Nógrád Megyei Hírlap, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-01 / 76. szám
1999. április 1., csütörtök Hazai Körkép 5. oldal Megújultak az önkéntes tűzoltóságok Több tűz, kevesebb áldozat Az európai uniós csatlakozással növekedni fog a közúti forgalom és ennek velejárójaként számítani kell a balesetek, káresetek számának emelkedésére is. Ezért a jövőben kiemelt szerepet kapnak a tűzoltóság műszakimentő bázisai. A múlt évben több mint 45 ezerszer riasztották a tűzoltókat. Ez csaknem kilencszázalékos emelkedést jelent az előző évhez viszonyítva. Az áldozatok és a sérültek száma azonban - az új típusú technikai eszközök alkalmazása és az egyre hatékonyabbá váló megelőző intézkedések bevezetése miatt - csökkent az 1997. évhez képest -jelentette ki Kertes Ferenc ezredes, az Országos Tűzoltóparancsnokság szóvivője. A tavalyi év eredményeihez hozzájárult az is, hogy a tűzvédelmi törvény bevezetésével megkezdhették munkájukat a megújult önkéntes tűzoltóságok. Jelenleg 31 településen vannak jelen. Az ezredes szerint nagy szükség van rájuk, mert saját működési területükön lényegesen hamarabb eljuthatnak a helyszínre, mint az országos tűzoltóság emberei. Az idén 400 millió forintot biztosít számukra az állam. A következő években kiemelt szerepet kapnak az úgynevezett műszaki-mentő bázisok. Az uniós csatlakozással ugyanis számítani kell a közúti forgalom növekedésére, aminek egyenes következménye lesz, hogy gyakoribbá válnak a balesetek. Ezért a közeljövőben kilenc mentőbázist építenek, elsősorban a fontosabb közúti csomópontok közelében. Létrehozásukra jelentős összegű PHARE-támogatást pályázott meg a tűzoltóság, amiből műszaki-mentő szereket és vegyibalesetek esetén használatos gépjárműveket vásárolnának. Az utóbbi mindenképp fontos, hiszen a veszélyes anyagok kezeléséhez szükséges berendezéseket illetően ugyancsak szegényes a „lánglovagok” eszköztára. (haszon) Kisebbségi jelentestervezet A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal (NEKH) elkészítette a magyarországi kisebbségek helyzetéről szóló, kétévente esedékes beszámolótervezetét a kormányzat, illetve az Országgyűlés számára - közölte Doncsev Toso, a hivatal elnöke. A hozzávetőlegesen 150 oldalas tervezet a hivatalt felügyelő igazságügyi tárcához, majd - várhatóan április közepén - közigazgatási értekezlet elé kerül. Az ez év februárjáig teijedő két évet összefoglaló beszámolót Dávid Ibolya igazságügyminiszter terjeszti majd a kormány elé. Doncsev Toso a beszámoló tartalmáról előzetesen csak Benzin: csak Mától sehol sem kapható ólmozott motorbenzin Magyarországon. Az árusítás megszüntetésére elsősorban környezetvédelmi megfontolásból volt szükség - tájékoztatta lapunkat Vilde György, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára. Magyarországon az eladott üzemanyagok 28 százalékát tette ki az ólmozott benzin, s évente csaknem 70 millió tonna ólom került a környezetbe. A forgalmazás megszüntetése megelőzi az Európai Unió szaannyit árult el: a tervezetben megállapítják, hogy az említett időszakban a kisebbségeket illetően minden vonatkozásban előrehaladás történt. A NEKH elnöke kitért arra, hogy a tervezet kidolgozásakor figyelembe vették Tabajdi Csaba, a kisebbségi ügyekért felelős volt politikai államtitkár, és Hegyesiné Orsós Éva, a kisebbségi hivatal korábbi vezetőjének észrevételeit is. Az áprilisi kisebbségkutató konferencia kapcsán Doncsev Toso elmondta: megítélése szerint a tanácskozás segít majd tisztázni a kisebbségi törvény módosításának és a cigányság élethelyzetének javítását célzó intézkedési csomag általános elveit. ólmozatlanul bályozását, amely 2000-től tiltja az ólmozott benzin értékesítését. A régebbi. típusú gépkocsik tankolása a jövőben sem okozhat gondot, hiszen a Mól Rt. a mai naptól olyan 98-as oktánszámú motorbenzint hoz forgalomba, amelynek adalékanyaga helyettesíti az ólom kenési funkcióját, nem károsítja a katalizátort és nem szennyezi a környezetet. Emellett a benzinkutak külön adalékanyagot is forgalmaznak azoknak, akiknek autója nem igényli a 98-as