Nógrád Megyei Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-21 / 117. szám
6. oldal Magyar Honvédelem Napja 1999. május 21., péntek A forradalom és szabadságharc adta vissza a becsületünket Európában A magyar katona 1848 óta honvéd A Magyar Honvédség Napja alkalmából beszélgettünk az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc neves szakértőjével, Nemeskürty István író-történésszel, a Magyar Millennium kormánybiztosával.- Május 21. a Magyar Honvédség napja. Százötven évvel ezelőtt ugyanezen a napon foglalta vissza Görgey tábornok Buda várát az osztrák megszállóktól. Sokak szerint már itt eldőlt a magyar szabadságharc ügye. Ön szerint milyen jelentősége volt ennek az eseménynek?-Tudom, hogy Budavár visszahódításának szükségességéről máig nem szűnő viták vannak és bizonyosan lesznek is. Számtalanszor megkérdőjelezték már, hogy egyáltalán helyes volt-e akkora katonai erőt és energiát fordítani a vár bevételére. Lehet, hogy nem kellett volna ekkora sereget lekötni ott, hanem száguldhattunk volna előre, meg kellett volna hagyni Budát későbbre, esetleg a kiéheztetési taktikát alkalmazni. Az efféle utólagos okoskodásoknak azonban semmi értelme. A katonának ugyanis a győzelem a feladata, adott esetben Görgey előtt ott volt a megszállt vár, el kellett tehát foglalnia. A szabadságharc elvesztését nem a Budánál „elpazarolt” katonák okozták, hanem a cári hadsereg beavatkozása. Az oroszok fellépésére pedig nem Budavár visszavétele miatt került sor, hanem - fájdalom, de be kell vallani - a debreceni trónfosztás miatt. Debrecenben ugyanis a feudális államfelfogást döntöttük meg. Senki ne higy- gye, hogy 1956-ban azért avatkoztak be a szovjet csapatok, mert elfoglaltunk néhány épületet a fővárosban, hanem azért, mert ki akartunk lépni a Varsói Szerződésből.- Ön szerint a debreceni trónfosztással dőlt el a magyar szabadságharc sorsa ?- Igen. Ha a cári hadsereg nem avatkozik be az ügybe, sokkal nagyobb esélyünk lett volna a győzelemre. A forradalmi honvédsereg óriási erő volt. Ezt Ferencz József is tudta, különben nem kért volna segítséget a cártól.- A történelemkönyvek szerint Kossuth nemzetiségi politikája is jócskán hibás volt. Talán ez is oka annak, hogy elvesztettük a szabadságharcot.- Nekem erről más a véleményem. Kimutatható ugyan Kossuth beszédében nemzetieskedő megnyilatkozás, de ennek nem volt jelentősége. Feleslegesek az olyan okoskodások, amelyek szerint ha akkor jobb lett volna a nemzetiségi politikánk, másképp végződik az ügy. Ugyanis ’49 tavaszán - Windischgrätz előretörésekor - ezrével szöktek át szlovák legények a császári vonalakon Debrecenbe, hogy jelentkezzenek a magyar honvédseregbe. Kétlem, hogy ma hasonló megtörténne. Szintén jó példa erre az is, hogy Budapest bevételénél az V. Tábori Tüzérezred teljes cseh legénysége önként átállt a magyar honvédek oldalára.-Bécs - a magyarok ellenében - felkarolta a nemzetiségieket. Ezzel sem követtünk el hibát?- Bécs nem felkarolta a nemzetiségi mozgalmakat, hanem ellenünk szervezte és pénzelte is őket. A románoknak már akkor is az volt az álmuk, hogy a Tiszáig tartson a nagy Románia. Az igazi nemzetiségi problémák azonban nem a 1848^19-et megelőző időkben kezdődtek. Sokkal inkább az 1900-as évek elején, amikor felismertük a „nagyságunkat”, a „dicsőségünket”. Akkor kezdtük el „fricskázni” a kisebbségeket, a Mészáros Lázár (Dienes László festménye) románokat, a szlovákokat. Az akkori miniszter- elnök, Bánffy Dezső ideje alatt dördültek el az első csendőrsortüzek is.-A „honvéd” szó eredete is 1848-49-cel hozható összefüggésbe. Ki használta először ezt a kifejezést?-Mészáros Lázár, ő írta le elsőként az akadémiai székfoglalójában, amelynek szövege szinte szó szerint azonos az 1848 augusztusában beterjesztett Honvédelmi Törvényjavaslattal.