Nógrád Megyei Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-15 / 215. szám
8. oldal Világtükör 1999. szeptember 15., szerda Előtérben a gazdasági kapcsolatok és az uniós tapasztalatok Az osztrák államfő Budapesten „Mindig határozottan és egyértelműen támogattam Magyarország európai uniós csatlakozási törekvését, és ezt teszi az osztrák kormány is” - hangsúlyozta Thomas Klestil kedden Budapesten, azon a sajtótájékoztatón, amelyet megbeszélésüket követően Göncz Árpád köztársasági elnökkel közösen tartott. Az osztrák államfő kedden érkezett kétnapos hivatalos látogatásra Magyarországra. Kétmillió-hétszázezer forint az elesetteknek fotó: feb/diósi imre Thomas Klestil szerint Magyar- ország jól halad a csatlakozás felé vezető úton. A két ország gazdasági kapcsolatait példaértékűnek nevezte az osztrák államfő. Rámutatott, hogy Magyarország számára Ausztria a második legnagyobb kereskedelmi partner, míg Ausztria esetében Magyarország a negyedik helyen áll. A magyar köztársasági elnök kijelentette: hazánk sok kérdésben számit Ausztria támogatására. A két politikus annak a véleményének is hangot adott, hogy mindkét ország érdekelt a 2004. évi labdarúgó Európa-bajnokság közös megrendezésében; Budapest és Bécs joggal várja az UEFA kedvező döntését. Göncz Árpád a Magyar Köz- társasági Érdemrend polgári tagozatának Nagykeresztjét adományozta Thomas Klestilnek. A kitüntetést az osztrák politikus a magyar-osztrák kétoldalú együttműködés továbbfejlesztéséért, a két nép hagyományosan jó barátságának megőrzéséért, az európai egyesülési folyamat és Magyarország integrációs törekvéseinek őszinte és elkötelezett támogatásáért kapta. Thomas Klestil Göncz Árpádnak a kétoldalú együttműködés fejlesztésében játszott szerepéért az Osztrák Köztársaság Becsületrendjének Nagycsillagát adományozta. „Ausztria uniós múltja és tagsága hozzá fog járulni ahhoz, hogy Magyarország mihamarabb az európai család tagja lehessen” - jelentette ki Thomas Klestil a budapesti látogatása alkalmából szervezett magyar-osztrák gazdasági fórumon. Ausztria köztársasági elnöke elismeréssel szólt a két ország gazdasági kapcsolatainak elmúlt tíz évben tapasztalt fejlődéséről. Göncz Árpád arra bíztatta az osztrák üzletembereket, hogy vizsgálják meg a kelet-magyarországi lehetőségeket is, ahonnan tovább terjeszkedhetnek a kelet-európai piacok felé. Az osztrák államfő tárgyalásainak egyik témája a regionális együttműködés volt, amely az Európai Unió kiemelt fejlesztési programjai közé tartozik. Erről kérdeztük a területfejlesztési kérdések szakértőjét, Barsiné Pataky Etelkát, akit mint a bécsi nagyköveti poszt várományosát, ma hallgat meg a parlament külügyi bizottsága.- Ausztria 1995. január 1-jén lépett be az Unióba, s elismeréssel kell szólni arról, hogy azonnal vette a tagsággal járó akadályokat. Mi több: az ország ma a közösség belső körébe tartozik. Mi a szomszédságban jól tudjuk, hogy Ausztria a gazdagság és a jólét magas színvonalán áll, amihez jó közbiztonság és nagyfokú környezetvédelmi kultúra társul. Érthető, hogy az osztrákok féltik ezeket az értékeket, s tartanak attól, hogy a keleti bővítés esetleg veszélyezteti egyik-másik eredményüket. Én úgy érzem, az előítéleteket a megértésen kívül úgy lehet a leghatékonyabban eloszlatni, ha konkrét témákban dolgozunk együtt. A területfejlesztés ezek közé tartozik. Meggyőződésem: megszűnnek az aggodalmak, ha például olyan gyakorlati feladatok megoldásán törjük közösen a fejünket, hogy hol épüljön