Nógrád Megyei Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-05 / 181. szám

4. oldal Ország - Világ 1999. augusztus 5., csütörtök Robertson az új főtitkár Egyhangúlag döntöttek a NATO-nagykövetek A NATO tizenkilenc tagállamá­nak képviselői szerdán megvá­lasztották George Robertson brit védelmi minisztert Javier Solana utódjául. A spanyol poli­tikus az Európai Unió tanácsá­nak főtitkára, külpolitikai és biz­tonsági ügyeinek irányítója lesz. A NATO-külügyminiszterek döntésüket egyhangú szavazás­sal hozták meg. A NATO-tanácsban 16 ország képviselői hétfőn már egyértel­műen állást foglaltak a brit poli­tikus mellett. Három „kis tagál­lam”, jelesül a Benelux-orszá- gok azonban akkor mpg halo­gatták a döntést, mert - ügy­ként az Egyesült Államok favo­rizálta őt. Egyébként maga Scharping is kijelentette koráb­ban, hogy nem cseréli föl a bon­ni (illetve most már berlini) bár­sonyszéket a brüsszeli állásra, mert a későbbiekben hazájá­ban, Németországban kíván po­litizálni; sőt: idővel esetleg kan­cellárnak jelölteti magát. Robertson és Scharping előtt egyébként még két korábbi brit védelmi miniszter, Rifkind és Portillo neve is fölmerült - s könnyen lehet, hogy ez a brit „nyomás” vezetett végül is az európai elkötelezettségéről is­mert Robertson győzelméhez. A Temze partján azonban egy­A brit védelmi miniszter egy londoni sajtókonferencián fotó: feb/reuters mond - bosszantja őket, hogy a szövetségen belül a fontos tiszt­ségek elosztásánál a nagy tagor­szágok dominálnak. Ráadásul Belgium önálló főtitkárjelöltet is állított Jean-Luc Dehaene exkormányfő személyében. A Benelux-országok nagykö­vetei - a sportéletből vett kifeje­zéssel élve - időt kértek, hogy kormányaikkal konzultáljanak. S bár szerdán végül is egyöntetű döntés született, ez elsősorban Tony Blair diplomáciájának kö­szönhető. A brit miniszterelnök egy héttel korábban „hozta helyzetbe” védelmi miniszterét, amikor egyértelművé vált, hogy Gerhard Schröder német kancel­lár ragaszkodik védelmi minisz­teréhez, Rudolf Scharpinghoz, akit pedig sokan szívesen láttak volna a főtitkári székben, és fő­előre még nem lesz gyors kor­mányváltozás, mivel Javier Solana legkorábban november elején foglalhatja el hivatalát az Európai Uniónál (mellesleg szintén Brüsszelben), mivel elődje, Jürgen Trumpf megbíza­tását október végéig meghosz- szabbították. A NATO főtitkára képviseli a szövetség politikáját kifelé, és a tagországok közötti konflik­tusokban - mint amilyen példá­ul a görög-török vita - közvetí­tő szerepet tölt be. Ő elnököl a szervezet különböző döntési fórumain, és a nemzetközi munkacsoport legfőbb főnöke. Legfőbb feladata az Észak-at­lanti Szerződés Szervezetének döntési eljárásait irányítani és elősegíteni. Gyulay Zoltán Az 53 éves politikus a skót partoknál fekvő Islay szigetén született egy rendőrfőnök fiaként. Feleségével, Sandrával 29 esztendeje háza­sok, két fiuk és egy lányuk van. George Robertson 1976-ban alig kerülte el a halált, amikor autó­ja egy üzemanyag-szállító járművel ütközött. A baleset óta levéltár­cájában hordja kocsija roncsainak fényképét Miután a brit Mun­káspárt 1997-ben győzött, Tony Blair védelmi miniszternek hívta kor­mányába. Amint hivatalba állt, azonnal megkezdte a védelmi straté­giafelülvizsgálatát. Az újításhoz gyorsmozgósítású csapatokat szer­vezett, valamint a légi, a tengeri és a szárazföldi egységek jobb együttműködését tartotta szükségesnek. Épp ezek azok a tulajdonsá­gai, illetve ismeretei, amelyek alkalmassá teszik új munkaköre betöl­tésére. Megfigyelők hozzáteszik: elismertségéhez hozzájárult tevé­keny részvétele a NATO sikeresnek minősített koszovói akciójában. Nagyobb a füst, mint a láng Nincs áthidalhatatlan feszültség Orbán és Torgyán között Ismét sikerült elsimítani az egymás közti kisebb-nagyobb feszült­ségeket Orbán Viktor miniszterelnöknek és koalíciós partneré­nek, Torgyán József miniszternek, kisgazda elnöknek - derült ki a tegnapi négyszemközti találkozó után. Noha az előzetes lapértesülé­sek szerint a miniszterelnök megfeddni készült a tárcájának meghökkentően magas, 413 milliárd forintos költségvetési támogatást kérő Torgyánt - aki emellett rendre nem vesz részt a kormányüléseken -, az