Nógrád Megyei Hírlap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-13-14 / 265. szám
Lili IV liVi L k M # -iÉ & -. i ' / / / ‘ÜlA_VL/.A ill \ 1a nógrád megyei hírlap melléklete 1999. NOVEMBER 13. | Orosz István első emléktárlata a Gagarin Általános Iskolában Másokért élni, alkotni: csoda „-Sem a pedagógusi, sem a művészi lét nem létezhet emberség nélkül, s engem mindig erősen foglalkoztatott a másokért való tenni akarás” - nyilatkozta Orosz István salgótarjáni festőművész az idei esztendő februárjában. Az interjút negyvenéves pedagógusi munkája kapcsán adta lapunknak. A néhány hete - ötvennyolc évesen - eltávozott művész emlékkiállítása - mint már jeleztük -jelenleg, elsőként a salgótarjáni Gagarin Általános Iskola galériájában látogatható. Egy rendkívül elhivatott, gyermekszerető pedagógust és egy csodálatos tehetséggel megáldott alkotót vesztett el személyében Nógrád megye. Valódi ámulat Akik ismerték, óriási űrt éreznek még. Kimondhatatlan hiányt, hiszen embersége, szeretete, barátsága, művei végtelen teret töltöttek, töltenek ki. Mégis, úgy érezzük, a művész, a pedagógus a közösségért, másokért dolgozó ember élete igazi csoda. Nem hétköznapi. Hétköznapi varázslat talán a „Felszálló köd”, vagy, a „Beszélnek a fák”, ahogyan arról Orosz István mesél a most látható kiállításon, azon festménysorozatában, amelyet Füleken készült először bemutatni. Igaz, ezek mind-mind csodák. Nagy csodák. De mekkora főhajtásra késztet akkor az a munka, amit ő is végzett? Nem az-e a valódi ámulat, ha valaki ezekre az „apróságokra” hívja föl figyelmünket, teljes emberi létével? Amíg nem késő Azt mondjuk, esik és talán bosszúsan vesszük elő ernyőinket. Orosz István soha nem tett volna és nem is tett ilyet! ő azt mondta: -e-sik- lágyan és tagoltan fogalmazott mindig. Alázattal, érzékenyen, finoman, s a művein máris megjelent minden lehetséges érzelem, intelligencia, ami e bölcsesség megértésében szükséges. Alkotásaiban továbbra is inteni fog bennünket: így értékeljük mi is ezeket a nüanszokat, amitől az élet valóban az lesz. Egyetlen emberi pillantást, mosolyt, a „Parti csend”-et és bizony akkor és addig, amikor és amíg nem késő. Továbbélő örökség Az ő életműve már nem teljesedik ki, de állítható: amit volt ideje megalkotnia, abból ez a szellemiség nem hiányzik. Orosz István mindennek az alázatnak, emberségnek páratlan birtokosa volt. Műveiben, mosolyaiban, okító és baráti szavaiban, kézfogásaiban mindez ott él tovább. Ez elvehetetlen. Csakúgy, mint a barátságban eltöltött közös időnk minden másodperce. Dukay Nagy Ádám Gondolatok a nyolcadik alkalommal megrendezett őszi tárlat kapcsán „Búcsúzó fények” Szécsényben Ha csak egy alkotás van, ami elgondolkodtat, belső élményt nyújt már nem volt hiábavaló a tárlatlátogatás. A szécsényi 8. őszi tárlaton több ilyen alkotás is látható. A zsűri gondos és körültekintő válogatást végzett. Az idén 42 alkotó mutatkozott be a nagy nyilvánosság előtt. A szécsényi őszi tárlat az első alkalomtól kezdve a megye képzőművészeti életének rangos eseménye, évről évre keresztmetszetet ad a kultúra e területéről. Elmondható ez még akkor is, ha minden alkalommal akadtak olyan ismert és elismert kortárs alkotók, akik távolmaradtak a tárlattól. Mint mindig, az idén is együtt láthatóak az úgymond hivatásos művészek és a tehetséges amatőrök munkái. Ezekről sokféle vélemény kialakítható, az igazi megmérettetést úgyis az idő adja majd meg. Gazdag az idei őszi tárlat formavilága. Az alkotók a legkülönbözőbb technikai megoldásokat vonultatták fel. Ugyanez a gazdagság jellemzi a témaválasztást is. Lehet, hogy a zsűri a válogatásnál tudatosan gondolt erre. Értelemszerűen több festő is foglalkozott az emberrel, mint örök nagy témával. Nyilvánvaló, hogy a portréábrázolás komoly kihívást jelent mindenki számára. Egyfelől: könnyen ráfogják, fényképszerű. Másrészt: egy embernek számtalan arca van. Más a tekintetünk, ha bánkódunk, örülünk, együtt érzünk, haragszunk, dühöngünk és egyéb érzelmeket fejezünk ki. Nehéz olyan portrét festeni, amelyről sugárzik az illető egyénisége. Adorján Attilának sikerült. Az „Ági” című kép előtt állva, szinte váija az ember, hogy megszólaljon a meleg tekintetű, lágy szívű