Nógrád Megyei Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-15 / 215. szám

NŐK VllAGA<5«mD0**®R 1999. szeptember 15. szerda 9. oldal A budapesti divatnapokon már a jövő nyár modelljeit is láthattuk: egyszínű vagy mintás, ízlés szerint, fotó: rigó t A vendégnek mindig igaza van - Illusztris személyek is megfordultak az étteremben Akiből véletlenül lett „vendéglátós” Több mint harminc év telt el azóta, hogy egy fiatal hölgy úgy döntött: ő bizony a vendéglátásban szeretne dolgozni. Ezért hát elvégezte a szakiskolát, és azóta is felszolgálóként dolgozik. Szabó Jánosné Margitkáról van szó, aki Salgótarján egyik kis­vendéglőjében viszi nap mint nap asztalhoz a fogásokat.- Zagyvarónán születtem, ott gyerekeskedtem, később, mi­után féijhez mentem, beköltöz­tünk a városba - mondja Szabó Jánosné. - Most újra Zagyva­rónán lakunk: miután édes­apám, édesanyám elhunyt, visszahúzott a szívem a szülői házba. Azt kérdezi tőlem, ho­gyan lettem vendéglátós? Ha hiszi, ha nem, véletlenül. Mi­után leérettségiztem, fogalmam sem volt arról, mit csináljak, egy valamit tudtam biztosan: dolgozni akarok. Volt egy nagybácsim, aki vendéglátós áruforgalmi vezető volt, édes­anyámmal felkerestük: én is szeretnék ezen a területen dol­gozni. Beíratott egy másfél éves szakmunkásképzőbe - érettségi után volt ilyen lehető­ség -, én pedig nagyon örültem. Mert elképzelésem nem volt, hogy mit csináljak, egy valamit azonban biztosan tudtam: admi­nisztratív munkát nem akarok végezni. A Salgó presszóban kezdtem el dolgozni 1969-ben, mindjárt féijhez is mentem, 1970-ben megszületett a lá­nyom, 1974-ben a fiam. A gyes alatt mégis úgy gondoltam, hogy nem folytatom tovább a vendég­látósszakmát, arra gondolva, hogy két gyerek mellett nehéz lenne megoldani azt, hogy se’ hét vége, se’ ünnepnap. Ezért az­tán elvégeztem egy gyors- és gépírói tanfolyamot. Ez a bizo­nyítvány azóta is a szekrényben lapul, és nem is hiszem, hogy valaha is előkerülne onnan.- Hogyan került vissza újra a vendéglátóspályára ?- Voltaképpen a férjemnek köszönhetem: egyik alkalom­mal elmentünk vásárolni, és azt mondta nekem: - már fél éve megnyílt az új sörbár, milyen vendéglátós vagy te, hogy még nem láttad? Ott pedig régi ven­déglátós kollégákkal találkoz­tam, hívtak vissza. A vizsgáim után visszamentem, és 12 évig ott ragadtam. Aztán jött a rend­szerváltás, a privatizáció, vál­lalkozni kellett. Dolgoztam a városházán, fél évig vezettem a tiik egy belvárosi kisvendéglő szervezését: 1991. szeptember 28-án volt a „próbaüzem”, lé­pésről lépésre haladtunk. Azóta itt dolgozom.- Több mint harminc éve van a szakmában. Azt a kívülálló is tudja, mennyire „strapás" ez a- pálya: nincs hét vége, nincs ün­nepnap. Miért csinálja hát mégis?-Való igaz, strapás ez a munka, erre már tanulókorom­ban is rájöttem: hatan kezdtük a gyakorlatot, decemberre már egyedül maradtam. Hogy mi tart Szabó Jánosné a családias hangulatú étteremben büfét, aztán a Strand Hotel kö­vetkezett: ott senki nem volt elég jó a főnökségnek, állan­dóan küldték el az embereket. Ezért úgy döntöttem, nem vá­rom meg, amíg engem is elkül­denek, inkább eljöttem. Régi kollégám, Czikora Zoltán akkor nyitott a Medvesben, hívott, mentem. Aztán átvette a Med- vest egy kft., amelyről látszott: kóklerek a javából, így hát ott­hagytuk. Dolgoztunk az üveg­gyári Brezinában, aztán a már említett régi kollégával elkezd­ÁN a pályán? Talán az, hogy szere­tem az embereket, mindig jó kollégáim voltak, nem tudnék mást elképzelni magamnak. Dolgoztam presszóban is, de va­lahogy az étteremhez mindig visszataláltam: úgy érzem, ez az igazán nekem való. Jó érzés az is, hogy a törzsvendégek isme­rősként kezelnek az utcán, ba­rátságosak, kedvesek hozzám.