Nógrád Megyei Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-19-20 / 141. szám

A NOGRAD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE 1999. JÚNIUS 19. | Sara Atzmon, a tanúságtevő festő - „A pokol tornácán” - Kiállítás a vészkorszakról Képek az ördög udvarából Ezekben a hetekben tartják ország- és megyeszerte azokat a már- tírünnepségeket, -istentiszteleteket a zsidó temetőkben, zsinagó­gákban és imaházakban, amelyeken a II. világháborúban megölt hatszázezer magyar zsidó áldozatról emlékeznek meg. Az emlé­kezésekre a világ minden tájáról érkeznek résztvevők, a maradék maradéka. így van ez Nógrád megyében is, ahol a helyi politikai, társadalmi és közélet, valamint a keresztény egyházak képviselői is jelen vannak, hiszen a holocaustra nemcsak az áldozatok ma­radékának, hanem az egész társadalomnak emlékeznie kell, mi­után az a magyar történelemnek is része. Ő, aki határoz (1991) Szécsényben, ahol június 13-án tartották a mártírünnepséget, idén nem így történt, a városká­ból elhurcolt és megölt több száz hajdani szécsényi zsidó polgárra csak az utódok emlékeztek. (Ba­lassagyarmaton és Pásztón június 20-án, Salgótaijánban június 27- én lesz a mártírünnepség.) Ez a helyi közöny szintén fi­gyelmeztet arra, hogy változatla­nul időszerű az emlékezés és az emlékeztetés. Éppen ezt tűzte ki élete céljául Sara Atzmon izraeli festőművész, akinek „A pokol tornácán” című kiállítását a na­pokban nyitotta meg Budapes­ten, a Józsefvárosi Galériában Fehér László festőművész. A megnyitón számos nógrá­di érdeklődő is jelen volt. Sara Atzmon kiállítása, amely jelenleg Budapesten, a Józsefvá­rosi Galériában várja az érdeklő­dőket, már az előző hetekben több magyarországi városban vívta ki a közönség érdeklődését. A művész, aki 1933-ban született Magyarországon, gyermekként élte túl a vészkorszakot és a lá­gert, ahol családja nagyrészt el­pusztult, 1945-ben vándorolt ki Izraelbe. Csak 1987-es magyar- országi látogatása után kezdte el megörökíteni a vészkorszakot, azóta viszont hatalmas lendület­tel és - bizton állítható - valódi nemzetközi érdeklődést és elis­merést keltve teszi ezt. 1992-ben már volt kiállítása Budapesten és Ausztriában, 1993-ban megkapta az osztrák Sussmann-díjat, 1996- ban Philadelphia és Cleveland közönsége ismerkedhetett meg alkotásaival, több műve állandó kiállításon van az izraeli parla­mentben és a Holocaust Múze­umban. Több izraeli festőmű­vésszel együtt ő rajzolta a izraeli- jordán békeszerződés emlékborí­tékát, amelyet a világ számos vá­rosában bemutatnak. 1997-ben részt vett egy nemzetközi érte­kezleten és kiállításon Brüsszel­ben, kiállították képeit Izrael kul­turális központjaiban, Jeruzsá­lemben és Tel-Avivban, több német múzeum kérte, hogy 2000-ben tartson náluk kiállítást, kapcsolatban áll a Vatikánnal és Dél-Afrikával is. A mostani magyarországi kiál­lítás-sorozatot azért tartja válto­zatlanul időszerűnek, amit Izrael főrabbija, Jiszrael Meir Lau így fogalmazott meg a művész kata­lógusában: „A világ állt és hall­gatott és most is mindent elkö­vet, hogy elfelejtse és elfeled­tesse a múltat. A generáció, amely túlélte a vészkorszakot, lassan eltűnik, számuk