út, milyen legyen a határon is átnyúló ipari park. vagy hol vannak azonos célok az idegenforgalom fejlesztésében. Egyik ígéretes formája az ilyen kooperációnak a West Pannon Euro Regio, amely már a brüsszeli modell szerint jött létre, s számíthat az Európai Unió pénzügyi támogatására. Az osztrákok négy év alatt rengeteg olyan tapasztalatra tettek szert, amit mi is hasznosithatunk az Unió leendő tagjaként, de szavazataikkal, állásfoglalásaikkal is segíthetik a csatlakozási folyamatot. Alapvető érdekünk tehát, hogy szorosan együttműködjünk, s keressük a kölcsönös előnyöket - mondta a FEB kérdésére Barsiné Pataky Etelka. - kr * Kétmillió-hétszázezer forintos támogatásban részesült a Kézenfogva Alapítvány: az ösz- szegről kiállított jelképes csekket Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány elnöke vette át Esterházy Györgytől, a Magyar-Osztrák Baráti Társaság elnökétől Ausztria budapesti nagykövetének rezidenciáján. Az eseményen részt vett az Osztrák Köztársaság elnökének hitvese, Margot Klestil-Löffler asszony. A pénz a negyedik alkalommal megrendezett Bécsi Tavaszi Bál bevétele, amelyet ezúttal is a halmozottan sérült embereket felkaroló szervezet munkájának segítésére ajánlottak fel. Hírek röviden Magyar tengeri kikötő? Horvát-magyar vegyesvállalatot alapítottak Fiúméban a Ganz Magyar Egyesülés részvételével. Nikola Mestrovics, a kikötő igazgatóságának tagja megerősítette, hogy ez jelenti majd az alapot a fiumei kikötőben tervezett mintegy 40 millió dolláros beruházáshoz. Vezérkari főnökök találkozója A balkáni helyzetről, a washingtoni csúcs- értekezlet óta eltelt időszak katonai eredményeiről és az orosz-NATO katonai együttműködésről tárgyalnak a NATO-tag- országok vezérkari főnökei - köztük Fodor Lajos vezérezredes - Brüsszelben. Szakértői vizsgálat A Természetvédelmi Világalap (WWF) szakértői csoportja megerősítette, hogy a jugoszláviai háború alatt keletkezett vegyi szennyeződések bizonyíthatóan károsítják a környezet. Az elemzésben olvasható, hogy a lebombázott létesítményekből kikerült mérgező vegyi anyagok folyamatosan terjednek, és ma már a távolabbi területeket is fenyegetik. Harc Pinochetért Madrid nem fogad el nemzetközi közvetítést az egykori chilei diktátor, Pinochet ügyében. A spanyol kormány kizárólag a hágai Nemzetközi Bíróság közvetítését tartaná elfogadhatónak. A latin-amerikai ország kormánya azzal próbálta befolyásolni az ügyet, hogy nemrég bejelentette: felülvizsgálja a két ország közt fennálló megállapodásokat. Travolta szerencsés balesete John Travolta kényszerleszállást hajtott végre a bostoni nemzetközi repülőtéren. Az idő előtti landolás oka az volt, hogy színész Boeing 707-esének hajtóműve felforrósodott és leállt. A sztár és hét útitársa sértetlenül megúszta a kalandot. A hollywoodi filmcsillag a Maine állambeli Bangorba indult nyaralni. Hurrikán közeledik Kétségbeesett bahamaiak sáncolták el magukat házaikban a Floyd hurrikán közeledtével. A miami meteorológiai szolgálat jelezte: az óránként 250 kilométeres sebességű hurrikán átszelheti a Bahamákat, és szerdán már a floridai félsziget mentén pusztíthat. Jeb Bush floridai kormányzó rendkívüli állapotot hirdetett ki. Elrendelték a hurrikán fenyegette partvidék 270 ezer lakójának elköltöztetését. Klaus vádjai Havel ellen Václav Klaus, a cseh képviselőház és az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt elnöke szerint Havel államfő szeretne minél nagyobb hatalmat összpontosítani a kezében, ezért utasítja el a polgári demokraták és a kormányzó Cseh Szociáldemokrata Párt által előkészített alkotmánymódosításokat. Hosszú átmenet is lehetséges Az Európai Bizottság elnöke szerint elfogadható, hogy a csatlakozásra váró kelet-európai államoknak még a belépés után is hosszú haladékot adjanak társadalmi és gazdasági problémáik megoldására. Romano Prodi kedden beszélt erről Strasbourg-ban, az Európai Parlament plenáris ülése előtt. A képviselők ma szavaznak arról, rábízzák-e az Unió ügyeinek végrehajtását arra a testületre, amelyet a tizenöt tagállam segítségével Prodi állított össze, és tagjait a múlt héten hallgatta meg a parlament. Beiktatási beszédében Prodi egyértelműen állást foglalt amellett, hogy az Unió adjon visszavonhatatlan dátumot azoknak az országoknak a csatlakozására, amelyek a legfelkészültebbek. A dátum eldöntését a tagországok állam- és kormányfőinek decemberi találkozójától várja. A csatlakozási tárgyalások lényege annak eldöntése, mekkora derogációs időszakot engedélyezzenek. Prodi úgy vélte, hosszú átmenetek engedélyezéséről is szó lehet annak érdekében, hogy a kilátásba helyezett csatlakozási dátumot tartani tudják. Előbb a közös múlt, csak aztán a közös jövő Az Európa Tanács az emberi kreativitás és a természeti adottságokból származó közös örökségünk megismerésére és megőrzésére szeptembertől egész éves összeurópai rendezvénysorozatot hirdetett meg a tagállamokban. E program hazai megnyitóját tartották meg az Iparművészeti Egyetemen. Droppa Judit, az Iparművészeti Egyetem rektora elmondta, hogy a programok két nagy témakör köré csoportosíthatók: a nemzetközi rendezvényekét az Európa Tanács állapította meg, és minden tagállam csatlakozhat hozzájuk, a nemzeti témák pedig az egyes országok saját szervezésű rendezvényei. Visy Zsolt, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának helyettes államtitkára szerint ez a rendezvény minden állampolgárhoz szól. A rendezők célja, hogy az európai nemzetek megismerjék közös kultúrájukat, gyökereiket. Hiszen egy egységes Európa létrejöttének legfontosabb alappillére a közös örökség és egymás megismerése. A megnyitó díszvendége José- Maria Ballester, az Európa Tanács főosztályvezetője, a kampány nemzetközi irányítója volt, aki arra hivta fel a figyelmet, hogy a földrész örökségének ápolása nem csupán a műemlék- védelem dolga, hanem azt is hivatott megismertetni: miként lehet együtt élni kulturális hagyományainkkal úgy, hogy azok hasznosak is legyenek számunkra, s rájuk építve életünk során új értékeket teremthessünk. Elmondta: a kampány célja az is, hogy a különböző nézetek és az eltérő társadalmi csoportok tagjai közötti párbeszéd alakuljon ki, mert csak egyetértés esetén valósulhat meg az európai nemzetek közös jövője. (tm) Példátlan szigor Moszkvában Katonai járőrök segítik a rendőrség munkáját A hétfőn felrobbantott moszkvai lakóház romjai alól 119 halottat - köztük 12 gyermeket - emeltek ki a mentőalakuiatok és a tűzoltók kedd délutánra, miután a törmelék 90 százalékát sikerült eltakarítani. Moszkvában és más orosz városokban a terrorista merénylet nyomán rendkívüli biztonsági intézkedéseket léptettek életbe. Az orosz főváros 30 ezer lakóháza előtt szinte kivétel nélkül rendőrök posztóinak, s a hatóságok már több mint 26 ezer épületet ellenőriztek, különösen a bérbe adott közös helyiségeket. Állandó az igazoltatás a metróban, a pályaudvarokon, a repülőtereken, a szállodákban és a különböző szórakoztató létesítményekben. Őrizetbe vettek három személyt, akik a helyiségeket adták bérbe a terroristáknak, ugyanakkor a tévécsatornákon és falragaszokon két gyanúsított fantomképét lehet látni, akik a rendőrség szerint a moszkvai merényletek feltételezett végrehajtói. Az orosz atomlétesítmények őrzését ugyancsak megszigorították. Moszkva utcáin hamarosan katonai járőrök is megjelennek - közölte Igor Szergejev védelmi miniszter, miután Borisz Jelcin államfővel tárgyalt. Jelcin Vlagyimir Rusajlo belügyminiszterrel is különmegbeszélést folytatott a biztonsági intézkedésekről, illetve az észak-kaukázusi helyzetről. Rusajlo azt közölte, hogy a hatóságoknak már sikerült behatárolniuk azt a csoportot, amely a terrorakciók mögött áll. Az orosz alsóház kedden a Moszkvába visszaérkezett Vlagyimir Putyin kormányfőt is meghallgatja a kialakult feszült helyzetről. A képviselők egy része olyan tervezetet terjesztett elő, amely gyakorlatilag megtiltaná az orosz tömegtájékoztatási eszközöknek, hogy beszámoljanak a fegyveres csoportokkal vívott harcokról. Mozart tündöklése és bukása CD-vel távoztak az újszülöttek a klinikáról Hat évvel ezelőtt fedezte fel egy amerikai pszichológus az úgynevezett Mozart-effektust: Mozart zenéjének hatására a főiskolai hallgatók lényegesen többet nyújtottak az intelligenciateszt során. Az amerikai Wisconsin Egyetemen végezték el az utóbb nagy érdeklődést kiváltó kísérleteket: a diákok tíz percen át hallgattak Mozartot, és ezt követően több pontot értek el az IQ-tesztben, mint egyébként. Georgia állam kormányzója elrendelte, hogy minden újszülött állami ajándékként egy Mozart- CD-vel vagy -kazettával hagyja el a kórházakat. Sőt: megjelentek olyan sztetoszkópszerű eszközök, amelyekkel a terhes anyák már az anyaméhben megismertethették születendő gyermekükkel Wolfgang Amadeus zenéjét. A Nature című tudományos lapban azonban nemrégiben kétkedő cikk jelent meg. Szerzője azt kérdezi, vajon miért nem sikerült eredményesen megismételni a hat évvel ezelőtti kísérleteket? Miért nem tudják tudományosan megerősíteni a korábbi eredményeket? Ha másra nem - véli a cikk írója -, az állítólagos Mozart-effektus tündöklése és bukása arra taníthatja az embereket, hogy a tudományos eredményeket óvatosabban kell kezelni. Ha ez megtörténik, akkor az isteni komponista mégiscsak bölcsebbé tette az embereket. Ha okosabbakká talán nem is. Ferenczy Europress James Bond kocsija. Egy ilyen BMW Z 8-assal furikázik majd legújabb filmjében a 007-es ügynök. A sportos négykerekű az 58. Frankfurti Nemzetközi Autószalon egyik sztárja. A nagy konstruktőrök rendszerint úgy időzítik a legfrissebb modellek premierjét, hogy az idén a nagyközönség előtt szeptember 18-án megnyíló bemutató látogatóit lephessék meg vele. fotó: feb/reuters Hitler unokahúga Meggyilkolta-e Adolf Hitler az unokahúgát, akivel perverz szexuális viszonyt folytatott? Egy ismert amerikai szerző, Ron Hansen szerint igen. Hansen Hitler unokahúga című regénye nemrég jelent meg az Egyesült Államokban. Főszereplője Geli Raube!, aki Hitler féltestvérének, Angela Raubelnek a gyereke volt. A 23 éves lány annak idején Hitler müncheni lakásában halt meg lőtt sebbel. Az ügyet öngyilkosságként kezelték, majd eltussolták. Hansen regényében a két főszereplő mellett megjelennek a kor más ismert figurái is: Goebbels, Göring, valamint Eva Braun, Hitler barátnője, akit röviddel öngyilkossága előtt vett feleségül. Az Egyesült Államokban a napokban megjelenő könyvet a legtöbb kritikus pozitívan méltatta. FEB