Nógrád Megyei Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-21 / 117. szám
1999. május 21., péntek Világtükör 7. oldal Bemutatták a washingtoni magyar nagykövetségen a The Last Days (A végső napok) című amerikai dokumentumfilmet, amely a holocaust öt magyar származású túlélőjének elbeszélésére alapozva mutatja be a magyarországi zsidóság 1944-45-ös tragédiáját. A film - amelyet a Steven Spielberg által létrehozott Shoah Alapítvány megbízásából forgattak - a dokumentumfilmek kategóriájában idén Oscar-díjat nyert. A filmben megszólaló öt túlélő között van Tom Lantos demokrata párti képviselő. Javult Václav Havel egészségi állapota. A cseh elnök immár láztalan, s a jelek szerint szervezetének sikerült legyőznie a megfázás okozta vírusos megbetegedést. Havelt ennek ellenére továbbra is otthonában kezelik, s a héten nem vesz részt semmiféle rendezvényen. Tony Blair ma is rendszeresen konzultál a Vasladyvel Margaret Thatcher árnyékában Nemrégiben évfordulót ünnepeltek Nagy-Britanniában: éppen húsz éve annak, hogy Margaret Thatchert miniszter- elnökké választották. A brit kül-, de főleg a belpolitikára mind a mai napig rányomja bélyegét a „Vaslady” öröksége. Egy angol politológus szerint: ,Margaret Thatcher a konzervatívokat a politikai spektrum jobb szélére vezette, majd jött a munkáspárti Blair, és elfoglalta a középteret”. Tony Blair miniszterelnök nem csupán a thatcheri gazdaságpolitika szellemében vezeti az országot: gyakorta konzultál is tekintélyes elődjével, főleg azóta, hogy megkezdődött a NATO jugoszláviai háborúja. Nagy-Britannia huszadik századi történelmében Margaret Thatcher volt a leghosz- szabb ideig szolgáló miniszterelnök. Nevéhez fűződik a korábban erősen centralizált brit gazdaság gyökeres átalakítása, privatizációja. Ellenlábasai szerint szinte élvezetet lelt abban, hogy letörje a szak- szervezetek hatalmát, és a munkanélküliséget az egészséges gazdaság szükségszerű velejárójának tartotta. A mai toryk igyekeznek elhatárolódni Thatcher úgymond „gátlástalan szabadpiaci politikájától”, mert szerintük a magánszektornak csak korlátozott szerep juthat az olyan közszolgálatokban, mint például az egészségügy és az oktatás. Valamivel jobban is szerepeltek a nemrégiben lezajlott helyhatósági választásokon: a toryknak 1100 újabb mandátumot sikerült megszerezniük az ország összesen 362 önkormányzatában. A mára bárónővé szelídült Vaslady két évtized után lezárt egy viszályt a toryk egy másik nagy öregjével, a korábban ugyancsak miniszterelnök Edward Heath-szel. Az évforduló alkalmából rendezett vacsorán békültek ki, és amikor beálltak a közös megbékélési fotóhoz, Thatcher megrángatta Heath kabátujját, azt kérve: álljon tőle jobbra. „Hát az bizony nehéz lenne” - mormogta Heath. FEB A magyar külügyminiszter brüsszeli tárgyalásai A vajdasági autonómiáról A NATO koszovói rendezési erőfeszítései iránti magyar elkötelezettség erősebb, mint valaha - jelentette ki Martonyi János Brüsszelben. A magyar külügyminiszter, aki találkozott Javier Solana NATO-főtitkárral, elmondta: a válság meghatározó szakaszába lépett, „fontos dolgok történhetnek a következő napokban akármilyen előjellel”. Solana feltétlenül igényli a magyar közreműködést, és Magyarország álláspontjának rendszeres ismertetését. Hazánk erős elkötelezettségét elismeri, a szövetségével azonos, de magyar érdekeket szem előtt tartó felelősségérzetünket belátja a válság megoldásával kapcsolatban. Martonyi János szerint fontos, hogy a vajdasági autonómia tervezete elkészült, és része