Nógrád Megyei Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-15 / 215. szám
1999. szeptember 15., szerda Mozaik 7. oldal Barbie baba alkonya? Jön Sindy! Barbie-nak, a túlméretezett keblű, túl hosszú lábú amerikai babának van mitől tartania. Egyrészt az idén már a negyvenedik „életévét tapossa”, másrészt pedig egy brit kolléganője, Sindy, teljesen újjávarázsolt külsővel igencsak „megszorongathatja” a babanépszerűségi világversenyben, jóllehet, Sindy sem tegnap jött a világra.-Ma már nem divat a válltö- més és a bokáig érő szőke haj. Szerintünk visszatetszést kelt az a kikent-kifent amerikai per- szóna, akit Barbie testesít meg - mondta el újságíróknak Nick Austin, akinek a társasága, a Vivid Imaginations piacra dobta az újjászületett Sindyt. Austin célja, hogy meggyőzze a gyerekek új nemzedékét arról: az okos tekintetű Sindy, nem pedig a szemtelen Barby a megfelelő a számukra.- Sindyt meleg szeretet övezi, mert a mostani 20-40 évesek vele együtt nőttek fel. Mi elnyertük az anyák szívét és eszét is. Most már csak arról kell gondoskodnunk, hogy a kislányoknak is megfeleljünk - mondta Nick Austin. Az újjászületett Sindy egészen más, mint Barbie. Míg ez utóbbi az amerikai nyugati parti szépségideáit testesíti meg, addig Sindy az európai kifinomultságot és az angol félénkséget. De mindenekelőtt szíve van. Törődik a környezettel és a szegény gyerekkel, vigyáz kistestvérére és imádja az állatokat. Tudja, hogy a lesülés árt a bőrének, a testmozgás ellenben jót tesz az egészségnek. A Vivid Imaginations ezt így látja: „Az új kinézetű Sindy az okos, játékkedvelő tizenéveseket képviseli, akik szeretnek divatosak lenni és zenét hallgatni, de törődnek a környezetükkel is.” Erényei ellenére Sindy nadrágot visel, gondosan összeállított ruhatárában terepszínű és bőrholmik is megtalálhatók. A brit áruházak után Sindy kész arra, hogy a karácsonyt megelőző _ nagy bevásárlások idején meghódítsa Skandináviát, Dél-Afrikát, Ausztráliát és Új-Zélandot. Tárgyalnak már arról, hogy a divatbabát az USA-ban is piacra dobják, de a brit társaság számára nem sietős, hogy Barbie-val hazai pályán küzdjön meg Sindy. Bőven van nyereségszerzési lehetőség közelebb is és anélkül, hogy az amerikai babát le kellene taszítani a dobogóról.- Számunkra bőven elegendő a piac 20 százalékának a megszerzése - mondta Nick Austin, aki két kislány apja. A divatbabaipar kereskedelmi forgalmának értéke egyedül Nagy-Britanniában évi 70 millió font (111,3 millió dollár). Barbie jelenleg a piac 80-85 százalékát uralja és az országban évente 400 ezer új potenciális vásárló születik. A kislányok 95 százalékának van divatbabája; legtöbbjük 5-12 darabot kap belőle az évek során. Barbie-t eddig még egyetlen európai vagy ázsiai babának sem sikerült legyőznie. Brit szupertitkos kém „dédnagyi” lelepleződése Negyven éven át juttatta el Moszkvába a brit atom ti tkokat.' a KGB kitüntette tevékenységéért, és jelenleg London kör nyéki házában él szabadon, mivel a brit kormány úgy dön tött, nem vonja felelősségre tettéért - a 87 éves Melita Nor wood most lepleződött le a nyilvánosság előtt a „Mitrokin- archívum” címmel kiadásra váró könyvben, amelynek szombaton kezdte meg publikálását a The Times. A tekintélyes brit napilap „a KGB által beszervezett legfontosabb brit női kémnek” nevezi a többszörös dédnagymamát és nagymamát, akinek működését a Kim Philby szuperkém vezette csoport tevékenységéhez hasonlítja. Norwood asszony, kódnevén „Hola” 1937-től kémkedett a Szovjetunió számára, eljuttatva Moszkvába a brit atomprogram legféltve őr- zöttebb titkait, még azokat is, amelyeket a londoni kormány jó néhány tagja sem ismerhetett meg. Az átadott titkos dokumentumokkal felgyorsította a szovjet nukleáris fejlesztési programot közvetlenül a második világháború után. Melita Norwood, aki a brit kommunista párt tagja, meggyőződésből és nem pénzért vállalta a titkos feladatot, még férje sem tudott róla. Mint a The Timesnak elmondta, nem bánta meg, amit tett, és ha kellene, ma is újra így cselekedne. Norvood asszony abban a londoni kutatóintézetben dolgozott egész életében titkárnőként, amely a brit nukleáris elrettentő erő fejlesztésében kulcsfeladatot játszott. Itt tudta lefényképezni a brit fejlesztési program dokumentumait, és adta át rendszeresen londoni találkozóin KGB-összekötőinek. N Tudományos kémkedését a KGB napvilágot látott archívumában úgy jegyezték fel, mint ami „gyakorlati megvalósításra talált a Szovjetunió iparában”. Norwood szerepe a második világháború után vált kulcsfontosságúvá, amikor az Egyesült Államok megszakította együttműködését a brit nukleáris fejlesztési programmal, és London azt önállóan folytatta tovább. „Hola” egészen 1979-ig, amíg nyugdíjba nem vonult, átadta az kutatóintézet fontosabb dokumentumait Moszkvának. A Szovjetunióból a kilencvenes évek elején Nyugatra távozott Vaszilij Mitrokin KGB-tiszt által kicsempészett hírszerzési aktákból derült fény Melita Norwood szerepére. A titkos aktákat Christopher Andrew cambridge-i történész dolgozta fel könyvben, amely a közeljövőben jelenik meg Angliában. Jack Straw brit belügyminiszter döntött állítólag úgy, hogy hajlott korára való tekintettel nem vonják felelősségre az egykori szuperkémet. Hogy mi volt Melita Norwood titka, azt egykori közvetlen főnöke fogalmazta meg: a titkárnő olyan jól, önállóan dolgozott, annyira megbecsülték lelkiismeretes munkáját, hogy mindenhez hozzáférhetett, anélkül, hogy bárkinek feltűnt volna más irányú tevékenysége. Nem szűkkeblűek az amerikai lányok! Az amerikai lányok megint dúskeblűek akarnak lenni. Az amerikai plasztikai sebészek egyesületének (ASPRS) adatai szerint tavaly 1840 tinédzser lány végeztetett magán kebelna- gyobbítást, míg 1997-ben ez a szám csak 867 volt. A Los Angeles Times legújabb jelentése szerint a „hiúság városában” a szülők a diploma megszerzéséért mintegy ajándékként teszik lehetővé lányuk eme óhajának teljesülését... Mark Gomey, a Stanford orvosi egyetem (Kalifornia) profesz- szora szerencsétlennek nevezi a jelenséget, és úgy véli, hogy ez nem csupán múló divat, hanem az amerikai társadalom tgániájának terméke. „Az amerikai férfiak a női keblekre összpontosítanak. Hasonlítsák csak össze az amerikai Playboy magazint a francia Lui-vel. A Playboyban a felsőtestet hangsúlyozzák ki, a Lui-nél viszont a hátsó és a lábak a fontosak” - vélekedett a professzor. Annak ellenére azonban, hogy nagy „társadalmi” nyomás nehezedik a mai fiatal lányokra a kebelnagyobbítás érdekében, Gomey nem tartja helyesnek a plasztikai sebészi beavatkozást. Azzal