Nógrád Megyei Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-05 / 181. szám
1999. augusztus 5., csütörtök SZÉCSÉNY Nográd Megyei Hírlap Dukay Nagy Ádám jegyzete Utolsó percek? A napokban nyilatkozta lapunknak egy szakember, hogy kábítószerügyben a huszonnegyedik órában vagyunk. Szomorú. Teljesen véletlenül került kezembe egy 1982-ben megjelent riport (az akkor még létező' Ifjúsági Szemle közölte), amiben pontosan ugyanez a mondat fogalmazódott meg. Akkor - tizenhét éve! Az írást a ’84- es, „írószemmel”-ben olvastam, ahol - szakembereken, orvosokon, szülőkön és leszokottakon kívül - olyan fiatalok is megszólaltak, akik éppen akkor (már/ még) rabjai voltak valamely akkor használatos szemek. Ezek akkoriban: padlóragasztó, orvosi pirulák, mondjuk, alkohollal, a kemény droggal (heroin, hasis) kapcsolatos akkori helyzetképet idézem: „Kismértékben ugyan, de sajnos, ennek is növekszik a használata. ” Ettől függetlenül persze, ha van kábítószer, az már létező' problémát jelent. Meglehetősen komolyat. 1976-ban öt fiatalkorú halt meg bizonyíthatóan kábítószer miatt, ez a szám 1982-re - az írást forrásként használva - 27-re emelkedett. Túl ezen a szomorú tényen és számadaton, tudni kell azt, hogy ehhez lehetetlen hozzáadni azokat a tragikus haláleseteket, amiket narkó hatása alatt elkövetett öngyilkosságok okoztak. Pedig hol voltak azok a problémák a hetvenes-nyolcvanas években, melyeket most tapasztalunk. Magyarország ma - ebben a „szép, új" világban - célállomás! Nagyon nagy baj volt, hogy akkor fiatalok gyógyszertári receptekhez juthattak, de ma éjjel-nappal hozzájuthatnak bármihez a speed tablettától a lőfegyverig. Az akkori 15-25 éves korosztály szemléletét fejezi ki egy 23 éves visszaeső fiatalemberrel folytatott rövid dialógus: „- Minek készül? - Plakátfestőnek... - Es az egyetem? - Azt nem akarom befejezni! -Miért nem? - Nincs semmi jelentősége. A ragasztó számomra pillanatnyi megoldást jelent. „Akárhonnan nézem ezt a véleményt, mindenképpen hordoz magában egyfajta lázadó hangulatot. Az őket megelőző generáció már kiharcolta a farmernadrágot, az autóstopot, meg a kólát, ki kellett tehát találni valami mást. Az a „más” egyébként egy nagy semmi volt, akkor is, éppen úgy, mint ma, s ezt tulajdonképpen maguk a kérdezettek mondták el. Persze ők nem így fogalmaztak, hanem olyan „okosságokat” mondtak például, hogy „iskolába jártam, de azután abbahagytam. Helyette inkább a barátaimmal voltam... ” G ondolom, aki ma narkó- zik hasonlóan komoly érvekkel áll a kábítószer mellé. Ide is írok egy utolsó idézetet, a riport írójának mondta egy fiatal lány, mielőtt hisztérikus görcsöt kapott volna, érdemes néha újraolvasni. íme: „...én úgy képzeltem el az életet..., mint minden ember..., s nem úgy sikerült..., én nem ebbe... születtem bele..., hogy én valahová..., hogy valami... és én kategorikusan... adom be magamnak...” Már csak annyit: senki sem így képzeli, a vége viszont a legtöbb esetben ez! „Fogas” kérdések Bárkányban Nyolc esztendeje tartó huzavonával működteti a nagy- bárkányi önkormányzat a fogorvosi ellátást, amely nemcsak a helybeliek, hanem a környező öt település lakosságát is szolgálja. A bárkányiak gondja abból fakad, hogy az érintett önkormányzatok nem járulnak hozzá a fogászati költségekhez, ami pedig meglehetős anyagi terhet jelent a finanszírozóknak. Évente mintegy 3 millióba kerül a rendelés működtetése, fenntartása, s az egészségbiztosító ennek az ösz- szegnek mindössze 20-30 százalékát állja. A fogorvosi ellátás ettől függetlenül működik, igaz, jelenleg helyettesítő orvos látja el a teendőket, heti két alkalommal. Szerződése őszig szól, ám a települési önkormányzat már gondoskodott az utódlásról. Előbb ugyancsak helyettesi státuszú szakemberről, ám év végétől, reményeik szerint egy, a fővárosból odatelepülő, közalkalmazotti foglalkoztatású orvosról. Lapinformációnk szerint, az önkormányzat azzal is próbálkozott, hogy az ellátás anyagi háttere rendeződjék végre az érintett önkormányzatokkal. A múlt héten ennek kapcsán gyűltek ösz- sze a polgármestcrtk, akiknek a közös finanszírozással kapcsolatos javaslatot teijesztettek elő. Augusztus 15-éig kell dönteniük a testületeknek, elfogadják-e vagy elutasítják e javaslatot. Ez még kérdéses, ám az nem, hogy nemleges döntés esetén a lakossági, az iskolafogászati ellátás nem a helyi polgárok érdekét szolgálná. j. k. Megszépült környezet - Nemrég még kamionok és tehergépjárművek által „letaposott” járda és gyomtenger fogadta Salgótarján déli kapujánál a városba lépőket. Köszönhetően az Üveggyapot Rt. és a lakókörzet képviselőjének, dr. Horváthné Győri Magdolnának, azóta megváltozott a kép, mint azt felvételünk is igazolja. fotó: gyurián tibor Munkanélküliek, jövedelempótlósok, és akiket már nyilván sem tartanak Kétes értékű a megyék közti bronz (Folytatás az 1. oldalról) elesést mindenképp veszteségként élik meg az érintettek. Magas a tartósan munka- nélküliek száma, s ezen a helyzeten a kényszer-foglalkoztatóvá lett önkormányzatok sem tudnak változtatni. Májusban közel ötszáz főt vettek fel közmunkára, a munkaügyi központból ezen feladatokra kiközvetítettek 74 százaléka jövedelempótló támogatást kapott. Nógrád megye települési önkormányzatai jelenleg több, mint 1700 közmunkást foglalkoztatnak. Többet, mint bármikor az idén. A statisztikákat sok minden kozmetikázza. Ha a regisztrációból eltűnik egy munkanélküli, az papíron majdnem annyit tesz, mint egy új munkahely létesítése, amelyet a munkanélküli illető töltene be. Erről azonban sajnos, többnyire szó sincs. Míg tavaly az idénymunka sok állástalan problémáját megoldotta, idén már erről is kevesebb szerződésről van tudomása a hivatalnak. Pedig sokan feladták a munkaügyi központtal való kapcsolattartást, s - vélik a szakemberek - számukra nem maradt más, mint a mezőgazdaság és az építőipar kínálta alkalmi megélhetés. Megyén belül vagy kívül, s természetesen feketén. Tarnóczi László A dolgozók negyede feleslegessé válik, ha betartják a Munka Törvénykönyvét Nem csak a Salgglasnak vannak kétségei (Folytatás az 1. oldalról) hétvégeken a kemencéket, a felfűtés vesztesége, valamint a négy műszakról háromra való átállás a vezér- igazgató szerint azzal is járna, hogy a dolgozóknak mintegy a negyedét el kellene bocsátani, hogy gazdaságos maradhasson a termelés. Július végéig kaptak határidőt a munkavédelmi felügyelőségtől a műszakok átszervezésére, megoldást azonban a hivatal sem tudott javasolni. Gaal Gyula úgy véli nincs egyedül ezzel a problémával. Mind az Üveggyapot Rt., mind pedig más salgótarjáni cég szembe kerül ezzel a problémával. Elismeri, hogy természetesen nincs nála a bölcsek köve, de szeretné, ha azt végre valaki elővenné. , T. L. _______________JC_________ R oma családok segítése Varsányban Az Országos Cigány Önkormányzat szociális lakásépítéssel segíti a roma kisebbséget. Nógrád megye több településének lakossága is a kedvezményezettek közé sorolhatja magát, köztük nyolc varsányi család. Az országos hivatal mellett a helyi önkormányzat is pártolja az ügyet, hiszen - mint a polgármestertől megtudtuk - jelentős mértékű anyagi támogatást adtak az érintett nagycsaládosoknak a telekkialakításhoz. Az építési területhez mindössze 100 ezer forintért juthattak hozzá, amelyet havi törlesztésben kell visszatéríteniük. A testület ráadásul a víz es villanyáram bekötéséhez is hozzájárult, a kivitelezőnek pedig fontossági rangsort állított össze, minek alapján átadásra kerülhetnek a kész házak. E lista elsője az a hat- gyermekes roma család, akinek jelenlegi háza tetőszerkezete összerogyott, s pillanatnyilag fóliával védett fedél alatt élnek. j. k. RÉTSÁG 3-oldal Hírek Új aszfaltszőnyeg Karancskeszi - A gáz- és szennyvízberuházás miatt erősen megrongálódott Széchenyi utat 700 m-en a Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács által meghirdetett pályázaton elnyert 3,6 millióból és a 30 százalékos saját erőből augusztus végéig felújítják, azaz új aszfalt- szőnyeggel terítik be. Közvilágítás Legénd - A Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanácstól az önkormányzat 2 millió forintot kapott a község egész köz- világításának korszerűsítésére. Ehhez még 1 milliót tesz az önkormányzat az idei költségvetésből. Karbantartás Héhalom - Előzetes számítások szerint az ön- kormányzatnak másfél millió forintjába kerül az intézmények nyári karbantartása és a viharkárok helyreállítása. A munkálatokat augusztus közepére kívánják befejezni. Régi-új igazgató Jobbágyi - Az iskolaigazgatói beosztás elnyerésére egy pályázat - a volt igazgatóé - érkezett be az önkormányzathoz. A képviselő-testület elfogadta a pályázatot, ennek megfelelően másodszorra újabb öt évre kinevezte az alsó és felső tagozatos általános iskola igazgatójának Madaras Klárát. Nyertes pályázat Szirák - Nyolcszázezer forintot nyert a Soros Alapítvány pályázatán a település általános iskolája. Az összeget a számítógéppark bővítésére, korszerűsítésére, négy új berendezés beszerzésére fordítják. Anyagtorlódás Szerdai számunkban a „Mi is vagyunk olyan jók, mint más nemzetek fiai” című írásunk mai folytatása anyagtorlódás miatt kimaradt. Legközelebb szombati lapszámunkban jelenik meg. Összefogással a károk helyreállításáért A Nográd Megyei Helyreállítási és Újjáépítési Bizottság felhívása: Hazánkat a téli időjárási viszonyok, a tavaszi ár- és belvíz után a nyári rendkívüli esőzések újabb erőpróba elé állították. Azok az emberek akik, és azok a szervezetek, amelyek részt vettek a védekezésben, már megmutatták, hogy összefogással a legnagyobb baj is elviselhető, kezelhető, a károk csökkenthetők. Most, amikor elmúlt a közvetlen veszélyeztetés, összefogásra szólítjuk fel minden tettre- és segítő áldozatot hozni kész honfitársunkat, az özönvízszerű esőzések áldozatai és károsultjai megsegítésére. A segítséget készpénzben, építőanyagban, festékben, ruhaneműben, tartós élelmiszerekben, tervező- és kivitelező munkában ki- nek-kinek tehetsége, tehe- tőssége és lehetősége szerint várjuk. Felhívással fordulunk a megyei gazdálkodó szervezetekhez, vállalatokhoz, pénzadományok, szállítási kapacitás, bármely más hasznosítható kapacitás, elhelyezési, üdültetési lehetőség ügyében, az újjáépítést segítő részvételre. Felhívással fordulunk a megyei társadalmi szervekhez, egyesületekhez, hogy adományok gyűjtésével segítsék a katasztrófa sújtotta települések helyreállítását, lakosainak megsegítését. Végül felhívással fordulunk valamennyi állampolgárhoz, hogy egyéni adományaikkal, felajánlásaikkal segítsék a bajba jutott települések lakóit, illetve az összedőlt házak újjáépítését. Felajánlásaikkal keressék a Nógrád Megyei Helyreállítási és Újjáépítési Bizottság Operatív Törzsét a 32/312-295 számon, hogy a károk ismeretében a rászorultakon tudjunk segíteni. Az Operatív Törzs levélcíme: 3101 Salgótarján, Pf. 95. Telefonszám: 32/411022/258, fax: 32/314-089. Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése. Letéti p7óm 1 ci OTP 11741000-15450016- 06530000 Gyanúsított volt, de nem lett tettes - A rendőrök várják a következő kifosztást Játékautomata-rejtély Tarjánban Érdekes kérdés foglalkoztatja a salgótarjáni rendőröket. Az egyik közismert vendégmarasztaló hely játékautomatáját úgy megszabadította valaki a teljes bevételtől, hogy még egy petákot sem találtak benne. Még ha csak egyszer tették volna! De nem. Egymás után háromszor. Mivel az üzletbe nem törtek be, a rendőrök nem tudtak másra gondolni, mint arra, hogy valaki belülről dolgozott. Vagyis odabent elbújt, s az éj csendes óráiban kiürítette az automatagép bevételét és betörés helyett kitört. Ezek után persze egyáltalán nem lehet csodálni, hogy az ügynek folytatása lett, hiszen a háromszori ürítés végösszege nem kis summa, azaz több mint kétszázezer forint. A szórakozóhely vezetője természetesen feljelentést tett, s megkezdődött a nyomozás. Nem volt könnyű, de végül mégis csak produkáltak eredményt a rendőrök. Nagy meglepetésre egy olyan személy keveredett gyanúba, aki maga is az üzletben teljesít szolgálatot. A salgótarjáni fiatalember iránti gyanút tárgyi bizonyíték is megerősítette, de a rendőrkutya fs, amely a szagminta alapján egymás után többször is nála állt meg. Ámde mindezek nem voltak elegendőek az alapos gyanúhoz, ami talán csak akkor igazolódna, ha az illető egyáltalán beismerné tettét. Ő azonban egyelőre meglehetősen konokul tagad. Bolond lenne beismerni a dolgot, hiszen az állása nagyon kedvező, és persze kellemes a szolgálat is. így azután az őrizetbe vett férfi visszamehetett az üzletbe szolgálni. A rendőrök meg várják a játékgép következő kifosztását, mert hogy bekövetkezik, az tuti, mondta egy odajáró vendég.