Nógrád Megyei Hírlap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-25 / 225. szám

BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA ILS Nyelviskola 3100 Salgótarján, Meredek u. 9. 32/316-244. 1998. SZEPTEMBER 25., PENTEK IX. ÉVFOLYAM, 225. SZÁM ARA: 34 FORINT, ELŐFIZETVE 25,70 FT II. pásztói regionális nemzetközi kiállítás és vásár Turizmus és borbemutató Az idén második alkalom­mal rendezik meg Pásztón a regionális nemzetközi kiállí­tást és vásárt, amelyet ma 9.30 órakor ünnepélyes ke­retek között nyit meg Becsó Zsolt országgyűlési képvi­selő, Nógrád Megye Köz­gyűlésének alelnöke. 11 órakor turisztikai kon­ferenciát rendeznek a város­háza dísztermében. Becsó Zsolt „A turizmus lehetősé­gei, feladatok a turizmus fel­lendítésében” címmel tart előadást. A vásári díjakat 13 órakor adják át. Szeptember 26-án, szom­baton 9 órakor kezdődik az Európa-nap, 13-kor a számí­tástechnikai fórum, 15-kor a divatbemutató. Szeptember 27-én, vasárnap 9 órától üz­letember-találkozót, 11-től folklórfesztivált, 13-tól bor­bemutatót és szüreti felvonu­lást tartanak. A közönségdíjat 15 órakor adják át. Fidesz-fórum Balassagyarmaton Bemutatkoztak a jelöltek Ipoly magyar-szlovák regionális kiállítás és vásár - Orbán Viktor a fővédnök Magyamándor várja vendégeit Sándor István polgármester (balról az első) tájékoztat a vásár előkészületeiről, mellette Hu­szár Károly, a Szlovák-Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke „Kell egy csapat!” E jelszóval Balassagyarmat mind a tíz választási kerületében állított közös jelöltet a Fidesz köré tömörült pártszövetség, melynek polgármesterjelöltje Juhász Péter. A bemutatko­zásukra alkalmat adott az, hogy szerdán a városban vendégeskedett Sasvári Szi­lárd képviselő, a Fidesz-Ma- gyar Polgári Párt kulturális kabinetjének, illetve az Or­szággyűlés kulturális és saj­tóbizottságának elnöke. Sasvári Szilárd, aki a Fidesz egyik alapító tagja, a város ok­tatási intézményeivel való is­merkedése után elsősorban ok­tatási és művelődési kérdéseket érintő fórumot és sajtótájékoz­tatót tartott a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban. A saj­tótájékoztatón először Medvácz Lajos, a Fidesz helyi ügyveze­tője a városlakók számára re­ménykeltőnek nevezte azt, hogy a polgári összefogás Fi- deszhez közel álló pártjai, az MDF, a KDNP, az MDNP, a Kisgazdapárt közös jelölteket tudtak állítani. Mások számára is láthatóvá vált ez az összefo­gás, hogy olyan polgári értékek legyenek képviselve, amelyek példamutatóak. A jelölteket megtaláltuk és egységes üzene­tet tudunk képviselni - mondta Medvácz Lajos. Közel 1300 kopogtatócédulát kapott eddig Juhász Péter, a koalíció pol­gármesterjelöltje, aki tájékozta­tójában kitért arra, hogy a négy év alatt szerinte kiegyensúlyo­zott munkát végzett a testület. A pártoskodás háttérbe szorult, a város érdekei voltak a fonto­sabbak és a gazdasági, oktatási, kulturális élet területén pozitív folyamatok indultak el. Készül a Fidesz által vezetett városi koalíció programja. Szeretnék, ha az elkövetkezendő négy év­ben úgy vezetnék a várost, hogy minél több ember akarata legyen benne a döntésekben. Sasvári Szilárd, a Fidesz or­szággyűlési képviselője a sajtó- tájékoztató egyik céljaként em­lítette annak bemutatását, hogy egy olyan fajta polgári koalíció alakult ki Balassagyarmaton, amely a problémákat orvosolni tudja. Hangsúlyozta, a kormány elképzelései szerint az önhibá­jukon kívül költséghiányos te­lepülések pluszfejkvótát kap­nak, hogy ne legyenek hátrá­nyosabb helyzetben oktatási in­tézményeik. Az elmúlt időszak legfontosabb politikai döntése­iként a Fidesz negyven pontjá­nak folyamatos megvalósulását említette. A közelgő időszak­ban várhatóan megszületik a (Folytatás a 6. oldalon) Orbán Viktor miniszterelnök lesz az október 2. és 4. között megrendezésre kerülő magyar- nándori VII. Ipoly ma­gyar-szlovák regionális kiállí­tás és vásár fővédnöke. Ezt Sándor István polgármester je­Mint mondta, kettős céllal teszi ezt: egyrészt mindenki láthassa, hogy a város működőképes, 1998. december 31-ig ennek megvan a fedezete. Másrészt az a nem titkolt céljuk, hogy az év közbeni kiadások, bevételek át­vezetésre kerüljenek, így a kö­vetkező testület tiszta, rende­zett, áttekinthető költségvetést kapjoja, Bátonyterenye idei lentette be tegnap, amikor a há­zigazdák nevében a háromna­pos rendezvénysorozat prog­ramjáról, utolsó előkészületei­ről beszélt a szlovák vásárren­dező partner, Huszár Károly, a Szlovák-Magyar Kereskedelmi költségvetése a tervek szerint alig haladta meg az egymilliárd forintot, azonban már látható, hogy ez év végére csaknem ne- gyedmilliárddal növekedni fog. Ugyanakkor az is látható, hogy az eredetileg tervezett 129 mil­lió 628 ezer forintos működési hiány csaknem 60 százalékkal csökken. A hiány csökkenése az „önhikis”-támogatás, a ta­Kamara elnökének társaságában. Sándor István elismeréssel szólt a kormány-, miniszteriális és ön- kormányzati szintű, valamint számos cég, vállalkozás erkölcsi és anyagi támogatásáról, (Folytatás a 3. oldalon) valyi szabad pénzmaradvány, a feladattal nem terhelt bevé­teli többlet, valamint a végre­hajtásra nem javasolt kiadások miatti megtakarításnak kö­szönhető. A képviselők a mó­dosítási javaslatot elfogadták, a bevételi főösszeget 1 milli­árd 251 millió 777 ezer forint­ban, a kiadási főösszeget 1 milliárd 305 millió 506 ezer forintban, a hiány mértékét 53 millió 729 ezer forintban hatá­rozták meg. A képviselők megtárgyalták (Folytatás a 3. oldalon) Nagy fogás Az év legnagyobb létszámú ha­társértésre érkező csoportját fogták el a Balassagyarmati Határőr Igazgatóság ipolytar- nóci határőrizeti kirendeltsé­gének járőrei. A járőrök éppen szolgálati helyet váltottak, amikor a mihálygergei víztá­rozónál felbukkant egy kék színű Mercedes típusú ponyvás kisteherautó. A feléjük haladó járművet szorosan követte egy szürke Zsuk furgon. A határőrök a gyanúsnak tűnt járművek nyomába eredtek, mire azok külön-külön próbáltak el­tűnni. A határőrök a kisteherautó után eredtek, amit sikerült megál­lítaniuk. A raktér ellenőrzése so­rán 39 jugoszláv állampolgár­ságú koszovói albán személyre bukkantak. A járőrparancsnok értesítette a területen tartózkodó másik járőrt, a Zsuk furgont tar­tóztassák fel, mert feltehető, hogy abban is külföldiek lesz­nek. A második járművet Ka- rancslapujtő belterületén sikerült megállítani, de a sofőrön kívül mást nem találtak benne. Ettől függetlenül a gépkocsivezetőt előállították a kirendeltségre, ahol először tagadta, majd beis­merte, hogy ő is szállított koszo­vóiakat. A kutatás eredménye­ként még 23 koszovói albánt fog­tak el. Kiderült, hogy a 62 sze­mély közül 15-en legálisan ér­keztek hazánkba. A többiek ki­sebb csoportokban illegálisan jöttek. Elmondták, hogy még