Nógrád Megyei Hírlap, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-24-25-26 / 300. szám

6. oldal Karácsony ’97 1997. december 24., szerda Beszélgetőpartnerünk Zenthe Ferenc Jászai-díjas, érdemes és kiváló művész, Nógrád megye díszpolgára Szorgalmat, becsületet, hitet tanult a salgói bányászoktól A lehető legszívélyesebb volt már a találkozást előkészítő tele­fonbeszélgetések során is. Külön is felhívta a figyelmemet, hogy a Madách Színházba délelőtt csak a Hársfa utcából lehet bejutni, az úgynevezett müvészbejárón. Először találkoztunk, de mint régi jó ismerősök beszélgettünk __- Ónt nemrégiben Nógrád Me­gye Közgyűlése díszpolgári címmel tüntette ki. Milyen ér­zéssel fogadta a szükebb haza megbecsülését jelentő hírt? Hogyan érintette a szülőföld elismerése?- Nehéz ezt szavakkal kife­jezni, elszorult a torkom akkor is, amikor megtudtam, meg akkor is, amikor átvettem. Hozzávagyok szokva a nyilvá­nosság előtti beszédhez, de ez más szituáció volt. Ezúttal az én legszemélyesebb érzelmei­ről, gondolataimról volt szó, amelynek kifejezésében nem segíthettek szerzők, kollégák. Mi sem természetesebb, hogy felidéződött bennem salgói gyermekkorom számos szép emléke, édesapám alakja, aki a bányánál dolgozott, s akitől a munkabírást, az igényességet örököltem. Eleinte kocsis sze­rettem volna lenni, mert apám hintóval is közlekedett, aztán pedig -a fogaskerekű vasút hatására - fékező. Eszembe ju­tottak a bányai élmények, a lo­vak - amelyek „megszámol­ták” a talpfákat - a robbantá­sok, amelyeket mi csintalan srácok a felszínen karbiddal próbáltunk meg utánozni. Bár csak tízéves koromig éltem ott, azt hiszem, hogy sokat tanul­tam a bányászoktól: szorgal­mat, becsületet, azt a hitet, hogy valamennyien Isten ke­zében vagyunk.- Zenthe Ferenc számára mit jelent a karácsony?- Számomra világéletemben nagyon fontos volt a család, s ezen a szép ünnepen megsok­szorozódik bennem a szerette­imhez kötődő érzés. Szüleim, testvéreim - akik jóval időseb­bek voltak nálam - sajnos, már nem élnek. Késői gyerek va­gyok, akkor fogantam, amikor szüleim felocsúdtak a 1919-es környékbeli harcokból, lövöl­dözésekből. Tíz éve meghalt az első feleségem, egy fiunk szü­letett, akinek két gyermeke van. De a jelenlegi nejemnek is van két fia, nekik is vannak gyermekeik, úgy, hogy nagyon készülök valamennyi unoka megajándékozására. Annál is inkább mert igen fontosnak tar­tom az ezzel a gesztussal járó titkolózást, romantikát, amely­nek nem szabad elvesznie. Ezért csak kérdezzük úgy hoz­zátartozóinktól, hogy mit kér­nek a Jézuskától, s ne mond­juk, hogy veszek neked ezt, meg azt karácsonyra. Túl sok már úgyis az agymosás, ame­lyet az amerikanizálódó kul­túra hatása tesz a felnövekvő generációkra.-Az egykori Tenkes kapi­tány hosszú évek óta Kárpáthy Zoltán újságírót személyesíti meg a rádiós Szabó családban. Az éppen tízéves szomszédok­ban pedig a gépkocsivezető Taki bácsi népszerű figuráját alakítja. Melyik szerep áll Ön­höz közelebb?- Mind a kettő én vagyok, nekem írják, az én mentalitá­somat veszik figyelembe. Nem az a fontos, hogy mi az elját­szandó személy foglalkozása, a életszemlélete, a magatartása, az embersége a döntő.- Férfiak esetében nem titok a kor: Ön áprilisban múlt het­venhét éves. Ehhez képest fo­lyamatosan jelen van a rádió­ban és a képernyőn az említett sorozatokban, s rendszeresen játszik színpadon is. Jelenleg az Olivér című musicalben a Madách Színházban és a Bűn­beesés után című drámában a Játékszínben. Mi a titka élet­erejének, fizikai és szellemi frissességének?- Félek, hogy olyan receptet nem tudok mondani, ami min­denki számára követendő. Egy biztos: egész életemben na­gyon sokat mozogtam, sportol­tam a Rákóczi hadnagya című film forgatásától - ami bizony nem most volt - kezdve napja­inkig, amikor inkább már csak nagy gyalogtúrákat teszek a közeli erdőkben. Meggyőző­désem szerint egészségesen ét­kezem, nem vagyok ugyan ve­getáriánus, de a reformkonyha híve vagyok. Nagyon kevés disznóhúst fogyasztok, kávét egyáltalán nem, alkoholból is csak a jó bort mértékkel. Bár­mikor hajlandó és képes va­gyok egy lékúrára. Egyébként fiatal színészként megettem, megittam már az egész életre szóló adagomat. Kiegyensú­lyozott közérzetemhez nyilván az is hozzájárul, hogy nem ér­dekel a politika. Nem szere­tem, mert nehéz, sőt talán nem is lehet becsületesen csinálni. Apám mindig kormánypárti volt, mert azt tartotta, hogy a mindenkori hatalmon lévőktől lehet elvárni, hogy építsenek, hogy tegyenek valamit az or­szág érdekében. — Ön 1952-től folyamatosan a Madách Színház tagja. Ez nem kevesebb, mint negyvenöt esztendő. Soha nem fordult meg a fejében a váltás igénye. nem gondolt arra, hogy másik színházi közegben kipróbálja magát?- Azzal kezdem, hogy eleve ragaszkodó típus vagyok. Erő­sen kötődöm feleséghez, ba­ráthoz. Kautzky Lászlóval pél­dául ritkán találkozunk, de ugyanott folytatjuk a beszélge­tést, ahol évekkel ezelőtt abba­hagytuk. Engem soha nem ér­dekeltek a kalandlehetőségek, biztonságban, nyugodtam sze­rettem élni. Hűségem termé­szetesen népemre, nemzetemre is vonatkozik. Ami pedig a színházat illeti: miért kíván­koztam volna valaha is el az ország egyik legjobb társulatá­tól, ahol - csak példaként mondom - Pécsi Sándorral, Márkus Lászlóval, Tolnay Klá­rival játszhattam együtt. Utób­bival szerencsére még manap­ság is. Vendégként egyébként szívesen megyek máshová is fellépni.- Több évtizede van a pá­lyán, számtalan remek szerepet megformált, vannak-e megva­lósulatlan álmai?- Bármilyen hihetetlen, nin­csenek. Ebben biztosan közre­játszik az is, hogy mindig tele voltam jobbnál jobb szerepek­kel, olyannyira, hogy egy idő­ben, a hatvanas évek környé­kén én voltam az ország leg­gyakrabban foglalkoztatott színésze. Szinte minden este színpadon voltam. Ez már nem bírnám energiával, de szakmai kihívások nélkül is bizonyára rossz lenne. Szerencsére az idősebb férfiak számára több szereplehetőség adódik, mint a nők részére. Emlékszem sze­gény Makláry Zoltán hatvan­évesen visszavonult, s amikor sok év után felkérték újra for­gatni, valósággal beleroppant a hirtelen jött nagy feladatba.-Köszönöm a beszélgetést és további sok sikert, jó egész­séget kívánok!- Én is köszönöm és üdvöz­löm a nógrádiakat. Csongrády Béla Bármily hihetetlen: nincs megvalósulatlan szerepálmom ... rom Rico tibor December 30-án kétévesek lesznek a legkisebb salgótarjáni hármas ikrek Isten éltesse Adriennt, Dánielt és Dorinát ! A salgótarjáni hármas ikrek közül a Horváth házaspár gyerekei a legkisebbek, bár az idén már ők is kétesztendösek lesznek. Horváth Zoltánnak és feleségének, Magdinak már a kezdet kez­detén megmondták az orvosok, hogy három petezsákot látnak, de nem biztatták őket, mivel a kis terhességekkel még akármi is történhet. Szerencsére nem történt, mert 1995. december 30-án megszülettek Budapesten a Horváth hármas ikrek. Először Dániel látta meg a nap­világot 3050 grammal, majd Dorinát segítették világra 2500 grammal és legutoljára Adrienn született meg ugyancsak 2500 grammal. Szerencsésen átvé­szelték a császármetszéses szü­lést és 10 nap múlva már ott­hon, a meleg családi fészekben voltak szüleikkel.- Két autóval mentünk értük, egyben ugyanis nem fértünk volna be - nosztalgiázik az édesapa. - A két év gazdag volt eseményekben - meséli az anyuka. - Bizony, ha a nagy­szülők nem segítettek volna, akkor nem is tudom, hogy mi lett volna velünk. Zoltán is na­gyon jó apuka és segített min­denben, de hát neki is kötött a munkaideje és ő a családfenn­tartó. Köszönettel tartozunk a város szociális osztályának is, mert biztosítottak nekünk egy nagyon kedves gondozónőt. Orosz Mária személyében. így nehéz dolgokat viszonylag könnyen átvészeltük.-Mindent egyszerre csinál­tunk - a fürdést, az étkezést, a sétát- így a gyerekek meg­szokták a rendszerességet. A csaknem két év alatt na­gyon sokat fejlődtek az ikrek. Ez a fejlődés nemcsak súlyban értendő, hanem szellemileg is. A gyerekek a maguk nyelvén, már nagyon jól kommunikál­nak egymással, de már tanulnak beszélni is, sőt egy-egy szót már kifogástalanul mondanak. Nagy haladás, hogy lassan megértik, mire is való a bili!-Ami pedig a személyisé­güket, egyéniségüket illeti, tel­jesen különbözőek - mondja az édesanya^ - Dániel nagyon szó­fogadó. Ő alszik a legtöbbet és igazi férfi, mackós típus. Na­gyon rendszerető, takarít és erre ösztönzi a lányokat is. Dorina akaratos. Válogatós a ruhák és az ételek szempontjából is. A főzeléket egy szóval intézi el: - Nem! - Adrienn imádja a ze­nét. Gyakran járunk a főtéren és ha muzsikát hall, rögtön táncra perdül, forog. Érzékeny, de roppant barátkozó típus. Na­gyon kell figyelni, mert képes az óvodásokkal elmenni. Ezért is kell a sétákhoz két-három ember, mert nekem ugye csak két kezem van, ők pedig hár­man öt felé szaladnak. Szerencsés módon még alig voltak betegek, de ez betudható annak is, hogy hét hónapos ko­rukig anyatejen nevelkedtek. Az édesanya elmondása szerint a végsőkig szoptatott, de ez nem lett volna elég, így az anyatej begyűjtő állomásról pó­tolták a hiányzó adagokat. Na­gyon jó étvágyúak, nyugodt, kiegyensúlyozott gyerekek.- Sokan és sokszor megkér­deztek már, hogy bírok egy­szerre három gyerekkel? Sze­rintem a rendszeresség a titok nyitja és a szeretet, a türelem. Ezt tudom tanácsolni minden kezdő és gyakorló anyukának. Érdekességként említették a kedves szülők, hogy a gyerekek mindenből hármat vesznek el, gondolván a másik két testvér­kéjükre is. Nagyon szeretik etetni egymást és ilyenkor na­gyon aranyosak.-Az Erzsébet téren egy né­niké megkínálta őket cukorká­val és addig nem tágítottak a nénike mellől, amíg el nem fo­gyott a cukorka. De a néni na­gyon jól szórakozott azon, amint csipegettek a gyerekek a zacskóból. Mondta, hogy más­nap is menjünk, mert akkor is jönni fog.- Egyébként lázas készülő­désben vagyunk, hogy kará­csony után méltóképpen meg­ünnepeljük a gyerekek szüle­tésnapját is. Cserhalmi Adél Dupla ünnepre készülnek az öttagú Horváth családnál fotó: gyurián tibor Father Christmas, azaz Télapó létezik ... „Nincs ennél igazabb” A nyolcéves Virginia O Hanlon annak idején, 1897-ben, sok mindent nem értett és szeretett volna megtudni. Ezért úgy gondolta, legjobb, ha a New York-i „Sun” című újság szerkesztőihez for­dul. Virginia és Francis P. Church főszerkesztő leve­lei azóta fogalommá vál­tak: a népszerű újság meg­szűnéséig, 1950-ig, minden évben közölte azokat a ka­rácsonyi szám címoldalán. A kislány és az újságíró le­vélváltását 1977 óta viszont már nemcsak a tengerentúlon közlik, hanem a világ sok új­ságjában és vagy száz nyel­ven. íme a világhíressé vált levélváltás:- „Nyolcéves vagyok. Né­hány barátom azt mondja, nincs Father Christmas, a Té­lapó. A papa azt mondja, ami a „Sun”-ban áll, az mind igaz. Kérem, mondják meg Önök nekem: van Télapó?" Virginia O Hanlon * Virginia! A kis barátaidnak nincs iga­zuk. Ók csak azt hiszik el, amit látnak: azt hiszik, olyan nincs, amit kis lelkűkkel nem tudná­nak felfogni. Minden emberi lény kicsi, legyen az akár fel­nőtt, akár gyermek. A világ­mindenségben olyannak tű­nik, mint egy icipici rovar. Igen, Virginia, van Father Christmas, a Télapó. Egészen biztosan, ugyanúgy létezik mint a szeretet, a nagylelkű­ség és a hűség. Az életünk azért lehet szép és vidám, mert ez mind van. Ha nem volna Télapó, ak­kor nem lenne a kis Virginia sem, nem lenne hit, nem lenne költészet, egyáltalán semmi olyasmi nem lenne, ami az életet elviselhetővé teszi. A látható szépséghez hiányozna valami. Kihunyna a gyermeki lét fénye, az, ami a világba ebből kiárad. Van Télapó, kü­lönben Te sem tudnál hinni a mesékben. Természetesen, Te is megkérhetnéd a papádat, hogy karácsony szent estéjén küldjön szét embereket, hogy kapják el a Télapót. De közü­lük senki nem láthatná saját szemeivel a Télapót. Mit bi­zonyítana ez? Csak azt, hogy senki sem láthatja öt szemtől szembe. De ez semmit nem bi­zonyít. A legfontosabb dolgok többnyire láthatatlanok ma­radnak. Ugyan ki gondol­hatná ki a világ minden cso­dáját? Nem is szólva arról, hogy ki lenne az, aki mindazt láthatná? Ez a Földön a leg­okosabbnak sem sikerülne. De Te látsz, ha nem is lát­hatsz mindent. Foghatsz egy kaleidoszkópot és kereshetsz benne szép színes ábrákat. Tarka-barka cserepeket ta­lálsz majd, ennyi az egész. Miért? Mert egy fátyol befedi a valódi világot: egy fátyol, amelyet erőszakkal sem lehet szétszakítani. Azt csak hit, költészet és szeretet lebbent- heti fel. Az viszont egyszeri­ben felismerhetővé teszi a mögötte rejtőző szépséget és ragyogást. Virginia, a világon semmi sem igazabb és mara­dandóbb, mint ez. A Télapó élt és örökké élni fog, hogy az olyan gyerekeket, mint Te is vagy, s minden nyitott szívet örömmel töltsön el. Boldog karácsonyt, Virginia! A Te Francis Church-öd

Next

/
Thumbnails
Contents