fogytán van és éppen ezért ránk hárul a feladat, hogy megőrizzük a kö­vetkező nemzedék számára a borzasztó múlt emlékét. ” Ez a múlt jelenik meg Sara Atzmon többnyire élénk színű, nyugtalanítóan vibráló kompozí- ciójú, expresszív erejű, kímélet­len ecsetvonásokkal született ké­pein, amelyek nem is lehetnek mások, hiszen a korszak is, amelyről szólnak, brutális volt. Miután képi tanúságtételről van szó, nem csoda, hogy félelmetes az a világ, ami néző elé tárul. De létezett, és létezhet, ha bárki bár­hol és bármikor kényelmetlennek tartja a a tanúságtevést. Nincs tö­kéletes bűntény a történelemben sem, előbb-utóbb mindenre fény derül. Sara Atzmon Auschwitz-ex- pressze annak idején Magyaror­szágról, magyar segédlettel in­dult, és nem ő találta ki, hanem azok, akik elindították és legszí­vesebben megfeledkeznének róla. Bódi Tóth Elemér A testvéred vérének hangja (1995) Film jegyzet: Tolvajok és királynők Öregember nem vén em­ber - tartja a mondás és a jócskán nyugdíjaskorú moziveterán, Sean Con­nery is egyetért a dologgal. Az erősen kopaszodó, de még mindig fitt és vonzó skót harcos az utóbbi tíz évben nem csupán egyre jobb szí­nésznek mutatkozott, de úgy tűnik, hogy semmit sem vesz­tett a hatvanas évekbeli James Bond-os lendületéből. Nem­régiben végiglövöldözte „A sziklá”-t, most pedig nem ke­vésbé látványos és igencsak jó akrobatikusságot kívánó je­lenetek közepette dollármilli­ókat érő műkincseket lop el, na és persze egy szépség fejét is elcsavarja. Robert MacDougall (Con­nery) a világ legjobb tolvajá­nak számít. Nem kis tételek­ben utazik: a legtöbbet érő műkincsekre feni a fogát. Amikor egy fixre bebiztosí­tott New York-i galériából el­tűnik Rembrandt egyik legér­tékesebb festménye, min­denki azonnal a szupertol­vajra gondol. Elsősorban Vir­ginia Baker (Catherine Zeta-Jones), a biztosítási nyomozó, aki gyorsan meg is győzi főnökét, hogy el kell kapniuk Mac-et, ha nem akarnak 24 millió dollárt veszteni a rablás miatt. Virgi­nia csapdát is állít a rutinos mackósnak, azonban Mac okosabbnak bizonyul. Elkez­dődik hát kettejük vetélke­dése, amely a fél világot érintve nem csupán a műkin­cseket, de a szívüket sem hagyja érintetlenül. A „Briliáns csapda” június 17-étől Balassagyarmaton, egy héttel később pedig Sal- gótaijánban látható. 1558. november 17-én I. (Katolikus) Mária halála után annak féltestvére, a mindössze 25 éves Elizabeth lett Anglia királynője. A Vili. Henrik és Boleyn Anna házasságából született I. Elizabeth-et - vagy magyaro­san: I. Erzsébetet - keménnyé tette a kor: háromévesen tör­vénytelennek nyilvánították, huszonegy évesen összeeskü­vésért elítélték és még alig nőtt fel, de már a koronát is a fejére helyezték. Uralkodása alatt meg kellett szilárdítania az angol külpolitika pozícióit, emellett pedig úrrá kellett lennie az ország vallási és nemzeti megosztottságán is. Elizabeth több évtizedes munkával a szigetországot vezető tengeri hatalommá és az európai protestáns vallás központjává varázsolja. A legendás uralkodónő éle­téről egy indiai rendező, Shekhar Kapur készített le­nyűgözően látványos, gyö­nyörű díszletekkel és kosztü­mökkel teletűzdelt történelmi