Ju­goszláviában egy jugoszláv ál­lampolgárságú személynek fe­jenként 1200 márkát fizettek azért, hogy illegális úton Német­országba juttassa őket. A csoport tagjai Budapesten magánházban voltak elszállásolva, ahonnan szerda reggel a Duna Plaza külső parkolójába szállították őket, s itt szálltak át az elfogott két jár­műbe. A két gépjármű vezetője fejenként 50 ezer forintot kapott volna, ha a „poggyászt” leszál­lítja Ráróspuszta térségébe. A koszovói csoport tagjai 20-35 év közötti nők és férfiak, vala­mennyien menekültstátus iránti kérelmet nyújtottak be. Képviselő-testületi ülést tartottak tegnap Bátonyterenyén és Rétságon Enyhítik a rászorulók terheit Bátonyterenyén, az Ady Endre Művelődési Központban tar­totta tegnap utolsó ülését a választások előtt a képviselő-testü­let. Dr. Balázs Ottó polgármester előterjesztésében javaslatot tett az idei költségvetés módosítására. Körforgalmi csomópont - A Nógrád Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társa­ság megbízásából a 2-es, 22-es, 2115-ös utak találkozásánál épül a képen látható körforgalmi csomópont. A munkálatokat a Strabag Budapest Rt. szakemberei májusban kezdték meg. A csomópont forgalomba helyezése szeptember 30-án várható. SZDSZ: alapelv az esélyegyenlőség Az SZDSZ az előző rendszerben is élharcosa volt annak, hogy a települések lehetőségei jelentősen bővüljenek. A pártnak döntő szerepe volt abban, hogy létrejöhetett az önkormányzati rend­szer. Milyen megyét szeretnének a szabaddemokraták? Ez is kiderült azon a tegnapi sajtótájékoztatón, amelyen Pető Iván frakcióvezető-helyettes mutatta be a párt nógrádi jelöltjeit. A legfőbb elv az esélyegyenlő­ség. Az SZDSZ célja, hogy minden nógrádi embernek le­gyen esélye a színvonalas kór­házi ellátásra, vagyoni helyze­tétől függetlenül. Gondolnak a magukra hagyott idős embe­rekre, a fogyatékos gyerme­kekre, az állami gondozott, ve­szélyeztetett gyerekek társada­lomba való illeszkedésére is. Esélyegyenlőséget hirdetnek az oktatásban éppúgy, mint a terü­letfejlesztésben. Az SZDSZ- vezette megyei közgyűlés ed­dig is ezen elvek szerint dolgo­zott - mondta Smitnya Sándor, a közgyűlés elnöke, hozzátéve, nyílt, átlátható tevékenységet folytattak. A beruházásoknál zömmel nógrádi pályázókat vá­lasztottak, a megyei intézmé­nyek több mint 2800 dolgozó­jából szinte mindenkit megtar­tottak. Az Európában is példa­értékű Intelligens régió-prog­rammal biztosítják, hogy min­denkinek egyforma esélye le­gyen az információhoz jutáshoz. A legkisebb településre is jutott pénz a helyi beruházásokhoz, tettek azért is, hogy a lakos helyben érezze biztonságban magát. Kiemelhető a megyei és a pásztói kórház rekonstrukci­ója, az új, családközpontú gyer­mekvédelmi rendszer. 200 fős szociális otthont hoztak létre az időseknek, a mozgáskorlátozot­tak érdekében alakították át a gyarmati volt úttörőtábort. Biz­tosították a sportegyesületek számára az infrastruktúrát, az érintettekkel közösen próbálták elősegíteni a cigányság felzár­kóztatását. A védelmi rendszert illetően, országosan kiemelke­dően, 100 riasztórendszert tele­pítettek a megyébe. Az elnök elmondta azt is: a megyei köz­gyűlés hivatalából egyetlen em­bert sem küldtek el. Pető Iván többek között ki­tért arra, az önkormányzati vá­lasztáson nem annyira az ideo­lógia a meghatározó, mint in­kább a helyi szempontok. (Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents