Nógrád Megyei Hírlap, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-17 / 294. szám

6. oldal Gazdaság 1997. december 17., szerda Tonnaszám spórolja a légszennyezést a Salgótarjáni Üveggyapot Rt. Félmilliárdot meghaladó a nyereség Félmilliárd forint fölötti adózás előtti eredményre számít a Salgótarjáni Üveggyapot Rt., mely az ország második japán­magyar termelő vegyes vállalataként kezdte meg a működé­sét. A gyár a közelmúltban megszerezte az ISO 9002-es cég- minősítést. Dolgozóiknak december 13-án egy zenés-táncos összejövetelen mondtak köszönetét az elért eredményekért. A sikeres tarjáni cég alapítói az Üvegipari Művek, illetve a japán Nitto Boseki, a TOMEN Corporation, a Paramount Glass, a Nemzetközi Pénzügyi Társaság és a Skála-Coop Rt. Időközben a tulajdonosok 390 millió forintról 673,3 millióra emelték a törzstőkét. Ez két részben történt. Elő­ször a JAIDO belépésével, majd a az üvegipari Művek végelszámolását és a Salgótar­jáni Síküveggyár felszámolá­sát követően, mikor az MBFB-hez került vagyont a japán részvényesek vásárolták meg. Termelésbővítés Varga László, a cég ügyve­zető igazgatója a számok tük­rében is nyilvánvalóan ered­ményesnek ítéli nemcsak a dolgozók munkáját, de magát a befektetést is. Az egykori Salgótarjáni Síküveggyárról leválasztott szolgáltatási rendszerük fej­lesztésével párhuzamosan ugyanis folyamatos termelés- bővítéssel számolhattak. Kez­detben 4 ezer tonna üveggya­pot-terméket állítottak elő, az idén viszont már több mint 6 ezer tonnát. Magyarországon jelenleg az egyetlen gyártók a tarjániak, termékeik 80 százaléka marad belföldön, a magasabb feldol- gozottságú termékek célor­szága elsősorban Németor­szág, Ausztria, Csehország, Lengyelország és Románia, az exportból származó árbevétel az összárbevétel 32,5 száza­léka. A 180 főt foglalkoztató gyár vezetői az idei évre 2,3 milliárd forintos árbevétellel számolnak. A nagy szám mel­lett még inkább beszédes az, hogy tavaly 25 százalékos ár­bevétel-arányos nyereséget termeltek, melyből 20 száza­lék osztalékot fizettek ki a részvényeseknek. Új beruházás Idén több mint 10 százalékkal nőtt az értékesítés, 1997-re az árbevételhez képest 25 száza­lékot meghaladó, vagyis fél­milliárd forint fölötti adózás előtti eredménnyel számolnak. A gyár tavaly újította fel ke­mencéjét, s a közelmúltban megszerezték az ISO 9002-es cégminősítést. Néhány hónapon belül a megnövekedett piaci igények kielégítésére a jelenlegi kapa­citást 30 százalékkal növelő beruházásba kezdenek Salgó­tarjánban - mondta Varga László, aki a gazdaság élénkü­lését látja abban, hogy termé­keikre egyre nagyobb a hazai kereslet is. Igaz, a mai építési szabvá­nyok is kedveznek a cégnek, ugyanis fajlagosan több szige­telést tesznek szükségessé, s a beruházások könnyűszerkeze­tes csarnokainak szigetelésére, a régi épületek utólagos szige­telése is hol előírás, hol pedig csak egész egyszerűen megéri a ráfordítást. A hazai gyártó termékeit pedig szívesen használják. A Környezetvédelmi és Te­rületfejlesztési Minisztérium , az idén először támogatta vissza nem térítendő pénzzel az utólagos hőszigetelést vég­zőket. E program keretében 5 ezer lakás utólagos hőszigete­lésére került sor, mely közel 110 ezer tonna kőolaj fűtőér­tékével egyenértékű, illetve 3,7 milliárd forint közvetlen megtakarítást eredményezett. A fűtési energia megtakarí­tását a környezeti terhelésben is érezni lehet. Varga László ezeket számszerűsítve el­mondta, hogy a program 58 tonna kéndioxid, 36 tonna szénmonoxid 7 tonna nitro- géndioxid és 19 tonna szilárd szennyezőanyag levegőbe ke­rülését előzte meg. S ami me­gint csak nem mellékes, hogy ilyen mennyiségű szennye­zőanyag levegőbe jutásából eredően - egyes számítások szerint — a légszennyeződés okozta egészségkárosítás gyó­gyítása 400 millió forintba ke­rülne. Biztos piac A program jövő évi folytatása a gyárnak is biztos piacot je­lent, erre alapozzák fejlesztési terveiket is. A december 13-ai Luca- napi zenés, táncos összejöve­telük üzenete nem a boszor­kánysághoz kapcsolódott. Vallják, ma már az igényes munkának piaca van. És nem csupán nyugaton, de nálunk is. Tarnóczi László Bemutatták az ELVIRA elektronikus tájékoztató programot Utasközpontú vasúti szolgáltatások Év végi sajtótájékoztatóját és fogadását a minap tartotta a MÁV Rt. budapesti székházában. Tömpe István, a MÁV Rt. igazgatóságának elnöke, Sipos István vezérigazgató, Benczédi Mihályné gazdasági vezérigazgató-helyettes, Kukely Márton vállalkozó-vasúti vezérigazgató-helyettes szólt a MÁV általá­nos helyzetéről, az idei teljesítésről s a jövő évi tervekről. Be­mutattak egy új utastájékoztató programot is. A vasutazás, amely Nyugat-Eu- rópában reneszánszát éli, Ma­gyarországon is sínekről, jó szolgáltatásokról, megújuló eszközparkról szól, természete­sen a gazdasági egyensúly szi­gorú szem előtt tartásával - hangzott el egyebeken kívül a sajtótájékoztatón. Úgy tetszik, az idei év a vasút konszolidáci­ójáról szólt, az 1998-as üzleti tervkoncepció főbb elemei kö­zött pedig a megbízhatóság, a kiszámíthatóság, a kilencvenes évek elején bekövetkezett biza­lomvesztés helyreállítása sze­repel, a gazdasági egyensúlyi helyzet fenntartásával. Á vasút iránti bizalom hely­reállításának első jelei már idén is érzékelhetővé váltak, jövőre e folyamatok megerősítése az egyik legfőbb cél. Ennek érde­kében a személy- és az áruszál­lítás javítására fektetik a hang­súlyt. Ezt szolgálja a jobb me­netrend, a vonatok pontosabb közlekedtetése, a magasabb színvonalú szolgáltatás megte­remtése, az elővárosi forgalom korszerűsítése, illetve az áru- szállítás újabb háromszázalé­kos növelése. Több olyan változás lesz, amit az utazóközönség remél­hetőleg közvetlenül is érzékel majd. Ezek közé tartozik pél­dául az ELVIRA elektronikus vasúti utastájékoztató prog­ram, amely teljes körű menet­rendi tájékoztatást nyújt, s használata elősegítheti a mo­dem, utasközpontú szolgálta­tások bővítését. Magasabbra tették az adólécet Változnak a minimálisan bevallandó jövedelem összeghatárai szakmánként, térségenként és a tevékenység körülményeire való tekintettel. Nem kell kiegészítő jövedelembevallást készí­tenie annak, aki a pénzügyminisztérium most elfogadott irány­elveiben rögzített összeghatárt eléri - tudtuk meg a PM adói­gazgatási főosztályán. A minimálisan elérendő jöve­delmet az 1996-os évben beval­lott jövedelmi adatok alapján állapította meg a Pénzügymi­nisztérium, a kereseti átlagokat a (bruttó) keresetnövekedés in­dexével megnövelve. Ez az összeg szakmánként és térsé­genként eltérő, figyelembe ve­szi például a válságövezetbe tartozók gondjait is. Azokat viszont, akiknek jö­vedelme nem éri el a minden­kori minimálbérre kialakított összeghatárt, kiegészítő beval­lásra kötelezheti az adóhatóság. Amennyiben a bevallott jöve­delem és egyéb forrás nem ad­hat fedezetet a kiadásokra, rá­fordításokra és befektetésekre, akkor az adózót ellenőrizni fogja a hatóság. Á legalsó küszöbérték, tehát az 1997-es évre még elfogad­ható legkisebb vállalkozói jö­vedelem a tavalyi 171 ezer 700 forint helyett 204 ezer forint lett. A pénzügyi tárca nem java­solja a bevallás-kiegészítésre felszólítani az egyéni vállalko­zókat akkor, ha az egyéb for­rásból - nem egyéni vállalkozói tevékenységből - származó jö­vedelmük meghaladja a mini­málbért (204 ezer forint) vagy a minimálnyugdíjat (138 ezer fo­rint). Vonatkozik ez az önálló te­vékenységet nem egyéni vál­lalkozás keretében folytató ma­gánszemélyre, továbbá arra az adózóra is, akinek valamennyi forrásból származó 1996. évi bevallott jövedelme a munkavi­szonyból származó átlagos bér- jövedelmének a kétszeresét (914 ezer forintot) elérte. Az APEH megváltoztatta a szakmakód-besorolást: 300 he­lyett 700 szakmát tart nyilván. Á módosult összeghatárok a napokban kerülnek nyilvános­ságra. Ezúttal a rendelkezések eny­hüléséről van tehát szó, mert hiszen ezek például sem a kezdő vállalkozóra, sem pedig az őstermelőkre nem vonatkoz­nak. (cser) További információ: 06-80-450-450 • Internet cím: www.westel . hu immun m WESTEL Arra az esetre, ha mindent a zsebében szeret tartani.--------------------------------------------------------­-----------”-N K ISMÉRETŰ KÉSZÜLÉKEK _______________________________________________/ A Westel 0660-as mobiltelefon mérete miatt sem­mit nem kell otthon hagynia. Folyamatosan meg­újuló készülékeink egyre könnyebben kezelhetők, egyre több színben kaphatók és egyre kisebbek. Ráadásul az ország egész területéről bárhonnan, bármikor a legkedvezőbb mobilpercdíjakkal hasz­nálhatók. Minden esetben OOÓ0

Next

/
Thumbnails
Contents