filmet. A két Oscarra jelölt El­izabeth végül is a legjobb kosztümtervért járó díjat be­zsebelhette, míg a színésznői kategóriában az emlékezetes alakítást nyújtó Cate Blan­ches sajnos aranyszobor nél­kül tért haza. A kitűnő színésznő mellett olyan hírességek is szerepet kaptak, mint Joseph Fiennes, Geoffrey Rush, Richard At­tenborough, Christopher Ece­tes ton vagy Fanny Ardant. Feltűnik a vásznon a focista Eric Cantona is feltűnik. Az „Elizabeth” című film szép képei június 17-étől pe­regnek a taijáni Apolló­ban. Szilágyi Gábor Molek Csaba hawaii üzenetei a Nógrádi Történeti Múzeumban Amíg várakozik, „komponál” A héten mutatták be Mo­lek Csaba salgótarjáni fo­tográfus „Hawaii üzene­tek” című kiállítását a Nógrádi Történeti Múze­umban. A tárlat képanya­gáról dr. Horváth István, az intézmény vezetője és Kovács Bodor Sándor független filmes beszélt az érdeklődőknek. Arról, hogy az Egyesült Álla­mokban hogyan készült el az az ezerkettőszáz kép­kocka, amelyek közül most néhány fölkerült a falakra.-Azt hiszem, a fotózás egyáltalán nem a pillanat művészete, mert az igaz ugyan, hogy a kép „egy pil­lanat” alatt készül el, de az ábrázolandót előtte meg kell nézni és természetesen előkészületeket és sok-sok várakozást igényel a várt momentum megjelenítése - mondja kérdésünkre az al­kotó.-De a külső körülménye­ket nem veszi ehhez hozzá, mármint a pillanathoz?- Kétségtelen, hogy nem, ha így gondolja, akkor igaza van, tehát valóban ar­ról a bizonyos pillanatról lehet szó. De az a rövid szi­tuáció, amíg megszületik, az lehet egészen hosszú idő. Tehát, amíg én kivárok, tu­lajdonképpen akkor „kom­ponálok”, vagyis: bízom abban, hogy önmagától kia­lakul az általam majdan le­fotózott kép koreográfiája.- Címeket egyébként miért nem kaptak a fényképek?- Azért, mert így min­denki eldöntheti, hogy mit vált ki belőle az adott fotó. Nem akartam tehát ezzel is irányítani, befolyásolni azokat, akik ezt az anyagot megnézik. így negyvenhez közel ki akartam próbálni, hogyan boldogulok a világ másik felén - mondta el a kiállító, majd gondolatait zárva hozzátette: Teljesen más emberként jöttem haza, a látásmódom és az érték­rendem úgy érzem, abszo­lút kicserélődött. Molek Csaba nemrégiben egyébként az „ Utazás a világ körül” című pályázaton ka­pott különdíjat egy portré fölvételével. Mivel a kép e kiállításon is látható ­azonban csakúgy, mint a többi: cím nélkül -, talán érdemes tudni; egy ázsiai lányt ábrázol, meglehetősen közelről exponálva, ám még így is láttatva a mö­götte lévő tengerpartot és a haragos felhőket. Az említett kép igényes­sége és egyedisége - bár va­lóban remekül „sikerült” - azonban egyáltalán nem szokatlan a kiállító eddig lá­tott és itt bemutatott munkái ismeretében. Tudja, nem föltétlenül akkor születnek igazi szellemi csemegének számító fotográfiák, ha egy politikus, vagy egy épp’ fölkapott popsztár miatt kell tolongani reptéren, ho­tel bejáratánál, sajtótájékoz­tatón ...