Nógrád Megyei Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-29 / 24. szám
január 29., péntek Szeretettel köszöntjük ADÉL nevű kedves olvasóinkat! Az Adél germán eredetű név, jelentése: nemes. Védőszentje Szent Adele (734) frank özvegy, aki egy maga alapította kolostorban élte le életét. Virága a fehér jácint babérággal. Az ortodox és a görög katolikus naptárban ez a nap Antióchiai Szent Ignác ereklyéi. A Nap kél: 7.15 órakor, nyugszik: 16.40 órakor. ÜGYELETES RIPORTER 185 évvel ezelőtt, 1814. január 29-én hunyt el Berlinben Johann Gottlieb Fichte (képünk) német filozófus, a szubjektív idealizmus híve, a klasszikus német filozófia egyik képviselője. Marx és Engels ideológiai munkássága során nagy figyelemmel tanulmányozta Fichte műveit, különösen mélyen elemezték az államról szóló tanítást. Több művét magyarul is kiadták. 100 évvel ezelőtt, 1899-ben született Pá- ger Antal színművész. Pályáját táncos-komikusként kezdte, népszerűvé azonban a puritán egyszerűségű színészi játékával vált. 1944-től 1956-ig Dél-Amerikában élt, majd itthon haláláig a Vígszínház tagja volt, 1965-ben Kossuth- díjat kapott. Hózáporok ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE Észak felöl folyamatosan egyre hidegebb léghullámok érkeznek a térségbe. A gyakran erősen felhős égből szórványosan fordul elő havazás, hózápor. Napközben az északi, északkeleti szél megerősödik, viharos lökések is lehetnek. A kora délutáni órákban fagypont közelében alakul a hőmérséklet. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Benkő Mihály $ : (32) 416 -455 150 évvel ezelőtt 1849-ben Windischgrätz herceg katonai bírósága 6 évi várfogságra ítélte Czuczor Gergely költőt a Riadó című hazafias verse miatt. Salgótarján: -2 Balassagyarmat: -1 Szécsény: -1 Bátonytercnyc: -1 Pásztó: 0 lpolytamóc: -2 Nem dőlhet tovább - Megkezdődött a pisai ferde torony rehabilitációja. Egyelőre aláássák és megpróbálják kiegyenesíteni. FOTÓ: FEB-Reutres %^Eiics#tsfe3ÍE^;3jc;íti|:^iS^6í3|í3|:^S^íS|t3|£^í^;s|íjJí^E3jtifsífí5fEJis^e%5je^c jjf MI VÁR MA ÖiYKL ? Hírlap-horoszkóp * Tv ______________._________________________________ w W " .. W Ai Vízöntő (I. 21-11. 20.) Öné a győzelem. Remekül alakulnak ügyei, minden elképzelése szerint történik. A kezdeményezést ne engedje ki a kezéből. Ha váratlan helyzetbe kerül, vegye elő a humorérzékét. Halak (II. 21—III. 20.) A kedvező csillagállásokat hasz- * nálja ki. Különleges terveivel most előhozakodhat. Csinálja azt, amit Ön igazán fontosnak tart. Hatalmas vonzerő Ön egyéniségével, ami elragadtatást kelt az emberekben. Kos (III. 21-IV. 20.) Lendülete elsöprő, lelkesedése magával ragadó. Környezetével egyből megtalálja a megfelelő hangot. Ön kitűnő társasági ember, szereti a csapatmunkát. Rendkívül ragaszkodik társaihoz, barátaihoz. Bika (IV. 21-V. 20.) A Hold kedvező hatására felébred Önben a közlési vágy. Megélénkül telefonforgalma és egy baráti találkozás is kedvező alkalom a véleménycserére. Zsenialitása lenyűgözi