lesz a rendezési folyamatnak. Martonyi János találkozott a legnagyobb NATO-tagor- szágok nagyköveteivel is, majd megbeszélést folytatott Hans van den Broekkal, az Európai Unió külügyekért felelős főbiztosával, aki emlékeztetett arra, hogy a következő években növekvő összeg áll a tagjelölt államok rendelkezésére az uniós költségvetésből a belépés előtti felkészülésre, különösen a közlekedésben, a környezetvédelemben és a mezőgazdaságban. A magyar diplomácia vezetője spanyol partnere, Abel Matutes meghívására Madridba utazott, ahol előadást tart az unió képviseletén „Magyarország szerepe az európai építkezésben” címmel. Nem kísértet... ...járta be Európát, nem a kommunizmus kísértete, hanem egy valóban szemrevaló hölgy, akit jelesül Katarina Marxnak hívnak. A név nem véletlen: Marx Károly dédunokájáról van szó, aki nemcsak fölmenője miatt aratott osztatlan elismerést. Katarina ugyanis a cannes-i filmfesztivál vendégeként jelent meg csütörtökön, az olasz Marco Belloc- chio „La Balia” című Tömjének bemutatója alkalmából. FOTÓ: FEB/REUTERS Visszavonta vallomását a legfőbb ügyészhez címzett levelében az Ivan Lexa vezette előző szlovák titkosszolgálat (SIS) második embere. A vizsgálati fogságban tartott Jaroslav Sve- chota eredeti vallomásában és Mikulás Dzurindához intézett kegyelmi kérvényében terhelő vallomást tett, amelyben megerősítette, hogy az egykori államfő, Michal Kovác fiának erőszakos elhurcolását a Lexa vezette titkosszolgálat tervelte ki és hajtotta végre. Megtartja a védelmi miniszteri tisztséget is legalább két évig Ehud Barak megválasztott izraeli miniszterelnök, hogy biztosítani tudja a kormány és a hadsereg összhangját az arab országokkal folytatott béketárgyalások idején. Halálra ítélte a diyarbakiri állambiztonsági bíróság Semdin Sakik kurd gerillaparancsnokot, Abdullah Öcalan korábbi helyettesét Törökország feldarabolására irányuló tevékenység vádjával. Ugyanezen vád alapján szintén halálos ítélettel sújtotta a diyarbakiri törvényszék a parancsnok fivérét, Arif Sakikot is. Újabb lövöldözésre került sor - pontosan egy hónappal a Colorado állambeli, 15 életet kioltó iskolai vérengzés után - csütörtökön egy Atlanta közeli középiskolában: egy diákfiú nyitott tüzet társaira, és közülük négyet (a hírek szerint nem életveszélyesen) megsebesített. Elégedetlen az olaszok életvitelével a pápa. Ezért a házasságon alapuló család intézményének védelmét, a munka középpontba helyezését, az egyházi iskolák pénzügyi támogatását és Olaszország újraevan- gelizációját sürgette csütörtökön II. János Pál pápa. Tvr Újság A legújabb műsorlap! Orvostörténeti bravúrt hajtottak végre Dél-Németországban Akit szinte teljesen „kicseréltek” A göttingeni Egyetemi Klinikán, Németország egyik legmodernebb kórházában szenzációs műtétet végeztek el. Az 52 éves beteg életéből már csak napok lehettek hátra, amikor hatalmas szerencsével találtak egy donort, egy agyvérzésben meghalt 31 éves embert, aki genetikailag tökéletesen azonos volt vele, ezért végezhették el a szervei kivételét, illetve átültetését. Egyszerre kellett ugyanis átültetni a szívet, a májat és a vesét. A szuperműtét, amelyben több orvoscsoport és váltott asszisztencia vett részt, 13 órán át tartott. Közben - a szív és a máj átültetése után - négyórás szünetet tartottak, amelyre a beteg szervezetének mindenképpen szüksége volt, hogy átvészelje a hosszú műtét okozta traumát. Az operáció napja előtti éjjel agyvérzésben meghalt a donor: Göttingenben azonnal riadóz- tatnak 12 sebészt és 8 nővért. 11.00 óra: felszáll a donor szívével, májával és veséjével egy repülőgép. A beteg ekkor már a műtőben fekszik, megkezdődik a mélynarkózis bevezető szakasza. 13.00: a májteam vezetője feltárja a mell- és a hasüreget, az erősen vérző májat azonban egyelőre a helyén hagyja. 15.01: a szívsebész eltávolítja a beteg szívét, beülteti a donorét. 16.33: az új szív verni kezd. 16.35: megkezdődik a máj átültetése, a beavatkozás legnehezebb része. 18.20 : a új májat bekötik a beteg keringésébe. Az új szerv működni kezd. 19.00: nyolc óra telt el a műtét kezdete óta. A mell- és a hasüreget lezárják, a keringés stabilizálódik. A beteg négy órát „pihen”, addig a műtét szünetel. 23.15: a medence feltárása megkezdődik. Beültetik az új veséket. A régiek is a helyükön maradnak. 01.00: az új vesék átveszik a funkciót, megindul a vizeletkiválasztás. 02.00: helyére kerül az utolsó záró varrat. A beteget átviszik az intenzív osztályra. Kenesei István Készül a nyelvtörvény Szlovákiában felgyorsultak az események Pozsonyban megtartotta alakuló ülését a szlovák kormány tanácsadó testületé, a nemzetiségi tanács. A testület úgy döntött, hogy a parlamenti előterjesztés előtt véleményezni fogja a nemzeti kisebbségek hivatali nyelv- használatát szabályozó törvény tervezetét. Csáky Pál, a kormány kisebbségi kérdésekben illetékes alelnöke közölte: a testület jövő héten rendkívüli ülést tart, amelyen a tervezet előterjesztésével megbízott kormánytag is jelen lesz. Csáky várakozásai szerint a kisebbségi nyelvtörvény véglegesített tervezetéről június elsején, rendkívüli kormányülésen dönt a kabinet. A hét hónapos szüneteltetés után most újjáalakult nemzetiségi tanácsról Csáky elmondta: a 14 tagú testületnek három magyar és két roma nemzetiségű tagja van, a többi Szlovákiában élő nemzetiség és etnikai csoport egy-egy emberrel képviselteti magát. A kormány alelnöke a késlekedést azzal indokolta, hogy a teljes átalakításhoz és az új szervezeti szabályzat tárcaközi egyeztetéséhez, valamint a kormány jóváhagyásához ennyi időre volt szükség. A testület ezentúl negyedévenként rendszeresen ülésezik: javaslatai, döntései a kisebbségek oktatási, művelődési, közéleti és szociális problémáinak megoldására irányulnak majd. Csak 38 forint! A család minden tagjának szól! A televízió- és rádióműsorok részletes, képes ismertetésén kívül gyógyító horoszkópot, . heti időjárás-előrejelzést, orvosi tanácsot, rejtvényeket és rengeteg olvasnivalót is tartalmaz. Tvr Újság Már szombaton kérje v az újságárustól! A Hét kedwnee: Will Smith Gyógyító horoszkóp Rejtvények ieü időjárásm jf m r Jjjjjjßc 1 á jp; N-V»;' r j r níijjf' 1 J w m Bt S5“ JT~TE • • •és Önnek egy remek ajánlatot! A MÓL Rt. Magyarország PB-gáz termelője, rendkívüli akciója keretében egy egyedülálló lehetőséget ad Önnek. Most kedvezményes telepítési díjjal és gázárral kapcsolódhat be a magas fütöértékü MÓL PB-GÁZ-t használók egyre népesebb táborába. Kérjük, jelezze igényét telefonon 1999. május 31-ig, hogy kedvezményes ajánlatunkat Ön is megkapja! A MÓL tartályos PB-gáz-ellátó rendszerével megoldható a fiités- és hőenergia-szolgáltatás vezetékes gáz nélkül! Ipari létesítmények: üzemek, műhelyek energiaellátása Mezőgazdasági felhasználások: melegházak, baromfikeltetők, terményszáritók fűtése, üzemeltetése Vállalkozások, szállodák, panziók, éttermek, pékségek, cukrászdák, sörfőzdék energiaellátása PB-gáz üzemü targoncák tartályos gázellátása Sokat adunk arra, hogy mielőbb megrendelőink között köszönthessük. MÓL PB-GÁZ információ: (1) 209-0044 MCH