Nógrád Megyei Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-125. szám)

1998-05-30-31–06-01 / 126. szám

Gondozónő festőecsettel Maczák Tibomé, a nógrádmegyeri idősek gondozónője, belső késztetésnek engedett, amikor festeni kezdett. Idén tavasszal volt az első kiállítása. 5. oldal „A mi lelki otthonunk” A falu és az evangélikus gyülekezet együttműködését jelzi, hogy Lucfalván istentisztelettel kezdik a jelesebb nemzeti ünnepekről való megemlékezéseket. 6. oldal NOGRÁD Benkőné továbbra is remekel Benkőné Reiter Rita a közelmúltban harmadszor kapott Woodland Kupát Budapesten. Az atlétanő most a veterán atlétikai Európa-bajnokságra készül. 10. oldal MEGYEI HÍRLAP BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1998. MÁJUS 30-31., JÚNIUS 1. SZOMBAT-VASÁRNAP-HÉTFŐ IX. ÉVFOLYAM, 126. SZÁM ÁRA: 34 FORINT, ELŐFIZETVE 25,70 FT Tisztelt Pedagógusok! Az Egri Nyomda Kft. figyelmükbe ajánlja év végi jutalmazásra a SZÉP SZÓ EGRI KÖNYVEK sorozat köteteit, mely ajánlott és kötelező olvasmányokat tartalmaz általános és középiskolás tanulóknak egyaránt, kedvező áron. Érdeklődni a 32/416-455-ös, vagy a 36/313-699-es telefonszámokon lehet. Hatvannégy százalékos részvénytúljegyzés megyénk közlekedési vállalatánál! „Egy buszban” a volánosok A Nójgrád Volán Rt. jelenlegi, száz százalékban tulajdo­nos Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytár­saság (ÁPV Rt.) képviselői május 25-én a közgyűlés jo­gait gyakorló alapítói értekezleten a Nógrád Volán Rt. igazgatóságának az előterjesztéseit tárgyalta: az előző évi mérlegbeszámolót, és az 1998-as üzleti tervet. Természe­tesen szó esett a dolgozói részvénykibocsátásról is. Taggyűlés is megerősítette a vízműigazgatót Májustól olcsóbb az ivóvíz Varga László, a Salgótarján és Környéke Vízmű Kft. je­lenlegi igazgatója mandá­tumának meghosszabbítá­sát javasolta további 3 évre a kft. taggyűlésének Salgó­tarján város közgyűlése a cégvezető megbízatásának lejárta kapcsán. A napokban Salgótarjánba összehívott taggyűlés megerő­sítette a szakembert a posztján- három jelentkezővel szem­ben - újabb hároméves cik­lusra. A kisrégió 26 polgár- mestere, önkormányzati kép­viselője egyetértett abban is, hogy elfogadják a város vízdíj- kompenzálási javaslatát, amely 8 forinttal csökkenti a víz köbméterenkénti árát. Ez azt jelenti, hogy már a májusi és a júniusi fogyasztást is ezzel a tarifával számolják. Június 22-tól „uszodatábor” Salgótarjánban Mától nyitva a Tóstrand Imen-Oman Új frakcióvezető. Kovács László,), választotta frakció- vezetővé pénteken a Ma­gyar Szocialista Párt or­szággyűlési képviselőcso­portja: 115 szavazó közül 113-an voksoltak igennel a külügyminiszter szemé­lyére, egy képviselő nem­mel szavazott, egy Keleti Györgyöt írta föl szavazó­lapjára. A frakció négy he­lyettes vezetőt választott. A legtöbb támogatást Kiss Pé­ter kapta, utána következett Nagy Sándor, Toller László, Lendvai Ildikó. Ismét Torgyán. A Függet­len Kisgazdapárt pénteki nagyválasztmányi ülésén titkos szavazással 354 igen szavazattal, 39 ellenében ismét Torgyán Józsefet vá­lasztották a párt elnökévé. Hegyaljai gazdanapok. Göncz Árpád köztársasági elnök nyitotta meg pénteken délelőtt a VIII. hegyaljai gazdanapok rendezvényso­rozatát. Az államfő mellett a másik fővédnök Németh Miklós, a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fej­lesztési Bank alelnöke. A Pannon vezért vált. Megválik vezérigazgatói posztjától György Miklós, a Pannon GSM első számú embere. A közös megegye­zéssel történt válást az igaz­gatóság a május 28-án tar­tott ülésén fogadta el. Magához tért a forint. A forint 60 filléres erősödésé­vel zárult a budapesti bank­közi devizapiac pénteken. A dollár az utolsó kötésben 214,2 forintot ért. Sikeres az Eximbank. A Magyar Export-Import Bank Rt. 1997-ben 36,7 mil­liárd forint mérlegfőösszeg­gel zárta az évet, ami 24,6 milliárddal több mint tavaly. A Nógrád Volán Rt. vezérigaz­gatóját, Horváth Józsefet a „nagy számok” tükrében tavalyi eredményükről, s idei terveikről kérdeztük.- Az ÁPV Rt. a cég 1997. évi mérlegbeszámolóját elfogadta. A Nógrád Volán Rt. a körülmé­nyekhez képest eredményesen gazdálkodott 1997-ben. A társa­ság 4,5 millió forint nyereséget ért el 1 milliárd 758 millió forint árbevételből. Nőtt a vagyonunk is, az elmúlt év végére megha­ladta a 957 millió forintot. Az 1998-as tervünk is elfogadásra került, 2 milliárd forinton felüli árbevétel mellett összesen 2 mil­lió forint nyereséget tudunk ter­vezni. Nagyon fontos, hogy cé­günk ez évben is veszteségmen­tesen tud gazdálkodni és a va­gyonát is meg tudja őrizni.- Szó esett-e a bélfejlesztési lehetőségekről?-A Nógrád Volán Rt. 1997- ben 22 százalékos bérfejlesztést hajtott végre, létszámát meg­őrizve. 1998-ban 16 százalékos átlagkereset-növekedés mellett még növelni is fogjuk létszá­munkat, ami meg fogja haladni a 807 főt, tekintettel arra, hogy az európai normák alkalmazása miatt autóbusz-vezetőket kell felvennünk a második fél évben. Az alapítói értekezlet egy kor­szakos határozatot is hozott. Le­hetővé vált, hogy tőketartaléka terhére a Nógrád Volán Rt. dol­gozói részvényeket bocsásson ki, munkavállalói részére. Ez azt jelenti, hogy 34 millió 10 ezer forint névértékű részvény kibo­csátására kerül sor, amelyet a dolgozók 90 százalékos ked­vezménnyel vásárolhatnak meg, vagyis egy tízezer forint névér­tékű részvényért ezer forintot kell befizetniük. A különbözetet a Nógrád Volán Rt. tartaléktő- kéje fedezi. A 3401 darab rész­vényt olyan elosztási elvet kö­vetve bocsátjuk ki, hogy a rész­vények felét, 1700 darabot az át­lagkereset alapján jegyezhetnek a dolgozók, 1701 darabot pedig a cégünknél eltöltött munkavi­szonyuk alapján jogosultak je­gyezni. Az igazgatóság jóvá­hagyta a jegyzési kereteket. Meghatározásra került, hogy ki mennyi részvényt jogosult je­gyezni.-Milyen egyéb értéket kép­viselnek a részvények a munka- vállalók számára? (Folytatás a 3. oldalon) Ma a nagyközönség számára* is megkezdődik a nyári sze­zon a salgótarjáni Tóstran­don. A belépők ára valame­lyest emelkedett - tájékozta­tott Takács László, a Létesít­mény és Sport Kht. sport- szakmai igazgatóhelyettese. Június elsejétől életbe lép a salgótarjáni fedett uszoda új menetrendje is. Igazodva a jú­nius 22-én kezdődő szabadidős­táborhoz, vasárnap kivételével reggelente 6-tól 8-ig, délután 17- től 21-ig vehetik igénybe a ven­dégek az úszómedencét, hétfőn, Új szolgáltatással jelentke­zik június 5-től a Kelet- Nógrád COM Rt., közösen a salgótarjáni Balassi Bá­lint Könyvtárral. Az or­szágban másodikként meg­teremtették a nógrádi vo­natkozású különleges tu­dakozó feltételeit.- A mintát a fővárosi Szabó Ervin Könyvtár adta - mondja Fehér Miklós, a salgótarjáni társintézmény igazgatója. - Ők a MATÁV-val alakítottak ki együttműködést e téren. Mi is kacérkodtunk a gondolattal, de önállóan képtelenek lettünk volna belevágni. szerdán, pénteken és szombaton 18-tól 21-ig pedig a szaunát. Ki­sebb csoport (min. 15 fő) kéré­sére az időpont változtatható. A június 22-én kezdődő ha­gyományos gyermek szabad­idős- és sporttáborba még fo­gadnak jelentkezőket. Az egyhe­tes foglalkoztatás ára 2000 fo­rint, amelyben napi ebéd is benne foglaltatik. Jelentkezni lehet az uszodában, vagy a sportcsarnokban. A tábor au­gusztus elején zár, amikor meg­kezdődik az uszoda rendes éves karbantartása. Lendületet adott ügyüknek a kulturális törvény megjelenése, amely a könyvtárak számára előírta közhasznú közérdekű információ adását. A KNC fan­táziát látott a dologban, s tele­fonnal, számítógéppel, vala­mint egy háttérkönyvtár kiala­kításához szükséges pénzzel „szállt be”. Az információs adatbázist az igényeknek meg­felelően bővítik majd. A Ba­lassi két munkatársat biztosít erre a feladatra, amely várha­tóan délelőtt 10-től 12-ig, dél­után 15-tól 18 óráig vehető majd igénybe, a 300-222-es te­lefonszámon. Június 5-től indul a különleges tudakozó Újítanak a könyvtárban Igazgatóválasztás Rétságon Első napirendjeként az általános iskola igazgatói pályázatát tárgyalta meg Rétság Város Önkor­mányzata a május 29-i ülésén. Az elmúlt év de­cemberében ugyanis eredménytelennek bizo­nyult az előző pályázat. Ekkor határozott úgy a testület, hogy új pályázatot ír ki, amelyre két pálya­munka érkezett. Miután ezek egyike nem felelt meg a kiírásnak, így ez tárgya­lásra sem kerülhetett. A je­lenlegi megbízott intéz­ményvezető - Sztavrov La- zóné - jelölését az iskola diákönkormányzata, a szülői munkaközösség, a szakszer­vezet és a nevelőtestület is támogatta. A képviselő-testület illeté­kes bizottságának egyöntetű javaslata után a városatyák is nagy többséggel arra szavaz­tak, hogy Sztavrov Lazóné kapja meg az öt évre szóló megbízást. A továbbiakban egy előter­jesztést tárgyaltak meg, amely az egyesített egészségügyi és szociális intézmény működé­séről szólt. Mint azt dr. Száj- bely Ernő igazgató-főorvos hangsúlyozta, sikerült a le­hető legtöbbet kihozni abból a viszonylag jó pénzügyi hely­zetből, amelyben az intéz­mény a 90-es évek első felé­ben volt, de 1995-től kezdő­dően ők sem kerülhették el a drasztikus változások megkö­vetelte kényszerlépéseket. Szerencsére azonban az ellá­tás színvonala ennek ellenére sem gyengült meg. Szorospatak - Karancskeszi Autó - volt Bár a salgótarjáni egységek új autójukkal gyorsan vonul­tak, mire a riasztástól számí­tott jó negyedóra múlva kiér­tek Szorospatakra, már nem sok munkájuk volt: a lángra kapott Renault addigra jó­formán teljesen kiégett. A becsült kár több mint félmil­lió forint, a péntek délutáni tűz okát a szakértők még vizsgálják. Karancskesziből csütörtö­kön lakószobatüzet jelentet­tek, igaz, oda legalább nem kellett kivonulni: a tulajdo­nos ugyanis ezúttal vízsuga­rak nélkül, önerőből is meg­birkózott a berendezést pusz­tító lángokkal. Az okok még itt sem ismertek, a kár vi­szont már igen: negyvenezer forint. Pünkösd a keresztények nagy ünnepe - Nevezetes az ilyenkor tartott szentkúti búcsú is. (ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK A 7. OLDALON) FOTÓ: RIGÓ TIBOR ARCHÍV FELVÉTELE

Next

/
Thumbnails
Contents