-Mészáros Lázár alapította a Magyar Hadi Főtanodát, amely akkoriban igen rövid életű, ám annál nagyobb jelentőségű volt. Mit érdemes tudni róla, és miért tartják olyan fontosnak?- A Magyar Hadi Főtanoda, vagyis a Ludovi- ceum Akadémia megalapítását Mészáros a legfontosabb cselekedetének tartotta. A legnagyobb körültekintéssel, kiváló szakértők közreműködésével dolgoztatta ki a tanrendet. Már az akkori tisztképzőben sem csak a katonai ismereteket sajátíthatták el a növendékek, hanem az irodalmat és más egyéb műveltséget is. Mészáros Lázár kiváló elméleti katona és hadseregszervező volt. A máig élő vélemények szerint - amelyek egyébként igazak - Mészáros nem volt jó hadvezér. Viszont neki nem is ez volt a feladata. Ő hadseregszervező volt, szükségszerűen csak akkor avatkozott bele bizonyos hadműveletekbe, amikor azok véglegesen vesztésre álltak. Ott azonban nyerni nem lehetett. Már 1845-ben tanulmányt írt a modem hadseregszervezésről. A világviszonylatban is egyedülálló elképzelésben a napóleoni háborúk óta elöregedett, tömött, zárt tömbű ezredek helyett a kisebb zászlóaljak alkalmazását látta célravezetőbbnek. A lényegesen mozgékonyabb egységek mellé pedig esetenként külön tüzérséget és lovasságot osztott be. Az ötlet nagyszerűségét bizonyítja az is, hogy egy svájci hadtörténész az 1850-es években három könyvet is írt a magyar szabadságharc hadseregszervezésének zsenialitásáról.-Miként változott meg a hazánkról alkotott kép Európában a szabadságharc leverése után?-Teljesen átalakult. A „mi ’48-unk” visszaadta a becsületünket. Amit az 1680-as években tett lépésünkkel - csatlakoztunk a Bécset ostromló török sereghez - elrontottunk, azt á forradalmunkkal és a szabadságharcunkkal helyrehoztuk. Ezért jelentkeztek a mi oldalunkra állva mindenhonnan a harcok idején, és ezért ünnepelték Kossuthot olyan nagyon Amerikában, (h. gy.) A százötven éve megvívott ostrom Az esővíz és a vér rózsaszín patakban folyt a várbeli utcák mentén Katona Tamás történész nemcsak polgármestere volt az előző ciklusban a budai Várnegyednek, hanem a lakása is a fallal körülvett, sorompókkal őrzött területen van. Sőt: már édesapja is itt született. Legutóbbi munkáját is a Várnak, közelebbről a 150 évvel ezelőtti sikeres ostromnak szentelte. A szabadságharc második évében, 1949. májusában, a sikeres tavaszi hadjárat betetőzéseképpen Görgey parancsot kapott Kossuthtól: vonuljon seregével a budai vár alá, s foglalja azt vissza a Hentzi tábornagy vezette osztrák helyőrségtől. Katona szerint Kossuth fő célja nem az volt ezzel, hogy fölszabadítsa a forradalmi Pest-Buda népét, a fegyvertény politikai hasznát előbbre tartotta. 1848 decemberében az óriási osztrák túlerő még győzelmet győzelemre halmozott. Ám előrenyomulásukkal egy Egykori honvédegyenruha időben meghosszabbodtak utánpótlási vonalaik, s csökkent a harcoló császári seregek létszáma, hiszen az ellenséges terepen mindenfelé helyőrségeket kellett hátrahagyniuk, így 1949 januáijától Budán is, ahol a királyi várban és környékén ötezer fős sereg állomásozott, uralva a Duna egyetlen kőhídját, a Lánchidat. Abban a vitában, miszerint nem lett volna-e hasznosabb, ha Görgey Komáromból nem Buda alá, hanem a Bécs felé visszavonuló osztrák seregek után indul, én magam is azok pártján állok, akik a budai ostromot helyeslik. Csakhogy sokan elfelejtik: a hosszú, sikeres hadjárat után a magyar sereg is fáradt volt, muníciója fogytán. Ezért is húzódott el némiképp az ostrom - pedig a támadók hatszoros fölényben voltak az utánpótlásuktól teljesen elvágott védőkkel szemben. A Komáromban állomásozó Görgey április 26-án kapta meg a parancsot az