érvel, hogy csak az érett nők alkalmasak szilikonbeültetésre. A dél-kaliforniai Newport Beachben praktizáló dr. George Brennan például ezzel tanácsolja el a hozzáforduló tinédzsereket: „engedjék meg előbb, hogy a természet elvégezze munkáját”. Másképpen ítéli meg viszont Brennan doktor az orr vagy a fülek plasztikai műtétjét tiniknél. Ezek szerinte éppen olyan természetesek, mint a fogszabályozás. Az évente elvégzett mintegy 50 ezer orrműtét tíz százalékát 18 évnél fiatalabbakon hajtják végre. A plasztikai sebészek azt tanácsolják a szülőknek, hogy „vizsgálják meg gondosan, vajon a fiatalkorú lány kellően érett-e fizikailag és érzelmileg a műtéthez”. Nem ritka, hogy egy családban három generáció is végeztet mellimplantációt! Ä zsírleszívás után a szilikonbeültetés a leggyakoribb plasztikai műtét az Egyesült Államokban. Gomey doktor arra is felhívja a hozzá forduló nők figyelmét, hogy milyen veszélyekkel járhat az idő előtti mellnagyobbítás: különösen terhesség esetén okozhat gondot. Olyan eset is előfordult, hogy egy nő, akin 17 éves korában szilikonbeültetést végeztek, mert attól várta a boldogságát, húsz év, zátonyra futott házasság és két gyermek után azzal jelentkezett plasztikai sebészénél, hogy távolítsa el a műmelleket, mert már nincs rájuk szüksége. Tina Turner madáríjésztő lett Tina Tűmért madárijesztőnek használja egy brit repülőtér. Az amerikai énekesnő pályafutásának nem éppen a csúcspontja, hogy ki nem állhatják a hangját a nyugat-angliai Gloucestershire környékén élő madarak. A helyi repülőtér először kifejezetten madárűző hanganyagú „műsoros” kazettákkal próbálta elriasztani a gépek fel- és leszállását veszélyeztető szárnyasokat, ám ezek nem váltak be igazán. Némi szelekció után Tina Turner bizonyult a leghatásosabb madárriasztónak... Ofotért-. Salgótarján, Pécskő Üztetház • Teiemobil 96 Kft.: Salgótarján, Pécskő Üzletház • Computer Shop-. Balassagyarmat. Rákóczi u. 32-36. • Berta Norbert; Balassagyarmat, Rákóczi u. 28. Vas Udvar Kramer Tüzeléstechnikai Szaküzlet: Pásztó, Fő út 105. • Apex Bektronika Kft.: Salgótarján. Fő tér 1. További feltételek az üzletekben. 'A készülék csak West§j 900 előfizetői kártyával használható. " Csak új Westel 900 előfizetéssel, kétéves szerződéssel, amíg a készlet tart. Ä2 összeg a kezdő részlet, amelynek befizetése után a készülék elvihető. Az árakhoz 26 havi törlesztőrészlet és 26x1375 R havi forgalmidlj-kedvezménv tartozik. Információ: 184 (csak a Westel 900 hálózatából hívható - díjmentesen). 265-9210vagy www.westel900.hu FfWfS* Keravill OFOTÉRT WSm A Westel 900 szolgáltatásai már ma- is a holnapot idézik. DUAL készülékeink 900 és 1300 Mhz-«n is tökéletes megoldást nyújtanak. Sőt vadonatúj DUAL mobiltelefont is kézhez vehet már nettó 9 520 R-tÓT* (bruttó 11 900 Ft-tóij. Leteszi és viheti. Hálózatunkat folyamatosan (fejlesztjük, hogy az 1300 MHz-es frekvencián is minőségi szolgáltatást nyújthassunk. A MenüÁSZ kártyát Magyarországon elsőként kínáljuk. így a Westel 900-asok menüből érhetik el a legfontosabb szolgáltatásokat (Megapress hírek. Reuters GSM. E-mail). És mindez éppolyan magától értetődő szamukra, mint beszélni vagy SMS-t írni. Több mint 700 000 előfizetőnknek így minden készülék és minden hívás ké22eifogható bizonyíték: a jövő már jelen van.