Nógrád Megyei Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-11-12-13 / 86. szám

A NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE _______________________________________1998. ÁPRILIS 11-12-13.1 A rimóci fiatalok jól tudják: az elődöktől van mit tanulniuk Viruló Gyöngyösbokréta Évtizedek óta együtt ropja a táncot Vincze Ferenc és Holecz Istvánná. A néptánc-antológiákon, táncházakban, pesti és kül­földi színpadokon is szép sikereket arató rimóci táncospár rangos kitüntetésekkel summázta az elmúlt évet, s csoportjuk­kal, a rimóci Gyöngyösbokréta hagyományőrző együttessel újra az útlevelüket készítik elő, számos fellépés elé néznek. Vincze Ferenc kilencvenévesen is ropja A harmincas években Paulinyi Ede indította el a Gyöngyös- bokréta-mozgalmat. Augusztus húszadikán a Szent jobb-kör- menetben az ország minden tájegységéről viseletűkben vo­nultak fiatalok és idősek, s a nemzettudatot erősíteni hivatott gyöngyösbokrétások színpadi bemutatói a viselet mellett a táncokat és szokásokat is to­vább éltették. Igaz, a politika is megpróbált hasznot húzni eb­ből, de ami igazán haszonként megmaradt, az a falusi tanítók és jegyzők lelkesedésének, va­lamint a Néprajzi Múzeum munkatársai tudományos ala­posságának köszönhető. A ma­gyar folklór ekkor ugyanis egy utolsó esélyt kapott. Nógrádban még legősibb gyökereiben volt ekkor jelen a néphagyomány, s ezt sikerült tovább éltetni. A Gyöngyösbokréta-mozga- lom Rimócon is jelen volt, az 1935-ös fellépéseket követően majd fél évszázaddal később, 1983-ban a Vincze Ferenc - Holecz Istvánná táncospár Braun Miklós néptáncoktató segítségével elevenítette fel a régi dicsőséget. Ma már bejegyzett egyesü­letként működik a rimóci Gyöngyösbokréta hagyomány- őrző együttes. Az aranymi­nősítésű cso­port lelke a kilencvenéves Feri bácsi és a hozzá képest igencsak fia­tal, ötven­nyolc éves Margit néni. A majd har­minc év alatt összekopott táncospár csizmával a vállán, batyu­val a hátán megy a pesti táncházakba, hogy a maguk és csoportjuk sorsát igaz­gassa, s to­vább éltesse a palóc népha­gyományo­kat. A rimóci Gyöngyösbokrétá­ban tíz pár fiatal tanulja tőlük a tánclépést, a mesét, a viselet gondos összeállítását. A fiata­lok jól tudják, hogy az elődök tiszteletet érdemelnek. Tavaly is rádiófelvétel, országos és megyei néptánc-antológia, a mesterségek hagyományőrző találkozója, a nemzetközi népzenei fesztivál, a hagyo­mányőrzők országos találko­zója s számos más fellépés is mind-mind szakmai és közön­ségsikert hozott. Feri bácsi szólót is énekel, mesél, s Mar­git néni dalaira is már a ’81-es „Röpülj páva!” döntőjében felfigyeltek. Tavaly egy német forgatócsoport is járt náluk. Szintén az elmúlt év hozadéka a Vass Lajos-emlékplakett, melyet külön-külön is meg­kaptak, s a Népművészet Mes­tere cím, melyet Magyar Bá­lint művelődési és közoktatási minisztertől személyesen vehe­tett át Vincze Ferenc. Tarnóczi László Szép siker: a Vass Lajos-emlékplakett is Egy negyedszázad Gerelyes nélkül Megíratlan percek, évek Szomorú, kedves levelet kap­tam a hét elején. Szomorú volt, mert temetőbe invitált, Buda­pestre a Farkasrétibe, a 44. sz. kolombáriumhoz. Kedves volt, mert Schlattner Edit írta. Keserves évforduló vetette fel vele a tollat. Huszonöt éve, hogy társa, férje, Gerelyes Endre örökre eltávozott. Erre a kegyetlen napra, 1973.- ápri­lis 6-ára emlékeztette azokat, akik szerették Bandit és szere­tik öt. Sajnos én magam személye­sen nem tudtam fejet hajtani a sírnál, nem sikerült a lágymá­nyosi lakásba sem eljutnom, de - mint bizonyára sok más, közös barátunk tette- lélek­ben együtt voltam a családdal és emlékeztem Bandira. Emlékeztem, mert vannak emlékeim. De vajon a mai harminc-, negyvenévesek - a még fiatalabbakról nem is szólva - mit tudnak róla? Úgy általában is az országban, de akár itt Pálfalván, Tarján kör­nyékén is, ahol mindig is ott­hon volt, ahová mindig is ha­zajárt. Egyáltalán mit mond ma Gerelyes neve annak, aki nem foglalkozik irodalommal, akit nem érdekel a kultúra, aki ha olvas is valamit, az biztosan nem szépirodalom és nem olyan magvas próza, mint az övé? De vagyunk még jó néhá­nyon, akik tudjuk, hogy mit ve­szített a magyar literatúra, a nógrádi szellemi élet Bandi korai halálával, s ketsegbe- esve kérdezzük: vajon hány „Kilenc perc” maradt meg- íratlanul. Nagyon hiányzik karaktere, megalkuvás nélküli dacossága is, ahogyan Baranyi Ferenc írta: „legfőképpen a tartá­sunkból, a jellemünkből hi­ányzik.” Egyetlen vigaszunk lehet-, amit Edit is megfogalma­zott-, hogy rajta az elmúlt negyedszázad nem változtat­hatott s így megmaradt „ön­maga zsinórmértékének”. Maradunk hát mi is hűek hozzá, emlékét, munkásságát, esztétikai rangját, értékét őriz­zük, amíg csak időnkből ada­tik. S addig Gerelyes is él! Csongrády Béla Száz esztendeje született Paul Robeson, a spirituálé kiválósága / Életműdíj a „Zúg a folyó” énekesének Száz éve született Paul Robeson, fekete amerikai énekes. Fan­tasztikus hangszínű, érzelemgazdag basszusa spirituálé- és operafelvételeken maradt ránk. Mostanában eltűnőben van­nak vele szemben az ellenérzések, amelyekért valósággal kita­szították őt az amerikai kulturális életből. A születésnapjával kapcsolatos eseményeket bizottság szervezi, saját honlapja van az Interneten, s kiderül: az Egyesült Államokban és szerte a vi­lágon több mint 150 megemlékezést szerveztek. Robeson 1898. április 9-én Princetonban született, „jó csa­ládból” - apja miniszterként is szolgált. Paul éltanuló, kiváló sportoló volt, majd színészként is bemutatkozott a húszas években: előbb prózai, majd operaszerepekben. Eugene O'Neill drámájában, a Jones császárban aratta első szakmai és közönségsikerét. Ezt a Porgy és Bess követte 1928-ban, majd az Othello 1930-ban - utóbbi­val Londonban vívott ki elis­merést. Különleges zengésű hangja jól érvényesült a spirituálékban. Az „Old Man River” valóságos védjegyévé vált. Évtizedekkel később szövegét magyarítva „Zúg a folyó” címen énekelték. A harmincas évektől a poli­tika meghatározóvá vált életé­ben. Fellépett a társadalmi igazságtalanság, a négerek jog- fosztottsága ellen, a béke vé­delmében. A Szovjetunióban akkor - érthetően - felkarolták, hazájában viszont ellenségeket szerzett a legfelsőbb körökben. Paul Robeson fellépett Spa­nyolországban a köztársasági katonák előtt, majd a világhá­ború idején is sokat énekelt a frontok háttérszínpadain. A háború végeztével, amikor kitört a hidegháborús hisztéria, Paul Robesont Amerikában le­parancsolták a színpadról, a „vasfüggöny” mögötti orszá­gokban viszont valóságos hős­ként néztek fel rá. Egy időben útlevele sem volt, csak Kana­dába utazhatott, és az FBI meg­figyelése alatt állt. A politika mellett maradt energiája az ének­lésre is: szép sikerei voltak a spi­rituálékkal, az operákkal, főként az Othellóval. Megbarátkozott a filmmel: szerepelt Korda Sán­dor több alkotásában. A most hetvenkilenc éves Pete Seeger, az egyik legkie­melkedőbb fehér folk- és pro- testsongénekes nemrégiben azt mondta: Paul Robeson annak idején Amerika kínos pontjára tapintott. Harry Belafonte, e műfaj másik kiemelkedő elő­adója 1976-ban bekövetkezett halálakor (saját nevében is) ki­jelentette: pályatársai elárulták Robesont. Az idei Grammy-díjak át­adásánál már nem feledkeztek el róla: életműdíjat kapott. Filmjegyzet: A holló 2. — Az Angyalok városa Elkerülhetetlen leszámolás Ismét egy képregény és ismét egy képregény-meg­filmesítés. Sőt, egy képre­gény-megfilmesítés foly­tatása! Pontosan négy év­vel ezelőtt, A holló forga­tását tragikus esemény szakította félbe: a film fő­szereplője, a jövő egyik legígéretesebb akció­sztárja, Brandon Lee kö­vette apját az elmúlásba. A fiatal sztár egy le nem ellenőrzött fegyver lövésé­től életét vesztette és se holló, se ember nem volt képes a túlvilágról vissza­hozni őt. A nélküle befejezett film óriási nemzetközi sikert ért el és már akkor sejteni lehe­tett: a folytatás sem várat sokáig magára. A fekete madár tehát újra felröppent, hogy egy újabb, jogtalanul meggyilkolt lel­ket hozzon vissza a túlvilág­ról. Ez a folytatás: A holló 2. — Az angyalok városa. Ashe (Vincent Perez) és kisfia az egyik éjszaka ke­gyetlen gyilkosság szemta­núi lesznek. Sajnos a tet­tesek észre is veszik őket és, hogy ne maradjon sem­mi terhelő bizonyíték elle­nük, Ashe-t és fiát is agyon­lövik. Az apa azonban nem lép­het át a túlvilágra, hiszen erőszakos halála miatt —a fekete holló vezetésével - vissza kell térnie, hogy bosszút álljon gyilkosa­ikon. Az első visszatérőhöz, Erichez hasonlóan azonban ő sincs tisztában azzal, ho­gyan került vissza az életbe, egészen addig, amíg össze nem találkozik Sarah-val (Mia Kirshner). Sarah, aki kislánykorában már az első visszatérő, Eric oldalán is ott volt, segít Ashe-nek, a múlt és a gyilkosság körül­ményeinek tisztázásában. Az emlékek feleleveníté­sekor Ashe egyre több em­lékfoszlányra bukkan és a kutatás során eljut az alvilág főnökéhez, Judah-hoz (Ri­chard Brooks). A leszámolás elkerülhe­tetlen, hiszen nemsokára elérkezik Halloween nap­ja ... James O'Barr kultuszkép­regényének filmváltozata április 9-étől látható a salgó­tarjáni Apollo Kamaramo­ziban. Szilágyi Gábor Sztárvendégek: huszonnégy karátos jazz a németországi Weimarból „Sárgaréz”, de korántsem fémzene Brass Up: bárhogy is próbálko­zunk a weimari jazzegyüttes angol nevének fordításával (azt is jelenti, hogy „feldob”, s eb­ben is van valami), akkor ju­tunk legközelebb a megoldás­hoz, ha hangszeres felállásuk­hoz igazítjuk „szótárunkat”. Rézre, pontosabban sárgarézre esküdött fel a német csapat. Négy „rezesből” és egy „húrosból” áll a banda, amelyik nem fémzenét, hanem igazi jazzörömzenét ját­szik. A rezesek közül Bernd Forkel, a rangidős, lóg ki a sor­ból Gibson márkájú bendzsójá- val. Ő viszi a prímet az éneklés­ben is, ám fiatalabb társai sem Játsszon a dixielanddel és lapunkkal! Nyerjen a fesztivállal! Április hónapban minden hét végén jelentkezik játékunk. Az olvasók feladata, hogy az alábbi kérdésekre adott válaszok kö­zül válassza ki a helyeset. A négy fordulót követően a helyes válaszokhoz tartozó be­tűkből ki kell rakni a fesztiválhoz kapcsolódó értelmes szava­kat. Ezt kell beküldeni a József Attila Művelődési Központ cí­mére (3100 Salgótarján, Pf. 100., („Rejtvény”). Beérkezési határidő: április 30. Akik helyesen küldték be az összerakott szavakat, részt vesznek a május 1-jén délután a dixielandmajálisan sorra ke­rülő sorsoláson, ahol a fesztiválhoz kapcsolódó ajándékokat nyerhetnek. 1. Melyik az a zenekar, amelyik kezdetektől a fesztivál házigazdája?- Z - Molnár Dixieland Band- K - Benkó Dixieland Band- V - Bohém Ragtime Jazz Band 2. Milyen hangszeren játszik Benkó Sándor?-1 - Szopránszaxofon- A - Klarinét- U - Bendzsó. Öt jazz-showman: azaz a Brass Up maradnak némák a koncertek so­rán. Guido Wernert valószínűleg már a babaágyban szaxofondal­lammal altathatták, de amikor fel tudta emelni a varázslatos hang­szert, maga is azonnal megpró­bálkozott vele. Jól tette. Azóta a szoprán-, alt- és tenorszaxofon egyik mesterének számít a jazz világában. Dániel Hoffman trombitájával és kürtjével kürtöli az együttes hírnevét, de ne feledkezzünk meg a basszusszaxofonosról, Frank Nebelről és a pozannal prezen­táló Sebastian Dorschnerröl sem, akik nélkül nem lenne 24 karátos „sárgaréz” a Brass Up. A fiúk stílusa leginkább a Bu­dapest Ragtime Bandére hasonlít, műsorukat megannyi humorral és zenei geggel fűszerezik, sétálnak, menetelnek játék közben. Repertoárjukban természete­sen megtalálható a jazzstandard Sweet Georgia Brown, de a so­kat mondó más „címeket” is kí­vülről fújják, mint például a Te- quila-t, a Superlocomotion-t, a Girls, Girls Girls-t, a Rock'n Roll Music-ot és a sárgarézen is örök­zöld La Bamba-t. B. M.

Next

/
Thumbnails
Contents