ejnye-bejnyéből mégsem lett semmi, vagy ha igen, annak részleteit a felek nem kívánták megosztani a közvéleménnyel. Isépy Tamás, a Fidesz frak­cióvezető-helyettese szerint a kormányfő egyáltalán nem ne­heztel ügyvédhez méltó tárgya­lási stílusáért Torgyán doktor­ra, hiszen a kisgazdavezér, mint a Földművelésügyi és Vi­dékfejlesztési Minisztérium el­ső embere, csak azt teszi, ami a dolga; minél nagyobb szeletet igyekszik megszerezni a költ­ségvetési tortából tárcája szá­mára. Isépy úgy véli: a minisz­terelnök nem ígérhetett több pénzt az FVM-nek, mint ameny- nyi a többi tárca érdekeinek sé­relme nélkül adható, noha jól tudja, hogy Európa szinte min­den országában kiemelt támo­gatást élvez a mezőgazdaság. A frakcióvezető-helyettes ab­ban sem lát kivetnivalót, hogy Torgyán József nem látogatja rendszeresen a kormányülése­ket, hiszen semleges napiren­dek tárgyalása esetén egy-egy tárca vezetőjét teljes jogkörrel helyettesítheti politikai állam­titkára. Az FKGP politikusai nem kívánták kommentálni a talál­kozót. Pokol Béla csak szakmai ügyekről kíván nyilatkozni, Szabadi Béla pedig a tárgyaló- partnerekhez irányított. Lányi Zsolt telefonvonalán csupán az üzenetrögzítője jelentkezett, s Horváth Béla is csak rögzítőről üzent: hajrá magyarok, éljen a kormány! Takács Mariann Őszi sztrájktervek a legnagyobb egészségügyi intézményben Elfogyott a türelem Lejárt a második határidő is, amelyet a Semmelweis Orvostudomá­nyi Egyetem dolgozói adtak munkáltatójuknak a bérkövetelésükről szóló tárgyalások megkezdésére. Az intézmény szakszervezete úgy döntött, nem várnak tovább, ezért megkezdték az őszi sztrájk szer­vezését. Ez lenne Magyarországon az első kórházi sztrájk. A súlyos adóssággal küszködő Semmelweis Orvostudományi Egyetem válságának kezelésére létrehozott ad hoc bizottság két héttel ezelőtt még az igényelt 13 százalékos béremelés meg­adása mellett foglalt állást. Pálok László, a bizottság veze­tője lapunknak akkor úgy nyi­latkozott, hogy az egyetem gaz­dálkodásában végrehajtott szi­gorítások és bizonyos létszám- leépítés után a béremelés egész évre visszamenőleg megadható, mert a dolgozók követelésének kielégítése elsőbbséget élvez. A szakszervezet azonban nem ka­pott hivatalos tárgyalási javasla­tot azóta sem. A kincstári biz­tos ezen a héten újabb haladé­kot kért, hogy választ tudjon ad­ni a béremelési követelésre. Pálok László szerint az újabb halasztás oka egyrészt az, hogy a bizottság állásfoglalásáról még nem készült el a hivatalos jegyzőkönyv, másrészt további elemzésekre van szükség ah­hoz, hogy megállapítsák, bizto- sítható-e egyáltalán a szükséges négyszázmillió forint. Az érdekvédelmi szervezet mindent megtett, hogy elkerül­je a hosszabb munkabeszünte­tést, ám Berki Zoltán, a szak- szervezet titkára szerint mos­tanra nem maradt más válasz­tásuk, mint hogy előkészítsék az őszi, többnapos sztrájkot az ország legnagyobb egészség- ügyi intézményében. Ember­élet ezalatt nem kerülhet ve­szélybe, ezért a betegek számá­ra minimálisan szükséges szol­gáltatásokról hosszas egyezte­tést kell folytatni az intézmény vezetésével, ami szeptemberre fejeződhet be. - wilk ­Kinek fizethet a postás? Célszerű meghatalmazottról gondoskodnunk Nemcsak ilyenkor nyáron, a szabadságok idején, az év más idő­szakában is szabálytalanságot követ el az a postai kézbesítő, aki a címzettnek szánt pénzküldeményt meghatalmazás nélkül valame­lyik szomszédnak adja át. Rauscher Gábor, a Magyar Posta Rt. vezérigazgatóságának mun­katársa a Ferenczy Europress- nek elmondta: ha a küldeményt nem kapja meg a jogos tulajdo­nos, akkor a postás anyagilag is felel a kárért. Szerinte főként a nagyvárosokra jellemző, hogy vagy amiatt bosszankodnak az emberek, hogy a postás - betart­va a szabályt - nem adja oda másnak a küldeményüket, vagy amiatt, mert „illetéktelen” kezé­be adja. A megoldás: meghatal­mazást kell adni annak a lakó­társnak, akire nyugodt szívvel rá merjük bízni a pénzünket vagy hivatalos leveleinket. így meg­menekülhetünk attól is, hogy es­te sorba kelljen állni a postahi­vatalban. A meghatalmazotton kívül helyettes átvevőket is megjelöl a kézbesítés rendjét rögzítő jog­szabály. Rauscher Gábor el­mondta, hogy ebbe a körbe azok, a