Nógrád Megyei Hírlap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-24 / 224. szám

szeptember 24., csütörtök Szeretettel köszöntjük GELLERT és MERCÉDESZ nevű kedves olvasóinkat! A Gellért germán eredetű név, jelentése: erős dárdájú. A ma­gyarországi katolikus naptár­ban ez a nap Szent Gellért püs­pök, vértanú napja, aki velen­cei származású bencés szerze­tes, s hét évig Szent Imre herceg nevelője volt. A Nap kél: 6.33 órakor, nyugszik: 18.39 órakor. ÜGYELETES RIPORTOK Tariióczi László ^ : (32) 416-455 120 évvel ezelőtt, 1878. szeptember 24-én szüle­tett - Lausanne-ban Charles Ferdinand Ra- muz (ejtsd: Rámüz, ké­pünk) svájci francia író. Regényeiben hazája pa­rasztjainak életét, szoká­sait és a természettel ví­vott küzdelmeit örökí­tette meg (Üldözött vad, Rémület a hegyek kö­zött, A nagy-nagy sodre- bondi háború). Életéről Magyar Miklós Ramuz világa (1978) című könyvében olvashatnak. 25 esztendeje, 1973-ban hunyt el Pablo Neruda chilei költő, Nobel-díjas (1971). Magyar vonatkozása, hogy Asturias-szal együttes uta­zásáról megírták a Megkóstoltuk Magyarországot (1968) című útinaplójukat. Időnkénti felhősödés ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE A mai nap időjárására sem lehet pa­nasz, hiszen a napsütésé lesz a fősze­rep. Alig-alig lesz felhő az égen, csapa­dék sehol sem várható. Időnként kissé megélénkül az északkeleti, majd a délkeletire forduló szél. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 17, 18 fok körül valószínű. 100 éve, 1898-ban született Adelaide-ben Howard Walter Flo­rey ausztráliai származású angol vegyész-patológus, akit két társával együtt 1945-ben a penicillin felfedezéséért Nobel-díjjal tüntettek ki. E napon született 1896-ban Aranyossy Anna írónő. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: 17 Balassagyarmat: 17 Szécsény: 18 Bátonyterenye: 18 Pásztó: 18 lpolytamóc: 17 Autó nélkül - Harmincöt francia város - köztük Párizs - belvárosából tiltották ki egy napra a gépkocsiforgalmat. A kísérlet ideje alatt a párizsi városháza előtt kerékpárokat lehetett kölcsönözni. . FOTÓ: FEB-Reuters f MI VÁR MA ÖVRE ? Hírlap-horoszkóp f —---------------------------------------------------­M érleg (IX. 24-X. 23.) A magánélet szférájában kelle- v mes órákat hoznak a Mérleg számára a csillagok. Partneré­* tői, élettársától kedvességet, gyengédséget kap, amelyet * minden valószínűség szerint viszonozni is fog. Élvezze a * szép pillanatokat! Skorpió (X. 24—XI. 22.) Ne csináljon nagy ügyet abból, ha élete párja más véleményen van bizonyos kérdésekben. * Ettől még lehet tökéletes a harmónia. Próbáljon ma neki * minél több érzéki örömöt nyújtani. y Nyilas (XI. 23-XII. 21.) Nem tanácsos sok időt töltenie az ' állandóan panaszkodó kollégái társaságában. Lehet, hogy * ők könnyűének a lelkükön. Ön viszont elkapja tőlük a j pesszimizmust. Ne hordja magában senki más panaszát, .». hiszen Ön nem egy lelki panaszláda. Bak (XII. 22-1. 20.) Lehet, hogy nem találja meg a közös * hangot környezetével, és vita is támadhat. A gond az, hogy * nem elég őszinték és nyitottak egymáshoz. Legyen tőrei­dé mes. Ü Vízöntő (I. 21-11. 