Nógrád Megyei Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-304. szám)

1998-12-24-27 / 301. szám

1998. december 24., csütörtök Karácsony ’98 5. oldal Mindig viszonzásra talál a szeretet Beszélgetés Keszthelyi Ferenc váci megyés püspökkel A karácsony, Jézus születésének ünnepe. Vajon tudunk-e le­mondani az erőn felüli költekezésről? Tudunk-e lemondani az ilyenkor mindent és mindenkit elsöprő rohanásról és meg­állni egy percre. Megállni és segíteni nélkülöző, segítségre szoruló embertársainkon. Családunkkal élni C napokat őszinte, meghitt szeretetben, csendesen ünnepelve. Erőt gyűj­teni, példát, értéket, fogódzót keresni, s - remélhetően - ta­lálni további küzdelmeinkhez. Bízzunk, hogy megérint ben­nünket a karácsony kegyelme! Ennek reményében készítet­tünk interjút Keszthelyi Ferenc váci megyés püspökkel.- Fó'tisztelendő megyés püspök úr! A Szent Család rongyos is­tállóban húzta meg magát a születés éjszakáján. Hazánkban ma is százezrek élnek számkive- tettségben. Nyújthat-e vigaszt számukra a bethlehemi család sorsa, Jézus születése? Vállalta a szenvedést- Az isteni kinyilatkoztatás szerint, amit a Szentírásból olvasunk, Isten boldognak te­remtette az embert. Es a föl­dön mindent úgy rendezett be, hogy elősegítse az ő életét és utódainak is az életét. És olyan természeti kincseket rej­tett el, amely továbbra is, még napjainkban is segíti fennma­radásunkat. A bibliai tanítás szerint, az Istennel való szem­beszállás, a kísértés és a bűn következménye lett az, hogy az emberek eltávolodtak Isten­től, és cselekedeteikkel ma­guknak és másoknak is sok szenvedést és bajt okoznak. A bűn büntetése a szenvedés és a halál. Isten örök életet szánt az embernek, mégpedig nem olyan értelemben csupán, mint ahogyan ma vesszük, hogy a halál után majd a lelkünk bol­dog lesz Isten országában, ha­nem itt a földön akarta örök élettel éltetni az embert. Ami­kor ilyen szenvedések közbe­jönnek, ezek megrendítik az embert, és mindenkit akit érint, nagyon szomorúvá és bánatossá tesz. Az Isten nem hagyta magára az embert. Nem a mennyei boldogságból üzenget nekünk. Nem a mennyországnak diadalmas örömében él, és bennünket itt hagy szenvedni, hanem el­küldte egyszülött fiát, Jézus Krisztusban a megtestesült Is­ten. Fiút, aki emberré lett. Aki nemcsak az emberi természe­tet vette magára, hanem sors­közösséget vállalt az ember­rel. A betlehemi éjszaka na­gyon súlyos bánattal, aggoda­lommal, szorongással teli éj­szaka volt. Nem királyi palo­tában született. Tulajdonkép­pen vándor volt és otthontalan. Nem fogadták be sehol. Mint ahogyan ma is na­gyon sok ember él, hazátlanul, otthontalanul. Jézus Krisztus igazán a legkisebbekhez, a legelesettebbekhez közelített legelőször. Pásztoroknak adta hírül az Isten örök tervének megvalósulását. És hogy ha Jézus Krisztus is, mint iste­nember vállalta a földi szen­vedést, így a mi mostani éle­tünkben is, az öröm és szen­vedés váltogatják egymást. Felületes a világ Nincs olyan ember, aki ne szenvedne. De akkor sincs egyedül, mert a szenvedést vál­laló Jézus Krisztus, ha él a lel­kében, vigasztalást ad. És aki szenved és bajba jut, az sokkal inkább képes meglátni más ba­jait és nagyobb testvéri szere­tettel segít a rászorulóknak, mint azok, akiknek mindenük megvan, és nem törődnek a többi ember életével. — A nélkülözőkre gondolunk, az árvíz pusztításaitól sokat szenvedő Felső-Magyarország és Kárpátalja népére. Példás összefogás - állami, egyházi, ka­ritatív szervezetek, sok ezer ma­gánszemély - bontakozott ki és nem lanyhulva él megsegítésük­ért. Jelenthet-e számunkra re­ményforrást emberi kapcsolata­ink gazdagodására, nemzetünk felemelkedésére e szép példa?