Nógrád Megyei Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-22-23-24 / 247. szám

október 22-23-24., péntek-szombat-vasámap Szeretettel köszöntjük ELŐD, GYÖNGYI és SALAMON nevű kedves olvasóinkat! Az Előd ősmagyar név, jelentése: elsőszülött. Védőszentje Primus (első) vértanú. A Gyöngyi szintén ősmagyar név (Gyöngy alakban). Védöszentje Szent Gemma reme­tenő (1429). A Salamon bibliai név, jelentése: békés. Védöszentje Szent Salamon, I. Endre király fia. A Nap kél: 7.14 órakor, nyugszik: 17.43 órakor. ÜGYELETES RIPORTER vasárnap Dudellai Ildikó : (32) 416 - 455 80 évvel ezelőtt, 1919, október 22-én született az iráni Kermánsáhban Doris May Lessing (ejtsd: Dorisz Méj Leszing, képünk) angol írónő. Szüleivel 1924-ban Dél-Rhodesiába ke­rült, itteni élményei alapján írta a fehérek és színesek viszo­nyával foglalkozó, magyarul 1968-ban megjelent Fű dalol című regényét. En­nek kéziratával Lon­donba utazott és ez­zel már egy csapásra híres lett. Elbeszélé­seiből válogatást El­dorado (1956) cím­mel olvashatnak. 185 éve, 1814-ben született Kömlődön Obemyik Károly író, a magyar társadalmi dráma egyik úttörője. Nevezetes műve a „Főúr és pór”(1843), amely pályadíjat nyert, de színre nem ke­rülhetett az arisztokrácia könyörtelen bírálata miatt. Brankovics György című történelmi tragédiáját Egressy Gábor nagyszerű előadóművészetével óriási sikerre vitte. E műve alapján írta meg Erkel Ferenc operáját Gyakran felhős ég ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE A térségben ma többször megnö­vekszenek a felhők, de napsütésre is számíthatunk majd. Csapadék alig va­lószínű. Helyenként erősen párás lesz a levegő. A délkeleti szél időnként meg­élénkül, néha kissé megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12 fok körül alakul. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótaiján: 12 Balassagyarmat: 13 Szécsény: 12 Bátonyterenye: 12 Pásztó: 12 Ipolytamóc: 12 Díjazott magyar karmester Harmadik helyezést ért el Zágrábban a neves Lovro Matacic emlékére rendezett karmesterversenyen a ma­gyar Antal János. A fiatal karmestereknek ezt a zágrábi versenyét most második alkalommal rendezték meg. Idén az első díjat és a vele együtt járó 10 ezer márka pénzjutalmat a zsűri egyhangú döntésével a ka­zalt Alan Bouribajev nyerte el. A második helyezett az ameri­kai Karen Kamensek lett, aki 6 ezer márka pénzjutalmat kapott, míg a harmadik Antal János 3 ezer márka jutalomban részesült. Október 20-i Ss nyerőszámok 3 5 7 13 21 23 29 35 38 40 45 50 55 56 57 61 66 70 74 79 „Bátorság az újságírásban” Három - egy koszovói, egy afgán és egy kana­dai - újságírónőt tüntet­tek ki az elmúlt napok­ban New Yorkban a „Bá­torság az újságírásban”- díjjal. A nemzetközi női média alapítvány ünnepélyes díj­kiosztóján a koszovói Aferdita Kelmendi és a kanadai Kim Bolan ve­hette át a díjat. Az afgán Sarifa Ahlasz nem kapott beutazóvízu­mot az amerikai hatósá­goktól. Az ünnepségen egy amerikai újságírónő, Peggy Peterman életműdí­jat kapott, mert tollával egész életében szívósan harcolt a faji és nemi meg­különböztetés ellen. Mindhárom újságírónőt a hivatásuk gyakorlása so­rán tanúsított különösen bátor magatartásáért ju­talmazták. V, Hírlap-horc ■Tv # * * * # # ** * # # % ■ * * Mérleg (IX. 24—X. 23.) Ma este szórakozzon és mulasson barátaival együtt. Ne engedje meg, hogy a munka befejezése után bármiféle szakmai természetű dologgal foglalkoztassa gondolatait. Csak az elkerülhetetlen ügyekkel foglalkozzon. Skorpió (X. 24-XI. 22.) Nem kevesen veszik igénybe most az Ön segítségét, idejét és pénztárcáját. Ezt nem is iga­zán bánja, hiszen most még bírja energiával és anyagiakkal. És azt is nagyon jól tudja, hogy pénzt azért is költ az ember, hogy még nagyobb tőkét kovácsoljon a befektetéséből. Nyilas (XI. 23-XII. 21.) Legyen türelmes és fordítson kellő időt egy szakmai tervre. A sietség és a rohanás csak akadályozza és késlelteti a haladásban. Mérsékelje magát, és csakis meggondolt lépésekkel haladjon előre. Bak (XII. 22-1. 20.) Szándékait rendkívül világosan fo­galmazza meg, elképzeléseit érthetően adja környezete tud­tára. Mégis van, aki nem érti, s ez fölöttébb dühíti. Csillaga küzdelmet jelez, de Ön kitartó, s eléri célját. Vízöntő (I. 21-11. 20.) Önnek fő erénye az, hogy váratlan helyzetben, hirtelen fordulatokban feltalálja magát és helye­sen dönt. A túlzásoktól óvakodjon, különösen költekezés te­rén. Halak (II. 21-III. 20.) Sok meglepetés és ellentmondás is érheti a mai napon. Hajói szervezi feladatait, akkor minden ügyet elintéz, s egyben biztonságérzete is lesz. Kényelmes otthont tud teremteni szeretteinek, és egy kis luxust is meg­engedhet magának. Kos (in. 21-IV. 20.) Remek ötletei támadnak, ám jelenleg ezeket nem tudja megoldani. Környezete vitás helyzetbe so­dorja, ami miatt nem tud feladataira koncentrálni. Próbáljon optimistább szemléletet kialakítani. Bika (IV. 21-V. 20.) Jól indul mai napja. Egymagabiztos emberrel együtt kielemzik a dolgokat, és sikereket ér el. Anyagi helyzetére jó hatással lesz a lelkes munka. Egy jó bu­lira hívják, amit kár lenne kihagynia. Ikrek (V. 21—VI. 21.) A jólinformáltság fél siker, ezért tegyen meg mindent, hogy a tudást birtokolja. Délután talál­kozik egy izgalmas személlyel, akivel kellemes beszélgetést folytat. Éste gondolja át szerelmi ügyeit. Rák (VI. 22-VII. 22.) Egy kicsit ideges, kapkodó. Maga sem tudja, hogy miért. Valójában semmi oka panaszra. Ta­lán a jövője miatt aggódik - meglehetősen alaptalanul. Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) Ma ugyancsak próbára te­szik az Oroszlán türelmét. Igaz, hogy mindent megtesz má­sokért, és azért, hogy amit Önre bíztak, pontosan elvégezze. Mégis úgy érzi, hogy senkinek nem tehet a kedvére, amiért köszönet járna, azért még egy jó szót sem várhat. Szűz (VIII. 24—IX. 23.) Ahol a legnagyobb a szükség, ott közel a segítség. Úgy érzi, hogy meg kell harcolnia a fél vi­lággal. Az október végi viharos napokat novemberben sze­rencsés időszak követi. A mai napot féllábon is kibírja. w * * * * * »X?­* * * * * % * # *-# * * * # _________Hétfői Lapunkból__________ M eghonosítandó tapasztalatok Angliából érkezett vissza a kö­zelmúltban a bátonyterenyei 3. Számú Általános Iskola két pe­dagógusa, Nagy Zoltánná pro­jektszervező és Szabó Istvánná igazgató: tapasztalatcserén ve­hettek részt a Socrates/Come- nius program keretében. A pá­lyázatban olyan célok megvaló­sításához kértek többleterőfor­rásokat mint az angol nyelvi és kommunikációs képesség erősí­tése, új információs és kommu­nikációs technológiák alkalma­zása, a tanítás-tanulás képes­ségközpontú megközelítése. Salgótarjáni Apolló, 15.30 és 17.45 és 20.00 órától: Csúcsformában. Feliratos amerikai film. Apolló Kamara, 17.00 és 19.00 órától: Mimic - A júdás faj. Feliratos amerikai film. Balassagyarmati Madách, 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Sztárom a párom. Színes amerikai vígjáték. Madách Kamara, 18.00 és 20.00 órától: Carla új élete. Színes amerikai film. A Salgótarjáni Városi Televízió filmajánlatai Október 25., hétfő' Ványa bácsi (orosz film). A film Csehov azonos című regényének filmváltozata. Október 26., kedd Csínom Palkó (magyar film). A Rákóczi-szabadságharc idején Csínom Palkó és Jankó is elhatározzák, hogy beállnak Balogh Ádám seregébe azért, hogy megtud­ják, milyen is a szabadságharc. Október 27., szerda Dögkeselyű (magyar film). Simon József taxisofőrként dolgozik. Egy napon két idő­sebb gyászruhás hölgyet szállít, akiknek távozása után észreveszi, hogy eltűnt az egész heti bevétele... Október 28., csütörtök Fehér Farkasok (német film). A dakota indián törzsfőnök feleségét fehér banditák meggyilkolják, ezért bosszút esküszik a fehérek ellen. Október 29., péntek Katonazene (magyar játékfilm). A millennium idején a határ menti kisvárosba vidám muzsikával belovagol báró Ferdinandy Tamás főhadnagy és huszáralakulata. A csélcsap férfi a helyi orvos feleségét kezdi ostromolni. Az orvos a katonatisztet ki­dobja, minek következtében az úri társaság szabályai szerint párbajt kell vívniuk. Október 30., szombat Szuperhekus kutyabó'rben (amerikai film). Meggyilkolnak egy San Diego-i detek­tívet, aki egy nagyszabású ügyben nyomoz. A munkáját Jack Slater veszi át, s az üggyel együtt bajtársa kutyáját is örökli. A két kopó remekül kiegészíti egymást. Október 31., vasárnap Derrick (tv-filmsorozat). Háry János (magyar zenés film). Háry János az öreg obsitos fiatalkori kalandjait me- sélgeti. Tudják róla, hogy hazudik, mégis szívesen hallgatják történeteit. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az ALBA ÜZLET- ÉS IRODA TÁRSASHÁZ keres közös képviselőt az üzletház ügyvitelének irányítására, kezelésére, részfoglalkozású munkaidőben. Szakmai és személyi követelmények: közép- vagy felsőfokú végzettség, többéves, ügyvitelben eltöltött gyakorlat, számítógép felhasználói szintű ismerete (szövegszerkesztés, táblázatkezelés), |ó kommunikációs készség, társas vagy egyéni vállalkozói Igazolvány. Marketing-reklám szakembert Szakmai és személyi követelmények: közép- vagy felsőfokú végzettség, többéves, reklám-marketing munkában eltöltött gyakorlat, )ó kommunikációs készség, társas vagy egyéni vállalkozói igazolvány. Munkahely betöltésének kezdete: 1999. november 1. Kérjük, szakmai önéletrajzát bizonyítványok másolatával 2 példányban, zárt borítékban az ALBA Üzletház közös képviselői irodájába beadni. (Salgótarján, Rákóczi út 1 -9. 111. em.) Beadási határidő: 1999. október27., 12.00-lg. Felvilágosítás a32/422-428telefonszámon. * A Salgótarjáni Acélárugyár mintegy kétezer munkása kap naponta védőételt és -italt, 2550 munkás pedig munkaruha­juttatásban is részesül. Összesen ötszáz acélgyári dolgozó részesül vattásruha-ellátásban. Nógrádi Népújság, 1959. október 21., 3. o. Estéről estére hangos a mátranováki bányatelepi művelődési otthon. Hol az egyik, hol a másik szakkör tagjai töltik meg, mert összesen kilenc szakkör működik. A legifjabbak, az út­törők zeneoktatásban vesznek részt, mások a barkácsoló szakkörben találnak hasznos elfoglaltságot. A háromezer kötetes könyvtárból havonta ezer kötet cserél gazdát. Nógrádi Népújság, 1959. október 21., 6. o. ........................ HARMINC ÉVE B ánkon a lakóházak jó egyharmadában van már televízió. Nyilvánvaló, hogy a televíziótulajdonosok száma még to­vább növekszik. A faluban 140-150 rádiókészülék van. Nógrád, 1969. október 18., 5. o. Misu, a Kemerovóból kapott mackó bánatos sorokat intézett olvasóközönségünkhöz. Mint írja, a minap szigorú sorokat olvasott a NÓGRÁD-ban arról, hogy a salgótarjáni Zója-li- getben nem cél nagyobb állatokat tartani. Csak olyanok ma­radjanak meg, amelyek tartásának megvannak a feltételei. Nógrád, 1969. október 19., 12. o. ...........~~.. ............. C saknem 9 éve alakult a balassagyarmati városi fúvószene­kar. Veres István vezeti az együttest, megalakulásuk óta, s az alapító tagok közül ma is tevékenykedik Olicsek László, j Garamvölgyi János, Benedek János és Bemáth Mihály. A zenekar legifjabb tagja 13 éves, legidősebb 78. Nógrád, 1979. október 18., 4. o. Egy hétig tartózkodott Nógrádban az az NDK-beli Karl- Marx-Stadt megyéből érkezett küldöttség, amely ismerke­dett a térítésmentes véradás eredményeivel, a Vöröskereszt családpolitikai tevékenységével. A küldöttség tagjai elláto­gattak Balassagyarmatra, Romhányba, Rétságra is. Nógrád, 1979. október 23., 8. o. TÍZ ÉVE A 23. Nógrád megyei nemzetiségi találkozót elméleti ta­nácskozással zárták Rétságon. Az előadásokon és beszélge­téseken a fő hangsúlyt kapta: fontos a nemzetiségi lét válla­lásának engedése. Az, hogy se előnyt, se hátrányt ne jelent­sen - mondotta Arady Lajos, a Magyarságkutató Intézet főmunkatársa. Nógrád, 1989. október 19., 1. o. Pozsgay Imre államminiszter az országgyűlési vita-össze­foglalóban kijelentette: „-Ha a Tisztelt Ház elfogadja a kormány által előterjesztett javaslatot, akkor valóban a bé­kés átmenet erőivel fog össze, azokkal, amelyek felül tud­nak emelkedni pártszempontjaikon, és együttműködésüket ajánlották fel.” Nógrád, 1989. október 21., 1. o. Összeállította: Bódi György né dr. / í «ÉL TT»n t i tv kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. NfiPUAD UTDT A P Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. lt|A*lTl\r»I / Mvr-vri nilXlúAr Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési „m-rra—.M ma■»■«■'»■aaa*. .uoo, o—csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Kossuth út 15. Tel: 35/301-660. Az előfizetők részére a Célvonal Kft., telefon: 30/9433-548, 30/9951-279 juttatja el a lapot. Árusításban terjeszti a. BUVIHIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árashálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 745 Ft, negyedévre 2235 Ft, fél évre 4470 Ft, egy évre 8940 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet.

Next

/
Thumbnails
Contents