Nógrád Megyei Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-304. szám)

1998-12-24-27 / 301. szám

6. oldal Karácsony ’98 1998. december 24., csütörtök Giotto páduai freskója földöntúli üdeséget, tisztaságot áraszt Szent Család a művészetben Raffaellónak mintegy negy­ven Madonna-ábrázolását tartja nyilván a kultúrtörté­net. Esterházy Madonnája például a budapesti Szép- művészeti Múzeum egyik ékessége. A reneszánsz nagy itáliai mesterei szívesen dol­goztak fel vallásos témákat. Cséfalvay Pál művészettör­ténész, a Keresztény Múzeum igazgatója mindehhez hozzáte­szi, hogy a vallásos témák sorá­ban meghatározó helyet foglal el a szent karácsony gondolatköre. Számtalan csodálatosnál csodála­tosabb festmény örökíti meg a Szent Családot, Kisjézus születé­sét, Máriát a Kisdeddel, a Há­romkirályokat, a Csordapászto­rokat, a betlehemi jászolt. Nincs a világnak olyan híres múzeuma, Firenzétől Szentpé­tervárig, Párizstól New Yorkig, Rómától Londonig, Bécsig, amely ne őrizne néhányat ezek közül. Az első ábrázolások az ókeresztény festészethez, szobrá­szathoz köthetők. A 3—4. század­ban született, a római katakom­bákban fellelt freskók, dombor­művek még csak jobbára a histó­riára szorítkoznak, az evangéli­umi történetet beszélik el. Emlí­tést érdemelnek például a római Santa Maria Maggiore, az első Mária-templom értékei és a ke­leti művészetből a bizánci iko­nok. A hit látványos megnyilvá­nulásai, a misztikus látomások nyomán új lendületet kap az áb­rázolás a középkorban, a ference­sek, a dominikánusok, a kolduló rendek megjelenésekor. A krónikák feljegyezték pél­dául, hogy Szent Ferenc leg­kedvesebb ünnepének a kará­csonyt tartotta, amely számára a szeretet, a boldogság és az öröm megnyilvánulásának napja. En­nek a komák évszázados hatású művészegyénisége Giotto, aki­nek páduai karácsonyi freskója földöntúli üdeséget, tisztaságot áraszt. A reneszánszban teljesedik ki az egyházi témájú művészet a maga pazar gazdagságában. Jel­lemző például Mária alakjának megformálása. Az Istenanya a keleti alkotásoknak is kedvenc és rendkívül gyakori témája. Csodá­latos képek örökítik meg Máriát, ikonok, képek hosszú során lát­ható a Kisdeddel. Coreggio pármai mester „Szent éj” című csodálatos alkotásából jelképe­sen és valóságosan is árad az anyaság boldogító érzése. Reménytelen vállalkozás lenne akárcsak vázlatosan is számba venni azokat, akik meg­örökítették a karácsonyt. A múlt században szinte nem volt olyan festő, szobrász, aki ne próbálta volna meg formába önteni a ka­rácsonyéj történéseit. Dürertől Benozzo Gozzoliig, Fra Ange- licotól Tintorettóig, Murillótól Rubensig, Rembrandtig vagy éppen az osztrák-magyar Maul- bertschig, teljed a különböző korokból összeállított skála. Külön fejezetet alkotnak a magyarok. Világhírűek a szár­nyas oltárok, Lőcsei Pál felvi­déki fafaragó mester Betlehem­ábrázolásai, vagy a Rómában élő és alkotó Prokop Péter mű­vei. Deregán Gábor A betlehemi jászol kedvelt téma Freiburgi pékinasok alapozták meg a hagyományt Fenyőfa az ünnepi dísz Miként annyi régiség, a sors ke­gyéből egy éppen 150 esztendő­vel ezelőtt készült, meglehetősen naiv festmény is fennmaradt. Olyan, mint egy amatőr fény­kép. A kissé rövidlátó, pocako­sodé, önérzetes osztrák polgár, Josef Anton Rapolter (1799-1874) feszít népes csa­ládja körében a bizonnyal ván­dorfestő által készített képen. Első pillantásra szembetűnik az alkalom: a szenteste. A szalon nagy, kerek asztalának közepén kopasz törzsű, zsenge fenyőfácska díszük, ágain aranyozott diók, apró almák, néhány színes papír­lánc és két zászló: a Habsburgoké és a helyi, a felső-ausztriai. Akkor, a 150 esztendővel ez­előtti szentestén bizonnyal ugyan­ilyen volt minden karácsonyfa nem csupán Rapolterék szülővá­rosában, Riedben, hanem egész Ausztriában, Németországban.-Ma jön a Jézuska- jelent­hette ki legünnepélyesebb hang­ján a családfő, és kiosztotta a meg­lehetősen szerény ajándékokat sok-sok gyereke között. A nagy­jából egykorúak osztoztak a hinta­lovon, a nagyobbik fiú palatáblát szorongat a hóna alatt, a serdülő lányok zenélhetnek, előadhatják az akkoriban már egyre több he­lyütt fölcsendülő szépséges- szívmelengető karácsonyi dalt, a Stille Nachtot, a Csendes éj-t. Minő véletlen: a családnak szemé­lyes ismerőse, a fiú tanítója, Franz Xaver Gruber szerezte a dallamát. Hagyomány szerint fre­iburgi pékinasok állítottak először fenyőfát 1419-ben a helyi Szentlé­lek kórházban: mézeskalács sü­teményekkel, almával, színes pa­pírcsíkokkal ékesítették. Egy ko­rabeli folyóirat jelentette Berlin­ből 1754-ben: „Némelyek lucfe­nyőt állítanak szobájukba ka­rácsony estére". New Yorkban, az 1848-i szentestén gyújtották meg az első karácsonyfa gyer­tyáit, egy német honosította meg ezt a szokást az Újvilágban. A ke­resztény világban 1900 táján kez­dett széles körben terjedni német meg osztrák példára a kará­csonyfa-állítás szép szokása. Nálunk a legendás pest-budai polgármester, Podmaniczky Fri­gyes családja honosította meg a karácsonyfát: osztrák nénikéje hozta magával a hagyományt 1825 táján. Bár a Bibliában említés sem történik róla, a kereszténység nagy ünnepének egyik jelké­pévé lépett elő. Hiányoznék, ha nem lenne. Ötven évvel ezelőtt hunyt el Bátki József zagyvái születésű festő- és szobrászművész ŕ „Elő vonalak” nyomában Bátki József festő- és szob­rászművész bányászcsalád­ban született Zagyván 1877. március 14-én. Édesapja bá­nyaács volt Inászón, édes­anyja, Ocskó Júlia a háztar­tásban dolgozott. A családban hárman voltak testvérek: Jó­zsef, Erzsébet és István, aki az első világháborúban a ga­líciai fronton harcolt, s útban hazafelé eltűnt. József az elemi iskolát szülő­falujában, a gimnáziumot Rozsnyón végezte. Rajztehet- sége már rozsnyói diákévei alatt megmutatkozott. Első „művészi sikereként” tartotta számon, hogy egy 15 éves ko­rában festett körtés csendéletért a zagyvái kántor egy kaptár méhet adott fizetségül. Gerber Frigyes bányaigazgató - miután Bátki egyik képét meglátta - elha­tározta, hogy a fiú iskoláztatását segítem fogja. Főiskolai aranyérem A gimnázium elvégzése után az Országos Magyar Iparművé­szeti Iskolában öt évig ösztön­díjasként tanult díszítő, festő tagozaton. Az iskola 1897/98. évi tizennyolcadik tanévére ki­adott értesítője szerint Bátki Jó­zsef a tanévben az első előképző osztály hallgatója volt. Az isko­laév végén a Vallás- és Közokta­tásügyi Minisztérium szakmájuk és magaviseletük alapján tíz forint jutalomban részesítette az arra legérdemesebbeket, köztük Bátkit is. (A jutalmazottak között szere­pelt Pásztor János, a későbbi ne­ves szobrászművész és kiváló pá­lyatárs, barát.) Harmadéves korá­ban egy többnyire ötödévesekből álló mezőnyben az egyik aktraj­záért főiskolai aranyérmet nyert, s Lotz Károly is felfigyelt rá. Te­hetségét bizonyítja, hogy magyar- országi tanulmányai befejezése után egyéves párizsi ösztöndíjat kapott a Julian Akadémiára. Bátki a Julien Akadémiáról először Münchenbe ment az ottani akadémiára tanulni, majd Grazba - ugyancsak ösztöndíjjal - mivel egyik itthon töltött vakációja al­kalmával lefestette a Gerber csa­lád valamennyi tagját, s ettől az időtől kezdve Gerberék minden­ben támogatták és figyelemmel kísérték életútját. Több alkotása került a család tulajdonába. Bátki József külföldi tanulmá­nyai befejeztével hazatért Ma­gyarországra és Pestújhelyen tele­pedett le. Hamarosan meghívást kapott Rótz Miksa üvegfestésze­tébe, ahol figurális tervezőként nyolc évig dolgozott, többek kö­zött Rippl-Rónaival, Nagy Sán­dorral, Körösfői-Kriesch Ala­dárral készített terveket. Munkája során főként templomi színes üvegeket, üvegablakokat, velen­cei mozaikokat tervezett. Büszke volt a többi között a zeneakadé­miai mozaikképre, a fokvárosi nagy üvegfestményre, a pannon­halmi apátság homlokzatának mozaikképére, a mexikói színház nagy opalescens üvegképére. Kü­lönösen kedvelte a tenyérnyi nagyságú képek, kompozíciók ké­szítését, magas szinten elsajátí­totta a folttechnikával való festés tudományát. Nagy hatással volt rá a századforduló szecessziós irányzata. Az első világháború kitörése­kor besorozták, és hamarosan ki­került a frontra. Később parancsot kapott, hogy azonnal utazzék Bu­dapestre. Itt több művésztársával találkozott, akikkel a hat méter magas és húsz méter széles „Uzsoki áttörés” megfestését kapta feladatul. Az első világháború után, a kommün idején Berény Róbert művészcsoportjában tevékenyke­dett. A csoport tagjai plakátokat, transzparenseket készítettek. A Tanácsköztársaság alatt From­mer Rudolf fegyvergyári igazgató részére különböző színű szükség­pénzeket tervezett, melyek a nu­mizmatikai gyűjtőknél még fel­lelhetők. Itthon maradt A kommün után az egyik Ken­tucky államban élő ismerőse hívta, hogy dolgozzon Ameri­kában, biztos megélhetést nyújt számára. Bátki a meghívást nem fogadta el. Helyette kü­lönböző restaurálási munkákat vállalt. Basch Árpád festő- és grafikusművésszel társulva 1920- ban rendbe hozott több, egy gaz­dag magyar műkereskedő tulaj­donában lévő középkori fest­ményt, köztük egy Raffaellót. Eb­ben az időben Budapest főváros megbízásából sorozatplakátot ter­vezett annak fürdővárossá nyilvá­nítása érdekében. Mindezek mel­lett a „Hajnalodás” című gyer­meklap művészeti szerkesztője­ként, majd a „Színes írások” című folyóirat rajzoló munkatársaként dolgozott. Bátki első jelentős salgótarjáni sikerét 1924-ben érte el, mikor egy - országos szövetségek és szervezetek közreműködésével rendezett - helyi képzőművészeti kiállításon műveiért aranyérem­mel tüntették ki. Még ebben az évben megbízták a salgótaijáni iz­raelita templom kifestésével. A „Munka” című helyi lap „Művé­szi munka városunkban” c. októ­ber 1-jei cikkében hosszadalma- san méltatta az elkészült alkotást. Bizonyítani akart A húszas évek második felében textilterveket készített a fővárosi gobelinvállalat részére. Tagja lett a Magyar Képzőművészek Paál László Társaságának, melynek 1929-es közös kiállításán is részt vett. A „Népszava” 1929. január 27-i számában a művészet és iro­dalom rovatban tudósítás jelent meg a Nemzeti Szalon összes termeiben megrendezett ese­ményről. Bátki Józsefről a szerző megjegyzi, hogy sokrétű, festői- ségében őszinteségre, az érzések tisztaságára talált, „de csak akkor, mikor önmagából ment. A ba­rokkos utóérzések már nem őszinték.” A mestert 1934-ben szülőfalu­jába, Zagyvára hívták haza, a Xm. században épült, román stí­lusú községi templom kifestésére. Bátki nagy lelkesedéssel fogott hozzá a munkálatokhoz. Fűtötte a bizonyítási vágy, hogy tiszteleg­hessen szülőföldjének, ahonnan pályája elindult, továbbá elérke­zettnek látta az időt arra, hogy a saját maga által kikísérletezett „Kasein emulzióval való festést” kipróbálja. Bátki a munka befejeztével már nem tért vissza Budapestre. Végleg hazatelepedett, de nem Zagyvára, hanem az acélgyár és a Salgó-kapu szomszédságába, ahol a Hadtörténeti Múzeum ré­szére 1918-ban végzett munkája elismeréseként földet kapott. Ez a terület a mai napig a „Művészte­lep” nevet viseli. Az 1934-es év végén új otthonában, az egy-két hold nagyságú szántóföldön hoz­zálátott gyümölcsfák telepítésé­hez, remélve, hogy a befektetés fedezni fogja a család szükségle­teit. Hamarosan felépített egy ki­sebb méretű épületet, bízott ab­ban, hogy nyugodt körülmények között hozzáfoghat népies ihle­tésű faszobrainak készítéséhez, egy szoborgyűjtemény létesítésé­hez. Mindezek mellett szakított időt arra is, hogy Zagyván - a helybelieknek a község vezetői által szervezett népművelési tan­folyamon - harminc - negyven falubelijét rajzolni tam'tsa. 1935-ben felkérésre elkészí­tette a salgótarjáni déli templom főoltárát a ,Mária születése” c. oltárképpel és faszobraival, va­lamint a szentély két üvegmoza­ikjával. A főoltár Atyaisten fa­szobrára aranyérmet és oklevelet kapott. Bátki József a második világ­háborút közvetlenül megelőző időszakban - állami megrendelé­sek hiányában - magánmegren­delésekre készített festményeket, szobrokat, szőnyeg-, bútor-, és oklevélterveket. 1939-ben rajzta­nítási elveinek és gyakorlati mód­szereinek összegzéseként saját költségén kiadta Salgótarjánban az „Elő vonalak” c. rajztanítási könyvét. A 3000 példányban megjelenő kézikönyv nemcsak a hazai, hanem a külföldi érdeklő­A salgótarjáni déli templom fő­oltárának Atyaisten faszobra dők figyelmét is magára vonta. Korabeli feljegyzések említik, hogy ....az acélgyár rajzolóköré­n ek munkája is jelentős mérték­ben javult.” A kiadványt Zom- bory Moldván Béla, Zolnay Géza, Veszteróczy Emánuel és Bíró József festőművészek a Paál László Társaság és más képző- művészeti fórumok, valamint sa­ját nevükben melegszavú ajánlá­sokkal látták el. 1941. március 28-án a képző- művészeti társulat arról értesí­tette, hogy a társaság 80 éves ju­bileumi kiállításán szereplő „Napsugár” c. szobra elnyerte a társulat nagydiját. E sikert külö­nösen értékessé tette az, hogy a mestert elsősorban festőművész­ként tartották számon, mégis ő vitte el az országos tárlaton sze­replő szobrászok elől a nagydíjat. Ugyanakkor tüntették ki a Zala György-emlékéremmel is. Haza­térve sokan köszöntötték, több új­ságcikk tett említést a sikerről. Május 3-án este a salgótarjáni Nemzeti vendéglőben gyűlt össze a művész barátainak és tisztelői­nek egy része, hogy a sikert illő módon megünnepeljék. Blanár Sándor baráti levélben így üdvö­zölte: „... Először is azt mondha­tom, hogy nem volt a tárlaton szobor, amely a mai időkben annyira kívánatos módon sugá­rozta volna a magyarságot, ami távol áll az érzelgősségtől, az ott­hon, a gyermekeknek olyan nap­sugaras meleg szeretetét lopta volna be a szemlélődő szívébe, mint a Te gyermekes őserőtől duzzadó palóc asszonyod...” Sikerek faszobrokkal A Magyar életrajzi lexikon (Aka­démia 1967.) szerint is Bátki Jó­zsef legnagyobb sikereit faszobra­ival érte el. A „Megy a juhász a számáron” c. alkotása például ko­rábban már díjat nyert egy Mű­csarnokban megrendezett kiállítá­son. Nem véletlen, hogy az Or­szágos Magyar Képzőművészeti Társulat 1944. január 28-i ülése a társ-szobrászművészek sorába felvette. Ekkor kérték fel arra, hogy pályázza meg a Képzőmű­vészeti Főiskola faszobrászati tan­székének vezetését. A művész életébe ismét bele­szólt a nagy világégés. A második világháború alatt Nógrád megyé­ben elsősorban világháborús em­lékművek, emléktáblák készíté­sére kapott megrendelést. A há­ború végén tucatjával festette le a városon átvonuló és az ott állomá­sozó katonákat, akik a róluk ké­szült akvarelleket elküldték hoz­zátartozóiknak. A közönség előtt 1947-ben a hajdúböszörményi „kultúmapon" jelent meg „Szívet a szívnek” c. szoborkompozíciójával, amely egy palóc párt ábrázolt, és két festménnyel. (Hajdúböszörmény Salgótaiján testvérvárosa volt.) 1948-ban egy bélyegsorozat-ter- vezettel szerepelt a Közlekedési Minisztérium centenáriumi bé­lyegpályázatán. Salgótarjánban több megrende­lést is kapott, köszönhetően töb­bek között Blanár Sándornak, az akkori polgármesternek, aki Bátki egyik támogatója volt. Ebben az időszakban (1947-48) az akkori gimnázium - jelenleg Táncsics Mihály Közgazdasági Szakközép- iskola - homlokzatára faragott kőbe egy gyermekeket ábrázoló szoborpárt salgótarjáni felkérésre. 1948-ban a szabadságharc 100. évfordulójára a város vezetése egy centenáriumi domborművet ren­delt a művésznél. A Petőfit ábrá­zoló fehér carrarai márványból készült emlékmű azonban nem került tervezett helyére; évekig feküdt a mester művésztelepi ott­honának udvarán. Végül Petőfi Sándor születésének 150. évfordu­lóján, 1973-ban helyezték el a Salgó Hotel oldalán, Eresztvény- ben. Utolsó nagyszabású munkáját a Műemlékek Országos Bizottságá­tól kapta 1948-ban. Az Ózd mel­letti Szentsimon község XII. szá­zadban épült templomának kazet­tás mennyezetét restaurálta, amit 1650-ben Lévai István és Komá­romi István készített reneszánsz stílusban. A mester megírta csa­ládjának, ha befejezi a templom festését, hazatérve az újításaként meghonosított kazeines eljárással szeretne dolgozni. Szentsimonból ősszel tért haza betegen és fáradtan. Otthon várat­lanul érte a hír, hogy a ferences templom festésére még csak fel­kérést sem kapott. Elkeseredésé­ben barátjának, dr. Figus Béla fő­jegyzőnek írt levelet, melyben összegezte pályafutását, sikereit, célzott gondjaira és kritikus han­gon említette a város fojtó légkö­rét. Bátki Szentsimonban megfo­galmazott elképzeléseit már nem tudta megvalósítani. 1948. de­cember 27-én, 71 éves korában elhunyt. Az orvosi jelentésben „szívizom-elfajulás” szerepelt. A művész súja a salgótarjáni köz­ponti temetőben található. Nem merült feledésbe Munkássága az elmúlt évtizedek­ben nem vált közkinccsé, a felnö­vekvő nemzedék elfedj tette. Az utóbbi esztendők azonban szeren­csés változást hoztak. Régi jogos elvárásnak tett eleget az 1989. no­vemberében megnyitott .Művé­szek és mecénások Salgótarján­ban 1922-1946” c. kiállítás, amely Bátki mellett Bóna Kovács Károly és Fayl Frigyes munkás­ságát is bemutatta a salgótarjáni érdeklődőknek. 1997-ben a mű­vész születésének 120. évforduló­ján a zagyvarónai általános iskola felvette Bátki József nevét, szülő­házán emléktáblát helyeztek el. 1998-ban, halálának 50. évfordu­lóján - az utókor elismeréseként - posztumusz díszpolgárrá avatták Pestújhelyen. Szabó János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents