Nógrád Megyei Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-29 / 24. szám

1999. január 29., péntek SporTTüköR 7. oldal „Profik” teremlabdarúgó-tornája Salgótarjánban Hatan a KNC-Lafil kupáért Az amatőrök maratoni küzdelemsorozatát köve­tően, mától két napig az iga­zolt labdarúgók veszik át a főszerepet a salgótarjáni városi sportcsarnok küzdő­terén. Az St. Acél meghívá­sos nemzetközi teremlabda­rúgó-tornáján hat csapat gyürkőzik neki, hogy elhó­dítsa az első ízben kiírt KNC-Lafil kupát. A csapatok két hármas cso­portban, körmérkőzéses rend­szerben kezdik meg a csatá­rozásokat. Horváth Gyula jó házigazdához méltóan nagy gonddal állította össze a két­napos programot, bár a játé­kosok véleménye szerint ko­moly rendezői hiányosságra vall, hogy a négy-négy elleni összecsapásokhoz oxigén pa­lackot nem biztosított. Az „A” csoportban a Szlo­vákiából átránduló Losonc együttesét régi ismerősként üdvözölheti a nagyérdemű, hiszen rendszeres résztvevője a taijáni teremfocishownak. Ellenfeleik a „műfajban” igencsak jártas bátonyiak, va­lamint a megyei első osztályú bajnokságban vezető karancs­lapujtőiek. A másik ágon az NB Ill-as Mátranovák mellett a „megyeegyes” karancskeszi együttese igyekszik majd megkeseríteni az „otthon ját­szó” acélgyári együttes sorsát. Az igényes szurkolók meg­nyugtatására annyit már most elárulhatunk, hogy a csapatok­ban több, a labdával teremben is jó barátságban lévő játékos lép parkettre. Talán elég ha „étvágygerjesztőül” Piczek (Nagybátony), Králik (Mátra­novák), Fodor (Karancsla- pujtő), Oláh Béla, Palkovics (St. Acél) nevét említjük. A program. Péntek. 14.00: technikai értekezlet. 15.00: Karancslapujtő ­Nagybátony. 15.50: Mátrano­vák - Karancskeszi. 16.40: Losonc - Nagybátony. 17.30: Karancskeszi - St. Acél. 18.20: Losonc - Karancsla­pujtő. 19.10: St. Acél - Mát­ranovák. Szombat. 16.00: az 5. he­lyért (A/3-B/3). 16.50: SKSE öregfiúk - Radzovce öreg- fiúk. 17.40: a 3. helyért (A/2 - B/2). 18.30: döntő (A/l - B/l). 19.20: ünnepélyes eredményhirdetés. Nógrád megye más városaiból is jöhetnek Vizsgáznak a karatésok A céljaik különbözőek, de mindnyájan ugyanazon az úton kerekeznek Hölgyek drótszamáron Az ország egyik legeredményesebb hegyikerékpáros szakosztá­lya a Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület, amely 1997-ben a legjobb volt az egyesületek hazai rangsorában. Sikeréhez nagyban hozzájárult, hogy a salgótarjáni hölgyek egyre nö­vekvő létszámban vesznek részt a bajnoki pontok gyűjtögeté­sében. Mivel a versenyek utáni tudósításokban nincs mód a tel­jesítményükhöz méltó terjedelemben foglalkozni szereplésük­kel, most, a holt szezonban próbáljuk bepótolni adósságunkat. Szombaton Salgótarjánban fel­készítő edzéseket és övvizsgát tart Baranyai Sándor négyda- nos mester, a Palóc Karate Szövetség instruktora. Délelőtt 9 órától a Bolyai Gimnázium, délután fél 3-tól a Gagarin Általános Iskola toma­Salgótarján, Munkás út, 50 néző, vez.: Czene. Salgó Öblös: Lázár - Mezei, Kőházi, Ács (Eged) - Jenei, Csatlós - Tóth, Szabó, Izs- dinszki (Sándor G.) - Tátrai (Smelkó), Berki (Birincsik). Edző: Simon Attila. Lejátszotta - méghozzá vil­lanyfényben - első előkészületi mérkőzését az NB III-as taijáni Nagy meglepetésre a 19 éves francia Amélie Mauresmo beju­tott a női egyéni verseny döntő­jébe, mivel a teniszezők Melbo- ume-ben zajló ausztrál nemzet­közi bajnokságának elődöntőjé­ben háromjátszmás mérkőzésen legyőzte a világranglista éllova­sát, az amerikai Lindsay Da- venportot. A másik ágon a cím­védő svájci Martina Hingis két játszmában nyert, s ezzel meg­szakította az amerikai Szeles terme ad helyet az eseménynek. Közvetlenül a délutáni edzé­sek után tartják az övvizsgát. Ezen elsősorban a salgótarjáni klub tagjai bizonyíthatják majd felkészültségüket, de Nógrád megye más városaiból is várják a karatékákat. „üveges” gárda. A két negyed­osztályú együttes találkozóján - a havas és csúszós talajnak is betudhatóan - elsősorban a küzdő jelleg dominált. A mér­kőzés egyetlen gólját a 40. percben szöglet után fejelte a jól érkező Csatlós. A szervezetten, agresszíven játszó hazaiak megérdemelten nyerték a találkozót. Mónika 33 mérkőzést számláló ausztráliai győzelemsorozatát. A férfiak első elődöntőjében a svéd Thomas Enqvist pályafu­tása során először jutott Grand Slam-toma egyéni fináléjába, mivel három játszmában elbú­csúztató ecuadori Nicolas La- penttit. A skandináv játékos a döntőben az orosz Jevgenyij Kafelnyikov és a német Tommy Haas összecsapásának győzte­sével mérkőzhet meg. Balázs Boglárkáé és Gyó'rfi Boglárkáé volt az úttörő szerep a szakosztály életében, de ők különböző okok miatt '96-ban kénytelenek voltak felhagyni a sportágukkal. Ám szerencsére Bottyán Henrietta, és rá egy évre Jakab Agnes Réka azonnal betöltötte az utánuk maradt űrt.- Egy itthoni bajnoki futamot megnéztem, és nemcsak a ver­sengés, hanem annak légköre, maga az életmód is megtetszett. Ehhez jött még, hogy pár taijáni versenyzőt ismertem, így köny- nyű volt beilleszkedni az edzésmunkába, a közös tekeré­sekbe. Az első évben szinte ver­senyről versenyre javultak a he­lyezéseim, majd a következő esztendőben hasonló eredmé­nyek mellett már bajnoki futa­mon is fölállhattam egyszer a dobogó harmadik fokára. Az­után már nem éreztem annyira magányosnak magam, mert elő­ször Ági, majd a többiek is „be­szálltak” a versenyzésbe - vallja Heni, aki felelősségteljes kór­házi munkája mellett „áldoz” kedvenc hobbijának.- Mivel úgy látom, egyéb más sikereiddel nem szeretnél dicsekedni, azért én még meg­jegyezném, hogy ezekben az években a városbajnokságokon te vitted a prímet. A hagyomá­nyos gödöllői versenyen egy­szer arany-, egyszer ezüstérmet szereztél, mindkét Salgó Kupa egyéni indítású hegyi időfuta­mot megnyerted, és mind ’97- ben, mind ’98-ban a cross co­untry szakág év végi összetett pontversenyében 5. lettél. Ági kicsit később, de mind­össze 14 évesen lépett be a montisok családjába, és a kez­deti tapasztalatszerzés után ta­valy már igazán magára talált. Első győzelmét még pályafu­tása kezdetén szerezte Nagyko­vácsiban, bár még nem bajnoki megmérettetésen. Tavaly azon­ban ob futamon már ötször is dobogóra állhatott, így az év végi összesítésben holtverse- nyes harmadik helyen végzett.- Sajnos, a tanulás és zenélés mellett alig marad időm gyako­rolni, főleg hétvégén tudok csatlakozni a többiekhez. Mert nyugodtan mondhatom, a mi klubunk kitűnik az ország ha­sonló egyesületei közül. Itt most nem az eredményességről beszélek, hanem a kiválóan „összeállt”, jó hangulatú társa­ságról, nálunk öröm verse­nyekre járni, edzeni. Ennyi ta­nulás mellett - a pásztói Mik­száth Kálmán kéttannyelvű gimnáziumba jár - a szerk. - nehéz lesz fejlődnöm a kerék­pározásban, és ha tartani tudom az eddigi szintet, az már jó lesz. Persze, ha sikerülne még elő­rébb lépni, annak nagyon örül­nék - fejezi be a „Jó tanuló, jó sportoló” megyei címmel is büszkélkedhető," még mindig csak 16 éves montis lány. Kecskés Re­náta és Kovács Anita szánta rá magát a lá­nyok közül legkésőbb a versenyszerű pedáltaposás­ra, pedig már régóta ott „sündörögtek” a sportág kö­rül, rendező­ként, segítő­ként. Ám mégis csak a '98-as szezon­ban indultak ob futamokon, ott is csak a sorozat második felében. Ennek ellenére az év végi elszámolás­ban Renáta 19., Anita 22. lett a női abszolút értékelésben.-Én igazándiból csak hob­binak tekintem a kerékpározást, hiszen munka és tanulás mellett nem túl sok időm marad, hogy rendszeresen betársuljak leg­jobb barátaimhoz az edzésekre. Éppen ezért vérmes reményeim nincsenek, de nem is ez a fő cé­lom. Az egészséges és sportos életmód adja az igazi értelmét az egésznek - ez Renáta hitval­lása kedvenc időtöltéséről. Mindezek ellenére azonban néhány értékes helyezés mellett megnyerte például a hagyomá­nyos és ran­gos Mátra­kor '98 ke­rékpáros körversenyt. Aki pedig ismeri a Gyöngyös - Mátraháza - Galyatető - Szurdok- püspöki - Gyöngyös útvonalat, az tisztában lehet ennek értékével.-Ha már új kerékpárt vásároltam, ez szinte kö­telezett arra, hogy igazi megmérette­téseken is használjam - indokolja mozgásigé­nyét Anita, aki a város­bajnokság tavalyi női győztese. - Jó a kö­zösség, sok az ismerős, most már lányok is vagyunk jó pá­ran, a nem túl rendszeres úszás mellett jól jön a másféle moz­gás is. Ha ehhez valami siker­élmény is társul, az már hab a tortán.- Hegyen-völgyön, úttalan utakon tekerni nem mindig ve­szélytelen. A defektek, az esések- bukások gyakori velejárói az edzéseknek, a versenyeknek. Gondolom kénytelenek voltatok ti is szembenézni a veszélyekkel.- Én a biztonságos, erős teke­rés híve vagyok, nem kockázta­tok. Volt már olyan versenyem is, ahol egy nagyon veszélyes szakaszon inkább áttoltam a bi­ciklimet. A defektek ellen nem véd semmilyen óvatosság, pél­dául az említett Mátrakörön emiatt autóstoppal értem a gyöngyösi célba - így Heni.-Nekem még nem volt ko­moly esésem, talán ennek kö­szönhető, hogy nincs félelem­érzetem. Vakmerőségem eddigi eredményeimben is kamatozott - vallja Réka.-Bár minket Renátával ed­dig még elkerültek az igazi bu­kások, de én gondoskodtam róla, hogy meg ne ússzuk nél­küle. Az egyik békés edzés után úgy szálltam le a nyeregből, hogy közben összegabalyod­tunk a mellettem lekászálódó Renátával, feldőltünk és meg- hengergőztünk a sárban - idézi vissza a mulatságos történetet nevetve Anita. Hírlik, a nem is akármilyen színvonalon versenyző salgó- taijáni hölgyek száma az idén négyről ötre szaporodik. Ez esetben SHKE női csapata lesz a legnépesebb az egész magyar mezőnyben. (Satis) Sporttürmix Játékvezetői bál A Nógrád Megyei Labda­rúgó Szövetség játékvezetői bizottsága szombaton 18 órától, a Salgótarjáni Népjó­léti Képzési Központ külön­termében rendezi meg a já­tékvezetők idei bálját. Az évek óta nagy sikert arató rendezvényre a nógrádi sípmestereken és családjai­kon kívül ezúttal is meghív­ták a társmegyék játékveze­tőinek képviselőit is. A bá­lon kapja meg elismerését a múlt esztendő legjobb nóg­rádi játékvezetője. Gondban kéziseink A magyar férfi kézilabda­válogatott a június 1-15. között Egyiptomban rende­zendő világbajnokság C- csoportjába került, ahol töb­bek között a címvédő Oroszország és az atlantai olimpiai bajnok Horvátor­szág lesz az ellenfél. A leg­jobb 16 között egyenes kie­sési rendszerben küzdenek tovább a csapatok, s a világ- bajnokság első hét helye­zettje kvalifikálja magát a 2000-es sydneyi olimpiára. Focistáink a 45.-ek Magyarország válogatottja decemberhez képest egy pozíciót javítva a negyven- ötödik helyen áll a FIFA ja­nuári világranglistáján. Bra­zília változatlanul vezet, második Franciaország, míg harmadik a négy hellyel előre lépett Olaszország. Révben a vén hajós Megérkezett Új-Zéland leg­nagyobb városába, Auck- landbe az a hatvanöt éves japán Szaito Minoru, aki vi­torlásával a dél-afrikai Fok­városból indulva részt vett az Around Alone elneve­zésű versenyen. Minoru, aki ötvenkét nap alatt teljesí­tette a távot, mintegy 7000 mérfölddel maradt le a ja­nuár 2-án célba érkezett olasz győztes, Giovanni Soldini mögött. Orosz korisiker A Prágában zajló műkorcso­lya Eb első aranyérmét a Marija Petrova, Alekszej Tyihonov orosz kettős nyerte, amely a párosok szabadkorcsolyázásának legjobb teljesítményével a rövidprogram során kiér­demelt ötödik helyről a kűr végére az élre ugrott. Máso­dik a lengyel Dorota Za- gorska és Máriusz Siudek lett, a harmadik helyen a francia Sarah Abitbol, Stép­hane Bemadis duó végzett. Soványka hazai győzelem Salgó Öblös-FSC - RAFC 1-0 (l-O) Meglepetés az ausztrál nemzetközi teniszbajnokságon Mauresmo-Hingis döntő Kovács Anita versenyen teszteli új kerékpárját Bajnokságok, eredmények Teke Salgó-Sík - Nádújfalu 6-2(3053-2945) Salgótarján, Somoskőújfalu te­kepálya, v.: Molnár P. Salgó-Sík: Papp K. 485, Németh B. 511/1, Frink Sz. 516/1, Svantner L. 476, Frink N. 523/1, Jakus L. 542/1. Nádújfalu: Fodor T. 515/1, Kotroczó Cs. 469, Puporka K. 466, Dósa Z. 437, Kotroczó G. 504, Gubán F. 554/1. A tavaszi szezon első fordu­lójában megyei rangadót ját­szottak a somosi tekepályán. Az első dobó pár után a vendé­gek Fodor Tibor révén harminc fával vezettek. Ezt követően Németh Béla, a hazaiak ver­senyzője nemcsak ledolgozta a hátrányt, hanem tizenegy fás előnyhöz juttatta a csapatát. A folytatásban nem tudott újítani Nádújfalu legénysége, s egyre nagyobb hátrányba ke­rült. Az utolsóként dobóállásba lépő Jakus László, illetve Gu­bán Ferenc egyaránt remek eredményt ért el, de ez összes­ségében már nem befolyásolta a mérkőzés kimenetelét. Végül is a Salgó-Sík együttese meg­győző fölénnyel szerezte meg a két bajnoki pontot. * * * További eredmények: Szen­tes Vasutas TE - Gyula 2-6, Földeák - Szabolcsi Építők 5-3, Nyíregyházi Taurus - Kiskunhalas 5-3, Hódmezővá­sárhely - Agria Ba-Mat 6-2, Ózdi Spartacus - Kazincbar­cika 6-2. A bajnokság állása 1. H.-vásárhely 12 10 0 2 64-32 20 2. Ózd 12 10 0 2 63-33 20 3. Szentes 12 8 1 3 58-38 17 4. Gyula 12 8 0 4 52-44 16 5. Salgó-Sík 12 7 0 5 54-42 14 6. K.-barcika 12 5 1 6 44-52 11 7. Nádújfalu 12 5 0 7 46-50 10 Agria 12 5 0 7 46-50 10 9. Földeák 12 4 0 8 41-55 8 1«. Szabolcsi É. 12 3 0 9 41-55 6 11. Kiskunhalas 12 3 0 9 35-61 6 12. Nyíregyháza 12 3 0 9 32-64 6 Asztalitenisz Nógrád megye egyéni baj­noksága. A Nógrád Megyei Asztalitenisz Szövetség a sal­gótarjáni sportcsarnokban ren­dezte meg az ez évi megyei egyéni bajnokságot. Verseny­számonként népes mezőnyök gyűltek össze, amely komoly gondot okozott a lebonyolítás­ban. Bebizonyosodott, hogy a megyei bajnokságot, ahol ti­zenhat számban kellene bajno­kot avatni - ha minden ver­senyszámot megrendeznek, és egy-egy számban netán kéttu­catnyi mérkőzést is lejátszanak - nem lehet egy nap alatt tizen­két asztalon megrendezni. Eredmények. Igazolt fiúk: 1. Lucska Ferenc (Bgy. Dózsa), 2. Daróczi Péter (Bgy. Dózsa), 3. Cseh Tivadar (St. Rosco SE), Szabó Ferenc (Bátonyterenye). Amatőrök: Babják Péter (Bá­tonyterenye), 2. Déczi Tibor (Salgótarján), 3. Ispán Győző, Berkes Ferenc (mindkettő Pásztó). Ifjúságiak. Leány egyes: 1. Nagy Hajnalka (Szendehely), 2. Juhász Andrea (Kishartyán), 3. Schmidt Kinga, Debre Dóra (mindkettő Szendehely). Fiú egyes: 1. Tóber Dániel (Bá­tonyterenye), 2. Csonka Tamás (St. Táncsics DSK), 3. Gyüre Gábor, Répás Péter (mindkettő St. Stromfeld). Serdülők. Leány egyes: 1. Schmidt Kinga, 2. Debre Dóra, 3. Altsach Andrea, Márton Bernadett (mind a négy Szen­dehely). Fiú egyes: 1. Kiss Imre (Szurdokpüspöki), 2. Rot­tenbacher Gábor (Szendehely), 3. Lakatos Béla (St. Petőfi DSE), Thurzó Jenő (Bgy. Kiss Á.). Leány páros: 1. Schmidt- Debre (Szendehely), 2. Altsach A. (Szendehely), 3. Oravecz- Szapppan (Szurdokpüspöki), Berei-Kövesdi (Somos-St. Pe­tőfi). Fiú páros: 1. Kiss I.-Ju­hász P. (Szurdokpüspöki), 2. Lakatos-Pingiczer (St. Petőfi), 3. Thurzó-Czele (Bgy. Kiss Á.), Rottenbacher-Dragos (Szendehely). Újoncok. Leány egyes: 1. Kiss Edina (Szurdokpüspöki), 2. Varga Edina (Szendehely), 3. Schlenk Bernadett és Szegner Regina (mindkettő Sz.-hely). Fiú egyes: 1. Hegedűs Zsolt (Szurdokpüspöki), 2. Farkas Szabolcs (Karancsalja), 3. Molnár László (Szécsény), Sasvári Csaba (Karancsalja). Összeállította: (jóba) Jakab Ágnes a legeredménye­sebb női ver­senyző

Next

/
Thumbnails
Contents