társait. Ikrek (V. 21-VI. 21.) Nagy célok, új tervek valóra váltása foglalkoztatja. Változtatáson töri a fejét, amely által előrejuthatna. Csillaga hatására érzelmessé, barátságossá válik. Rák (VI. 22-VII. 22.) Ne adja fel könnyen a reményt. Kitartása, ha lassan is, de elnyeri jutalmát. Ügyei rendeződnek, hivatásában a helyén érezheti magát. Oroszlán (VII. 23—VIII. 23.) Felforrósodott hangulatú vitái után talán csak otthon, az ágyban tud lecsendesedni. Itt kötelező hangnem a suttogás. Vénusz nem szereti a szószékek bajnokait, jobban kedveli a csendben szorgosko- dókat. Szűz (VIII. 24-IX. 23.) Fontos ügyben kell ma határoznia. Egy megbízatást ajánlanak, amire titokban már régóta számított is. Kérjen gondolkodási időt. Jobb, ha alszik rá £ egyet. Mérleg (IX. 24-X. 23.) Terveit hirtelen áthúzhatják, vállalkozásai csődbe mehetnek. Sokféle kellemetlenség előfordulhat a magánéletében is. A felelősség súlyát most nehéz elviselni. Ilyen „szétszórt” állapotban könnyebben érheti baleset is. Skorpió (X. 24-XI. 22.) Rosszkedvűen ébred. Elhagyja a magabiztossága, s rossz közérzetét fokozza, hogy apróbb dolgokban sincs szerencséje. Fordítsa majd a hétvégét pihenésre, mert a jövő hetet csak egy kipihent Skorpió tudja eredményesen kezdeni. Nyilas (XI. 23-XII. 21.) A szerelem terén érhetik ma meglepetések. Belebonyolódhat egy új kapcsolatba, ám úgy tűnik, ez nem lesz igazán tartós, inkább csak szórakoztató kaland. Az egészségére fokozottabban ügyeljen! Bak (XII. 22-1. 20.) Emlékezetes lesz a mai nap életében. Ha új lehetőséget kínál a sors, ne féljen elvállalni. Érzelmi életében váratlan, boldog fordulat következik. Holnapi Lapunkból Aranymise Mátranovákon Vilezsál György mátranováki esperes-plébános salgótarjáni származású. 1949 ben dr. Czapik Gyula egri érsek szentelte pappá. Először Zabaron volt kisegítő, majd egy évig Kazáron káplánkodott. Aztán Salgótarjánban, a Szent József-plébánián illetve a főplé- bánia-tempiomban teljesített szolgálatot. 1958-tól van jelenlegi helyén a nováki Ne- pomuki Szent János-temp- lomban, ahol január 31-én, vasárnap 16 órakor kezdődik aranymiséje. I HÉT Hat szám - egy nyeremény! A HETI NYEREMÉNY: vásárlási utalvány A MAI NYERŐSZÁM! I1 0 HT 0 Í5 Moziműsor Salgótarjáni Apolló, 15.30 órától: Egyiptom hercege. Amerikai rajzfilm. 17.30, 19.00 és 20.30 órától: Kalózok. Színes, magyar film, sok zenével. Apolló Kamara, 17.00 órától: Egyiptom hercege. Színes, szinkr., amerikai rajzfilm. Balassagyarmati Madách, 13.30, 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Kalózok. Színes, magyar filmvígjáték. Kamaramozi, 18.00 és 20.00 órától: Dr. Dolittle. Színes, szinkronizált, amerikai vígjátq Jobbágyi mozi, 18.00 órától: Angyalok városa. Színes, amerikai film. ft Január 27-ei Xs»,. Renö nyerőszámok I 6 7 12 13 17 24 32 40 41 43 44 45 48 50 55 58 61 71 75 Nincs drágább az életnél! Traffipax-mérések Január 29-én, pénteken 6-tól 14 óráig Salgótarjánban és környékén, 14-től 22 óráig Szé- csényben és környékén, Őrhalom, valamint Endrefalva útvonalakon, 22-től másnap 6 óráig Balassagyarmat és Érsekvadkert útvonalain lesz ellenőrzés. HaHoTa cfr, Kímélet Az esküvői va- 7? csora után a vőlegény a menyasz- szonnyal feltűnés ; nélkül távozni készül. Az aj- j tóban útjukat állja az anyós.- Aztán kíméld a kislányomat!- Legyen nyugodt, mama.- Csak azért mondom, mert terhes... A cirkaszigazgatónál- Ön tehát bűvész. És mi a ! szűkebb területe?- Testek kettéfűrészelése. -Családja? Testvérei van-' nak?- Van hat féltestvérem. Aggódás- Hogy van a feleséged?- Hát bizony elég beteg.- Veszélyes?-Ilyenkor nem. Csak ha egészséges. Zongorahangolás-Jó estét, én a zongora- : hangoló vagyok... Merre találom a zongorát?- De kérem, itt valami fél- j reértés lehet! Mi nem rendeltünk zongorahangolást!- Maguk nem, de a szomszédjuk igen. Szórakozás A háziasszony megkérdezi az estélyre meghívott énekes- j tői:- Mondja, művész úr, most mindjárt elkezd énekelni, vagy előbb hagyjuk szórakozni a vendégeket? KOSSUTH 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 538 Falurádió. 6.00 Krónika. Sport. 7.00 Krónika. Sport. 730 Időjárás. 8.00 Krónika. Sport. 8.17 Mindennapi tudomány. 8.30 Lapszemle. Időjárás. 8.45 Gyorsfénykép... 9.05 Napközien. 11.05 Cigányfélóra. 11.35 Édes Pólim. 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 1230 Törvénykönyv. 13.06 Vendég a háznál. 1330 Baptista énekkar. 13.30 Vallási műsor. 14.05 Klasszikusok... 14.35 Sanda Iván: Epilógus a Tengeri kavicshoz. 14.58 Irodalmi mú- sorajánlat. 15.06 Szerintem. 1555 Kamatozó forintok. 16.00 Délutáni krónika 1630 Hasznos tudnivalók 1635 Talpalávaló. 17.06 Magyarországról jövök. 1830 Esti krónika. 19.06 Sportvilág. 1930 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 '...ilyeneket is tudok, ha akarok” 20.05 Magyar dalosáért 20.30 Határok nélkül. 21.05 Hofi Géza énekel. 2135 Fórum. 2155 Szóló. 22.00 Késő esti krónika. 2230 Szellemtörténetek. 23.00 Hírek. Időjárás. Kenő. 23.05 Hangversenymúzeum. PETŐFI 430 Hírek. Időjárás. 433 Hajnali dallamok 5.00 Hírek. Időjárás 6.00 Hírek Időjárás. 6.03 Reggeli csúcs. 630 Hírek. Időjárás. 633 Közlekedés. 7.00 Hírek. Időjárás. 733 Közlekedés. 738 Zöld(spoft)reggel. 8.00 Petőfi-délelőtt. 8.05 Zenezóna. 9.00 Hírek. Időjárás. 9.05 Délelőtti te- refere. 950 Apnkseprö. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.03 Közlekedés. 10.09 Gordiusz plusz. 11.00 Hírek Időjárás. 11.04 Sporthírek. 11.07 Hangalbum. 1152 Manapság. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Naprakész. 1334 Biztonságban. 13.12 Sporthírek. 1330 Vízállásjelentés. 13.44 Korkérdés. 14.00 Péntektől péntekig. 14.40 Poggyász. 15.00 Hírek. Időjárás. 15.50 Natúr hét. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.05 Zene. 18.00 Délutáni csúcs. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.03 Slágerlista. 19.30 Kölyökrádió. 20.00 .Sons, nyiss nekem tért.." 20.30 Vadvirágok 21.00 Hírek Időjárás. 21.03 Garázs. 2130 .Füst a víz felett" 22.00 Dzsesszkoncertek. 23.00 Hírpercek 23.15 Ennyi. 24.00 Éjfél után. 5.45 Hajnali gondolatok 5.50 Határtól határig 6.00 Szabadság tér 9.05 Bor és hatalom 9.35 Kincsestár 11.05 Dharma és Greg... (21.rész) 11.30 A szeretem jogán 12.00 Híradó. Időjárás 12.15 AKT 12.25 Lezáratlan akták 12.30 Környezetvédelmi hírek 12.40 Szenzáció (19.) 13.30 Teljes biztonsággal (4. rész) 14.15 Drogszerviz 14.25 Gaia 15.00 Etetmódkalauz 15.30 Pillangósziget (4) 16.00 Körzeti magazinok 17.00 Évgyűrűk 17.30 Téka 17.40 „Oh, azokabddog idők” 17.45 Körzeti híradók 18.00 Ablak 19.00 A Mézga család (rajzfilmsorozat) 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 A nyakék románca (4.) 21.00 „Társkeresés N. 1463" (tévéfilm, 1982) 22.20 Hírek 22.25 Aktuális 22.45 Kenó 22.50 Út a pokolba (fr.-am. film) (felnőtt nézőinknek) 7.55 Műsorismertetés 8.00 Tudóra 9.00 Aktuális 9.20 Néprajzi értékeink 9.30 Tanoda 10.30 Szomszédok (ism.) 11.00 Tanoda plusz 12.00 Világkép 12.30 Híradó, időjárás 12.45 AKT 12.55 Lezáratlan akták 13.00 Tévémagiszter 14.00 Bor és hatalom (ism.) 15.35 Repeta 16.30 Junior híradó 17.00 Holdfényes történet (német sor. - 26/26.) 17.50 Energiaábécé (19.) Víztakarékosság 18.00 Európa Galéria 18.25 Magyar Ház 18.55 Körző 19.30 Mesetár 19.50 Van öt perce? 20.00 Híradó. Sporthírek 20.30 Magyar Ház 20.55 Panaszkodás Istennek 21.30 Telesport Teniszbajnokság Műkorcsolya és jégtánc 23.30 Mélyvíz 0.30 Napbúcsúztató 6.00 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Egy titokzatos hölgy 9.45 Édes hármasban 10.15 Satöbbi 10.45 Kakuk! 11.10 Mila szupersztár 11.35 Mindent tudni akarok! 11.40 Közvetlen ajánlat 12.30 Follow me 13.00 Kuk@c 13.30 Összetört álmok (amerikai film) 15.10 Kedves nővérkék (129.) 15.35 Acapulco-öböl 16.00 Kakuk! (talkshow) 16.25 A Szuper csapat 17.15 Gazdagok és szépek (339.rész) 17.40 Sunset Beach (101.) 18.30 Szerencsekerék 19.00 Tények 19.25 plusz 19.55 Dáridó 21.45 Jó estét, Magyarország! 22.45 Szeszélyes éjszakák (am. akciófilm) 5.50 Nap-kelte 12.30 Video Hits No. 1. 16.30 Jövőnéző (ism.) 17.00 Music Time 17.40 Dinasztia (121.) 18.30 Hír3 19.00 A Simpson család 19.30 Egy rém rendes család 20.00 Walker, a texasi kopó Az útonállók 20.50 A bérgyilkosnö (amerikai film) 22.40 Esti gyors 23.25 Dinasztia (ism.) 0.15 72 óra (ism.) 0.45 Video Hits No. 1. ^ DUNA TV 5.30 Virradóra 6.30 Hírműsor 7.30 Hírműsor 9.00 Reggeli muzsika 9.05 Váltó (ism.) 9.40 Ismeri a szandi-man- dit? (magyar film, ism.) 11.00 Indiák (kisfilm) 11.25 Gyerekes dolgok (amerikai burieszk) 11.40 Esti kérdés (ism.) 11.55 Vers 12.00 Lapszemle. Hírek 12.20 Lóverseny 12.35 Lakáskulcs (ism.) 13.15 „Megidézett történetem" 14.10 Stúdióbeszélgetes 14.35 Magyar diákok a Né- metalföl dön 15.25 Pop-sa-rock 15.55 Adrian Mole újabb kín- szenvedései (4.) 16.20 Miénk a tér 17.25 Nils Holgersson csodálatos utazása... (5.) 18.00 Híradó 18.20 Közép-európai magazin 18.55 Hej, hej, helyesírás! 19.00 Összkép 19.35 Wycliffe (14/3.) Egy kusza ügy 20.25 Indiai képsorok (2.) Sír a világ tetején 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó. Sportpercek 21.40 Folytassa, cowboy! (angol film, 1966) 23.15 Híradó 23.30 Vers 23Í35 Dilis Vili (am. film) ff szív TV 6.45 Információs magazin 7.00 Napraforgó 7.10 Music Box 15.30 Csontritkulás elleni ge- rincjavitó torna 16.15 Információs magazin 16.30 Sportműsor 18.30G.J. Joe 19.00 Zenei hírzárlat 19.30 G. I. Joe 20.00 Celeste (ism.) 21.00 Halálos célpont (am. film, ism.) 0.30 Napraforgó 6.30 Fecsegő tipegők (ism.) 7.00 Rocko (ism.) 7.30 Clarissa (ism.) 8.00 Music Box 15.30 Rocktükör (ism.) 16.00 Fecsegő tipegők 16.30 AAAhhü! A szörnyek! 17.00 Rocko 17.30 Clarissa 18.00 Pete és kis Pete 18.30 Játszd újra... 19.00 Music Box Top Ten 19.30 Alak-Art 20.00 A vadász éjszakája (am. krimi, ism.) 21.45 Alak-Art (ism.) 22.15 Music Box RTL KLUB 6.05 Varázslatos álmok 6.30 Jó reggelt! 9.00 Recept Klub (ism.) 9.10 Esmeralda (ism.) 10.00 Megveszem ezt a nőt (mex. sor., 29-30.) 10.50 Az első csók (ism.) 11.15 Bibliai kalandok 12 11.45 Barátok közt (ism.) 12.10 Lois és Clark (ism.) 12.55 Meri vagy nem meri? 13.00 Hírek 13.10 Élettér (életmódmag.) 13.20 Recept Klub 13.30 Vészhelyzet (16.) 14.20 Klip Klub 14.40 Rajzfilm Klub 16.00 Az első csók (233.) 16.25 Meri vagy nem meri? 16.30 Esmeralda (35.) 17.25 100-ból egy 17.50 Meri vagy nem meri? 17.55 Lois és Clark (24.) 18.45 Híradó 19.05 Fókusz 19.30 Barátok közt (135-136.) 20.00 Rettenetes péntek (am. családi vígjáték) 21.35 Híradó. Időjárás 21.50 Életveszélyben 22.50 RTL Night Klub (13.) A ház vendége 23.15 Kiéhezve (amerikai horrorsor.) 23.45 Vágyak háza (amerikai erotikus sor.) 0.15 Beavis és Butthead TARJÁNI TV 18.55 Egyházmegyei körkép 19.35 A Nap fia és a Hold lánya (norvég filmsor., 4. rész) 20.30 Harc a időért (amerikai vígjáték) . ✓ / _ ' ja.- / Kiadja: Nógrádi Média Kft. Felelős kiadó: ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: ívnri? A TA fár UIPT A P DR- CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6.. Postafiók: 96. H| WlTlX/l 1/ nrrr-vri IT 11\ I lt\ I Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi vezető: 32/416-455. Hirdetési és w*gmv*MAT. ■»»-« mm gas», »«.- i, msytm terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Rákóczi út 18. Tel: 35/301-660. Az előfizetők részére az alábbi ügynökségek juttatják el a lapot: Salgótarján - Elektroker Bt., tel.: (30) 99-55-303, Balassagyarmat - Balog és Társa Bt., tel.: (06)(30) 9534-088, Pásztó - Célvonal Kft., tel.: (30) 9433-548, ü.sz.: (32)310-877. Árusításban terjeszti a BUVIHIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata, valamint a Kiadói Lapterjesztő Kér. Kft. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/416-455) és ügynökségeinknél, a megye hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Kereskedelmi és Hitel Bank Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 745 Ft, negyedévre 2235 Ft, fél évre 4470 Ft, egy évre 8940 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042.