Nógrád Megyei Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-304. szám)
1999-12-29 / 303. szám
f 10. oldal SporTTüköR 1999. december 29., szerda Losonc félmaraton Havas futósiker Harminckettedik alkalommal rendezték meg a szlovákiai Losoncon karácsony másodnapján a hagyományos félmaratoni futóversenyt, amely a hirtelen jött jókora havazás és a -10 fokos hideg miatt akár sífutó versenynek is bevált volna. A 21,1 kilométeres távnak mintegy negyvenfős nemzetközi mezőny vágott neki, köztük az egyedüli nógrádiként rajthoz álló sal- gótaijáni Langer Olivér. A tarjáni futó jól bírta a hideggel és a bokáig érő hóval együtt járó megpróbáltatásokat, s egy ukrán futó mögött másodikként ért célba 1 óra 14 perc 21 másodperces idővel. Külön dicsőség számára, hogy világhírű szupermaratonistánkat, Bogár Jánost most először sikerült megvernie (ő másfél perccel később, harmadikként zárt) eddigi közös versenyzéseik során, mivel - ha csak pár másodperccel is de - eddig mindig alulmaradt ellenében. (Satis) Sportturmix Téli teremlabdarúgó-bajnokság a Háromkő Takarékszövetkezet Kupáért Három csapat már továbblépett Ahogy az várható volt, a nyitóforduló szikrázó mérkőzéseit követően sem lankadt az érdeklődés a salgótarjáni téli teremlabdarúgó-bajnokság iránt, így a hétfő délutáni folytatás is szépszámú publikum előtt zajlott Az első két selejtezőcsoport második köre után már három csapat is nyugodtan hátradőlhet, hiszen ők két győztes mérkőzéssel már a középdöntők ütközeteire tartogathatják muníciójukat, s erejüket. A többiekre viszont alighanem kínkeserves végjáték vár szerda délután. Kobolák, Klement T. Csere: Homyák, Szuhák, Baranyi, B layer, Oszvald. Therwoolin: Vári - Paumann Cs., Angyal, Paumann Zs., Csonka, Berkes. Csere: Honti, Kazinczi, Zsé- dely, Horváth, Orosz, Ormándi. Gl.: Lipták, ill. Paumann Zs., Berkes. A tavaly is remeklő Áfész már biztosította helyét a nyolc közt FOTÓ: ARCHtV/OTTMÁR Pingpongverseny BÚÉK 2000 címmel amatőr asztalitenisz-versenyt rendeznek ma Szécsényben. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tornatermében felállított asztalokon 16 település - köztük a szlovákiai Losonc és Ipolynyék asztaliteniszezői - versenyez majd fél kilenctől. Délelőtt az 1984-ben és 1988-ban született fiatalok pattogtatják a kaucsuk- labdát, míg délután 2 órától a felnőtt nők és férfiak pingpongcsatái kezdődnek. Az amatőr asztalitenisz verseny győzteseit díjazza a rendezőség. ír győzelem A 22 éves ír Niam Griffinnek sikerült az, ami előtte még senkinek: thaiboxban legyőzött egy thaiföldit. A tanítónő a bangkoki mérkőzésen egy gyomorra irányuló térdrúgással terítette le a 16 éves Satanfa Mormuangchumot. Puskás a legjobb A Gazetta dello Sport című olasz lap összeállítása alapján Puskás Ferenc lett az évszázad legjobb góllövője. Az Aranycsapat legendás csatára a válogatott mérkőzéseken szerzett 83 góljával érdemelte ki ezt a címet, Kocsis Sándor a harmadik 75, Schlosser Imre az ötödik 60 góllal. A hétfői nap első meccsén az egykori nagybátonyi nagypályás kedvenceket felvonultató Tip-Top kétgólos vezetés birtokában kissé megtorpant, s ezt jól használta ki lelkes ellenfele. A találkozó vége felé aztán ismét összekapták magukat Lászlókéit, s így újabb győzelmükkel már a továbbjutásukat ünnepelhették. Izgalmakban bővelkedő, közönségcsalogató összecsapást tartogatott a következő negyven perc, ahol a fiatalabb évjáratú játékosokat