hölgy. Hosszasan elidőztem Ivitz László képe előtt. Egyfelől azért, mert tetszettek. Másrészt: a klasszikusokat juttatták eszembe. Azt állapítottam meg, hogy Ivitz László olyan festő lehet, aki nem hódolt be különböző irányzatoknak, járja a maga által választott utat és nagyszerű alkotások kerülnek ki a keze alól. Nagy vesztesége a megye képzőművészeti életének Kovács Alfonz távozása. Csodálatos a képeinek a színvilága. Számomra úgy nyújtott esztétikai élményt, hogy közben belső harmónia, optimizmus áradt felém. Balogh Erzsébet művei közül elsősorban „Az őszi Balaton” fogott meg. Szállási Mária csendéletei kedves, lírai hangulatúak. Pénzes Géza rézkarcait szemlélve a „Keresztek” című alkotásán töprengtem el igazán. Éreztem az élet súlyát. Csak felsőfokon lehet szólni Gyiire Nándor munkáiról. Remek kompozíció, rímelő színvilág, kiforrott egyéni stílus, ami jellemzi az alkotót. Az őszi tárlatnak mindig van fiatal, tehetséges felfedezettje. Bállá Zoltán „Kapcsolat” című rézkarca jóval több mint egy kezdő fiatal próbálkozása. Nagyszerű alkotás. László Beatrix „Virágkerék” című rézkarca is a díjazottak között szerepel. Szécsény Város Önkormányzata a képet megvásárolja, s egyike lesz az alakuló galériába kerülő műveknek. Gyarmati Csaba a másik örökzöld témát választotta: a nőábrázolást. A csábító, a kacér hölgyet idézte. Megdöbbentő hatást váltott ki bennem Fürjesi Csaba két képe. A „Sárgaláz” éppúgy, mint az „Egyedül” figyelmeztetés az életre, az elmúlásra. Izzik, vibrál s tele van feszültséggel mindkét alkotás. Márton Bálint egyéni színvilágát is érdemes megemlíteni. Lizsnyánszky Erzsébet egységes temperái is élményt nyújtóak. Szép kompozíció F. Csaba Mária „Búcsúzó fények” című alkotása. Essék szó az egyéb látnivalókról is. Kedvesek Fodor Istvánná kerámiái. Karman János famunkái közül a legkifejezőbb az „Egyedül” című szobor. Elgondolkodtató idős Párkány Péter „Öregek” szobra, éppúgy, mint Erdei Sándor öntött üveg- figurája, vagy Kiss Róbert Tibor drótból készült munkája. A tárlat december 17-ig látogatható. Szenográdi Ferenc Óvodagaléria Salgótaijánban, az Arany János úti óvodában, az óvodaigazgatóság épületében pedagógus alkotók képeiből látható képzőművészeti kiállítás, amely formálja a gyermekek szépérzékét és élményt ad az oda járó szülőknek. A jövőben - a tervek szerint - egyéni tárlatok váltják majd egymást az óvoda folyosóján. FOTÓ: GYURÁN TIBOR Már nem jön Pestre (sem) a trombitás New York-i otthonában a minap elhunyt Lester Bowie trombitás, a free dzsessz stílus egyik úttörője, a dzsesszmuzsika egyik legjelentősebb együttesének, az Art Ensemble of Chicagónak alapító tagja. 1941-ben született a Missouri állambeli St. Louis-ban. Arkan- sasban és Missouriban nőtt fel. Ötéves korában kezdett trombitálni és 16 évesen már saját zenekart vezetett. Bowie, aki a számykürtnek is avatott meg- szólaltatója lett, 1967-ben Ros- coe Mitchell szaxofonossal együtt megalapította az Art Ensemble of Chicagót, amely- kvartett és kvintett formájában- máig a műfaj „állócsillaga”. Bowie többször járt Magyarországon ezzel a formációval, az elmúlt pénteken, november 5-én pedig egy másik régóta működő együttesével, a Lester Bowie s Brass Fantasyval kellett volna fellépnie Budapesten a volt Apolló (még régebben Vörös Csillag) mozi helyén nemrég nyílt Open Royal Music Hallban. A rajongók ezúttal már hiába várták: helyette a rossz hír érkezett: a zenekarvezető betegsége miatt a másnapi koncert elmarad. Másodvirágzás - A reneszánszát élő Apostol együttes a minap Salgótarjánban, a József Attila Művelődési Központban adott koncertet. Azon a színhelyen, ahol annak idején, a hatvanas években megrendezett könnyűzenei fesztiválon szép sikert ért el. fotó: p. tóth László Kötet Könyves Kálmán kedvelt mezővárosáról - Erdős István: Nagyoroszi „Rege is: emberekről embereknek” Alapításának körülményei, orosz alapítóinak különleges „foglalkozása” miatt - a király ajtónállói voltak - Nagyoroszi sajátosan kedvező helyzetet tudott magának teremteni a nógrádi mezővárosok között, amíg létezett magyar királyi udvar. Ennek megszűnése után sikerrel küzdött korábban megszerzett jogainak megtartásáért a török korszak végéig. S bár a 18 század elején ez a