oktánszámot. (- s -) Civil szervezetek parlamentje Egyebek mellett a hatalom és a Magyarországon működő mintegy hatvanezer civil szervezet egymáshoz való viszonyáról, illetve a társadalom jogos elvárásairól lesz szó azon az országos gyűlésen, amelyet - immár harmadik alkalommal - a Civil Parlament (CP) szervez. Az április 17-ei rendezvény előkészületeiről tegnap számoltak be a CP vezetői. A világon csupán egy-két helyen - például Németországban - működik a magyar Civil Parlamenthez hasonló, a társadalmi párbeszéd formáit kereső politikamentes szervezet - bocsátotta előre Sebestyén Péter, a CP tiszteletbeli elnöke. Hozzátette: részben minta híján, részben pedig az eltérő érdekek miatt nehéz megtalálni a helyes módszert a helyi, megyei és országos mozgalmak, szerveződések összefogására, de legtöbbször a pártok is ódzkodnak az együttműködéstől. Mint megtudtuk, a Civil Parlament vezetői a megalakulásuk óta eltelt hét évben folyamatosan szorgalmazzák, hogy a hatalom gyakorlói engedjenek beleszólást az ország ügyeinek intézésébe, de eddig csupán elutasítással találkoztak. Egy évvel ezelőtt a Göncz Árpáddal, Horn Gyulával, Gál Zoltánnal és Vastagh Pállal kezdeményezett megbeszéléseken ugyan megállapodtak abban, hogy a civilek szakértőket küldhetnek a parlamenti bizottságokba, de a kormány- váltás miatt erre már nem kerülhetett sor. Varga Csaba, a CP ügyvezető elnöke szerint a mintegy ötszáz civil szervezet részvételével rendezendő III. országos gyűlésen számos fontos kérdésre várnak feleletet a kormányt képviselő Stumpf Istvántól is. Például arra, miként jöjjenek létre a külföldi támogatásokra esélyes, úgynevezett kistérségi szerveződések, hogyan lehet javítani az ön- kormányzatok és a civil mozgalmak együttműködését, s kik vállalnák fel egy civil sajtóhálózat létrehozásának terheit. Takács Mariann A MÁV európai hitelből és saját forrásból fedezi beruházásait A vasút idei fejlesztési tervei A MÁV-nak az idén 65 milliárd forintja van felújításra és beruházásra. Ebből 33 milliárdot a pálya és tartozékai építésére, 32 milliárdot pedig a járműpark és a kereskedelmi kiszolgáló helyek korszerűsítésére, valamint informatikai fejlesztésre fordítanak. A jövő év végéig teljesen kiépül a magyar-szlovén vasúti összeköttetés. Hosszú évek óta ez az első új vasúti építkezés hazánkban. A 19 kilométernyi pálya - benne két völgyhíd és egy alagút -, valamint Zala- lövő állomás átépítése összesen 22 milliárd forintot emészt fel. Szlovéniában ezzel egy időben 25 kilométernyi pályát építenek fel. Az Európai Beruházási Bank finanszírozásával tízéves vasúti pálya-helyreállítási program kezdődik. Ennek első részeként - egy 60 millió eurós hitelszerződés birtokában - 2000 közepére befejeződik a Felsőzsolca és Hidasnémeti közötti, a Szlovákiával való összeköttetést javító vonal rehabilitációja. E munkálatok összértéke 10 millió euró. A hitelből további 50 millió eurót a Budapest-Új- szász-Szolnok vasúti pálya korszerűsítésére fordítanak. Az elővárosi projekt keretében ugyanekkor megkezdődhet 200 jármű átalakítása és korszerűsítése. A MÁV 60 millió német márka értékben ötven darab mellékvonali sínbusz beszerzését is tervezi. Rövidesen kiírják a tendert a kelet- és nyugat-európai szabványoknak egyaránt megfelelő villamos mozdony gyártására is. A beruházásokkal egy időben folytatódnak a Buda- pest-Szob vasútvonal korszerűsítésének előkészületei is. A várhatóan 2001 végéig befejeződő beruházás tervezett költsége 13,5 milliárd forint. Ezen belül még az idén hozzákezdenek Rákospalota-Újpest állomás teljes átépítéséhez is. Koós Tamás Magyarországon még hiányzik a fogyatékosok integrált oktatása A többség kefét vagy söprűt köt Kétszáz-kétszázötvenezer fogyatékos, de munkaképes honfitársunk közül csak 25 ezren dolgoznak, többségükben ők is alantas munkát végeznek, a létminimum körüli fizetésért. Pedig Európa fejlettebb régióiban a megváltozott munkaképességűek együtt dolgoznak az egészségesekkel, s hasonló teljesítményt nyújtanak - ugyanakkora bérért. Dr. Hegedűs Lajos, a Mozgáskorlátozottak Országos Szövetségének elnöke szerint elsősorban szemléletváltozásra van szükség ahhoz, hogy a hazai gyakorlaton változtatni lehessen. Becsült adatok szerint a megközelítőleg 600 ezer fogyatékos ember egyharmada alkalmas valamilyen munkavégzésre. Mégis, csupán 20-25 ezren dolgoznak - a többiek nem találnak képzettségüknek és egészségi állapotuknak megfelelő munkát. Sajnos, a csökkent munkaképességűek sokszor kénytelenek a rosszul fizetett, alantas munkát is elvállalni, hogy valamilyen jövedelemhez juthassanak. Rokkantsági nyugdíj ugyanis csak a súlyosan fogyatékos embereknek jár (a rendelet szerint legalább 67 százalékos testi korlátozottság esetén). A legtöbben úgynevezett célvállalatoknál helyezkednek el, ahol kefekötéssel, seprűkészítéssel, rongyválogatással foglalkoznak, vagy - jobb esetben - nyomdaipari segédmunkát végeznek; szellemi tevékenységet alig. Ennek legfőbb oka az, hogy - mivel Magyarországon még csaknem teljes egészében hiányoznak az integrált oktatás feltételei - a mozgáskorlátozottak többsége alulképzett. Ideje nálunk is meghonosítani az európai gyakorlatot, vagyis megteremteni a képzés és a kerekes székkel is megközelíthető munkahelyek hálózatának egységét. Ez nemcsak uniós csatlakozásunk okán sürgető feladat, hanem azért is, hogy honfitársaink végre élhessenek emberi jogaikkal - mondta a MEOSZ elnöke. (h. gy.) Újabb árhullám. A Tisza vízgyűjtő területén intenzív olvadásnak indult a hó az 1500 méternél magasabb területeken is, ezért újabb árhullám vonul le a folyón. Emiatt máris lelassult az apadás. Jelenleg másodfokú a készültség Sarud és Négyes között, s a tokaji vízmércénél szerda délután hét centi- méteres vízszintemelkedést regisztráltak. MTA-FVM együttműködés. Tudományos együttműködési megállapodást kötött szerdán Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériummal. A szerződést Torgyán József földművelés- ügyi és vidékfejlesztési miniszter, valamint Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke írta alá. Nyugdíjas kedvezmények. Mától változnak a nyugdíjasok magyarországi vasúti utazási kedvezményei. A 65 évnél fiatalabb nyugdíjasok évente 16 alkalommal 50 százalékos, 2 alkalommal pedig 90 százalékos kedvezménnyel válthatnak menetjegyet. Az idősebbekre ez a korlátozás nem vonatkozik. A miniszter lemondta. Hámori József kulturális örökségi miniszter tegnap lemondta Demszky Gábor főpolgármesterrel tervbe vett találkozóját, majd közölte a hírügynökséggel: megállapodtak abban, hogy az új Nemzeti a Felvonulási téren épül fel, az Erzsébet téren pedig - mélygarázs fölött - konferenciaközpont lesz. Határnyitás. A határőrség a húsvéti, nagyobb forgalomra való tekintettel ideiglenes határátkelőket nyit - közölte Krisán Attila szóvivő. Április 2. és 5. között reggel 8-tól este 8 óráig lesz nyitva a határ Já- nossomorja és Andau, április 4- én 10 órától délután 4 óráig Ce- red és Tajti, április 5-én 12 órától éjfélig Kétvölgy és Cepinci között. Aznap Ipolydamásd és Helenbai közötti reggel 10 órától délután 4 óráig lehet közlekedni. ORTT: új kuratóriumok. Sorsolással és az érintettek közötti megegyezéssel dőlt el szerdán, hogy az elkövetkező évben mely társadalmi és civil szervezetek képviseltetik magukat a Magyar Rádió, a Magyar Televízió és a Hungária Televízió közalapítványi kuratóriumaiban. Kokainfogás. Gyomrában 90 apró csomagban kokaint csempésző jugoszláv állampolgárt fogtak el a Ferihegyi repülőtéren a vámosok. Az Amszterdamból érkezett, gyanúsan viselkedő férfi tettére röntgenes vizsgálattal derült fény.- Salgó Rallye 25. A NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP AUTÓS MAGAZINJA 1999. április Április lS-tol keresse lapunk ingyenes mellékleteként, vagy az árushelyeken. érdekességek, nevezési lista, időrend és a verseny pályái a Benzingőzben. Hirdetési partnereinknek további információval a 3Z/416-455-ös telefonszámon szolgálunk. ItSSaStBlíBI-laUüfKFT. TAKARÍTHAT H/IE6 ha részt vesz aktiónkban! NYÍLT NAPOT TARTUNK 1999. április 2-án: Érdeklődjön az építőanyag kereskedőnknél! Raab Karther « 3100 Salgótarján, Boglyasi út 3. £ Tel.: 32/440-587