felvonultató Célvonal látványos, ám fegyelmezetlen játékának köszönhetően kikapott a megfontoltabb, rutinosabb Ker-Ász együttesétől. A pálfalvaiak öt kapufájukat egy öngóllal tetézték a zárópercben, amellyel igencsak messze kerültek a januári folytatástól. Nem rágták viszont tövig körmüket az izgalomtól a nézők a harmadik mérkőzésen, amely nagy taktikai csatát, s talán éppen ezért kevés gólt hozott. Berkes az utolsó pillanatokban szerzett gólja az üveg- gyapotosokat a középdöntőbe repítette, így már biztos, hogy a nagyérdemű sajnos, nem találkozhat a két egykori stécés kedvenccel, Juhásszal és Lip- tákkal sem a jövő évben. A zárómeccs első félidejében igencsak ráijesztett a favoritnak számító Áfész gárdájára a Juhász Könyv csapata. Aztán ahogy múlt az idő, úgy őrölték fel Garaiék ellenfelük ellenállását, így ők is teljesítették a minimumelvárást, a továbbjutást. Tartós - Tip-Top 3-5 (2-2) Vezette: ifj. Mohácsi. Tartós: Pisák - Babcsán, Jakab, dr. Gál, Márton, Rigó. Csere: Boskó, Bozó, Szentpéteri, Vámos, Lukinich, Czikora. Tip- Top: Molnár - Lakatos, Szabó, Kecskés, Lászlók, Hajdara. Csere: Mihalkó, Sipkó, Fodor, Kun, Balázs, Szőke. Gl.: Rigó (2), Márton, ill. Hajdara (2), Lászlók, Kecskés, Szabó. Ker-Ász-Turul - Célvonal 6-5 (3-1) Vezette: Ludányi. Ker-Ász- Turul: Kajdy - Básti, Pál, Tajti, Pingiczer, Kalácska. Csere: Nyerges, Tolnai, Ocso- vai, Herczeg. Célvonal: Kisbe- nedek - Ferencz, Ács, Raáb, Csala, Faragona. Csere: Botos, Szabó, Kiss, Sulyok. Gl.: Kalácska (3), Pál, Ocso- vai, Básti, ill. Ács (2) Zsély, Faragona, Kiss. A csoport állása 1. Tip-Top 2 2 0 0 8- 5 6 2. Ker-Ász 2 10 1 8-8 3 3. Célvonal 2 0 11 11-12 1 4. Tartós 2 0 11 9-11 1 Fa-Héj-Therwoolin 1-2 (1-0) Vezette: Tóth. Fa-Héj: Szilágyi - Klement L., Lipták, Juhász, Juhász Könyv - Áfész-ABN- AMRO 2-8 (1^4) Vezette: Ágoston. Juhász Könyv: Szerencsés - Rusznyák L., Rusznyák N., Csongrádi, Bán, Susán. Csere: Miklós, Dóra J., Oláh, Bocsi. Áfész- ABN-AMRO: Ponyi - Rigó, Dóra Z., Králik, Garai, Hajdú. Csere: Sági, Tőzsér, Lehoczki, Huszár. Gl.: Csongrádi, Dóra J., ill. Dóra Z. (2), Garai (3), Tőzsér (2), Huszár. A csoport állása 1. Áfész 2 2 0 0 13- 5 6 2. Therwoolin 2 2 0 0 8- 5 6 3. Fa-Héj 2 0 0 2 4- 7 0 4. JuhászK. 2 0 0 2 6-14 0 Szlivka-emléktorna Gólparádé Gagarin - Somoskőújfalu 23-0 (14-0) Vezette: ifj. Balázs Pál. Gagarin: Czékmán (Kiss) - Kis-Simon, Tolnai, Oszvald, Simon Attila, Simon András, Simon Á., Új, Bör- dös. Edző: Répás Béla. Somoskőújfalu: Ozsvárt - Kovács, Gyurcsik, Hakkel, Pingiczer, Póczos, Molnár. Csapatvezető: Molnár Zoltán. Gl.: Simon Attila (8), Oszvald F. (6), Tolnai T. (5), Kis-Simon M. (2), Simon András (2). (e. a.) Teke, NB III Északkeleti csoport őszi első a Mátranovák A közelmúltban fejeződött be a teke NB III Északkeleti csoportjában az 1999/2000- es bajnoki pontvadászat őszi sorozata. Mátranovák gárdája az utóbbi évek legjobb teljesítményét nyújtotta, amely az őszi elsőséget jelentette számukra. A sikeres szereplésről Gecse István játékos-edzővel beszélgettünk, aki egész őszei sérüléssel bajlódott, így csak négy mérkőzésen szerepelt. 1. Mátranovák 8 6 0 2 41-23 12 - A felkészülést augusztus közepén, heti három edzéssel kezdtük el - kezdte Gecse István. -A meglévő nyolcfős kerethez három fiatal játékost, Nyerges Lászlót, Telek Tamást és Kotroczó Tamást igazoltuk le, így 11 fővel készültünk a bajnoki rajtra. Ismerve az ellenfelek játékoskeretét az első három hely egyikét tűztük ki célul magunk elé.- Hogyan alakultak a mérkőzések?- Két fölényes győzelemmel rajtoltunk. Először hazai környezetben az Ózd II ellen 7-1-re, majd idegenben a Debrecen második csapata ellen 6-2-re nyertünk. Ezután szabadnaposak voltunk, majd következett a negyedik forduló, ahol egy kis megingás történt, mivel 5-3-ra - igaz, mindössze tízfás különbséggel - kikaptunk Vámosgyör- kön. Az ötödik játéknapon a Miskolc csapatát láttuk vendégül - itt szavaztam elsőként bizalmat a fiataloknak -, ahol a mérkőzést meggyőző játékkal 6-2-re „hoztuk”. A folytatásban ismét győzelem következett, előbb hazai pályán Pe- tőfibányát vertük 6-2-re, majd idegenben az Egri Széchenyi ellen diadalmaskodtunk 5-3-ra. Ez a siker azért is volt értékes, mert az egriek két éve még hazai pályán is legyőztek bennünket. E mérkőzés után sajnos, meghibásodott a pályánk automata berendezése, így nem tudtunk kellően felkészülni a Gyöngyöstarján elleni idegenbeli megmérettetésre, amelynek 5-3-as vereség lett a vége. Az őszi utolsó - 8. fordulóból elmaradt - mérkőzésünkön felcseréltük a pályaválasztói jogot az akkori éllovas Sajó- bábonnyal. Idegenben, jó játékkal, új csapatpályacsúccsal 5-3-ra nyertünk.- Ki hányszor játszott és mennyi alkalommal volt pontszerző?- A mérkőzések szerint a következő a sorrend: Nagy J. 7 mérkőzés/6 pont, Kotroczó I. HA, id. Stoszek 6/5, ifj. Sto- szek és Cserhalmi 6/3, Telek T. 5/2, Gecse 4/3, Nyerges 4/2, Telek /. és Kotroczó T. 2/1, Kotroczóné 1/1.- Ki milyen átlagot ért el?-A legjobban id. Stoszek Lászlónak dőltek a bábuk, az átlaga 402 fa. őt követi Nagy 395, Kotroczó I. 391, Gecse 387, Nyerges 380, ifj. Stoszek 379, Telek T. 376 és Cserhalmi 368 fával meccsenként.- Egyénileg miként értékeli a játékosok teljesítményét?- Az őszi elsőséghez a csapat minden tagja hozzájárult, de külön elismerést érdemel id. Stoszek László teljesítménye, aki egy mérkőzés kivételével mindig a maximumot nyújtotta. Tőle csupán egy hajszállal maradt el Nagy József, aki mint befejező ember mindig megtartotta a megszerzett előnyt, sőt, néha még rá is tett egy lapáttal. Külön említeném még Nyerges Lászlót és Telek Tamást, akik újonc létükre amikor a pályára léptek, jól játszottak és pontokat szereztek. Kotroczó István, ifj. Stoszek László, Cserhalmi András, Telek István és Kotroczó Istvánná szereplésébe be-becsúszott egyGecse István játékos-edző egy közepes teljesítmény, de többségében ők is sokat hozzátettek a sikeres szerepléshez. Kotroczó Tamás, mint a csapat legfiatalabb tagja csupán kétszer lépett pályára, de bizonyította, hogy szép jövő áll előtte.-Mik a tervek a tavaszi szezont megelőzően ?- Jó lenne, ha minél előbb megjavítanák Budapesten az automatánkat, mert el tudnánk kezdeni az edzéseket. Tavasszal ötször játszunk itthon, háromszor idegenben, ráadásul Miskolcon és Ózdon győzelmi esélyeink vannak. Ha megismételjük az őszi jó játékunkat, akkor az ellenfelek már nem tudnak letaszítani a dobogóról - zárta szavait Gecse István. (balogh) Biztonságos befektetés papírforma szerint Megújuló betét o Posta Bank és Takarékpénztár Rt. A PostaBank Megújuló betét nemcsak kényelmes, de biztonságos megtakarítási lehetőség, amellyel mindig bejön a papírforma. A névre szóló befektetés biztonságáért írásos bizonylat kezeskedik. A Megújuló betét váltható a PostaBank fiókjaiban, kirendeltségein és valamennyi postán.