ostromra. Akkor 27 ezer embere és 120 ágyúja volt, csakhogy alig maradt lőszere. A sereg azonnal Buda alá vonult (a Debrecen irányából érkező csapatok Szolnoktól már vasúton jöttek), az első lőszerszállítmány azonban csak május 12-én érkezett meg az addigra már a környező hegyeken-dombo- kon felállított ostromütegekhez. Görgey harcálláspontja a Sváb-hegyen, az úgynevezett Óra-villa előtt volt, onnan láthatta az egész harcmezőt. A mintegy ötezer fős védősereg már a várfalak lövetése előtt jelentősen meggyengült. Belefásultak az április vége óta tartó szüntelen készenlétbe, az időnkénti szórványos harcokba, amelyeket elsősorban a Vár és a Duna közötti Víziváros határánál kellett megvívniuk a támadók kisebb csoportjaival. Mert, bár a városrészt északon és délen csak földbe vert cölöpökből készült palánkfal védte, a Víziváros nélkül azonnal elesett volna a Vár is: hiszen a védők csak innen, a Lánchíd melletti vízkiemelő műből juthattak vízhez. Hentzi tábornok ide állította a védősereg felét. 1849. május 12-étől kezdve azután teljes sebességre kapcsol az ostrom, a Gellérthegyen, a Nap-hegyen és a Rózsadombon felállított ütegek éjjel-nappal rontották a falakat. A védők az ágyúzás szüneteiben javították a réseket, persze vissza is lőttek, közben állandó őrséget tartottak a falakon, oltaniuk kellett a gyújtólövedékekkel eltalált épületeket. A mainál másfél méterrel alacsonyabb várfalak két hétig és három napig álltak ellen az ostromnak, az állandó ágyúzásnak. Május 20-án már fogytán voltak a védők élelmiszertartalékai, már alig volt sértetlen falrész, s a mai Fehérvári bástya helyén csak könnyen megmászható omladékhegy állt. Aznap éjjel hajnali kettőkor némák maradnak az ágyúk, elmarad a szokásos össztűz. De csak azért, hogy egy órával később, hajnali háromkor annál hangosabban szóljon. Ez volt a jeladás a tulajdonképpeni ostromra. A Kmetty tábornok által vezényelt támadó sereg addigra már körbevette a Várat, s egyszerre több helyen is támadott. Alig egy óra leforgása alatt véres harcokban elfoglalták a várkerteket, a vízivárosi olasz csapatok megadták magukat a szepesi 19. honvéd-zászlóaljnak. Más csapategységek megmászták a nyugati falakat, folyt az ostrom az északi oldalon is, de a döntő áttörést a Fehérvári bástyánál érték el. Lassan hajnalodon. Mindkét oldalon súlyos veszteséget szenvedtek a csapatok, az ut- cáról-utcára hősiesen védekező császári alakulatok végül teljesen felőrlődtek a harcokban. A végleges vereség előtt még egy utolsó, kétségbeesett kísérletet tettek a már korábban aláaknázott Lánchíd fel- robbantására - de szerencsére csak a könnyen javítható járófelület sérült meg. A védők ellenállása három óra alatt teljesen megtört, reggel hat és hét között már csak elszigetelt kis csaták zajlottak a budai utcákon. Aki eddig még nem adta meg magát, azt a győztesek nem kímélték. Görgey reggel díszszemlét tartott. Közben hirtelen eleredt az eső, s a víz lemosta a vérrel bontott macskaköves utcákat. A szemtanúk szerint ezen a napon rózsaszín víz folyt a házak mentén az árkokban. 1A veszteség több ezer halott s még több sebesült mindkét oldalon. Hentzi tábornok a Szent György téren vesztette életét, helyettese a Lánchíd egy részével együtt repült a levegőbe, s szörnyethalt. A tömegsírt a Tabánban ásták meg, később a halottakat átszállították a Németvölgyi temetőbe, s a síijukra feljegyezték: „Itt nyugszanak a budavári hősök, örök időkre”. A temetőt rég felszántották, s a Gesztenyéskertben csak egy dicsőségoszlop emlékeztet Budavár ostromára. Tardos János Május 21.: a Magyar Honvédelem Napja Ünnep, nem erőfitogtatás Közel egy évtizede, hogy minden esztendő május 21-én - Budavár visszavívásának napján - a magyar hadsereg megemlékezik a Magyar Honvédelem Napjáról. Az idei városligeti katonai majálisnak különös jelentőséget ad az a tény, hogy a nemzet történelmében meghatározó jelentőségű csata éppen 150 éve zajlott. Lapunk Szabó János professzort, a Honvédelmi Minisztérium humán intézményrendszerét felügyelő helyettes államtitkárát és dr. Holló József vezérőrnagyot, a Honvéd Vezérkar humán főcsoportfőnökségének vezetőjét kérdezte meg az ünnep eszmei tartalmáról. A budavári ostrom a magyar polgárosodás katonai fejezete - hangsúlyozta Szabó János helyettes államtitkár. - Az ünnepség tartalma is választ ad arra kérdésre, hogy melyek azok az értékek, amelyeket felvállalunk, és a katonai majálist megelőző nemzetközi tudományos konferencia is jelzi, hogy milyen jelentőséget tulajdonítunk ennek a dátumnak.- A programba beleszőttünk különféle sportrendezvényeket is, hiszen az erőnlét, a kitartás lényegi eleme a hadseregnek. Rendkívül fontos, hogy a honvédség és a nemzet közötti egység is kifejeződésre jusson, tehát nem véletlen, hogy a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség központi ünnepségén a társadalmi szervezetek képviselőinek is kitüntetéseket adunk át - hangsúlyozta a helyettes államtitkár.- A hon védelme, a hadsereg és a háború mindig hősöket is kitermel, hősöket is ad a nemzetnek, és ezek előtt a hősök előtt megfelelően le kell rónunk tiszteletünket. Ugyanakkor az ünnepség nem kizárólag visszafelé tekint, hanem az előttünk álló célokra, politikai feladatokra, így a NATO-tagsággal összefüggőjövőképre is összpontosít- mutatott rá Szabó professzor.- A Magyar Honvédség az ünneplés közben sem felejti el, milyen feladatok várnak rá. Ha ezt az értékrendszert fel tudjuk mutatni, akkor teljes képet tudunk nyújtani a magyar katonák múltjáról, jelenéről, és a jövőre vonatkozó kilátásaikról. Dr. Holló József vezérőrnagy elmondta, hogy közel egy évtizede, a Magyar Honvédelem Napjának kiválasztása előtt több jeles dátumot is szemügyre vettek, kikérték a történészek, hadtudósok véleményét, és hosszas, alapos vita után döntöttek - szavazással - május 21., Budavár visszavételének dátuma mellett. Történelmi jelentőségében, haditevékenység tartalmában, azokban a katonai erényekben, amelyek ma is fontosak egy hadsereg számára, ez gazdagabb dátum volt, mint a többi. Ez a dátum azért is jelentős, mert a magyar honvédség keletkezési dátumához rendkívül közel van. Ugyanakkor sok kiváló jellemű ember vett részt a nemzetformáló ütközetben, és mutatta meg hadtudományi képzettségét, hősiességét, bátorságát, tartását, gerincét, a magyar virtust. .JÉppen ezért hiszem, hogy ez a döntés jó volt” - mondta Holló tábornok. Ennek az ünnepnek azonban a magyar honvédség presztízsének szempontjából is fontos értéke van, és ez már az erkölcsi szférába tartozik. A hagyományőrzésről van szó, arról, hogy szabadságharcos dédapáink, elődeink emlékére - éppen a hagyományokban való megmerítkezés útján - egy hittel teli hadsereg alakulhasson ki. Ez a hit teszi lehetővé, hogy a magyar katona mindenkihez odamérhesse magát, mert tudja, hogy elődei mindenkor bátran, tisztességgel megállták a helyüket.- A Magyar Honvédelem Napjának alapfilozófiáját úgy próbáltuk megfogalmazni, hogy ne sértse ^ szomszédos országok érzékenységét - mondta dr. Holló Józset^A magyar hagyományokat a 150 évvel ezelőtti eseményeket, a 150 év erényeit szeretnénk megmutatni, nem erőfitogtatás a célunk, nem kifelé irányuló politikai üzeneteket akarunk megfogalmazni. A program összeállítását befolyásolta, hogy déli szomszédunknál háborús helyzet alakult ki, így bizonyos csapatokat, eszközöket nem tudunk mozgatni, mert most más feladatokat látnak el. Antal János (Jakobey Károly festménye) Budavár bevétele