Nógrád Megyei Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-11-12-13 / 86. szám
6. oldal Húsvét 1998. április 11., szombat Szenvedésén átragyog a fény - A debercsényi templom stációi II. - Vállára veszi a keresztet Debercsény Nógrád megye egyik legkisebb települése. Kicsinysége azonban mégis „naggyá” tette a tenni akarás és az összefogás igazi példájával, amit a templom építésekor tanúsított. Ezzel tanúságot tett Isten iránti szerete- téről, a szülőföld iránti ragaszkodásáról és hűségéről. E maroknyi hívő hite mutatja, hogy magasabb értékekre van szükség ebben a zaklatott világban, ahol a lélek megpihenhet és ahol békét lelhet. 1982 virágvasámapján kidőlt a régi kápolna oldalfala, a szentmise már a szabadban volt megtartva. Ezzel megindult a templomépítés kálváriája. Az állami szervek csak a harmadik tervet engedélyezték kivitelezni. Mindennek ellenére azonban mindig voltak jó szándékú, segítőkész emberek, akik e nemes célt pártfogolták és előbbre vitték. így 1983. április 4-én megtörtént az alapkő- letétel és megkezdődött az építkezés Marosi Gábor tervei alapján, Galbács Mihály szentéi kőművesmester irányításával. Ezt követte nyolc hónapi megfeszített munka. Ekkorra a templom teljesen elkészült, csak a kerítés és a külső terep- rendezés volt hátra. A szentelés 1984. szeptember 2-án történt, mikorra már elkészült a keresztút is, m,elyet csak úgy, mint az oltárképet Bakallár József festőművész készített. A templom a maga gyönyörűségével, ugyanakkor egyszerűségével mély benyomást kelt, megnyugvást, békét és a halálról. Szenvedés és mély fájdalom érezhető a képeken; a megélt fájdalommal találjuk magunkat szembe. A kézmozdulatok kifejezően mutatják az alázatos elfogadás, az együttérzés, a végső fájdalom, IV. - Máriával találkozik áraszt. A keresztút képei megható elmélkedésre indítja az embert. A Via Crucis Bakallár József festőművész modem, igényes egyházművészeti munkáját dicséri. A stáció egyes képei kevés alakot ábrázolnak, de annál kifejezőbb módon jelenítik meg az eseményeket. A képek megráznak, szótlanul is megérintenek: elgondolkodásra késztetnek az életről, a szenvedésről a haláltusa mozzanatait, de mutatják a dicsőséget harsonázó angyalok örömét is. Krisztus szenvedéstörténete a hagyományos 14 állomás helyett 15 állomást jelenít meg, mely az elítéléssel kezdődik és a harsonázó angyalok jelenlétében lévő feltámadt Krisztusképpel zárul. A keresztény művész a drámai képsorokat a győzelemmel zárja le, mely hitünk alapja és reményünk záloga. Mit jelent a hívő ember számára a keresztút? Mindenki járja a magáét: az élet kisebb-nagyobb megpróbáltatásai, a szenvedések; a mindennapi kereszt, ami olykor nehéz is tud lenni. Életutunk Krisztus keresztútja. A szenvedéstörténet végigkíséri egész életünket. Krisztust követve tudatosan kell vállalni saját keresztjeink programját. gadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen engem!” (Mt.16, 24-25.) A keresztutat végigjárva látható, hogy csak az értelmetlen szenvedés tragédia. Jézussal azonosulva azonban értelmet kap a szenvedés és a halál. A szenvedésen átragyog a húsvéti fény. Nagypéntek nem a végállomás, hiszen követi a húsvétva- sámapi feltámadás. Krisztus VIII. - Ne miattam sírjatok Mindenre képes leszek annak erejében, aki erőt ad nekem. A kereszttel való találkozást nem lehet kikerülni, a kereszt megváltásunk jele; Jézus nagy árat fizetett a mi megváltásunkért. Jézus szava egyértelmű: „Ha valaki utánam akar jönni, tafeltámadt! Győzött a bűn és a halál felett. Ha a feltámadt Krisztus erejében bizakodva, hittel járjuk életutunkat, eljuthatunk oda, ahol ő hazavár minket. Ha vele halunk meg, vele együtt támadunk fel. Illés Mária Weöres Sándor: Mária siralma Nem tudtam a búról, most a bú megölel, halványsággal belehel. Jaj