20.) Sikeres lesz a napja, ha optimistán * közelíti meg a problémákat. A szerencse Ön mellé szegő- >- dik. Kiváló üzleti tanácsokkal látják el - fogadja el. Halak (II. 21—III. 20.) Türelmetlenek körülötte az embe­rek, és kritikával illetik Önt. Ne hagyja magát felidegesí­teni. Inkább hallgasson, minthogy meggondolatlanul megbántson valakit. Kos (III. 21-IV. 20.) Készüljön fel a váratlan fordula­tokra, és bízzon megérzéseiben. Gondolja át minden egyes lépését, nehogy rosszul döntsön fontos ügyben. Bika (IV. 21-V. 20.) Kreatív ötleteinek köszönhetően ki- , válóan halad munkájával. Délután egy régóta nem látott ismerősével találkozik, akivel jól szórakoznak. Ikrek (V. 21-VI. 21.) Ön nem engedheti meg magának, j hogy elkéssen egy fontos tárgyalásról. Ha mégis előfor­dulna, azonnal magyarázza meg, és hozza helyre a dolgot. Rák (VI. 22-VII. 22.) Többféle változtatást szeretne vég­hez vinni a hivatása területén, de nincs hozzá bátorsága. Ne legyen kishitű, hanem vágjon bele! Kár lenne, ha a Mérleg csillagkép első napjait nem használná ki, mert * most rendkívül kreatív. Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) Kissé álmodozóbb a szo­kottnál. Érdeklődése a misztikus és irracionális összefüg­gések felé fordul. Jó megérzései támadhatnak, de mielőtt döntene, alaposan vizsgálja meg az objektív szempontokat * is. MR Szűz (VIII. 24-IX. 23.) Meglehetősen változékony lesz ez a nap az Ön számára. A délelőtti órákban egy kellemes ta­lálkozás felvidítja, ugyanakkor a munkahelyén szembe­sülnie kell néhány problémával. Fordítson több figyelmet az egészségére! t * * * * # * * * # * * # * * 44 44 * aa 44 44 Holnapi Lapunkból Egy maréknyi Palócföld Ha az irodalom, netán „csak” a közélet iránt érdeklődő meghallja azt a szót, hogy Pa­lócföld, könnyen visszakér­dezhet, hogy melyikről van szó, a tájegységről, vagy a fo­lyóiratról? Pedig a lapnak ta­valy már csak négy száma je­lent meg, az idén csupán ket­tőre van kilátás. Hogy miért van ez így, erről kérdeztük (il­letve kérdeztük volna) a szer­kesztőbizottság elnökét, a ki­adó képviselőit, valamint természetesen a folyóirat fő- szerkesztőjét. Hat szám - egy nyeremény! A HÉT 1 NYEREMÉNY* vásárlási utalvány 1 ....................i Á MA 1 í 1NYERŐSZÁM^ 6 1 V V Moziműsor Salgótarjáni Apolló, 15.30 és 17.45 órától: Az ember, aki túl keveset tudott. Színes amerikai film. 20.00 órától: Majd elválik. Színes amerikai filmvígjáték. Apolló Kamara, 17.00 órától: Majd elválik. Színes amerikai filmvígjáték. 19.00 órától: Az ember, aki túl keveset tudott. Színes amerikai film. Balassagyarmati Madách, 13.30 és 15.30 órától: A bűvös kard. Színes amerikai rajzfilm. 17.45 és 20.00 órától: Armageddon. Színes amerikai akciófilm. Kamaramozi, 18.00 és 20.00 órától: Őrült város. Színes amerikai film. ^Szeptember 22-i renú nyerőszámok 1 2 15 16 17 23 25 28 29 43 47 48 51 54 55 58 61 69 73 74 Nincs drágább az életnél! Traffipax-mérések Szeptember 24-én, csütörtökön 6-tól 14 óráig Bátonyterenyén és környékén; 7-től 15 óráig Balas­sagyarmaton és Érsekvadkert te­rületein; 14-től 22 óráig Pásztón és környékén; Rétságon és kör­nyékén, Szendehely és Katalin- puszta útvonalakon ellenőriznek. HaHoTa Bevált-Doktor úr, a potencianövelő szer, amelyet a múltkor felírt, nagyszerűen bevált.- Nagyszerű! A felesége is elégedett?- Fogalmam sincs. Azóta nem is voltam otthon. Élelmes A nagymama így szól az unokájához:- Móricka, nyisd ki a te­nyered, teszek bele finom cukorkát!- Inkább ne nekem, ha­nem a papának add!-Miért, nem szereted a cukorkát?- De igen, csak a papának sokkal nagyobb keze van. Megváltozott- Nagyon megváltoztál, Lajos! Ót éve boldog voltál, ha naponta legalább egy-két percre láthattál. Most meg...- De drágám! Egyáltalán nem változtam meg! Most is nagyon boldog lennék, ha naponta csak egy-két percre látnálak. Filmforgatás A rendőrök egy filmforga­tásnál biztosítanak. Nagyon meglepődnek, amikor lát­ják, hogy egy-egy jelenetet milyen sokszor megismé­telnek.-Te, - érdeklődik az egyik - minek kell ezt olyan sokszor megismételni?- Na hallod, hát nagyon sok mozi van ám a világon! KOSSUTH 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.00 Krónika. Sport. 5.38 Fa­lurádió. 6.00, 7.00, 8.00 Krónika. Sport. 8.17 Mindennapi tudomány. 8.37 Paragrafus. 8.45 Gyorsfény­kép... 9.05 Napközben. 11.06 A Szabó család. 11.35 A 22-es csap­dája 10.12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 1250 Törvénykönyv. 13.06 Vendég a háznál. 13Í0 „Fel­mutat égbe Szent Gellért keresztje" 13.30 Római katolikus félóra. 14.05 Klasszikusok... 14.35 Irodalmi fi­gyelő. 14.55 Első közlés. 15.07 Be­széljük meg! 16.00 Délutáni krónika. 16.10 Mindennapi gazdaság. 16.20 Hasznos tudnivalók. 16.25 Harmó­niában a Matáwal. 17.06 Magyaror­szágról jövök. 18.00 Esti krónika. 19.06 Sportvilág. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.37 Dicső Nemezis 2. 20.05 Hagyományápolók. 20.30 Ha­tárok nélkül. 21.05 Dzsessz. 2125 Kossuth-klub. 22.00 Késő esti kró­nika. 22.30 Hangos recept. 23.00 Hí­rek. Időjárás. Kenő. 23.05 Mindenki zeneiskolája. 23.39 Johann Bern- hard Bach: 0-dűr szvit PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás. 4.33 Hajnali dal­lamok. 5.00, 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Reggeli csúcs. 6.30,7.00,7.30 Hírek. Időjárás. 7.38 Sportreggel. 8.00 Petőfi-délelőtt. 8.05 Zenezóna. 9.00 Hitek. Időjárás. 9.04 Délelőtti te­reiére. 950 Aprócsepró. 10.00 Hí­rek. Időjárás. 10.09 Gordiusz plusz. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.04 Sporthí­rek. 11.07 Nosztalgiaparádé. 11.52 Manapság. 12.00 Jő ebédhez szól a nóta. 13.00 Naprakész. 13.04 Piac­próba. 13.12 Sporthírek. 13.20 Vízál­lásjelentés. 13.44 Korkérdés. 14.00 Kabarécsütörtök. 16.00 Közlekedés. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.03 Közle­kedés. 17.05 Apukám világa. 18.30 Délutáni csúcs. 19.00 Hírek. Időjá­rás. 19.03 Észkerék. 19.30 Kölyök- rádkj. 20.00 így látták: a spanyol hó­dítók és Mexikó leigázotgai. 20.49 Kitáró felvételeiből. 21.00 Hí­rek. Időjárás. 21.03 A P. Mobil felvé­telei. 22.00 Titanik. 22.30 Gólyabál. 23.00 Hr'rpercek. 23.15 Korzó. 24.00 Ép után 5.50 Nap-kelte (inf. mag.) 9.35 Bor és hatalom 10.05 A rovarvilág csodái 10.25 A kaland bűvöletében Hillary és Tenzing 11.30 A szerelem jogán 12.00 Déli harangszó 13.00 Derrick A halál színháza 14.05 Rondó 14.55 Ez tiszta Hawaii 2/2. 15.25 Mr. Bean (angol sor.) 15.50 Segítőtárs 16.05 A kakasdombi zsaru Utazás Amerikába 17.00 Hirek 17.05 „...fogjatok dalba és énekeljetek.” 5.55 Műsorismertetés 6.00 Híradó. Időjárás 6.15 Aktuális (ismétlés) 6.40 Képes műsorajánlat 6.45 Határtól határig 7.00 Híradó. Időjárás 7.15 Szabad verseny (ism.) 7.45 Határtól határig 8.00 Tudóra 9.00 Szomszédok (ism.) 9.30 Kincsestár 11.00 Tanoda 12.00 Déli harangszó. Híróra 13.00 Tévémagiszter/repríz 14.00 Hókusz-pókusz 14.25 A pampák királya (ism.) 16.10 Repeta 17.40 Christy (21/15.) 18.30 Magyarország ma 18.30 Kormányváró 18.55 Arborétumok, gyűjte­ményes kertek Sárvári arborétum 19.05 Közelkép 19.30 Mesetár 19.55 MC (ismétlés) 20.00 Híradó. Sporthírek 20.30 Tetra X (25/24.) Karaván Petrába 21.15 Twin Peaks (30/23.) 22.05 Mélyvíz 23.35 AKT 23.50 Napbúcsűztató 17.25 Zöld kalap 17.45 A kockásfülű nyűi 17.55 Hang-szál(l) 18.20 A bestia 18.45 Körzeti híradók 19.00 A bestia (brazil sor.) 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 Szomszédok 20.30 Esti showder Fábry Sándorral 21.30 Mustra 22.00 Hírek 22.05 Aktuális 22.25 Kenó 22.30 Világ-kép 23.00 MM 23.051, mint Ikarusz (ír. film) 9.00 Csupecsupa élet (249.) 9.30 Kakuk! (talkshow) 10.00 Satöbbi 10.30 Titokzatos természet 11.00 Impulzus 11.30 Follow me 12.00 Festészet titkai Modrian 2. 12.30 Közvetlen ajánlat 13.10 A következő áldozat (127.) 14.00 Kedves nővérkék (42.) 14.30 Kakuk! (talkshow) 15.05 Miia szupersztár 15.30 Szuperegér 16.00 Családi kötelékek 16.30 Egy úr az űrből (22.) Mork legjobb barátja 17.00 Édes hármasban (14.) Mentsétek meg anyukámat! 17.30 Gazdagok és szépek (252.) 18.00 Mindent tudni akarok! 18.05 Sunset Beach (14.) 19.00 Tények. Időjárás 19.30 Szerencsekerék 19.55 Forró nyomon 20.50 Rex felügyelő 21.35 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 A Szuper csapat (am. sor.) 24.00 Magyarország holnap 0.30 Tények (ism.) * 15.00 72 óra 15.30 A felügyelőnő (2.) 16.30 Dinasztia (ism.) 17.30 A klinika (10.) Vakmerő próba 18.30 Hír3 19.00 A Simpson család (9.) Vissza a természetbe 19.30 Egy rém rendes család Az örökség 20.00 Chicago Hope (48.) Hazudsz, hazudsz! 21.00 Fandango (am. vígjáték) 22.40 Híi3 (ismétlés) 23.10 A klinika (ism.) 0.1072 óra (ism.) ^ DUNA TV 5.30 Virradóra 9.00 Reggeli muzsika 9.05 (kis)Mamaklub (ism.) 9.35 Régiók (ismétlés) 10.10 Táncház (ismétlés) 10.45 Trópusi hőség (ism.) 11.35 Silence of a Candie 11.40 Esti kétdés (ismétlés) 11.55 Vers 12.00 Lapszemle. Hírek 12.20 „Internacionalisták" Moszkvából 13.20 Körbe-körbe (francia film) 15.05 Szlovákia műemlékei 15.15 A nagymama pincéje és a mumus (dán rövidfilm) 15.35 Az óceán lánya (55.) 16.00 Katedra nélkül 16.40 Szóbazár (nyelvi mag.) 17.10 Figyelj! 17.45 TennészBtnapló: Miért hord­tuk ki reggel a szénát? 18.00 Híradó 18.20 Váltó 18.55 „Hej, hej, helyesírás” 19.05 Maigret 20.25 Vászonra sikoltott fájdalom 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó. Sportpercek 21.40 Mozgó-kép 22.20 Indián tél (magyar film) 23.45 Híradó 24.00 Vers # SZÍVTV 0.45 Zenei összeállítás 5.45 Információs magazin 6.00 Zenei összeállítás 9.00 Prima torna 9.30 Zenei összeállítás 12.00 Torna 12.30 Zenei összeállítás 15.00 Információs magazin 16.00 Terhestoma 16.30 Autósport (ismétlés) 17.00 Haszonlesők (3-4.) 18.00 Lesen - Sportmagazin 19.00107 (ism.) 19.30 Én pici pónim 20.00 Szédülj el! 20.30 Sztárbár 21.00 Titkos hadsereg (amerikai krimi) 22.55 Gyilkos fegyver (ism.) 6.30 Vekker 8.30 Music Box 16.30 Bulivonal (ism.) 17.00 Játszd újra... 17.30 Fecsegő tipegők 18.00 Rocko 18.30 Clarissa 19.00 Music Box Top Ten 19.30 Alak-Art (kult. híradó) 20.00 Izgató hétvége (amerikai vígjáték) 21.40 Alak-Art (ismétlés) 22.10 Gyilkos lény (am. sci-fi) RT L KLUB 9.00 A farm, ahol élünk 9.55 Rajzfiimkiub (ism.) 11.10 Klipklub (ismétlés) 11.30 Az első csók (ismétlés) 12.05 Acapulco-akciócsoport 12.55 Meri vagy nem meri? 13.00 Hírek 13.10 Élettér 13.20 Receptklub 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.20 Klipklub 14.40 Rajzfilmklub 15.55 Sweet Valley (33.) 16.20 Az első csók (147.) 16.45 A farm, altot élünk (157.) 17.35100-ból egy (játék) 18.05 Meri vagy nem meri? 18.10 Acaputcoakdócsoport (29.) 18.55 Meri vagy nem meri? 19.00 Híradó 19.30 Fókusz 20.00 Hullámvasút (amerikai akciófilm) 22.00 Fekete vipera, avagy bo­lond lyukból bolond szél fúj (14.) 22.35 Megdöbbentő világ 23.35 Híradó. Időjárás 23.50 MMM (ism.) 0.50 Fókusz (ism.) TARJÁNI TV 18.38 Lássuk, hogyan növekednek! 18.50 Filmajánló 18.55 Keresd a párját! 19.04Szevasztok! 19.10 Programolló 19.30 Játék és zene 10 perc­ben 19.39 Fussunk együtt! 19.45 Rendőrségi tájékoztató 19.50 Madách-konterencia 20.04 Megújult az átmeneti szálló 20.10 Roma kulturális nap 20.30 Trockij meggyilkolása (angol dráma) NOGRAD ÜL HÍRLAP BALASSAGYARMAT. BATON YTBRENYE. TASZTÓ. RrlSÁO. SALGÓTARJÁN. SZÉTSÉNY VAROSOK ÉS kORNYERUK NAftLAflA az Egri Nyomda Kft. lapja. Felelős kiadó: KOPKA LÁSZLÓ vezérigazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi vezető: 32/416-455. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Rákóczi út 18. Tel: 35/301-660. Az előfizetők részére az alábbi ügynökségek juttatják el a lapot: Salgótaijáh - Elektroker Bt., tel.: (30) 955-303, Balassagyarmat - Balog és Társa Bt., tel.: (06)(30)534-088, Pásztó - Célvonal Kft., tel.: (30)433-548, ü.sz.: (32)310-877. Árusításban teijeszti a BUVIHIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/416455) és ügynökségeinknél, a megye hírlapkézbesítőinél, posta- utalványon és átutalással a Magyar Takarékbank Rt. Salgótarjáni Megyei Igazgatóság 115-01701 10002704 sz. vagy az OTP Bank Rt. 11741000-20150107 sz. számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 655 Ft, negyedévre 1965 Ft, fél évre 3930 Ft, egy évre 7860 Ft. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042.

Next

/
Thumbnails
Contents