címzett lakásában tar­tózkodó hozzátartozók sorolha­tók, akik 14. életévüket betöltöt­ték, és személyazonosságukat igazolni tudják. Ugyancsak átve­hetik a postai küldeményeket a házfelügyelők, a gondnokok, il­letve a szállásadók, főbérlők. A helyettes átvevőknek viszont csak 30 ezer forint alatti pénz­összeget adhatnak át a postá­sok. Kivételt képeznek a nyugdí­jak, amelyeket 30 ezer forint fe­lett is kifizetnek a helyettes átve­vők körébe tartozóknak. Rauscher Gábor felhívta a fi­gyelmet arra, hogy különösen nyáron ajánlatos meghatalma­zottakról gondoskodni azoknak, akik hosszabb időre elutaznak, mert a küldemények többségét mindössze 10 munkanapig őrzi meg a posta, utána visszaküldik a feladóhoz. A kivételt ebben az esetben is a nyugdíjak képezik, ezeket a következő hónap ötö­dik napjáig megőrzik. n. zs. Tizenhatmillió dollár kárté­rítést tartozik fizetni az ameri­kai kormányzat az örökösök­nek azért a 26 másodperces amatőr filmért, amelyet Abra­ham Zapruder készített 1963. november 22-én Dallasban a John Fitzgerald Kennedy el­nök ellen elkövetett gyilkos me­rényletről - közölte az ameri­kai igazságügy-minisztérium. A határozat ellen fellebbezésnek nincs helye. Létezik a tisztítótűz, azaz a purgatórium, a pokolhoz és a mennyországhoz hasonlóan azonban nem fizikailag megha­tározható hely, hanem olyan lel­kiállapot a halál után, amelyben a már Istenhez közel került sze­mélyek tökéletesen megtisztul­hatnak Krisztus közbenjárása és az élők imái nyomán - mondta II. János Pál pápa szo­kásos szerdai általános kihallga­tásán a Vatikánban. A pápa sze­rint a purgatóriumba azok jut­nak, akik haláluk pillanatában már megnyíltak Isten előtt, de még tökéletlen módon. Leukémiája van Raisza Gor- bacsovának, az utolsó szovjet államfő, Mihail Gorbacsov 67 éves feleségének - jelentették be szerdán Németországban a kivizsgálást vezető orvosok. Gorbacsov szóvivője kedden elmondta, hogy a betegség sú­lyos, de van remény a gyó­gyulásra. Bejelentés. A sztrájkbizottság döntésének megfelelően a VDSZSZ csütörtökön a MÁV Rt.-nek megküldi a sztrájk előtti egyeztetésre szóló bejelentését- közölte szerdán Gaskó István, a VDSZSZ elnöke. A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszerve­zete (VDSZSZ) komoly problé­mának látja, hogy a MÁV Rt. vezetése nem híve a tárgyalás­nak annak ellenére, hogy koráb­ban ezt írásban és szóban egy­aránt kezdeményezte - véleke­dett Gaskó István. Lesz kenyér. A mostoha időjá­rás és a kisebb vetésterület elle­nére jó minőségű búzából bizto­sított az ország idei kenyere - jelentette be szerdán Tamás Károly, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) közigazgatási államtit­kára. Hozzátette: az elmúlt hét kedvező időjárásának köszön­hetően a gazdák előrehaladtak az aratási munkákban. Bírált tervezet. A munkaválla­lói oldal számára elfogadhatat­lan az a politikai akarat, amely a foglalkoztatási törvény módo­sítása során rövidítené a mun­kanélküli-ellátások időtartamát- derült ki az Országos Munka­ügyi Tanács (OMT) munkaerő­piaci bizottsága szerdai buda­pesti ülésén, ahol a szociális partnerek élesen bírálták a ter­vezetet. Sziget-induló. Tegnap megkezdődtek az id^i Pepsi-sziget kulturális eseményei. A fiatalokat fogadó rendezők akár motozás árán is gondoskodnak arról, hogy ne kerülhessen kábítószer a rendezvény helyszínére. fotó: feb/diósi imre Üzenet a jövőnek Augusztus 11-én, a napfogyat­kozás alatt falazzák be, és csak 82 év múlva, a következő ha­sonló égi jelenség alkalmából teszik hozzáférhetővé azt az 5000 palack bort, amely a tiha­nyi apátsági borpincében kap helyet. A kezdeményeozés a Badacsonyi Pincegazdaság el­nökének, Demján Sándornak a nevéhez fűződik, de az akciót a tv2 is támogatja. A palackokba egy ritka bor, a somlói juhfark 1997. évi termése kerül. A sor­számmal ellátott üvegek tulaj­donjogát tízezer forintért bárki megvásárolhatja, s üzenetet hagyhat utódainak. A vállalko­zás hasznát a pincegazdaság karitatív célokra kívánja fel­használni, elsősorban egy, a mellrák kiszűrését segítő mű­szer vásárlására. Mindemellett a vállalkozás nemcsak üzenet a jövőnek, hanem üzlet is. Varga László igazgató Demján Sándorral fotó: feb/körmendi imre

Next

/
Thumbnails
Contents