Nógrád Megyei Hírlap, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-25 / 71. szám
március 25., szerda Szeretettel köszöntjük IRÉN és ÍRISZ nevű kedves olvasóinkat! Az Irén görög eredetű név jelentése: béke. Védőszentje Szent Iréné, aki 300 körül hitéért szenvedett máglyahalált. Virága a nőszirom. A katolikus, az ortodox és a görög katolikus naptárban ez a nap az Úr megtestesülése hírüladásának napja. A Nap kél: 5.38 órakor, nyugszik: 18.03 órakor. ÜGYELETES RIPORTER Pádár András ® : (32) 416 -455 80 évvel ezelőtt, 1918. március 25-én hunyt el Párizsban Claude Debussy (ejtsd: Döbüsszi - képünk) francia zeneszerző, az impresszionizmus (a wagneri stílussal szemben a harmónia érdekében a formai kötöttségek feloldása) megalapítója. Drámáiban zenei aláfestéssel csak a légkört érzékeltette, s a szereplők álomszerű környezetben mozogtak. Első igazán nagy feltűnést keltő műve az Egy faun délutánja volt. A zene számos ágát művelte (a Tenger, Szent Sebestyén vértanűsága, Pelleas és Melisande c. opera). 50 éve kezdődött meg nálunk az ipar átalakítása (államosítás, 1948) azzal, hogy Rákosi Mátyás döntése alapján minden száz munkásnál nagyobb létszámú gyárat államosítottak, ezek élére „munkáskáderek”-et ültettek, s az eredeti tulajdonosokat ki- semmizték. E napon született 1881 -ben Bartók Béla zeneszerző, népzenekutató, zongoraművész. Időnként felhős ég ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE A megyében egyelőre folytatódik a hűvös idő, enyhülés majd a hét végétől valószínű. Ma több órás napsütésre lehet számítani, csapadék sehol sem valószínű. Az északi, északkeleti szél többfelé megélénkül. A hőmérséklet csúcsértéke 4 és 5 fok körül alakul. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: 4 Balassagyarmat: 5 Szécsény: 4 Bátonyterenye: 5 Pásztó: 5 Ipolytamóc: 4 Clinton Afrikában - Tíznapos látogatásának egyik állomásán, Ghánában nemzeti viseletét kapott az amerikai elnök. Kos (III. 21-IV. 20.). A csillagok pazar napot teremtenek. Sikerélményei feldobják, ezért magabiztos. Munkába vetett hite és szorgalma elnyeri jutalmát. Arról is meggyőződhet, hogy nagyon szeretik. Bika (IV. 21-V. 20.). Pompás lehetőséget kapott, amelyet nem szabad elszalasztania. Beszélje meg döntését azokkal, akiknek élete összekapcsolódik az Önével. Szexualitása roppant vonzó - vigyázzon magára. Ikrek (V. 21-VI. 21.). Munkájában sikert arat. Neve vitathatatlanul az élmezőnyben van. Ossza meg örömét partnereivel, akikkel együtt küzd, és kedvesével is, akinek ezzel nagy boldogságot okoz. Rák (VI.' 22-VII. 22.). Bosszantja, hogy egy perc nyugta sincs. Az amúgy is sok munkája miatt ma nem érdemes ígéreteket tennie vagy szívességet vállalni mások helyett. Érzelmeiben most változékony, csapongó lehet. Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.). Egy percig sem képes nyugton maradni. Folyton újabb és újabb gondolatok terelik el figyelmét a lényegesebb dolgokról. Egy baráti kapcsolat miatt ma kevesebb időt tud szánni családtagjaira. Szűz (V'IIÍ. 24-üf 2Tj. Munkahelyén össz'étüzésBe 'keveredik. Ne bosszankodjon olyan apróságok miatt, amelyek talán már a következő napon elveszítik jelentőségüket. Fontosabb, hogy magánélete jól alakul. Mérleg (IX. 24-X. 23.). Itt az ideje, hogy komolyabban vegye önmagát, még inkább az életet. Most már nem elég a szerencse, ami a közelmúltban sokat segített. Kénytelen erőfeszítéseket tenni saját érdekében. Skorpió (X. 24-XI. 22.). Egy kis szabadságra, gondoskodásra vágyik. Lehet, hogy ezért megy táppénzre? A munkahelyén változások állhatnak be, ami anyagilag Önt is érintheti. Egy újfajta hozzáállásra van szükség, ha sikereket akar elérni. Nyilas (XI. 23-XII. 21.). Barátja, barátnője komoly segítséget vár Öntől. Ez a zavaros helyzet nem árt a kapcsolatoknak, sőt közelebb hozza Önöket egymáshoz. Most megmutathatja, hogy mire képes. Bak (XII. 22-1. 20.). A csillagok sikert ígérnek, ha a megkezdett munkáját folytatja. Kiváló ötletei vannak. Egy-egy jó tanáccsal barátait is megajándékozhatja. Ön most nyerő helyzetben van, bátran kockáztathat vagy eszközölhet egy ígéretes befektetést. Vízöntő (I. 21-11. 20.). Képtelen eligazodni az események tömegében. Idegesíti a színészkedés és a képmutatás, a dicséret azután, hogy igencsak elmarasztalták. Igyekezzen haza, egy jó olvasnivaló társaságában elmélyedhet. Halak (II. 21—III. 20.). Külseje nagy előnyére megváltozott, ami másoknak is feltűnik. Ön valóban ellenállhatatlan, amiről ma meggyőződhet. Azért nem árt, ha figyelemmel kíséri az eseményeket. _______Holnapi Lapunkból V álasztások előtti „ki mit vár?” Ahogy közeledik a májusi választás, az újabb négyéves ciklus, úgy szaporodnak a pártok részéről is a választási felhívások, az „elkerülhetetlen” ígéretek. Bár az idei (eddigi) kampány csendesebbnek, sőt, fásultabbnak tűnik a korábbi kettőnél, a választó- polgárok így is naprakészek véleményekkel. Nógrádi mini közvélemény-kutatásunkban arra kértünk választ, hogy ki mit vár - pártoktól függetlenül - az országgyűlési választásoktól. Hat szám - egy nyeremény! 13. HÉT A HETI NYEREMÉNY: vásárlási utalvány 1 3 I Salgótarjáni Apolló, 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Az esőcsináló. Színes amerikai film. Apolló Kamara, 17.00 és 19.00 órától: A hó hatalma. Színes amerikai film. Balassagyarmati Madách, 13.30 és 15.30 órától: Spawn - az ivadék. Színes amerikai sci-fi akciófilm. 17.45 órától: Lesz ez még így se. Színes amerikai vígjáték. 20.00 órától: Halálhajó. Színes amerikai sci-fi. Kamaramozi, 16.00 és 20.00 órától: Lesz ez még így se. Színes amerikai vígjáték. 18.00 órától: Spawn - az ivadék. Színes, amerikai sci-fi akciófilm. Pásztói Mátra mozi, 18.00 órától: Alien 4 - Feltámad a halál. Színes szinkronizált amerikai sci-fi. Pásztói városi mozi, 18.00 órától: Hullámtörés. Feliratos dán-finn-francia-német-holland-olasz film. Március 23-i Sö nyerőszámok 5 21 23 24 33 36 43 46 48 51 57 62 64 65 66 68 71 72 73 79 Nincs drágább az életnél! Traffipax-mérések Március 25-én, szerdán 14-től 22 óráig: Bátonyterenyén és környékén (fáma); 6-tól 14 óráig: Pásztón és környékén; ^.30-tóí 15.3Ó-ig: Balassagyarmaton és környékén számíthatnak a közúton közlekedők sebesség-ellenőrzésre. Repeta Amikor egy állófogadáson Kovács már negyedszer készül telerakni a tányérját, a felesége rászól:- Nem szégyelled magad, hogy ennyiszer eszel?- Nem én - válaszolja a férj. - Mindenkinek azt mondom, hogy neked viszem...! Súlyos ízlésficam- Szereted a buta nőt?- Nem.- Hát azt, amelyik iszik?- Viszolygok tőle.- És, (jzfi amelyik otthon mindig slampos?- Rá sem tudnék nézni.- És ha még ezeken felül szeretőnek is unalmas, ötlet- telen?- Az már elviselhetetlen.- Akkor már csak azt nem értem, hogy mi a fenét akarsz a feleségemtől? A technika csodája Pistike életében először kerül el vidékre, ahol szüleivel egy parasztháznál szállnak meg. Alig bír elaludni, majd másnap reggel korán, a kakassal ébred. Felkel, s az udvaron bóklászva észreveszi, amint a gazda fejés előtt fölteszi a tehén tőgyére a fejőgépet. Izgatottan rohan be az apjához: ,aur. .- Papa, gyere gyorsan! A bácsi most tankolja föl a tehenet! KOSSUTH _________________i 4 30 Réggé# krónika 4.40 Határok nélkül. 5.00 Krónika Sport. 5.38 Falurádió. 6.00,7.00,8.00 Krónika Sport. 8.17 Mindennapi tudomány. 8.37 Pa ragrafus. 8.45 Gyorsfénykép... 9.05 Napközben. 11.05 Slágerfilmek. 11.35 Jelenetek a Galavljov család életéből. 12.00 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 1250 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 1330 Gyülekezeti énekek. 13.30 Református félóra 14.05 Klasszikusok... 14.35 Irodalmi figyelő. 14.54 Első közlés. 15.06 Beszéljük meg! 1555 DS. Magyarország. 16.00 Délutáni krónika 16.10 Mindennapi gazdaság. 16.25 Házimuzsika 17.05 Magyarországról jövök. 18,00 Es# krónika 19.06 Sportvilág. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.42 H^nali háztetők. 20.05 Görög, lengyel, örmény és ukrán dallamok. 20.30 Határok nélkül... 21.05 Könnyűzene. 2135 Kossuth-klub. 2155 Szóló. 2200 Késő es# krónika 2230 Mérleg. 23.00 Hírek. Időjárás. Kenő. 23.05 Nagy mesterek PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás. 4.33 Hajnali dallamok. 5.00.530,6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Reggeli csúcs. 630 Hírek. Időjárás. 730 Hírek. Időjárás. 738 Sportreggel. 8.00 Petőfi-délelött. 8.05 Zenezóna. 9.00 Hírek. Időjárás. 9.04 Délefőttí terefere. 9.50 Apró- cseprő. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.08 Górta plusz. 11.00 Hírek. Időjárás. 1133 Közlekedés. 11.04 Sporthírek. 11.07 Nosztalgiaparádé. 11.52 Manapság. 1200 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Naprakész. 13.15 Zöldjelzés. 13.40 Korkérdés. 14.00 Nosztalgia-délután. 15.00 Hírek. Időjárás. 15.04 Közlekedés. 16.00 Közlekedés. 16.40 Korhatár nélkül. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.04 Apukám világa. 18.29 Közlekedés. 18.30 Délutáni csúcs. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.03 Számít a technika. 19.30 Kötyökrádió. 20.00 Az öreg. 20.52 Zene. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.03 A dzsessz archívuma. 2200 Szalmaszál. 2230 Segítség! 23.00 Hírpercek. 23.15 Ennyi. 24.00 Éjfél után 5.30 Gazdatévé 5.50 Napkelte 9.35 Bor és hatalom (75.) 10.05 Új szeszélyes évszakok (ismétlés) 11.10 Második lehetőség (12.) Kérem, ne zavarjanak! 12.00 Déli harangszó 13.00 Népzenei összeállítás 14.00 SrpskiEkran 14.25 Ecranul nostru 14.50 Hrvatska krónika 15.25 Kísértetkastély (6/3.) Theo titka 15.50 Leó és Fred 16.00 Zöld kalap 16.30 A szerelem jogán (102.) 17.00 Pszichovonal 17.10 Életjel 17.15 Körzeti magazinok 17.45 Körzeti híradók 17.55 Kommentár Bibliai történetek 18.15 Családi csetepaték A kutyák kutyája 18.35 A pampák királya (87.) 19.30 Híradó. Sporthírek 20.30 Ausztria-Magyarország válogatott labdarúgó- mérkőzés 22.10 Szabad verseny 22.40 A legkedvesebb évszakom (fr. film, 1993) 0.45 Híradó 5.50 Műsorismertetés 6.00 Híradó. Időjárás 6.15 Aktuális (ismétlés) 6.45 Határtól határig 7.00 Híradó. Időjárás 7.15 Publikum (ismétlés) 7.45 Határtól határig 8.00 Tudóra 9.00 Kincsestár 11.00 Gólyavárt esték Istenek születése (ism.) 11.45 Nekem ne lenne hazám? 12.00 Déli harangszó. Híróra 13.00 ASzórád4iáz (ism.) 15.00 Repeta 17.30 Izom-láz 18.00 Robog az úthenger (ism.) Kultúrházavatás 2. 18.20 Mesterművek 18.30 Magyarország ma 18.55 Mesetár 19.20 MC (ismétlés) 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 Terra X (német sor.) 20.45 MTV+ 21.00 TS-extra 21.30 Utánanézünk A Standard-ügy (2/2.) 23.10 Időjárás- és hójelentés 23.15 Az éjjeliőröm, film) #2 6.00 Nótaszó 6.25 Jelkép-kalendárium 6.30 Jé reggelt, Magyarország! 6.39 Faluvilág 7.07 Középpont 7.15 Pénzvilág 7.37 Sport 8.31 TV2-doktor 9.00 Délelőtt a TV2-vel 10.25 Egy kórház magánélete 11.15 Marienhof (ism.) 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium 12.15 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Egy kórház magánélete 13.30 Csupecsupa élet (ism.) 13.55 Cápali es Cápeti 14.25 Nekem nyolc! 14.55 Csípsz 15.50 Frankie (9.) 16.15 Magnum (13.) 17.05 Marienhof (116.) 17.30 Csupecsupa élet (117.) 17.55 Az Acapulco-öböl (119.) 18.25 Szerencsekerék 19.00 Tények. Időjárás 19.30 Gazdagok és szépek (121.) 19.55 Páratlan prédikátor (amerikai vígjáték) 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estéf Magyarország! 23.00 Zsarublues (24.) 23.45 Hajnaltól napestig 0.10 Tények (ismétlés) 0.35 Közvetlen ajánlat * * 14.25 Cracker (ism.) 15.25 Az utolsó gyönyörű nyár 17.15 Cinema 17.45 Hegylakó (93.) 18.45 Hír3 19.15 Chicago Hope (22.) Keresztelő 20.15 A dumagép (8.) Hűtlen kedves 20.45 Halálos fegyver 3. (amerikai film) 22.50 Hójelentés 22.55 Hír3 (ismétlés) 23.25 Drága testek (ism.) 0.20 Cinema (ism.) • ^ DUNA TV 9.00 Képes krónika 10.40 Héthatár (ismétlés) 11.15 Gazdakör (ismétlés) 11.50 Vers 12.00 Déli harangszó. Lapozó 12.20 Esti kérdés (ism.) 12.35 Néptáncok 12.40 Expedíció A vizek birodalma 13.30 Megsemmisítését elrendelem! (ism.) 15.40 Hogyan épült (4/3.) 16.30 Bartók: 27 Egynemű kar 16.55 Horváth Elemér: Bartók sírjára 17.00 (kis)Mamaklub 17.30 A kenguru erszényéből Iciri-piciri kalandok 17.55 Müsorajánlat 18.00 Híradó 18.20 Folytassa, Henry! (angol vígj.) 19.50 Gershwin: Kubai nyitány 20.05 Régiók 20.40 Esti kérdés 20.55 Műsorajánlat 21.00 Híradó. Sportpercek 21.35 Kabaré (ism.) 23.40 Híradó 6.00 Sztárbarangoló 7.00 Jó utat! 8.30 Negyedik dimenzió 9.00 R.P.S.-News 10.00 Hívd Andreát! 11.00 City kulturális magazin 11.15 Kapásjelző 12.30 Sztnház-tűznézö 13.30 pH-érték 15.00 Párban vagy pártában 16.00 Gigabyte 16.30 Tabuk nélkül 17.30 Atermészet világa (23.) Szigetek Afrikáéin 19.00 Egészségmagazin 19.30 G.I.Joe 20.00 Celeste (36.) 21.00 Sátáni kristályok (amerikai akciófilm) 23.30 Tabuk nélkül 6.30 Vekker 8.30 Music Box 13.45 Ahekus (ism.) 14.45 Játszd újra... 15.30 Disco Top Ten 15.50 Riói karnevál 16.50 Falmászó 2. (svéd vígjáték) 18.00 Benny Hill (33.) 18.30 A hekus (62.) 19.30 A terror iskolája (amerikai film) 21.35 Tolvagirtók (ism.) 22.35 Puszta acél (ism.) RT Lj KLUB 8.3010Oból egy (ism.) 9.00 A farm, ahol élünk 9.45 Klipklub (ismétlés) 10.05 Rajztilmklub (ism.) 11.40 Az első csók (ism.) 12.10 Knight Rider (ism.) 12.55 Meri vagy nem meri? 13.00 Híradó 13.15 Receptklub 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.15 Klipklub 14.40 Rajzfilmklub 16.20 Az első csók (18.) 16.45 A farm, ahol élünk (28 .) 17.30100-ból egy (játék) 18.00 Meri vagy nem meri? 18.05 Knight Rider 18.55 Meri vagy nem meri? 19.00 Híradó 19.30 Fókusz 20.00 RTL-sportklub Németország-Brazflia labdarúgó-mérkőzés 22.30 Amnézia (ism.) 0.05 Fókusz (ism.) TARJÁN! TV 17.50 SBTC-Dunaferr labdarúgó-mérkőzés (felv.) 19.30 Megyeházi magazin 20.30 Kiralygyilkosság (magyar film) SZLOVÁK 1 14.40 Csillagvizsgáló. 15.30 Gyere keknek. 16.30 Telefonos műsor. 17.30 Rajzfilmsorozat. 18.00 Szerencsekerék. 18.35 Vetélkedő. 1850 Főzőcske. 19.10 Es# mese. 19.30 Híradó, sport. 20.00 A klán. 20.55 Sajtóklub. 21.35 Portréfilm. 22.00 Világvég! gyerekek. 2215 Riportfilm. 2245 Arts spectrum. 23.45 Híradók SZLOVÁK 2 16.15 HallássérültekneK 16.50 Jégkorong-mérkőzés. 20.00 Szlovák film. 21.15 Aktuális témák. 21.30 Híradó. 2215 Pókervetélkedö. 22.30 Autómotor revü. 22.55 Háború 1939 márciusában j : __A_ _ az Egri Nyomda Kft. lapja. Felelős kiadó: KOPKA LÁSZLÓ vezérigazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. V] III’ U A í| íjp; LjTIjT A Íj Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. mbcvui fl 11\ I Jt \ I Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi vezető: 32/416-455. Hirdetési és . rím, «mi, «ót.,, .„«o. a ama«. terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Rákóczi út 18. Tel: 35/301-660. Az előfizetők részére az alábbi ügynökségek juttatják el a lapot: Salgótarján - Elektroker Bt., tel.: (30)351-725, Balassagyarmat - Balog és Társa Bt., tel.: (06)(30)534-088, Pásztó - Célvonal Kft, tel.: (30)433-548, ü.sz.: (32)310-877. Árusításban terjeszti a BUVIHIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/416455) és ügynökségeinknél, a megye hírlapkézbesítőinél, posta- utalványon és átutalással a Magyar Takarékbank Rt. Salgótarjáni Megyei Igazgatóság 115-01701 10002704 sz. vagy az OTP Bank Rt. 11741000-20150107 sz. számlájára. Előfizetési áj egy hónapra 655 Ft, negyedévre 1965 Ft, fél évre 3930 Ft, egy évre 7860 Ft. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. HU ISSN 0865-9095.