mezőváros is földesúri hatalom alá kényszerült, a település tudatából soha nem volt kitörölhető a valamikori önállóság emléke, az soha nem veszett el teljesen, mindenkor áthatotta az itteni emberek gondolkodásmódját. És ez igen értékes hagyomány lehet napjainkban. Gyorsan múlik az idő: idestova egy esztendeje már, hogy a nagyoroszi helyőrségi művelődési otthonban a község életében nem mindennapi eseményre került sor. Nem túlzás, ha nem mindennapinak nevezzük azt a pillanatot, hiszen egy a falu egész történetét átfogó monográfia megjelenése nem gyakori esemény. Márpedig az akkor rendezett könyvbemutató óta Nógrád megye örvendetesen gyarapodó helytörténeti irodalmának képzeletbeli asztaláról immár a nagyorosziak is elve- hetik a községük történetét tárgyaló monográfiát. Közeli, távoli ősök Annál is inkább örülhettünk - és örülhetünk - a könyv megjelenésének, mert Nógrád megye települései között Nagyoroszi a kezdeteit azzal a magyar királlyal, Kálmánnal kötötte össze, akinek a neve előtt a könyves jelző áll. Előrebocsáthatjuk, olyan kétszáz oldalas kiadványról van szó, amelynek olvasmányos stílusa, empatikus hevülete sajátos helyet jelöl ki a maga számára a megyei településtörténetek között. Ugyanakkor bátran állíthatjuk, hogy téma- és adatgazdagsága miatt elégedetten fogja polcára visszatenni, akár helybeli, akár máshol élő érdeklődő vette is kézbe. Sőt, amennyiben helyileg az iskolai történelemoktatás részévé válik, a nagyoroszi diákok szülőföld iránti szeretetére és tiszteletére is ösztönző hatást gyakorolhat. A szerző, Erdős István jól tudja, hogy a történelem, különösen a településtörténet nem lehet csak rideg, szabatos fogalmakból építkező tudomány, hanem a rege is: emberekről embereknek és gyakran az olvasó közeli, távoli őseiről szól. S Erdős István nem hűvös és elegáns távolságtartással, nem közömbös kutatóként ír a mindenkori Nagyoroszi község sorsáról, megpróbáltatásairól, szerencsés békés időszakairól, napi vagy történelmi léptékű küzdelmeiről, hanem szinte együtt örül a sikereknek, együtt bánkódik a bajokon, egyszóval együtt érez, együtt él velük. Hogy ez mennyire így van, bizonyíthatja a kötetet záró fejezet, amelyben a múlt bemutatása után a kibontakozás lehetséges jövőbeni irányait fürkészi, természetesen a múltbeli tapasztalatokra támaszkodva. Rész és egész A bevezető sorokban már említett mezővárosi polgárok cselekvő önállósága, később az érte folytatott küzdelem, majd ennek emléke a monográfia egyik központi eleme. A másik, a szubjektív megközelítés szintén végigkíséri az egész kötetet. Ez a felfogás azonban nem gátolja az egyes vitatott történelmi problémák bemutatását, az eltérő nézetek, feltételezések ütköztetését. Nagy erénye a munkának, hogy a községtörténet eseményeit tárgyalva, az egész könyvön átível az a törekvés, hogy a helyi jelenségeket beágyazza az országos helyzetbe. Természetesen, lehet vitatni egyes korszakok feldolgozásának arányait, egyes intézmények történelmének bemutatását, vagy az egyes történeti eseményeket illető általánosítható megállapításokat (elszegényedés darálós folyamata, takarmányhegyek stb. ) és persze számos részletkérdést. Forrásmunka Például a nemzetiségek asz- szimilációjára ugyan olyan szép megfogalmazás a szerzőnek az a gyakori szóhasználata, hogy a Nagyorosziba beköltözött oroszok, szászok, németek, szlovákok utódai .magyarrá nemesültek”, mégis vitathatónak vélem a szóhasználatot. A könyv végén talán hasznos lett volna a legfontosabb adatokról néhány táblázat (például bírák és tanácselnökök nevei időrendben, a legalapvetőbb statisztikai és demográfiai adatsorokból válogatás.) Ezek a vitatható szempontok azonban egyfelől az Erdős István által választott feldolgozás módszerével függnek össze, másfelől nem szabad szem elől tévesztenünk a szerző lehetőségeit behatároló terjedelmi korlátokat sem. Biztosak lehetünk benne, hogy Erdős István odaadó munkája sok örömet fog szerezni a továbbiakban is olvasóinak. És bízunk abban is, hogy éppen ennek a sok könyvészeti és levéltári forrásra támaszkodó feldolgozásnak a hatására akad majd közöttük olyan, akit majd a községtörténet egyes részproblémáinak tovább-, illetve újragondolására fog késztetni. Hausel Sándor