- Felületes világban élünk, mégis: amikor bajba jutott em­berekről van szó, akkor meg­sokszorozódik az emberi együttérzés. Bárhol a világon szenvednek emberek, fölébred bennünk a lelkiismeret és az emberszeretet, amit Isten oltott a szívünkbe. Meg kell említe­nem, hogy az egyházmegyei gyűjtésünkben - nagyon rövid idő alatt, egy vasárnap hirdet­tük meg - 12 millió forintot ad­tak össze a hívek, amit továbbí­tottunk a Magyar Karitasz ré­szére, ahol gondoskodnak en­nek sorsáról. És azokból a se­gélyadományokból, amit kül­földről kaptunk, hogy az itteni rászorulóknak tudjunk nyújtani ruhaneműt — két kamionnal rögtön Kárpátaljára irányítottuk a bajbajutottakhoz, és el is szál­lították. Melléjük álltak Nem hiábavaló ez az önzetlen emberi szeretet megnyilvánu­lása, mert a szeretet viszon­zásra talál. Magas rangú ál­lami személyek Kárpátalján jártak, annak a töltésnek a közelében, ahol attól kellett félni, hogy elviszi az ár, és rázúdul a falura. A civilek, amikor megmozdult a gát, elmenekültek. A katonák ottmaradtak, továbbra is rak­ták a zsákokat, megmentették a falut. Akkor ők ketten az elnéptelenedett falu utcáján kerestek embereket. A temp­lom közelében találkoztak ve­lük. Amikor felismerték őket, nyakukba borultak és sírva csókolták összevissza őket. Mert volt valaki, aki melléjük állt. És erre minden ember képes. Amikor nagyon jól megy a sorsunk, eléggé ön­zővé válunk, és nem érdeklő­dünk mások iránt. Leginkább a szegények, a bajbajutottak segítenek a bajbajutottaknak. Mi sokszor veszélynek va­gyunk kitéve. Örülhetünk, ha nem rajtunk kell segíteni, ha­nem mi tudunk segíteni má­sokon. Legyen békesség- A harmadik évezred küszöbén állunk, botladozunk utunkon, sokszor elbizonytalanodva té­velygőnk, miközben nemcsak önmagunkért, hanem családja­inkért, gyermekeinkért is fele­lősséggel tartozunk. Mi az amely erőt adhat számunkra férjnek és feleségnek, fivérnek és nővérnek a tartalmas élet­hez, küzdelemhez, hívőknek és nem híveiknek egyaránt?- Szeretném idézni Giovanni Papini „Krisztus” című versé­nek néhány sorát: „Nincs ne­künk semmi bajunk csak az, hogy Te hiányzol nekünk. / Aki éhes, azt hiszi, hogy kenyér után éhezik. / Nem. Te hiány­zol neki. / Aki szomjas, azt hi­szi, hogy italra szomjazik. / Nem. Te- utánad szomjazik. / Aki beteg, azt hiszi, hogy egészsége hiányzik. / Nem. Te hiányzol neki. / Aki a szépet keresi a világban, / nem tudja, hogy Téged keres - az örök szépséget. / Aki igazságra vá­gyik, utánad vágyik, — örök igazság után. /Aki békét szom­jazik, utánad szomjazik - aki­ben egyedül nyugszik meg a nyugtalan szív. / Eg és föld, jó­lét és balsors, öröm és szenve­dés. Síró és mosolygó ember, mind utánad kiált! / Édes Krisztusunk./ Nézd milyen Bet­lehem a lelkünk! / Hogy vár, hogy vár Téged! / Jöjj el Uram, Jézus!/” Jézus békéje és szeretete töltse el szívünket. Engeszte- lődjünk ki szívből egymással, és legyen békesség köztünk mindenkor. E pár sorral kíván­tam köszönteni a lap olvasóit és minden jóakaratú embert Nóg- rád megyében és szerte Ma­gyarországon.-Köszönjük a szívélyes be­szélgetést és viszonozzuk jókí­vánságait. Szabó Gy. Sándor „Fel nagy örömre.. A legkisebb falusi templomban is felcsendülnek ezek a dalla­mok az éjféli misén, de a kará­csonyi, pásztorok miséjén Ls. Hisz amióta Gárdonyi Géza megírta a szövegét, és hozzá­komponálta a dallamot, a ma­gyar nép egyből az ajkára vette, máig is éneklik. Hogy a nagy író kitől hallhatta elő­ször a meló­diát, nem tudni. Tény, hogy a pár versszaknyi énekben elénk tárni az egész születéstörté­net, a betle­hemi jászol képe, benne a gyermekkel, körben a pász­torok, a jám­bor állatok, a szülők, József és Mária. A Jézus születését hírül vivő angyalok is megjelenhetnek kép­zeletünkben a dal hallatán, hisz' a pásztorok tőlük tudták meg az örömhírt. Az evangélisták - Máté és Lukács - rendezték és gyűjtöt­ték egybe a Jézus gyermekségtör­ténetéről szóló szájhagyományo­kat. Sámson, Sámuel, Mózes cso­dálatos születése és gyermeksége is sokban volt hasonló a Jézusé­hoz. Máté zsidó keresztényeknek írt, nekik kívánta bebizonyítani, hogy Jézus a megígért Messiás, róla szóltak a prófétai jövendölé­sek „...beteljesedik, amit a prófé­ták szavával mondott az Úr...” A Jézus családfájával bevezetett tör­ténet Ábrahámmal kezdődik, és Dávidon át visz a „Krisztusnak nevezett Jézushoz.” Háromszor tizennégy (14=2x7) nemzedéket sorol fel, majd a nemzetségtáblán, ahol Támár, Ráháb, Betsabé és Rut mellett Mária az ötödik nő, Máté azért is említi a másik né­gyet, hogy előkészítsen a csoda­jelre, amit Máriával Isten tett. Ezen a nemzetségtáblán harminc­kilencszer szerepel a „nemzette” szó, a legvégén ehelyett ezt olvas­hatjuk: Jákob nemzette Józsefet, férjét Máriának, aki a Krisztusnak nevezett Jézust szülte.” A gyer­mek tehát Istentől származik, akit József fiává fogadott, és nevet adott neki. Mikor Jézus már taní­tott, csodákat tett, gyógyított, hir­dette Isten országát, egyre több pogány lett keresztény, érthetjük meg Máté írását, akit a történeti­leg nem bizonyítható irodalmi dí­szítő elemek betoldása ellenére a Hit vezetett, Lukácsot pedig a szegények üdvözítőjének, az em­beri nyomorúságok orvosának születéstörténeti megúása. A napkeleti bölcsek, köznyelven a „háromkirályok” megjelenése, Heródes ármánykodásai. Keresz­telő Szent János szerepe mind csak erősíti a tényt, hogy Jézus a Messiás, aki megalapítja Isten or­szágát, minden nép és nemzet számára, és híveivel van a világ végeztéig. Máté és Lukács gyermekség­története két különböző történeti irat, egymástól függetlenül kelet­kezhettek, mégis egyről szólnak, sok közös vonással. Arról egyik sem szól, hogy a december 25-ét miért nevezhetjük Krisztus születésnapjának. Erre a magyarázat az, hogy a régi római kalendárium a 354. évben teszi Jézus születésének ünnepét erre a napra, mivel Rómában Aurélius császár ekkor a „legyőzhetetlen Nap” istenét, a Napistent - a téli napfordulónak legrövidebb nap­ján - imádta. Ezt a pogány ünne­pet szorították ki a keresztények, e napra téve Jézus születésnapját. A jászolban fekvő gyönge gyermek a világ szabadítója: ez a karácsony tanítása. D. F. Fel nagy-ö - rom- re, ma szü-le-tett, Má - rí - a kar-jén é - gí a tény: a - ki u-tán a főid e -pe-dett; is - te-ni kis - deci szűz- nek ö- lén. Egy-szc-rű pász-tor, jöjj kö-ze-iebb. nézd a te é - des Is - te-ne-det! Jelentés a hegyről Havas menedék „Ma jó napom lesz, békesség­napom. / A hegyoldal fenn friss hóval vakít. /Kisétálok, s füttyel csalogatom / a havas erdők halk pirókjait. (Aprily Lajos) Havas Mikulás után havas a karácsony. A népi bölcsesség most is beigazolódni látszik. Egyre vastagodó hó borítja a tá­jat, újra és újra betakarva a na­ponta szaporodó vadnyomokat, a kitaposott erdei csapásokat, ha pedig nincs hóesés, akkor zúz­mara telepszik az ágakra. A völ­gyek alján csak finom fátylat sző a haragos-zöld szederlevelek szegélyére, de a magasabb régi­ókban már pompás fehér terhet rak a fákra, bokrokra, a fenyők tűleveleire. A zúzmarától roska­dozó fák alatt vezető útszaka­szokon az embernek olyan ér­zése támad, mintha valami vég­telen, fehér cseppkőbarlangban járna. Megszépül ilyenkor a pa­tak jegébe fagyott ormótlan ág­darabka, az elszáradt vadvirág, sokszoros csillagformát öltenek az útszéli cickafark ágemyői. Ha hazavihetnénk őket, talán ezek lennének a karácsonyfa legszebb díszei. De ezek nem vihetők haza, mert csak itt, a természet­ben létező múlékony csodák, melyek egy fuvallatra, egy rez­zenésre, kézmelegre, vagy akár egy felvillanó napsütésre sem­mivé válnak. Talán a karácsonyfák is akkor lennének a legszebbek, ha így behavazottan, zúzmarásan meg­maradhatnának. Ilyentájt azon­ban sokuknak megszakad az er­dei léte, élő fenyőfából kará­csonyfává válnak, szobába ke­rülve sok-sok otthonba örömet, szeretetet, megbékélést varázsol­nak. Egy részüket éppen ezért ül­tették, így hát itt az ideje, hogy kitermeljék őket. Van, ahol az erdőnevelés folyamatában szük­séges ritkítás melléktermékeként kerülnek ki az erdő állományá­ból, de bizony sok helyen a kará­csony szelleméhez méltatlan vandalizmussal pusztítják őket, nem törődve erdőesztétikával, emberi tisztességgel, egymás ér­tékeinek megbecsülésével. Kará­csonyfát lopni sohasem volt sza­bad, de saját használatra egy-egy kisebb fenyőt kiemelni olyan helyről, ahol hiánya fel sem tű­nik, a közfelfogás szerint talán megbocsátható bűnnek számított csakúgy, mint egy orgonavirág kíméletes letörése az utcára ki­hajló bokorról. Ma már azonban haszonszerző szándékkal, motor­fűrésszel felszerelve, teherautó­számra is lopják, sokszor csak azért, hogy feleslegessé válva tömegesen kidobásra kerüljenek. Itt a behavazott fenyőerdő mellett sétálva, hála Istennek, csend honol, a fák érintetlenek, ágaik közül csak a cinkék, ősz­apók hangja hallatszik. Utunkat keresztezve a hóban állatnyo­mok vezetnek mindenfelé a fe­nyőerdő sűrűjébe, ahol jó téli menedékre lelnek. Fancsik János Evangélium Színház virágvasárnaptól pünkösdig, a reformáció ünnepétől adventig „Bétöltsük reménységgel a világot...” A budapesti Duna Palota közönsége után talán a salgótarjáni né­zők láthatták a legtöbb előadását az 1990-ben alakult fővárosi székhelyű Evangélium Színháznak. Legutóbb Németh László „Ga­lilei” című drámáját mutatták itt be. Korábban Márai Sándor „Kassai polgárok”-ját, Illyés Gyula „A különc” című drámáját, s Kovách Aladár Apáczai Csere Jánosról szóló „Téli zsoltár’' című művét vitték a József Attila Művelődési Központban is színre Ud­varos Béla rendezésében. Vele beszélgettünk arról a sajátos külde­tésről, amelyet e társulat a magyar színházi életben betölt — Valóban missziót teljesítünk, amikor a magyar drámairoda­lom klasszikusait és a kortárs írók fajsúlyos műveit műsorra tűzzük. Ne tűnjék szerénytelen­ségnek, de szinte nemzeti szín­házi funkciókat töltünk be. Nyolc év alatt tizenegy produk­ciónk volt s mindegyik az ér­tékmentés, az értékmegőrzés és megismertetés jegyében fogant. Tamási Áron „Hegyi patak” című darabját ősbemutatóként vittük színre. Ugyancsak tőle mutattuk be a székely témájú „Vitéz lélek” című művet, ame­lyet ötven évvel ezelőtt játszot­tak. Németh Lászlótól bemutat­tuk a Két Bolyai-t is, amelynek szintén köze van Erdélyhez.-Honnan ez a szoros kötő­dés Önben a határon túli ma­gyar kultúrához?-A magyar azonosságtuda­tot erősítő gondolatoknak na­gyon sokszor éppen Erdély a szülőhelyük. Ott, a sajátosan kényszerű helyzetben valahogy nemesebbek, igazabbak, jobb hazafiak az emberek, anélkül, hogy szentimentálisak lenné­nek. Nem is szólva arról a gyö­nyörű nyelvről, amelyen be­Udvaros Béla rendező FOTÓ: szélnek, ahogyan éltetik tovább anyanyelvi kultúránk szépsé­geit, hagyományait is. Nem vé­letlen az sem, hogy ars poeti­cámat a már említett Tamási műből a „Hegyi patak”-ból vá­lasztottam: „Bétöltsük remény­séggel a világot, amely minden percében a kezdet és a vég. ”- Itt Salgótarjánban mindig nagy sikerük van. A fővárosi közönség - amely bővelkedik színházakban - hogyan fogadja törekvéseiket, előadásaikat?- Örömmel mondhatom, hogy Budapesten is hasonlóan reagálnak a nézők, mint bárhol, ahol fellépünk, például Füleken „A kassai polgá­rokéra. A Gali­lei fogadtatása például minden reményünket fe­lülmúlta. Ennek alapján is mond­hatom, hogy az emberek ki van­nak éhezve a nemzeti érzést elmélyítő iroda­lomra, színházra. Hitük, meggyő­ződésük megerő­sítését is várják ezektől a dara­boktól. — Hogyan mű­ködik az Evangé­lium Színház, hogyan tartja p.TóTH László fenn magát?- Alapvetően három protestáns egyháznak — a reformátusnak, az evangéli­kusnak és unitáriusnak — kö­szönhetjük létünket, fennmara­dásunkat, azt, hogy évente mintegy 15 előadásban színre léphetünk.- Hogyan csábítja ide a szí­nészeket?- Nem nagyon kell őket csá­bítani. Kialakult a törzsgárdánk -Bitskey Tibor, O. Szabó Ist­ván, Antal Anetta, hogy csak néhány nevet említsek - s egy- egy darabra is szívesen jönnek hozzánk „vendégszerepelni” színészek. így tette például Bánffy György is, amikor kész­séggel vállalta a Galilei címsze­repét. A velünk, a velem együttdolgozókat nemcsak szakmailag, hanem emberileg is nagyra becsülöm.- Hogyan tovább, milyen terveket forgat a fejében?- Változatlanul a magunk választotta utat járjuk. Jövőre és azután sem akarunk mást tenni, mint eddig: virágvasár­naptól pünkösdig és a refor­máció ünnepétől adventig ápolni, védelmezni nemzeti kultúránk már-már feledésbe ment kincseit. A 2000-es, mil­lenniumi programból azért emelem ki Sík Sándor István király című művét, -amelyet korábban már játszottunk - mert akkor, december 25-én lesz pontosan ezeréves a ma­gyar királyság.- Ön - férfi lévén, kimondha­tom - már megette a kenyere javát. Nem fáradt még?- Tizenkét éve vagyok nyugdíjban, de soha ennyit nem dolgoztam, mint manapság.- Köszönöm a készséges vá­laszait. Csongrády Béla

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents