Nógrád Megyei Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 126-151. szám)
1998-06-05 / 130. szám
Lajkó kerékpárja A kis, madárcsontú öregasszony már hónapok óta gyűjtögette a pénzt az unokának kerékpárra. Amikor a postás meghozta szerény nyugdíját, mindig elcsípett belőle egy-két ezer forintot. Ez bizony nem volt sok, mert a kerékpár - vagy ahogyan ö mondta, a bicikli — több mint harmincezer forintba került. Ugyanis az unoka, egy vékony dongájú fiúcska kijelentette, hogy neki többsebességű gép kell, mert olyan van a Maty inak is. A Mátyásnak viszont jóI kereső szülei vannak, akiknek nem kell a fogukhoz verni a garast. A Lajkó anyja, az öregasszony lánya azonban nem dolgozik. Evekkel ezelőtt valamilyen betegséget szedett fel a fővárosban, s azóta csak fogy, mint késő téli jég, ha napsugár éri. A gyerek apja meg jobban szereti a torkán leengedni a forintot, mint hazavinni a családnak. Még hogy ők vegyenek ennek a szegény gyereknek valamit! Honnan, miből? Gyakran előfordul, hogy a lánya tőle viszi el a pénzt az élelmükre is. Aniikor már nem győzte hallgatni a gyerek kérincsé- lését, elhatározta, hogy majd ő vesz neki egy biciklit. Hadd legyen már egy kis örömé 'i'S a szegény gyereknek. Csak akkor hökkent meg, amikor elment a szövetkezeti boltba és megkérdezte az üzletest, hogy mennyibe is kerül a csodamasina. Hirtelen elfelhősödött a homloka, de amikor észrevette a boltos gyerek szája szegletén támadt vigyort, erősen elhatározta, lesz, ami lesz, megveszi a sebességváltóst. Több mint egy esztendőbe telt, amíg összejött a szükséges pénz. Akkor azután újra felkereste a boltot és vásárolni akart. Igen ám, de akkor éppen nem volt megfelelő gép a raktáron. A boltvezetőnek meg kellett rendelni. A néhány napos várakozást már alig bírta ki. S amikor üzentek neki. hogy mehet a bicikliért, izgatottan húzta elő a házi fejtekből az összekuporgatott pénzt, és sietett a boltba. Megbűvölten nézte a csil- logó-villogó kerékpárt, s alig figyelt arra. amit a boltos mondott neki a kezelésről, a jótállásról. Kiszolgált rétikül - jébe gyűrte a hivatalos papírokat és nagy óvatosan hazatolta a kétkerekű jármüvet. Szerencsére senki sem látta és Lajkó is még iskolában volt. Úgy tervezte, hogy aznap nem adja oda neki. Bezárja az udvaron lévő sufniba és majd a gyereknapon veszi elő meglepetésként. A gépet nekitámasztotta a deszkafalnak és rázárta az ajtót. A kulcsot meg eltette a párnája alá. Újra izgatott várakozásban telt el néhány nap. A gyéreknají előtt két nappal éjszaka rosszul aludt, nyomasztó álma volt. Másnap reggel előhúzta a sufni kulcsat, hogy megnézze a kerékpárt. A látványtól hátratánto- rodott és azt hitte megáll a szívverése. A sufni végében nagy nyílás tátongott. Éppen akkora, hogy a bicikli kiférjen rajta. Nem tudta, hogyan jutott el a polgármesteri hivatal mellett lévő körzeti megbízotti irodába. Reszketve mondta el a rája szakadt szerencsétlenséget, és azért könyörgött, hogy az istenért, segítsenek rajta! A sokat próbált mokány körzetis rendőr - aki a másik faluból járt át - végighallgatta, jegyezgetett, hiimmö- gött, végül hazaküldte, hogy majd megpróbálnak segíteni. Biztatni azonban nem biztatta. Délután szótlanul tett-vett, és reszketett a fájdalomtól. Reménytelennek látta a helyzetet. A következő éjszakán le sem tudta hunyni a szemét, csak hánykolódott az öreg, szalmazsákos fekhelyen. Reggel fel sem akart