- A fontos az ember és a környezete. No meg az, hogy miként változnak kö­rülöttünk a fények, az ár­nyak - másodpercenként ki tudja hányszor. Aki pedig pontosan ismeri a szakma csínját-bínját, annak lesz ideje és energiája, hogy fi­gyelmét egyetlen pillanatra se kerülje el 'á legapróbb szín- vagy fényváltozás. Mert igaz ugyan, hogy az óceán mellett más illata van a napnyugtának - sugallja Molek Csaba -, a lényeg azonban még ma is az, ki áll­dogál annak fényében, s fő­leg, hogy kivel. Milyen igaza van! Dukav Nagy Ádám Négy zenekarban is játszik a tizenkét éves salgótarjáni ütőstehetség Szigeti dobpárbajra készül Nagy álma: bejutni a Berkeley-egyetemre Nagyszabású dobversenyt hir­detett meg a közelmúltban az egyik ütőhangszereket gyártó világhírű angol cég Magyaror­szágon. Az országos döntőbe egy 12 éves salgótarjáni fiú, Széli Tamás is bekerült és meg is nyerte az első díjat.- Honnan a dobolás szere- tete? - kérdeztük a Kodály Zol­tán Általános Iskola hatodikos diákját.-Családom szerint már há­romévesen ösztönösen vertem a fazekakat, lábosokat és mivel ez a passzióm jóval később sem lan­kadt, nyolcévesen kaptam egy dobfelszerelést. Ekkor beiratkoz­tam a salgótaijáni zeneiskolába, ahol a Tiba Sándor lett a taná­rom. Emellett persze szolfézst és kottaolvasást is kellett tanulnom.- Miből áll egy dobosnak az elméleti oktatás?- Az ötösöknek teljesen külön kottájuk van, melyekről a külön­böző stílusok ritmusait lehet leol­vasni. Nekem a jazz, a funky, a rock és jazzrock a kedvencem, de minden műfajban képzettnek kell lenni, a klasszikus zenében is.- Hányszor kell dobórákra járni és mennyit kell gyakorolni naponta? Az utóbbihoz mit szólnak a szomszédok?-Átlag másfél órát dobolok naponta és egyszerre csak egy műfajt, mert nehéz a stílusok kö­zötti átállás. Az ujjgyakorlatokat már régóta nagymamám somosi házában végzem, de korábban a lakótelepi szomszédok is tolerál­ták szenvedélyemet. Egyébként mesterem egy idő után vissza­ment Budapestre, s hamarosan én is követtem. Apukám majd két éve minden szombaton visz hozzá gyakorolni. Emellett es­ténként dobolok a postás, vagy a kőbányai jazz-zenekarban. Velük elég gyakran járunk fellépésekre is. Tagja vagyok a salgótarjáni Kölyök dixieland együttesnek, sőt egy frissen alakult, fiatalok­ból álló háromtagú, fővárosi jazz- rock bandába is bevettek.-Ennyi elfoglaltság mellett nem sok időd marad tanulásra, hobbira. . .- Ésszerű időbeosztással jut időm mindenre, tanulásra, úszásra, futásra is. A doboláshoz kell is a kondíció.- Milyen volt az országos versengés?- Az előselejtezőre kazettán kellett beküldeni a kért anyagot, és a legjobbnak ítélt 10 főt behív­ták személyes meghallgatásra Budapestre. Öten jutottunk a dön­tőbe. A fináléban zenekart kellett különböző műfajokban kísérni, majd szólózni. Végül holtver­senyben sikerült első helyen vé­geznem. Mindketten 1-1, körül­belül 200 ezer Ft-ot érő dobfel­szerelést nyertünk és egy világ­cég kedvezményezettjei lettünk.-Melyek a közeli és távoli tervek?- A Hajógyári-szigeten a nyári rockfesztivál keretében rendez­nek egy dobpárbajt, amelyre meghívtak. Az említett zeneka­rokban is szeretnék helytállni. Ha befejezem az általánost, remélem felvesznek a kőbányai zeneisko­lába. Legnagyobb álmom viszont egyszer majd bejutni az USA egyik legnevesebb állami egye­temére, a califomiai Berkeley- re. (Satis)

Next

/
Thumbnails
Contents