nekem, én fiam, égi virágszál, igen elváltoztál, messzire távoztál. Iszonyú vasszegek törik a csontodat, facsarják izmodat, jaj én fiam, én fiam, feketülő vérrel csombókos a hajad. Az éjjel álmomban kicsi baba voltál, fürdettelek téged egy nagy tekenőben.. Abban a nagy tekenőben tükrözött az égbolt, jaj én fiam, én fiam, két szemed is kék volt. Gonoszok lándzsája szúrja át a melled, gyere vissza, jaj én fiam, maradj anyád mellett. Álmomban csókoltam apró dundi lábad, mosolygott a csöpp szád, jaj én fiam, én fiam, hadd menjek utánad. Véred hullása szemeim sírása, szép arcodnak hervadása szívem szakadása. Gőgicsélve heverésztél két karomba dőlve, hullt, csak hullt a zápor könnyem a nagy tekenőbe. Rászegeztek a keresztre, nem igaz, nem, nem, jaj nekem, megfulladok, fogjatok föl engem. Szíved fárad, karod is kiszárad, éjféltájban sötét hollók tépázzák a vállad. Jaj nekem, én fiam, jaj én fiam. Akinek száz forintja van, odaadja az utolsót is - Hétköznapi áldozatok Szegény a szegényért, erős a gyengéért Áldozatot hoz-e az, aki egy másik, hozzá legközelebb álló lény megmentéséért testéből ajánl fel egy részt? S aki egyszer, tízszer, százszor a vérét adja ismeretleneknek? Vajon gondolt-e valaha a mentés közben megcsonkult tűzoltó arra, hogy ami vele történt, áldozat? Mérlegelt-e az életmentő vagy az első parancsnak engedelmeskedett? S a fehérvérűségben szenvedő megmentéséért tenni hajlandó idegenek felajánlása áldozat-e? Aki legyőzte a halált Napjainkban hajlandó-e (s ha igen, miért) áldozatot hozni az ember? Vajon hajlandóság kérdése ez? Tudatos, ösztönös, természetes az ilyen cselekvés vagy bizonyos helyzetbe sodródás végkifejlete? S mint ilyen, a véletlen szüleménye? Az áldozathozatal mindig a szürke hétköznapokon történik, ez a kifejezés azonban soha nem válhat elcsépeltté. Mert bár az eredeti jelentéstartalom megváltozott, ma is valamiképpen egy életrészről való önkéntes lemondásról, annak átadásáról szól. Látszólagos veszteségvállalás, valójában azonban győzelem, az örökérvényű értékrend, az emberi lét megtartásáért, megmaradásáért. Ünnepelt hősök, tudósok nevével forrt egybe, ebből fakadóan a hétköznapi ember szívesen tartja távol magát a nagy cselekedetektől. S észre sem veszi a naponkénti áldozatait, amelyek olyan magától értető- dőek, természetesek, szót sem érdemelnek. Ige, arról van szó, aki pár száz forinttal indul vásárolni, megveszi a tejét, kiflijét, s nem fordítja el a fejét a segélyszervezet vagy alapítvány gyűjtőládájáról, hanem odaadja, amije megmaradt. A Vöröskereszt megyei titkára sok-sok példát említhetne, csakhogy hozzájuk nem a példázat felmutatásáért kopogtatnak be.- A kispénzű odaadja az utolsó forintját is, mert tudja, mi az, ha hiányzik egy forint... Nagy szavak nélkül azt mondhatom, a lényeg, hogy a cél megfelelő legyen. Itt van például az egyszázalékos felajánlás, mint lehetőség. Sokan érdeklődtek olyan alapítvány iránt, melyet beteg gyermekek gyógyításáért hoztak létre. S be is írták: Gyermekekért Alapítvány, megyei kórház. Dr. Godó Béla gyermekgyógyásznak, osztályvezető főorvosnak nincs is egyetlen panaszszava sem. Mégis van ebben, ami zavarba ejtő...- Arctalanok, ismeretlenek a felajánlók, az ember nem tudja, hogy kinek köszönje meg, pedig nagyon szeretné... Egy nemes célú alapítvány gyarapodása nem azt jelenti, hogy időnként nem kell a hegynek mennie Mohamedhez. De sokan amondóak: a szponzoroknak az anyagi tehetségükre való időnkénti emlékez- tetése nem olyan nagy teher, mert megéri a dolog. S közel sem annyira említésre méltó, mint a mindenkori anya gyermeke iránti spontán áldozatvállaló készsége. Ilyen a gyerekbetegségek a gyermek- orvos szemével.- Az anya fantasztikusan önfeláldozó. Tudok jó pár olyan - nem a megyében történt esetről - mondja dr. Godó Béla, amikor csontvelő-, veseátültetésnél ragaszkodott donorszerepéhez az anya. Ősz-Farkas Ernő adventista lelkész felesége Krisztina, huszonöt éves, zenetanár. Hét hónapos Ábel fiukkal van otthon, akiért (hozzáteszi: ha szükséges, másokért is) képes lenne áldozatra. Empatikus beállítottságából, hitéből fakadóan is. Dr. Godó Béla szerint a testvérekről már nem mondható el az anyáknál természetes és feltétel nélküli odaadás, ön- feláldozás.-A testvéreknél az énféltés győz. Ezért én azt mondanám, a ma embere ha valamiképpen érintett, belelát a kérdéses és problematikus helyzetbe, s van lehetősége, segít. Ez a definíció, meghatározás talán kis módosításra szorul a véradóknál. Adományuk semmivel nem pótolható. A bátony- terenyei, 136-szoros véradónak, Rácz Ákosnak, - bár nem vitatja a vért adók nélkülözhetetlenségét - egészen más jut eszébe a hétköznapi áldozatvállalásról: egy fiatal, leukémiás, fehérvérű nő.- Salgótarjánban élt a huszonkilenc éves beteg, akiért az első hívó szóra hajlandóak voltak Pestre, úgynevezett trombocitafe- rezises véradásra menni az emberek. Nem rokonok, csak ismerősök, ismeretlenek, akiket segítséget kérve megszólítottunk. Ezt a beteget sajnos, nem tudták megmenteni, de legközelebb talán már sikerülni fog... (M.J.) Fülembe cseng, jól emlékszem gyerekkoromban, Erdélyben a húsvéti köszönésre:- Krisztus feltámadt!- Krisztus valóban feltámadt! Nem új ez, Jézus feltámadása óta köszöntenek így a keresztyének. Engem, akit a locsolkodás körüli gondok foglalkoztattak, ez a köszönés elgondolkoztatott. Tudtam a húsvéti történetről, de eleinte nagyon meseszerűnek tűnt. Ma már tudom, mire tanít mindez. Nem az emberé az utolsó szó: Isten mondja meg, mi a győzelem és mi a bukás. Amit azonban leveretésnek látott az Isten szemében, az győzelem volt. Ami az ember előtt tehetetlenségnek tűnt, az volt Isten legnagyobb cselekvése. Kétezer évvel ezelőtt nagypénteken azt hitték az emberek, végre győztek az Isten felett, de a római százados akkor ébredt rá és kimondta: „bizony, ez az ember Isten fia volt!” Ott volt a nyitott sír, és Jézus megjelent a tanítványoknak. Húsvét a keresztyénség legnagyobb ünnepe; Jézus Krisztus feltámadásával az emberi történelem új szakasza kezdődött el: a régiek elmúltak, új jött létre, miként zord tél után a tavaszi nap első sugarára kipattannak a fák rügyei, úgy törte szét bilincseit a diadalmas feltámadó Jézus Krisztus és váltotta át a nagypéntek mélységes gyászát ujjongó örömmé. Az élet Istene erősebb volt, mint a halál. Jézus Krisztus feltámadása a mi hitünk alapja. Feltámadásának ténye új távlatokat nyit meg az ember előtt és új reménnyel tölti el. „Én élek és ti is élni fogtok!” Beszélhetünk még: hí- mes tojásról, nyusziról, hagyományokról, amiknek semmi köze az igazi húsvét- hoz és a feltámadáshoz. A tojás szinte a világ minden részén a termékenység szimbóluma. Az avar és népvándorlás korabeli sírokból előkerült írott és vakart tojásokban lévő jelek, arra utalnak, hogy bajelhárító hatásában is hittek. Ez babonás és pogány eredetű volt. A locsolkodás eredete az a legenda lehet, amely szerint a Jézus feltámadását hirdető asszonyokat locsolással akarták volna a zsidók elhallgattatni: illetve a Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadás hírét vivő asz- szonyokat. A hagyományoknak sok jó szokása van. A nagyhét első napjai a tisztálkodás jegyében folytak és folynak ma is. Kimeszelték a házat, ünneplőbe öltöztették a vetett ágyat, kirakták az ágyneműt szellőzni. Fölsöpörték az udvart, az utcát, és nagy készülődéssel várták a feltámadást. Nagyhéten a vallásosak keveset ettek, böjtöltek. A nagyhetet sok helyen bűnbánó hétnek is nevezik. Nagypénteken feketébe öltöznek, gyászolnak. Húsvétkor örülnek, mert ő győzött, a halál felett. Sz. T. S.
