Nógrád Megyei Hírlap, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-25 / 71. szám

1998. március 25., szerda SporTTüköR 9. oldal Bírói baklövések nyomában Beszélgetés Ferencz Gyulával, az NB III Mátra-csoportjának elnökével Hol vannak már azok a régi szép idők? - nosztalgiázom. Pár éve még az NB III-as Öblös mérkőzésére nem kevesebb, mint két sípmester érkezett, négy asszisztens társaságában. Hiba volt a maga nemében ez is, de mégsem akkora, mint az utóbbi időben tapasztalt baklövések sorozata. Az új idényben ugyanis már a harmadik negyedosztályú találkozóról hiány­zott a játék elmaradhatatlan „kelléke”, a játékvezető. Erről a példátlan negatív so­rozatról beszélgettünk Fe­rencz Gyulával, az NB III Mátra-csoportjának elnöké­vel.- Még az őszi fordulók so­rán történt, hogy a Füzes­abony - Pásztó összecsapásra delegált szolnoki játékve­zető-trió küldési hiba miatt szombat helyett vasárnap ér­kezett a meccs színhelyére. A csapatok a szabályok szelle­mében megegyeztek a szük­ség-játékvezető személyé­ben, így végül a mérkőzést lejátszották.- A Szolnok Megyei Lab­darúgó Szövetség igazoló je­lentéséből később kiderült, hogy Tombor József, a kül­dőbizottság elnöke hibázott, ő „nézte” el a mérkőzés idő­pontját. Nagyobb gondot okozott viszont, hogy ugyan­ilyen figyelmetlenségből ki­folyólag nem volt sípmestere a Tápiószecső - Füzesabony összecsapásnak. Mint kide­rült, a szolnoki kollégájához hasonló hibát vétett a borsodi küldő, Czirba Sándor is. Mi­vel a mérkőzést nem játszot­ták le a csapatok, így a héten összeülő fegyelmi bizottság dönti majd el, kit terhel a fe­lelősség az elmaradt meccs miatt.- Információim szerint kü­lönben a hazaiak mindent megtettek a találkozó érde­kében, ám a felkért szükség­játékvezető útközben karam­bolozott, így későn ért oda és a sötétedés miatt nem játsz­hattak már az együttesek. A szabálykönyv egyébként na­gyon világosan fogalmaz: a csapatoknak mindent meg kell tenniük a mérkőzés ér­dekében, tehát végső esetben akár „műkedvelő” is dirigál­hatja a 90 percet. Ferencz Gyula elnök- Mindenesetre „zűrös”, indulatoktól sem mentes fe­gyelmi tárgyalás várható. Ám szeretném leszögezni: a sza­bályok nem ismerése nem mentesít a következmények alól.- Hasonló koreográfia sze­rint zajlott a Selyp - Rákó- czifalva összecsapás is, annyi különbséggel, hogy ezúttal a Pest megyei játékvezető­küldő, Dorozsmai Lajos ve­zette „erdőbe” kollégáit. Sze­rencsére ifjabb Mohácsi La­jos megmentette a helyzetet, közmegelégedésre vezette le a meccset.-Mit tesznek a hasonló esetek elkerülésé érdekében?-Mindhárom érintett me­gyei szövetséget kértük, hogy a saját hatáskörében járjon el, vizsgálja ki az ügyet, s vonja felelősségre a vétkeseket. A Mátra-csoport versenybizott­ságának ugyanis nincs jog­köre fegyelmi eljárást kez­deményezni. Még azt hozzá­tenném: a sajnálatos esemé­nyekről jómagam tájékoztat­tam Varga Ferencet, az NB III területi bizottságának ve­zetőjét is.-Nem mosdatva a szere- csent, de egyedül mi, a Mátra-csoport vezetői hívtuk össze az idény kezdete előtt a játékvezetői bizottságok ve­zetőit és küldőit, hogy külön is hangsúlyozzuk munkájuk fontosságát. Sajnos, a hiba megtörtént, s ebből mind­annyiunknak le kell vonni a megfelelő tapasztalatokat.- Nem mondhatni felhőt­lennek megyénk negyedosztá­lyú csapatai és a hevesi bírók közötti kapcsolatot.-Éppen a napokban be­széltem Puhl Sándorral és Várkonyi Ferenccel, a hevesi labdarúgó-szövetség vezető­ivel, s kezdeményeztem a ko­rábbi jó viszony helyreállítá­sát. Az biztos, valami miatt megromlott a kapcsolat, s ezen sürgősen változtatni kell.- Két nógrádi csapat is Berta játékvezető működésé­ben látta vereségük okát.- Berta utánpótlás-keret­tag, ezért őt az utánpótlás-bi­zottság jelöli és ellenőrzi. A Pásztó - Tápiószecső mérkő­zésen én voltam a szövetségi ellenőr. Elismerem, határo­zatlanul, gyengén vezette a találkozót. Ugyanakkor meg­lepve tapasztaltam, hogy a já­tékvezetői ellenőr jóra érté­kelte a hevesi sípmester pro­dukcióját. Az elmúlt heti, jászberényi működéséről úgy tájékoztattak, hogy ugyan­csak nem állt feladata magas­latán, bár a mérkőzést befo­lyásoló döntő hibát nem vé­tett. Egyébként a nem kívána­tos játékvezétőket idény ele­jén jogában áll a csapatoknak leíratni...- Még szeretném elmon­dani: lassan egyfajta tenden­ciává kezd válni, hogy a csa­patok egy-egy sikertelen mérkőzés után előszeretettel okolják a játékvezetőt az őket ért fiaskóért. Ezt viszont már nem tartom sportszerű meg­nyilvánulásnak! Sipkó Sándor Heves-Jász-Nagykun-Szolnok-Nógrád megyei női röplabdabajnokság, Eger Bronzérmesek a kisterenyei röpisek Az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium adott otthont március 2I-én, szombaton a Heves-Jász-Nagykun-Szolnok-Nógrád megyei női röplabdabajnokság rájátszásának. A négyes döntő­ben Gyöngyös, Jászberény, Kisterenye és az egri Eszterházy Tanárképző Főiskola hölgycsapatai mérték össze tudásukat. A megyei bajnokság szabály­zata lehetővé teszi bármely osz­tályban szereplő játékosok részvételét a küzdelmekben, s ezzel a lehetőséggel többnyire élnek is a csapatok. A kistere­nyei női együttes a nyolccsapa­tos mezőnyben a harmadik he­lyezést érte el. A mérkőzések két nyert játszmáig tartottak. Eredmények Kisterenye -Jászberény 1:2(14,-14,12) Kisterenye: Sándor Anita, Vígh Henrietta, Kovács Kinga, Szarvas Nikolett, Földi Erika, Petre Krisztina. Edző: Németh Béla. Jászberény: Bába, Szívós, Rédeiné; Szőke, Nagy, Oláh. Csere: Ádám. A nagy arányú győzelmek sorozatával döntőbe kerülő Jászberény - több volt NB I-es játékossal felállva - első számú esélyese volt a tornának. A rendkívül magas színvonalú ta­lálkozón a jászságiak játékos­edzője egy lyukas garast sem adott volna a győzelmükért, mivel nem szoktak hozzá az ilyen hosszú mérkőzésekhez. A rövidített játszmát mégis ők bír­ták jobban idegileg, s megsze­rezték első győzelmüket a rendkívül lelkesen és jól játszó nógrádi hölgyek ellen. Egri TF - Kisterenye 2:1 (5,-9,15) Eger: Fazekas, Bolya, Ku- rucz, Stromszky, Barta, Szabó. Csere: Horányi, Ködmön. Kisterenye: Sándor, Vígh, Kovács, Szarvas, Földi, Petre. Igen magas színvonalú mér­kőzésen szerezte meg a győzel­met az Eger, úgy, hogy a rövidí­tett játszmában 15-14-re a kiste- renyeiek vezettek. A lejtő hazai pálya előnyét azonban nem tud­ták ellensúlyozni Kovácsék, így az egriek megszerezték a meccs- és a végső győzelmet is. Gyöngyös - Kisterenye 0:2 (-11,-1) Gyöngyös: Csonka, Kuzbezt, Albei, Mező, Molnámé, Sán­táné. Csere: Bátoriné. Kistere­nye: Sándor, Vígh, Kovács, Szarvas, Földi, Petre. Csere: Németh Rita. Gyöngyösi vezetéssel indult a mérkőzés, de az igen nagy iramú találkozón az idősebb NB Il-es játékosokkal felálló hevesi csapat nem bírta erővel a folytatást. A második játszmá­ban már pihenhetett a csapat- kapitány Kovács, míg a helyére beálló Németh bizonyította, hogy helye van a gárdában. A végeredmény: 1. Eger, 2. Jászberény, 3. Kisterenye, 4. Gyöngyös. A rájátszás találkozói az NB Il-ben is ritkán látható magas színvonalat hoztak, ezért külön öröm, hogy egy ilyen erős me­zőnyben megszerezték a bronz­érmet a megyei bajnokság hiá­nyában két éve idegenben küzdő kisterenyei hölgyek. Szin­tén szép nógrádi siker, hogy a torna legjobb játékosának a végig kitűnő formát és kima­gasló teljesítményt mutató Szarvas Nikolettet választották meg. A csapat minden játéko­sának és edzőjüknek, Németh Bélának is szívből gratulálunk és további sok sikert kívánunk. (k. o. - a. á.) Hírek itthonról és külföldről Ma 20.30-tól barátságos mér­kőzésen fogadja az osztrák lab­darúgó-válogatott a magyar nemzeti tizenegyet. A „sógo­rok” várható kezdő csapata: Konsel - Feiersinger - Schot­tel, Hiden - Schopp, Mählich, Kühbauer, Herzog, Amerhau- ser - Vastic, Polster. A terve­zett magyar együttés': Király - Sebők Vilmos - Fehér, Hrutka, Mátyus - Lisztes, Halmai, Illés, Korsós - Herczeg, Horváth. A német Markus Merk játékve­zető által dirigált meccset az MTV 1 20.30-tól közvetíti. * * * Folytatja sikersorozatát az or­szágos birkózó-diákcsapatbaj- nokságon a Salgótarjáni Bir­kózó Klub együttese, s félig- meddig már Északkelet-Ma- gyarország bajnokának tekint­heti magát. Evenik László edző fiai ugyanis a hét végén, Salgó­tarjánban rendezett páros viadal első mérkőzésén 24—16 arány­ban legyőzték a Mátraderecskei SE hasonló korú gárdáját. A győztesek a következők: Győri Gábor (35 kg), Demus Attila (38 kg), Pünkösdi Viktor (47 kg), Tóth Tibor (59 kg), Dalzsuffó Gergely (66 kg) és Apkó Attila (73 kg). A visszavágót április 19-én, Mátraderecskén rendezik. * * * Evenik László további sikerről is beszámolt. Egykori tanítvá­nya, a jelenleg a BVSC-ben versenyző Novák Tibor a felnőtt vasutas-válogatott tagjaként or­szágok közötti viadalon szere­pelt a jugoszláv vasutasok el­len, s legyőzte ellenfelét. * * * Két salgótarjáni atléta is jól szerepelt a napokban Budapes­ten, a tavaszi fesztivál kereté­ben lebonyolított pénzdíjas Flóra-futáson. A kétezer részt­vevő közül a fővárosi Sági Fe­renc 26 perc 32 másodperc alatt tette meg a kilenc kilométeres távot, Langer Olivér 28.40-nel tizenhetedikként, Balogh Gyula pedig 3Ó.Ö3-mal harmincegye­dikként érkezett a célba. * * * Májusban lemond tisztségéről Uwe Seel er, a német labdarúgó Bundesliga első osztályában szereplő Hamburger SV klub­elnöke. A 61 éves, egykori het- venkétszeres válogatott labda­rúgó a csapat gyenge szereplése miatt szánta el magát erre a lé­pésre. Seeler 1995 októbere óta áll a HSV élén, korábban a Hamburg színeiben huszonhat éven keresztül futballozott. Évzáró-évnyitó konferencia a Nógrád Megyei Sportági Szakszövetségek Szövetségénél - Gondok, örömök egyaránt vannak Kicsit több, de még mindig kevés a sporttámogatás A Nógrád Megyei Sportági Szakszövetségek Szövetségének el­nökei hétfőn, a salgótarjáni Népjóléti Képzési Központban év­záró-évnyitó értekezletet tartottak. A múlt esztendő legfonto­sabb eseményeiről és tapasztalatairól, valamint az 1998-as esz­tendő1feladatairól, gazdasági lehetőségeiről esett szó. Répássy László megyei sport- igazgató ismertette a tavalyi gazdasági mutatókat, s el­mondta: a 31 szövetségnek ösz- szesen 9,63 millió forintnyi be­vétele volt, ebből 2,3 milliót pá­lyázaton nyertek, míg 6,9 mil­liót saját bevételként könyvel­hettek el. A pénzből 8,2 milliót költöttek el a szövetségek, s 1,4 milliónyi maradt tartaléknak. Dicsérendő példaként hozta fel a legtöbb saját bevétellel ren­delkező szövetségeket (labda­rúgás: 4,6 millió, sakk: 765 ezer, természetjárás: 127 ezer, kosárlabda 200 ezer). Azzal folytatta: a megyei sportigazgatóság tavaly két és fél milliós költségvetéssel dol­gozott. Végre újra rangja van a sportban való munkának, s jó érzés látni, hogy egyre több fia­tal kapcsolódik be a tevékeny­ségbe. A második évét kezdte a Nógrádi Sport nevű ingyenes szaklap, melynek igen jók a visszhangjai, igényt tart rá a megyei sporttársadalom. Répássy László szólt még a februárban elfogadott közép­távú megyei sportkoncepcióról, illetve a sportigazgatóság új, a korábbinál tagasabb es szebb székhelyéről, amely a Ruha­gyári út 9. szám alatt található. Megemlítette, hogy bár már ja­nuárban elkészült az ez évi me­gyei sportnaptár, mégis csak most tudták szétosztani. A pénzügyi támogatásokhoz érve elhangzott: alapvető cél meg­őrizni a tavalyi színvonalat, bár a támogatások elosztásakor fi­gyelembe veszik azt is, hogy ki mennyi pénzt tud saját erőből előteremteni. Az idén egyéb­ként mintegy egymillió forint­tal többet osztanak szét pályá­zatok útján, mint a múlt évben. Rossz hírrel is szolgált a me­gyei sportigazgató: a külterüle­teken rendezett eseményeknél ezentúl közúthasználati díjat kell fizetni (1-5 forintot négy­zetméterenként). Ez 1998-ban mintegy há­. forintra rúg ' ' ~ jJPl áfával, s még igazgatóság —-------83--- együtt sem U rbán Árpád lehet kétmil­lió alá csök­kenteni. így vagy maguk fizetik a rendezők minden esemény után ezt a költséget, vagy meg­próbálják a közutakról más­hova áthelyezni ezeket az ese­ményeket (Salgó rali, ugrógála, Október 23. emlékfutás, Sam­sung futógála stb.). A sportigazgató beszámolója után rövid hozzászólások hang­zottak el. Urbán Árpád ország- gyűlési képviselő a sporttör­vény módosításáról, annak kö­vetkezményeiről, a csökkenő utánpótlásról beszélt, illetve felhívta a jelenlévők figyelmét: pályázzanak bátran minden le­hetséges helyen (NISZKA, Wesselényi, Gerevich)! Dr. Gótai László, a MOB Nógrád megyei képviselője szorgal­mazta, hogy tartsuk a megyé­ben tehetségeinket, illetve a már „átigazoltakat” (Bereczky Brigitta, Bekecs Zsuzsa, Ko­vács Dusán) próbáljuk vissza­csábítani Nógrádba. Elmondta még: szeptemberben Salgótar­ján ad otthont a MOB önkor­mányzati tagozata ülésének. Pintér László, a megyei di­áksporttanács elnöke a tavalyi­nál valamivel jobb anyagi kon­díciókat helyezett kilátásba ez évre. Szemléletformáló hatása miatt fontosnak tartotta a diák­sport fejlesztését, s hozzáfűzte: megpróbálnak nyitni a szabad­idős programok irányába. Juhász Imre, a szövetségek szövetségének elnöke érzelmi oldalról közelítette meg a múlt esztendőt. Dicsérte a megyei közgyűlés jóvoltából kedve­zőbbé vált munkakörülménye­ket, ugyanakkor azt is el­mondta: az ország 19 megyéje közül Nógrádé a legkisebb tá­mogatás (mindössze 2,5 millió forint), ez pedig bizonytalansá­got eredményez. Végezetül a kétoldalú kapcsolattartás fon­tosságára hívta fel a figyelmet. Az értekezlet után a résztve­vők közösen elfogyasztották a finom vacsorát, majd a fehér asztalnál folytatódott a baráti eszmecsere. (andó) ...ha a legközelebbi Ford márkakereskedőhöz ellátogat, mivel a szalonban kiállított autók áraira nem rászámolnak, hanem ameddig a készlet tart a kipontozott Fordokat kedvezőbb áron megvásárolhatja. jövőbe vezet Keresse a ponttal jelölt Pontozással • • On nyer... Fordokat, és az ár Önnel szemben alul marad!

Next

/
Thumbnails
Contents