- Ahogy hallgatom, az az ér­zésem támad, hogy „kellemet­len" vendéggel még sosem ta­lálkozott.- Túlnyomórészben kelle­mes ember jár hozzánk, de az igazsághoz tartozik az is: egy­két vendég mindig akad, aki el­rontja az ember napját: van, amikor mi is hibázunk -pél­dául nem azt a köretet visszük ' ki, amit kért - és nem hagyja, hogy kijavítsuk, inkább morog velünk. De az is a szakmához tartozik, hogy vendéggel szem­ben az ember inkább lenyeli a sértettséget, egy kicsit pszicho­lógusok is vagyunk, mert rá kell találnunk a helyes hangra.-Az eltelt években voltak-e illusztris vendégeik?- Hogyne, többen is: szol­gáltam én már fel miniszterek­nek is. Járt itt Horn Gyula, amikor még nem volt minisz­terelnök, Kuncze Gábor, Lázár György, Csehák Judit. Megfor­dult nálunk a váci püspök, Keszthelyi Ferenc is: ő egy imádni való öregúr. Mindeki- vel lekezelt, mindenkit megál­dott, roppant közvetlen volt. Bár nem vagyok különösebben vallásos, de, napokig gondol­tam rá. Amikor ilyen illusztris vendégeket szolgálunk ki, mindig felfokozott izgalom lesz úrrá rajtunk: tájékozó­dunk, ki kicsoda, vigyázunk, nehogy vétsünk a protokoll szabályai ellen.- Mindig csodáltam, hogyan tudnak észben tartani annyi rendelést.- Ezt az évek során kialakítja a rutin. Jómagam például a civil életben rettentő feledékeny va­gyok, sok apró dolog egysze­rűen kimegy a fejemből. Ugyanakkor érdekes, hogy he­tekre visszamenőleg emlék­szem arra, hogy ki mit rendelt. Néha-néha rajtam is erőt vesz a fáradtság, de ez mindig pilla­natnyi: kipihenem magam, és másnap kezdődik minden újra. Azt hiszem, én már innen fogok nyugdíjba menni... Hegedűs Mitől boldog, aki boldog? Szállítás hűtőládában Pillangós esküvők Ha egy amerikai ifjú pár kilép a templomból vagy az anyakönyvvezető irodá­jából, léggömbök, kon­fetti, rizsszemek vagy fale­velek záporoznak rájuk. Ez hozzátartozik az ame­rikai esküvőkhöz. Egyre jobban terjedő di­vat, hogy eleven pillangók számycsapásai közepette tartják az esküvői szertar­tást, amely azzal az előnnyel is jár, hogy környezetbarát, a kedves vendég pedig nem törheti nyakát a konfettivel és rizzsel teleszórt, csúszós talajon. Mivel azonban a lepkéknek maguktól nem jut eszükbe, hogy vendégségbe repüljenek az esküvőkre, meg kell őket fogni vagy venni. Aki örömet akar sze­rezni az ifjú párnak, be­szerzi részükre a pillangó­kat. Amerikában az üzlet már három esztendeje vi­rágzik. Elő kell készíteni azt, hogy a pillangók a meg­felelő pillanatban kezdjenek repkedni az esküvőn. A te­nyésztő csak a nagy ese­ményt megelőző napon szál­lítja az árut - az éppen hogy kikelt pillangókat, és ami nagyon fontos: hűtőládában. Szobahőmérsékleten azután magukhoz térnek a pillan­gók és vidáman repkedni kezdenek a már korábban kinyitott ládákból. Az, hogy valakinek mennyire jó a lelki „közérzete”, nagymér­tékben függ a hajlamtól. Ebből következik, hogy például az ik­reknek, főként ha egypetéjűek, nagyon hasonló a boldogságér­zetük, még ha nem is együtt nőttek föl. A titok nyitja: min­denkinek előre kódolt a bol­dogságszintje - állítja David T. Lykken amerikai pszichológus. Ebben a genetikai meghatáro­zottság szerepe mintegy 50 szá­zalékos. így például egy sorsül- dözöttségre „beprogramozott” ember biztosan nem lesz a sze­rencse gyermeke, de azért a bol­dogság egy átlagos szintjét min­den további nélkül megélheti. A kutató szerint a vidám termé­szet, vagyis a boldogságra való képesség gyakran párosul más személyiségjegyekkel, mint pél­dául a nyitottsággal, a társasági élet szeretetével és az optimiz­mussal. A jólét, a vagyon és a társadalmi rang közvetlen függ a boldogsággének szintjétől. Erre vonatkozó amerikai vizsgálatok kimutatták, hogy a gazdagok alig boldogabbak, mint azok, akiket kevesebb földi jóval ál­dott meg a sors, mert a géneket nem lehet megvásárolni. A munka első száz napja Amikor valaki végre kapun belül érezheti magát egy számára megfelelőnek látszó munkahelyen, valójában még nincs el­döntve semmi. Ki kell állni a próbaidő megpróbáltatásait. A munka megkezdésével új időszámítás is kezdődik: alkalmaz­kodni kell a helyi követelményekhez és időbeosztáshoz. Ebédszünetben követhetjük kollégáinkat az étkezdébe, de ma­radjunk mindig illendően a háttérben, kerüljük a szószátyár meg­jegyzéseket. Közben mindig nyitott szemmel és füllel járkáljunk. Próbáljunk tájékozódni az új helyen. Ne feledjük: az első száz nap a tanulás időszaka. Karrier-szakta­nácsadók szerint ezt ki kell használni önmagunk hasznára. Ilyenkor lehet eldönteni, hogy miként tudunk beilleszkedni a közösségbe, tisztázandó, hogy melyek a szakmai erős oldalaink és milyen esé­lyeink vannak a munkakör végleges elnyerésére. A stratégia egyik legfontosabb eleme a munkatársunkhoz való jó viszony kialakí­tása. Az újonc bele ne ártsa magát a helyi pletykákba vagy intri­kákba! Inkább arra koncentráljon, hogy kellőképp megismerje a cég belső viszonyait, az alá- és fölérendeltség módozatait. Ki kell tudakolni, mennyire elégedettek munkájával. A szakértők azt is tanácsolják, hogy sűrűn készítsenek feljegy­zéseket, hadd maradjon mindennek írásbeli nyoma. Elhagyta a pályát, nulláról kezdett Oroszi Andrásné pedagógusként kezdte pályáját. A régi sal­gótarjáni Furák Teréz Leánykollégiumban dolgozott, majd kilenc évvel ezelőtt úgy döntött: váltania kell. A nevelőta­nárból így lett kereskedő. A pályaelhagyó nem ritka a peda­gógusok között, de egy ilyen döntés mindig fájdalmas ...- A kezdet nagyon nehéz volt - mondja. - Főleg addig volt rossz, amíg a volt diákjaim a kollégiumban laktak... Mivel középiskolás leányokról volt szó, ez bizony négy évig tartott.- Miért váltott?-Tulajdonképpen Réka le­ányom miatt! 0 a tarjáni köz- gazdasági szakközépiskolában végzett, kereskedő lett, kedve is volt a vállalkozáshoz, - így aztán megpróbáltuk. Nem volt könnyű, legalábbis nekem, mert a kereskedelmet koráb­ban csak vásárlóként ismer­tem, tehát mindent a nulláról kellett kezdenem.- Korábban azért jobban mehetett az üzlet.. .- Öt évvel ezelőtt még alig volt butik a városban, tehát mindegyik nagyon jól ment! Ma már meglehetősen nagy a konkurencia. A jelenlegi he­lyünkről ezért költöztünk át az Albacomp Üzletházba is: új hely, új lehetőség, ráadásul az épület központi helyen van, ahol a kereskedelem összpon­tosul, nem pedig a butikok úgynevezett második vonalá­ban ... Az is sokat jelent, hogy az új üzlet a sajátunk lesz a hitel kifizetése után.- Profilfis váltanak?- Tulajdonképpen nem. Az illatszer és a bőrdíszmű egy részét átvittük az Alba- compba, a cipő azonban itt maradt a régi helyünkön. Azt majd meglátjuk, hogy meg­éri-e két üzletet is fenntar­tani. Mindenesetre mintada­rabokat tartunk az új helyen is, hogy a vevőket átküldhes- sük, ha érdeklődnének va­lami iránt. Egyébként az árukészletet mindig a keres­letnek megfelelően alakítjuk ki.-Hogyan lehet eredményt elérni a kereskedelem mai vi­szonyai között?- Kifogástalan udvarias­sággal! Réka leányom is na­gyon kedves a vevőkhöz, ami persze nem esik nehezére, hi­szen egyébként is ilyen a ter­mészete. Mivel fiatal, a kor­osztálya igényeit tökéletesen ismeri, mindenre jól ráérez, ami munkájában is sokat segít. Ha munkánkról beszélek, akkor mindenképpen meg kell említeni Fekete Györgyné, Pannika nevét, aki régi keres­kedőcsaládból származik és a • már a legelső nyitásnál is az ő szakmai tapasztalataira tá­maszkodva kezdtünk. Akkor fontos volt, hogy a vevőköre követte őt. Oroszi Réka (balra) munka közben fotó: Gócs Éva

Next

/
Thumbnails
Contents