francia lírikus, Rilke gondolatának idézetével kezdte a művek ajánlását: „A műalkotások határtalanul ma­gányosak s talán hideg kritiká­val közelíthetők meg legke­vésbé. Csak a szeretet foghatja fel, tarthatja meg őket, s lehet igazságos hozzájuk. ” A szeretet, a kötődés kialakulásához, a mű­vek befogadásához pedig időre van szükség s a ma emberének ebből van a legkevesebbje. Ha most létrejöhetett az alkotásokkal a találkozás, a lelki gyarapodás lehetősége, éljünk vele! Farkas András képei a szelíd nógrádi tájat s az egyszerű hét­köznapi emberek világát idézik s hiteles krónikásai egy rohamosan átalakuló életformának. Nem egy nosztalgikusan megformált vilá­got, hanem a valós paraszti létet tárják elénk. Akárcsak Arany, vagy Petőfi, ő is belülről lát­tatja ezt az életet. Nem csoda, hiszen hétgyermekes abaújszi- nai parasztcsaládból indult, ő is aratott, szántott, kapált. Képein megörökítette s tanártársainak lelkes átéléssel beszélte el, mu­tatta be a magvetés mozdulatá­nak jellegzetességeit. A hábo­rúból szívtáji, egész életére ki­ható sérüléssel hazatérve került közénk, Balassagyarmatra, ahol újra kapcsolatba került a föld­ből élő emberekkel. Kis motor­ján szinte állandóan úton volt. A festményein megjelenő öreg csordás, vagy bicegő nénike mind személyes ismerősei vol­tak, nevükön beszélt róluk. Áb­rázolásmódja mindig monu­mentális igényű, mintha em­lékművet szeretne állítani e las­san tovatűnő, gépek által kiszo­rított életmódnak. Lírai vallo­mások ezek a finom pasztelltó­nusban megalkotott akvarellek vagy diópácok is, melyek első­sorban humanitásuk, elkötele­zettségük, a belőlük, sugárzó szeretet miatt értékesek. Farkas Andrást többször aposztrofálták a Palócföld fes­tőfejedelmeként. Nos, ez nem emberi tartásának metaforája, hiszen ő végtelenül szerény, nagy műveltségű tanárember­ként élt. De az általa életre kel­tett Görbeország mikszáthi azonosulást eredményezett. A megnyitó utáni baráti be­szélgetésen -a művész özve­gyének és családtagjainak je­lenlétében - felvetődött annak lehetősége is, hogy jövőre talán egy nagyszabású életmű-kiállí­tásra is sor kerülhet itt, Salgó­tarjánban. Fancsik János A szelíd nógrádi táj krónikása: Szarkafészek (tollrajz) Nógrádi alkotó az országos portrébiennálén Arcok és sorsok Hatvanban, a Moldvay Győző Galériában novem­ber 27-től december 19-ig tekinthetik meg az érdeklő­dők a XII. Arcok és Sorsok országos portrébiennálét, ahol a Nógrádban élő alko­tók közül ezúttal Nagy Márta balassagyarmati fes­tőművész szerepel. Hatvan városa immár több mint egy évtizede ad otthont az országos portrébiennálé kiállításainak, amelyeken a korábbi években is rendsze­resen szerepeltek Nógrádban élő művészek alkotásai is. A Balassagyarmaton élő Nagy Márta azok közé tartozik, akik szinte folyamatosan je­len vannak ezen a rangos or­szágos biennálén. A korábbi években önálló portrékiállítá­son is közönség elé lépett a hatvani galériában. Korántsem véletlenül, hi­szen a művész munkásságának meghatározó részét éppen a portrék jelentik. Arcképeiből mára összeállítható egy meg­lehetősen színes nógrádi pan­teon is. Többek között sok olyan jeles személyiséget fes­tett meg Madách Imrétől a Nagy Márta: Kanonok napjainkban Nógrádban, il­letve Balassagyarmaton élő je­les személyiségekig, akik munkásságuk révén méltán ér­demesek a figyelemre. Nagy Márta a mostani kiállításon Kanonok című realista portré­jával szerepel. A biennálé egyébként 24 szobrász- és 42 festőművész alkotásait tálja a közönség elé jelezve, a portré napjainkban is a kortárs művészet egyik ked­velt műfaja. (th) Az első üzeneteket elküldte a salgótarjáni Zsan Ma Ray zenekar Visszatérés az őstudathoz? A salgótarjáni Zsan Ma Ray zenekar nevét a Gamma- ray (gammasugárzás) és az ismert francia színész Jean Marais nevéből kell eredeztetnünk. A föllépéseiről ed­dig főként dobegyüttesként ismert társulat ez év má­jusában alakult. Bizonyára sokaknak emlékezetes, hogy a csapat elsőként a salgótarjáni, főtéri spontán koncertjeivel hívta föl magára a figyelmet. Ahogyan azonban a hónapok teltek a Torják Dávid vezette együttes megmutatta magát az Ady Endre Művelődési Házban, de ott voltak Földi Péter festőművész Nógrádi Történeti Múzeumban -je­lenleg is látogatható - bemu­tatott kiállításának megnyitó­ján és ütötték a bőröket a Madách Öregdiák Kör hiva­talos alakulásán is. A mostani helyzetről és a távlati tervek­ről Skoda Róbert és Torják Dávid számolt be lapunknak.-Én a gondolattudat ket­tősségéből közelítem meg ezt az egészet, de hát én nem va­gyok zenész. Dávid főként a zene oldaláról irányítja tevé­kenységünket, persze nagyon fontos, hogy ő is gondolati ember. Azt gondolom, az, amit mi csinálunk, annak nincs köze a ’80-as, de még a ’90-es évekhez sem - mondta Skoda Róbert. - Ezt a zenét nem szeretnénk kötni sem korhoz, sem bármilyen „be­vált” kultúrkörhöz. Igazából én nem emlékszem meghatá­rozó együttesekre azokból az időkből sem, pedig az akkor­tájt működő underground klubokat végigjártam.- Szeretnénk, ha nem lenne ez a megnyilvánulás egy stílusba, korba begyömö­szölve. Ez egy jobbféltekés kultúra, ha az emberi gon­dolkodást jellegében vizsgál­juk. Talán az őstudathoz való visszatérés ez - tehát ennek itt mindenképpen meg kell nyilvánulnia. Ä XX. század­nak néhány nap és egy év múltán vége és elég sok jel mutat arra, hogy újra szerepe lesz a színpadon is az irraci­onálisnak, a nem tudatos tu­dat kultúrájának. Ebben sze­repe van természetesen a transznak is, tehát, ha azt ké­pes vagyok elérni, akkor mű­ködik a dolog. Minden más műfaji meghatározás itt ér­vénytelen - összegezte gon­dolatait Skoda Róbert.- Azt hiszem, ezért tettem le egy időre a gitárt. Nem, nem azért! A gitár, mint hangszer az önkifejezés esz­köze volt és az ma is. Vi­szont, mint minden eszköz­nek, ennek is - csakúgy, mint önmagámnak - megvannak a határai. Zenei határok azon­ban itt nem igazán vannak. Ám a korlátok hiánya, tud­juk, hogy némely esetben hová vezethet. Csak ütőhang­szerekkel kiállni valahová, a világ egyik legnagyobb kihí­vása és némely helyzetekben a zenének feladata, tulajdon­sága, hogy megmozgassa az ember tudatát, a dobzene pe­dig könnyen „átjön”. Vi­szont, amilyen könnyen he­lyet talál a hallgatóság fejé­ben, olyan könnyen el is hagyhatja azt. Nagyon nagy toleranciára van tehát szük­ség, hogy ebben a zenében együtt tudjunk működni; lé­nyegesen nagyobbnak, mint az átlaghelyzetek kommuni­kációiban.- Különválasztanám a dolgot - veszi át a szót ismét Skoda Róbert, ugyanis, ami­kor kizárólag dobokkal ját­szunk, abban az esetben, azt hiszem, sokkal könnyebb együtt létrehozni valamit, ami jó esetben a közönség fe­jében is megfogalmazódik. A zenekar talán éppen ezért most valamilyen szinten út­keresésben van: hogyan tud­juk ezt a fajta érzést, szemlé­letet leginkább közvetíteni? Persze, ezt nem azon a síkon értem, hogy egy ütemet elta­lálok-e vagy sem.- Most a zenekar a stagná­lás állapotában van - zárta a beszélgetést Torják Dávid. - A konkrét zenei formákra va­lamilyen szinten - lehetőleg minél magasabban - ügyel­nünk kell. még ha eszköznek is tekintjük azokat. Mi, azt hi­szem, üzenetértékkel indul­tunk és az első üzeneteket el is küldtük. Azonban sokszor egymás után ugyanazt a „leve­let”, ugyanazon személyek­nek szükségtelen és értelmet­len feladni. Hogy ez ne így történjen, ezen dolgozunk. Dukay Nagy Ádám „Városok párbeszéde” Bécsben A bécsi városháza nem csupán a városról gondoskodik, hanem ar­ról is, hogy lakói követni tudják a városatyák munkálkodását. E tö­rekvés jegyében most kiállítás nyílt Bécs szomszédos főváro­sokkal ápolt kapcsolatairól. A „Városok párbeszéde” című kiál­lítás a szép és