kelni, de a tyúkok már az ajtót kapirgat- ták és a macska is éhesen nyávogott. Telteit a délelőtt, s kora J—j délután váratlanul megérkezett Lajkó. Kérdőn nézett rá, hiszen sosem látta még a nagyanyját kialvatlanul, kócosán és ennyire zaklatottan. Már-már majdnem mindent elmondott a gyereknek, amikor odakint megzörrent a kapu és két rendőr nyomakodott befelé az udvarba. jEgyikük égy csillogó kerékpárt tolt maga mellett. . . Pádár András Egy nyugdíjas nyomdász és könyvkötőmester a szakmáról és a tisztességről Sohasem hajtott a nagy pénzre Autószerelő akart lenni, de nem sikerült álmát megvalósítani. Hogy ne lopja a napot, édesapja elvitte és maga mellé vette a somoskői kőbányába. Egyáltalán nem volt leányálom számára az ott eltöltött egy év. Már akkor megfogalmazódott Némedi Gáborban, mindegy, hogy hová, de mielőbb elmegy a bányából. Úgy vélte: ezt a munkahelyet bármikor megtalálhatja.- Szerencsémre, a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat akkori főkönyvelője, Tóth Sándor szólt a falumbeli Csépe Sándornak, aki már akkor a nyomdában dolgozott: kellene egy tanuló! Ha ismersz valakit, hozd be! Sanyi szombaton eljött hozzánk, hétfőn pedig már fel is vettek. Úgy volt, hogy gépmester leszek. Gregor Jani bácsi, amikor meglátta a bal kezem összeroncsolt hüvelykujját - ami gyermekkori rosszaságom örök emléke -, azt mondta: ezzel nem tudsz betűket szedni, könyvkötőnek veszünk fel. A döntésbe belenyugodtam, amit azóta sem bántam meg, bár azt sem tudtam, hogy mi fán terem a nyomdászat - emlékezik az ólommal való elkötelezettségét megelőző epizódokra Némedi Gábor nyugdíjas salgótarjáni nyomdász, könyvkötőmester. Nyomdából könyvtárba A hároméves tanulóidő elvégzése után szakmai ismeretekből és gyakorlatból ötösre vizsgázott, majd a régi nyomda helyén (a volt Badacsony Szálló épületében) folytatta pályafutását a könyvkötőszakmában. Akkori főnöke, Fekete Lajos bácsi nyugdíjba vonulása után őt ajánlotta utódjának, s ezt elfogadta a vezetés. Akárcsak többi társa, ő is részt vett a régi nyomda új helyre való költöztetésében. A rendszerváltást követő években az utóbbit is felszámolták. A régi nyomdában dolgozott, amikor jó ajánlattal keresték meg a megyei könyvtártól. Mielőtt igent mondott, az akkori megbízott igazgatójától béremelést kért. Az így válaszolt: majd beszélünk róla, ha befejezzük a költözködést. Nem értek rá- Később, amikor újra megkérdeztem, mire számíthatok, azzal válaszolt: nem érek rá ezzel foglalkozni. Rögtön megírtam és beadtam a felmondásomat. Amikor elolvasta, a következőket fűzte hozzá: döntését még megbánja... Sajnos, neki lett igaza. Elvesztettem a nekem járó pótszabadságot, egy évig nem kaptam fizetésemelést új helyemen. Utána viszont gazdagon pótolták. Huszonkét évet húzott le a megyei könyvtárban, majd ismét Csépe Sándor lépett az életébe.- Gyere hozzám a könyv- kötészetbe - hívott a Szé- csényi Mezőgazdasági Termelőszövetkezet nyomdaüzemébe. Először vacillál- tam, végül igent mondtam, több mint dupláját kaptam a megyei könyvtárbeli fizetésemnek. Csoportvezetőként dolgoztam. Félévi munka- nélküliség után, tavaly decemberben előnyugdíjasként fejeztem be aktív tevékenységemet, súlyos visszérbetegséggel, de magas a vérnyomásom is. Mindennek ára van A munkanélküliség keserves időszak volt, de mindennek van ára. Másodállásban 1971-től 1996-ig iparosként dolgozott. Felesége vette át a stafétabotot, aki azóta is vállalkozóként tevékenykedik mint könyvkötő.- Kitanulta mellettem a mesterséget. Csak akkor segítek neki, ha valamit nem tud. Egyébként rövid nyugdíjasidőm alatt is több helyi salgótarjáni nyomdaipari cég hívott dolgozni. Már nem vállalok kötöttséget. Elég volt a 42 év és 143 napi munkaidő. Nem hajtottam sohasem a nagy pénzre. A javításokat is elvállaltam, amitől a fiatalok ódzkodnak. Ebből persze nem lehet megélni, egy évben 5—6 ezer forint bevételre lehet számítani. Intézményeknek, polgármesteri hivataloknak stb. dolgozik a feleségem. Jómagam a kisebb javításokat elvégzem olyanoknak, akikről látom, hogy szegények, így tettem egy idős néni imakönyvével is: ingyen rendbe tettem. Soha sem akartam meggazdagodni, csak egy kicsit jobban élni.-Mivel tölti a magára szakadt szabad időt?- Pihenéssel, a kerti munkák elvégzésével és az unokákkal. “ V. K. Sokan álmodnak olyan iskolát, melyet az ő múltja testesít meg Budai tanító bácsi „gyerekei” Vannak iskolák, amelyek úgy „tanítanak az életre,” hogy a folytonos versenyzés szellemét plántálják át a diákokba. A „hajtani, inég jobbnak, legjobbnak lenni” íratlan szabálya azonban inkább lehet az üzleti világ egyszeregye, mint a teljes életre törekvés vezérfonala. Hiszen a sikeres üzletember teljesítménye nagyban függ attól, hogy képes-e a teljes életre. Budai József erdőkürti nyugdíjas pedagógus Másrészt a nagyfokú intelligencia nem óv meg az érzelmi válságoktól, melyek kezelését sajnos, nem tanítják, s ezek napjainkban például a szenvedélybetegségek eredői. Sokan álmodnak olyan iskolát a gyereküknek, ahol nem az erőszakolt teljesítménynövelés a tananyag alfája és ómegája, ahol az emberi értékek is fontosak. Olyan iskolát, melyet az Erdőkürtön élő, ma nyugdíjas éveiben járó Budai József pedagógus múltja testesít meg. Mindössze egy évet töltött távol „Kürttől,” a szülőfalujától, s 1955-től 1991-ig, nyugdíjba vonulásáig azért dolgozott, hogy a „faluján segítsen.” Olyan emberkéket engedjen útjára, akik becsülik a munkát, kitartóak de képesek a szeretet- adásra, s a mások iránti tiszteletadásra is. „Budai tanító bácsi” most, nyugdíjasként is ilyenné próbálja formálni a számára mindig kedves lurkókat, akikkel szinte napi a kapcsolata, mert a könyvtárban, melyet ő vezet, van módja találkozni, beszélgetni velük. Csak azt sajnálja, hogy olyan nagyon kevés a gyerek, az iskolai összlétszám nem több harminckettőnél, nyolcadikos egy sincs közöttük. Az örökifjú pedagógus hivatástudatával azonban bízik abban, hogy eljön az idő, mikor másként lesz, a kedves gyerekzsivaj megdobogtatja, örömmel tölti el az emberek szívét. Úgy, mint hatvanhét évesen az övét. (mj) Ha hiányos a szükséges szolgálati idő, legfeljebb öt évet meg lehet fizetni :43ife Nyugdíjazás „éwásárlással” Ahhoz, hogy valaki öregségi teljes nyugdíjat kapjon, az előírt korhatárt be keil töltenie és legalább húsz év szolgálati idővel szükséges rendelkeznie. Létezik az úgynevezett öregségi résznyugdíj is, melyre - a korhatár teljesítésén kívül - az jogosult, aki tizenöt év szolgálati időt tud felmutatni. Aki az előírt kor eléréséig nem szerzett ennyit, kénytelen volt tovább dolgozni. Amint arról dr. Danyi Sándor, a Nógrád megyei nyugdíj- biztosítási szerv igazgatója lapunkat tájékoztatta, a módosított társadalombiztosítási szabályok azonban lehetőséget adnak az „évvásárlásra,” de kizárólag a rész-, vagy a teljes öregségi nyugdíjhoz hiányzó szolgálati idő járulékfizetéssel történő megszerzésére. (Például a korengedményes vagy az előrehozott öregségi nyugdíjazásnál sincs mód erre.) Amennyiben az erre igényt tartó 1997. december 31-e után töltötte be a rá vonatkozó korhatárt, s legfeljebb öt naptári évről lehet szó. (Magánnyugdíjpénztári tagok esetében a kötelező tagdíj mértékével csökkentik a fizetendő ösz- szeget.) Az igénylőnek az illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatóságon (Salgótarján) vagy kirendeltségen (Balassagyarmat) írásos kérvényt kell benyújtania. Ezután a nyugdíjbiztosító határozatot hoz a kérelemről, majd az abban foglaltaknak megfelelően állapodhatnak meg a 31 százalék nyugdíj- biztosítási járulék fizetéséről. Ennek kiszámításához a megállapodás megkötése napján érvényes minimális bért veszik alapul. (Ez utóbbi harmincad részének, illetve a szolgálati időként elismerhető időszak naptári napjainak szorzata a fizetendőjárulék alapja.) Megállapodás csak az igény bejelentésekor, valamint legfeljebb az első fokú határozat elleni jogorvoslatra meghozott idő lejártáig kezdeményezhető. S amit szintén tudni kell, a járulék egy összegben, a megállapodáskötés után tizenöt napon belül fizethető. Az elismert újabb szolgálati idő figyelembevételével az ellátás, a nyugdíj - az egyéb feltételek megléte esetén is — legkorábban csupán a járulék megfizetésének napjától állapítható meg. Az emberek többségének nincs módja arra, hogy hintaszékben olvasgatva, pár kellemes percet töltsön. Pedig ennyi mindenkinek kijár... Három asszony, félj és a békesség Az biztos, hogy Sanyika, a dédunoka születése megforgatta a pásztói Papp család életét. Tekintettel a kis jövevénynyel gyarapodott ifjú házaspár kényelmére, a fiatal nyugdíjas nagymama addig rágta az „apjuk” fülét, míg az bele nem egyezett, hogy toldjanak fürdőszobát a kiskonyhának nevezett épülethez. Etelka dédmama és Gyuri dédpapa szenvtelenül, szótlanul hallgatta végig a lányuk rimánkodásait. Akkor szólaltak meg, amikor hozták a téglát, de csak annyit mondtak, hogy „ne ide, hanem amoda rakják le.” Dédpapa azóta fogadta ilyen csendesen a ház körüli változásokat, amióta összekaptak a vejével.- Régen volt az már...- terelné másfelé á szót, aztán kis unszolásra mégis megered a nyelve. - Disznóólát építettünk, rendeset, salakblokkból, s persze a módját illetően mindenki okos akart lenni. Az unokámnak csak az volt a kívánsága, hogy minél messzebb legyen a lakóháztól a szag miatt. A lányom nem kért egyebet, mint hogy legyen hely'benne a kukoricának is. Hanem a vöm parancsolta, hogy milyen magás, meg széles legyen, hány rekeszből álljon. A nagy-nagypapa kőműves volt, talán azért lett több mint viszketeg a veje elvárásaitól, olyannyira, hogy egyszer megállt a kezében a kalapács. (Még jó, hogy megállt!) Nagyot kiáltott, hogy „most aztán, befogod a szádat, én értek hozzá vagy te?! Én tudom mit lehet csinálni, mit nem, vagy te?”- Elég abból annyi, hogy még a szomszédok is előszaladtak a kiabálásra és hát... csodálkoztak, mert nem szoktunk mi hangoskodni - vallja be Gyuri bácsi. - Az asszonynép sápadtan somfordáit be a házba. Azt hiszem az volt az első és utolsó vitánk. Igazam volt, de ezt úgy bizonyítottam, hogy még keservesebben éreztem magam. Elhagyott a békességem, és ez baj, nagy baj. Ilyet nem szabad, mert hát itt élünk, egymásért, egy fedél alatt. hintaszék:
