Nógrád Megyei Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-304. szám)
1999-12-29 / 303. szám
NOK Vll J 1999. december 29. szerda 9. oldal „A társadalom nem igazán vevő az acsarkodásra” Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke a rakoncátlan képviselőkről,, a csengőről, a sálakról, a szeretetróí és a családról... Jogász és humánökológus. Négy éven át a környezetvédelmi minisztérium politikai államtitkáraként dolgozott Másfél éve az Országgyűlés egyik alelnöke, a három közül az egyetlen nő. A tévéközvetítéseken mosolygós határozottságával és színes sáljaival vált közismertté. Családjával Pécsett lakik, de fővárosi munkája miatt a budai Naphegyen is bérel egy lakást. A parlamenti ülésekről gyakran csak éjszaka jut „haza”, és hajnalban kell kelnie, hogy frissen, kisminkelten, jól öltözötten szelídítse meg a nyűgös képviselőket.-Mutattam néhány idézetet az Országgyűlésről. Melyiket tartja a legjellemzőbbnek?- Alelnöktársam, Gyimóthy Géza kisgazda képviselő mondatát: „Amilyen a kormány, olyan a parlamentje.” Nem gondoltam volna, hogy 10 évvel a rendszerváltás után ilyen szakadék tátong majd a kormánypártok és az ellenzéki pártok között. A törvényhozók 1994 és ’98 között is veszekedtek egymással az ülésteremben, de a folyosón alig lehetett érezni valamit a benti feszültségből. Beszélgettek, sőt haverkodtak egymással. Mostanában kint sem látok együtt kormánypárti és ellenzéki honatyákat. Vasutas hasonlattal élve, több energia megy el a sípolásra, mint az előrehaladásra. Nebulók az ülésteremben- Mielőtt képviselő lett volna, milyen képe volt a parlamentről?- 1990-ben is indultam, de akkor nem jutottam be. Kívülről a Parlament épülete a nyugodtság palotájának látszott. Igaz, nem voltak nagyok az igényeim, végtére is a politikai feszültségeknek valahol le kellett csapódniuk. S még mindig jobb, mintha az utcán csapódtak volna le.- És 1994-től kezdve?- Nem voltam én igazi képviselő. A környezetvédelmi minisztérium politikai államtitkáraként küszködtem a kormány- párti képviselők jellegzetes dilemmájával. Nem egyszer kerültem olyan helyzetbe, hogy fegyelmezett állami tisztviselőként a kormány mellett kellett szavaznom, holott egyéni képviselőként másként szavaztam volna.- És 1998-ban, amikor pártja ellenzékbe került?-Nem örültem neki, törvényhozóként azonban megkönnyebbültem. Végre teljes szívvel képviselhettem a választóimat. Minimális fölénnyel, 125 szavazattal jutottam be a parlamentbe, az uránbányászoktól kaptam a legtöbb voksot. Fölöttünk, a pécsi Rózsadombon élők inkább a vetélytársamra szavaztak.- Érdekes körülmények között lett az Országgyűlés alelnöke. A korabeli újságok puccsról is cikkeztek.- Ha puccs volt, akkor előlem is sikerült eltitkolni. Előtte való este még nem tudtam, hogy másnap jelölt leszek. Reggel szóltak a frakciótársaim, hogy a közvélemény jó néven venné, ha a legnagyobb ellenzéki párt kettős jelöléssel javasolna alelnököt. Adott volt, ugye, Gál Zoltán, az MSZP egyik legtapasztaltabb politikusa, az Országgyűlés volt elnöke. Mellé jöttem én. Frakciótársaink végül engem, az esélytelenebbet választották.- Azóta hogyan alakult a kettejük kapcsolata?- Elhinné nekem, hogy jól?-Nem.-Éppen ezért mondom azt, amit nemrégiben hallottam. Valaki megkérdezte tőle, hogy miként vélekedik az ülés vezetői gyakorlatomról. Azt válaszolta, hogy majdnem olyan jól csinálom, mint ő. Hát, a csengőt biztosan ügyetlenebbül emelgetem. Vasból öntötték, a harangja három-négy kilós hengerben van. Ezzel is magyarázható, hogy a legritkább esetben élek a fegyelmezés súlyos eszközével. Másfél év alatt legföljebb kétszer ráztam meg. Most már nem is fogom fölemelni. Néhány hete ugyanis, az MSZP alakulásának tizedik évfordulója alkalmából megrendezett ünnepségen, tartottak egy árverést. Én Gál Zoltán c sengőkocogtatój ára licitáltam. A legtöbbet ígértem érte. Van már mivel fegyelmezni.- Megbántódik, ha parlamenti szereplései alapján számomra úgy fest, mintha vásott nebulók szelíd, de határozott osztályfőnöknője volna ?-Azért nem sértődöm meg, mert az őszi ülésszak vége felé én is érzékelem a fáradtság jeleit az országgyűlési képviselőkön. Már nagyon váiják a téli szünetet, s ilyenkor hajlamosak a „rosszalko- dásra.”- Mit szólnak az MSZP-beli frakciótársai, ha onnan, fentről, a pulpitusról figyelmezteti egyiküket-másikukat ?- Nem veszik zokon. Sőt bocsánatot kémek, mert olyan helyzetbe hoztak, hogy fegyelmeznem kellett őket.- És a kormánypárti képviselők?- Méltányolják, hogy puhább pártpolitikus vagyok, mint amilyen lennék, ha nem volnék alelnök. Vannak kérdések, amikor felül kell emelkednem a napi indulatokon.- Hogyan határozná meg önmaga helyzetét az Ország- gyűlésben?- Az MSZP előretolt politikusa vagyok, akinek az ülésteremben és a képernyőn higgadtnak kell látszania. A sötét színesítése- Itt akár be is fejezhetnék a beszélgetést, mert hatásos volt az utolsó mondta. Engem azonban érdekel még az életformája. Hogy bírja a családja nélkül?- Megpróbálták ők is a fővárosban, de nem tudtam velük több időt tölteni. Akkor meg minek mozdítsam ki őket a megszokott környezetükből? Eddigi csúcsom az, hogy este fél hétkor ültem az ülésvezetői székbe és éjszaka fél kettőkor álltam föl belőle. Az ásványvízen kívül semmit sem vehettem magamhoz. Ehhez a munkához nem álló-, hanem ülőképességre van szükség.- Mennyi időt tölthet a családjával?-A háromhetes parlamenti ciklusból körülbelül másfél hetet vagyok otthon. Akkor is dolgozom képviselőként, járom a választókörzetemet, a megyét, de mégiscsak több időt tölthetek a férjemmel és a gyerekekkel.- Mikor volt utoljára moziban?- Három hete. Pécsett a Sztárom a párom című Júlia Ro- berts-filmet néztük meg.- Mit olvasott utoljára?- Romsics Ignác Magyarország története a XX. században című könyvét.- Mit néz meg a televízióban?-A hírekre mindig szakítok időt.- Mennyit utazik?-Van olyan hét, amikor 1500-1800 kilométert. Sokszor magam vezetek, de amióta közlekedik Pécs és Budapest között az Intercity, sokat járok vele. Gyors és kényelmes. A múltkor is Budapestre vonatoztunk képviselőtársammal, Toller László pécsi polgármesterrel, körülöttünk valóságos fórum alakult ki.- Végezetül egy nagyon fontos kérdés. Mikor kell kelnie és hogyan öltözködik, ha reggel kezdődik a parlamenti ülés?- Ha mondjuk, nyolckor kezdődik, akkor előtte fél nyolckor találkoznom kell a bizottsági elnökökkel. Körülbelül 10-20 perc alatt lejutok a Naphegyről a Parlamentbe, de azért fél hétkor föl kell kelnem, hogy rendben legyen minden. Előtte való este, persze el kell döntenem, hogy másnap mit vegyek föl. A fekete kosztüm például elegáns.- Nem túl egyhangú viselet?- Ha nő volna, nem kérdezné. Mire való a sál? Színesíti a sötét ruhát. Ha külföldön járok, mindig veszek egy új sálat vagy kitűzőt.- Nőként, a viták elsimítójaként hogyan látja szerepét az országgyűlési villongások közepette?- Van egy érték, ami kezd kiveszni belőlünk, ezt szeretném visszacsempészni a parlament falai közé. A szeretetet, egymás megbecsülését. Jár- tamban-keltemben azt tapasztalom, hogy a magyar társadalom nem igazán vevő az acsarkodásra és hosszú távon értékeli a higgadt politizálást.- Köszönöm a beszélgetést. Zöldi László Tévéveszekedés - Leggyakoribb vesztesei a nők Melyik csatornára kapcsoljunk? A családi viták a leggyakrabban azon törnek ki, melyik tévécsatornára kapcsoljanak. Mindez egyben erőpróba is a partnerek között: ki az úr a házban? Brit pszichológusok vizsgálatai kimutatták, hogy az ebből kitört családi háború lelki károsodásokat is okozhat. Mindkét fél sebeket ad és kap. A tv-stressz leggyakoribb vesztesei a nők, a lelki bántalmak 58 százalékát ők szenvedik el. A leghevesebb viták az ifjú párok között dúlnak. Az életkort tekintve a húszas évek végén, a harmincas évek elején járók vívják a legélesebb küzdelmet. Mindez nem véletlen: ez a generáció karriert akar csinálni, ennél fogva sok stresszhatásnak van kitéve, indulatait azonban a munkahelyen nem élheti ki. Ebben a korban a felek már igen határozott elképzelésekkel rendelkeznek arról, milyen műsorokat akarnak nézni. Ha ebben akadályoztatva vannak, szinte a függetlenségüket érzik veszélyben. A kutatók szerint a férfiak a tévé előtt is fitogtatni akaiják fölényüket, erejüket. De a nők sem engedelmes bábuk többé, sőt újonnan megszerzett öntudatukat itt is kifejezésre akaiják juttatni. De ha győznek is e harcban, sokan közülük súlyos lelkiismeret- furdalást éreznek: ez a tv-stressz. Az okosak vesznek maguknak még egy készüléket. De akkor meg min lehet ilyen jóízűen veszekedni? Pszichológus a „doktorosdiról” A gyerek doktorosdit játszik. Azaz előszeretettel vetkőzteti, fogdossa ellenkező nemű pajtásait vagy testvéreit Sok szülő megretten, ha ilyet tapasztal. Egy müncheni pszichológusnő próbálja eloszlatni a szülők aggályait Az a tény, hogy a gyerek szereti felfedezni saját és társai testét, hozzátartozik a természetes fejlődés folyamatához. 4-7 éves korban már élénk érdeklődést mutat mások nemi szerve iránt. Természetesen ezek a korszak- határok változók lehetnek, az adott gyermek érési folyamatától függően. Az iskolakezdés tájára tehető az az időpont, amikor már szeretik meg is érinteni társaikat.. A legtöbb szülőt megrázza, ha ilyen játékokon kapja a gyerekét. A pszichológus óv attól, hogy ilyen esetben hisztérikus nagyjelenetet rendezzünk. Ez még jobban felhívja a figyelmet és nagyobb jelentőséget kölcsönöz az ügynek. A kicsik folyamatos ellenőrzése sem kívánatos. Ne keltsünk bennük felesleges félelemérzetet. Akkor azonban, ha azt tapasztaljuk, hogy a gyerek szándékosan fájdalmat okoz társának, vagy feltűnően tiltakozik valamely gyerek meghívása ellen - szenteljünk komolyabb figyelmet a dolognak. Nagyon fontos a kölcsönös bizalom - A munkanélküliség kedvezőtlen hatása tapasztalható Állandó helyettesítés helyett A mátraterenyei takarékszövetkezeti kirendeltség- Pályázat útján kerültem ide, amikor nyugdíjba ment elődöm. Korábban a helyi postánál dolgoztam, rendszeres helyettesítőként. Ezt a lehetőséget hosszabb távra is felajánlották. Nem fogadtam el. Kicsik a gyerekek, úgy találtam, ha átjövök a helyi takarékszövetkezethez, nekünk is jobb lesz. A postánál pénzzel is foglalkoztam. Ide egy bizottság vett fel. Örülök, mert jobb mint a posta. Annak ellenére, hogy nem volt nehéz átállnom az itteni követelményekre, a pénzintézeti munka teljesen más. Elsajátításában sokat segített a hivatalvezetőm, Barta Róbertné, aki jól ismeri a pénzintézeti tevékenység sokrétű, színes palettáját. Ugyanis a hivatal- vezetőnek mindenhez kell érteni, tudni kell mindarról, ami az itteni feladatkörbe tartozik és azt jól el kell látni - mondja He rezeg Istvánné pénztáros a nemrég átadott mátraterenyei új takarékszövetkezeti kirendeltségben. Új épületben nyitás óta növekvő forgalmat bonyolítanak le. A létesítmény minden tekintetben megfelel a kor követelményének, az ügyfelek kulturált kiszolgálásának.- Ha látta volna, hogy milyen szűk volt a korábbi helyiségünk, nem beszélve az ottani állapotokról, akkor ön is ilyen örömmel beszélne a mostaniról, mint én.- Távol áll tőlem az ünneprontás, akárcsak egy pillanatnyi kis szándéka is, de kikívánkozik belőlem. Nem félnek a váratlan, erőszakos, félreérthetetlen követelésekkel előrukkoló hívatlan látogatóktól?- Én nem félek. Igaz, hogy a bankfiókok, postahivatalok dolgozói ki vannak téve rossz szándékú emberek támadásainak, azonban korszerű biztonsági jelzőrendszer véd bennünket, továbbá a rendkívüli esemény bekövetkezte esetére előírt magatartási szabályokat ismerjük, így elkerülhető a visszafordíthatatlan ^seménysop bekövetkezése,, Egyébként az élet szinte valamennyi területén jelentkezik kockázat, a miénk se nagyobb az átlagosnál. Hozzánk bárki bejöhet, nem tudhatjuk, hogy ügyfél-e, vagy mit akar. Miközben tárgyalunk, eszünkben van az, hogy figyelnünk is kell. A jövő útja nálunk is az automatizálás.- Mit tükröz a napi ügyfél- forgalmuk?- Szegény a környék, sok a munkanélküli, aminek kedvezőtlen hatása nálunk is tapasztalható, tudomásom szerint akár csak a megye más részében is.- Kik veszik igénybe szolgáltatásaikat? ^-Ügyfeleinket népi lehet kategorizálni. Akiknek megfelel az általunk nyújtott szolgáltatás, az betér hozzánk. Nagyon érdekes, hogy a kevésbé rugalmasnak tartott idősebbek közül nem is gondolná az ember, hogy vannak, akik már az első pillanatban megcáfolják az előbbi állítás tarthatatlanságát. Nem beszélek haza, amikor hangsúlyozom, a hölgyek rugalmasabbak.- Szavaiból egyértelműen kitűnik, hogy otthon érzi magát — vetem közbe.- Jól érzem itt magam. Ezt az érzést tapasztalom ügyfeleinknél is. A mostani környezet, jó körülmények nemcsak vendégmaraszta- lóak, hanem visszatérésre is késztetőek. Szép és eredményes bank a miénk. Ezt erősítheti a november 1-jén létrejött új Háromkő Takarék- szövetkezet - veszi át a szót Bartáné. - Fiókunkban is változás történt a feldolgozási rendszert illetően. Naprakészen, minden igényt kielégítő szolgáltatást tudunk nyújtani valamennyi ügyfelünk számára, valamennyi üzletágban.- Herczegnének nem gond a kapcsolatteremtés.- Mindenkivel megtalálom a megfelelő hangot. Időnként a diplomáciában szokásos módszert is használom. Emellett nagyon fontos a kölcsönös bizalom. V.K. A sál színesíti a sötét ruhát”