hatalmas neogóti­kus városháza folyosógalériájá­ban nyílt meg a bécsi Compress- ügynökség rendezésében, amely 1996 óta lerakatokkal képviseli az osztrák fővárost Budapesten, Pozsonyban, Prágában, Belgrád- ban, Ljubjanában, Szarajevóban és Zágrábban. Az ügynökség po­litikai, gazdasági és közigazga­tási szinten személyes találkozó­kat, közös akciókat szervez, part­nerségi szerződések kötésénél működik közre, tanácskozásokat rendez, gondoskodik a partnervá­rosokban a sajtó tájékoztatásáról, és más módon is közreműködik abban, hogy megfelelő kép ala­kuljon ki Bécsről. A Komjáthy Jenő Irodalmi és Művészeti Társaság újabb kézjegye „Téli hajtásgyűjtemény” Búvópatakszerűen él és műkö­dik Balassagyarmaton az al­kotó hajlamú embereket tömö­rítő Komjáthy Jenő Irodalmi és Művészeti Társaság. Hosszabb- rövidebb ideig nem hallatnak magukról, aztán csak kiruk­kolnak valamivel, letesznek va­lamit az asztalra. így történt ezúttal is, amikor a „Röpke ívek” második évfolyamának első számát megjelentették. Egész pontosan a Madách Imre városi könyvtár kiadásában hozták nyilvánosságra. A gyarmati toliforgatók, képzőművészek különös sorsú embert választottak névadójuk­nak. A szécsényi születésű Komjáthy Jenőnek igazán rö­vidre - mindössze harminchét esztendőre - szabatott az élete, amely egyébként sem volt fel­hőtlen a betegség, a magány, a meg nem értettség miatt. Külö­nösen nem kedve szerint ala­kult Balassagyarmathoz való viszonya, minthogy úgyneve­zett dzsentroid magatartása mi­att 1887-ben elüldözték a pol­gári iskola tanári állásából. E lelki trauma egészen haláláig, 1895-ig elkísérte, rányomta bé­lyegét költészetére is. Ki hitte volna akkor, hogy száz év múlva, a kései utódok - az elődök nevében is - megkövetik Komjáthy Jenőt s igazságot szolgáltatnak neki amikor felveszik nevét, sőt ugyanazzal a címmel adnak ki szépirodalmi válogatást, ami­lyennel ő - ugyancsak baráta­ival - lapot szerkesztett - ha rövid életűt is - Balassagyar­maton. Ezek után talán nem vélet­len, hogy legfrissebb „Röpke ívek” bevezető írása - T. Pa­taki László tollából - is a név­adó emlékét idézi „Szellemírás, avagy Komjáthy Jenő költő visszatérése 33 kifejezésével a városba” címmel. Az alma- nachba -T. Patakihoz hason­lóan - újra letették névjegyüket versekkel, kisprózái művekkel már ismert, jó nevű szépírók - elsősorban Adám Tamásra, Csikász Istvánra, Pohánka Eri­kára, Ketykó Istvánra, Romhá- nyi Gyulára, Zonda Tamásra gondolunk -, de felbukkantak - legalább is e sorok írója számára- új - Bácsik Katalin, Jónás Csaba, Lovászi Olivér, Lőke Zsu­zsanna - nevek is. Jó érzéssel fedeztük fel la­punk külső munkatársá­nak, Szabó Endrének „Mama, kérlek, meséld el ne­kem” című írá­sát is. Vala­mennyi szerző a tehetség je­gyeit hordozza, igazolva Ádám Tamás szer­kesztői és Szentmihályi Szabó Péter lektori munká­ját. Tartalmilag, tematikailag persze nem egységes a kiadvány - ez nem is lehet kívánalom - bár a kiegyensúlyozottság jegyében sikerült válogatni a minden bi­zonnyal gazdagabb anyagból. Ebben nagy szerepe van Kar- mann János, a tragikusan fiata­lon elhunyt Kovács Alfonz, Lengyel Péter, Nagy Márta és Réti Zoltán ide illő, finom ívű rajzainak is. - csongrády ­az mm mm is mmmi Afwm Atxmf Tim&i# ss& Katáim iMktísís JiWM Útofai Mammm «feíw** KmM teiv&ii kmmae Atfiso;: isvtgyti Péifr Ofh *■< Xfytífte Afagy Mírt» botiéi <!&.<* ifik* ?&<fí zfaftáa fUsxttfMtif* Vífl*» f.mirt' i. hü fiíii i Ászba Utat Ast#v A címlap Csikász István munkája Falugaléria Kishartyán községben a kö­zelmúltban alakítottak ki ga­lériát az orvosi rendelő épü­letében. Az első kiállításon (képünkön) Radics István nógrádmegyeri származású festőművész alkotásait te­kinthették meg az érdeklő­dők. A következő tárlatot a szervezők gyermekrajzokból tervezik megrendezni. FOTÓ: RIGÓ TIBOR

Next

/
Thumbnails
Contents