Nógrád Megyei Hírlap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-05 / 258. szám
1997. november 5., szerda SZÉCSÉNY Nógrád Megyei Hírlap Hegedűs Erzsébet jegyzete Akárcsak a filmekben Tó pár robbantásos akcióról J hallhattunk már ebben az évben is, amelyeket többségében a fővárosban vagy a Balaton környékén követtek el. A legutóbbi az elmúlt hét végén Szegeden következett be, a végrehajtás módja igencsak elképesztő. Kénytelen-kelletlen hozzászoktunk már a használtautó-telepeken robbant kézigránátokhoz, a szeméttárolóban robbanó csomagocskákhoz, sőt az iskolákban, szórakozóhelyeken bejelentett bombariadókhoz, úgy tűnik, most már a parkolók sem biztonságosak. A szegedi robbantás végrehajtásának a módja kísértetiesen emlékeztet egy-egy amerikai filmre: beül kocsijába a delikvens, elfordítja az indítókulcsot, ám ahelyett, hogy beindulna a motor, csak egy hatalmas robbanás hallható, égnek törő lángcsóva látható. A kocsiból nem marad más, csak füstölgő, kiégett roncs, a vezetőből pedig összeégett holttest. A rendőrségi beszámolók szerint minden egyes robbantásos akció mögött valamiféle leszámolás húzódik meg. XY komolyabb pénzösszeggel tartozott valakinek, vagy éppen a „ védelmi pénzt” nem volt hajlandó fizetni, korábbi vélt vagy valós sérelemért megtorlás, és még lehetne folytatni a sort. Egy ideig csak a kiszemelt áldozat sérelmére követték el az akciókat, az utóbbi időszakokban azonban akár teljesen kívülálló emberek is áldozatul eshettek. A legutóbbi eset egyenesen hátborzongató, hiszen a felrobbantott Mercedes egy parkolóban állt. Márpedig ritka az olyan parkoló, amelyben csak egyetlen kocsi ácsorogna, következésképpen más kocsik vezetői, utasai, sőt a környéken közlekedők sem érezhetik magukat biztonságban. Csakhogy, amíg a filmeken mindig horogra kerül a robbantgató tettes, kis hazánkban bizony másként van: nincs a felderítéshez sem ember, sem megfelelő felszerelés, pénz meg aztán végképpen sehol. Pedig a szaporodó - és tegyük hozzá, hogy profi módon végrehajtott - robbantások arra utalnak, hogy komolyan kell vënni a bűnözés eme vállfáját. llenkezö esetben nem várhatunk mást, mint az áldozatok számának gyarapodását és az ismeretlen tettes miatt lezárt rendőrségi akták sokaságát . . . Több település példaértékű összefogása az ivóvízért Kútba dobták a pénzt... (Folytatás az 1. oldalról) elképzeléseken kívül nem volt gyakorlati kivitelezés, ' így nem került sor a mátraszelei kútsor vizének vas-mangántalanítására, a tisztítási technológia megvalósítására. Miután a Nógrád Megyei Vagyonátadó Bizottság a kútsort az érintett önkormányzatok tulajdonába adta, a tulajdonos önkormányzatok 1996-ban pályázatot nyújtottak be a vas-mangántala- nító közös beruházásban történő megvalósítására. A Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács a pályázatot kedvező elbírálásban részesítette és 70 százalékos támogatást szavazott meg a beruházás megvalósítására. A mintegy 52 millió forint értékű vízminőség-javító beruházás kivitelezési munkáit a Salgótarján és Környéke Vízmű Kft. nyert el, versenyeljárás alapján. A beruházás 1996-ban kezdődött és befejezése 1998. február 28-ára várható. A vezeték megépítése az úgynevezett műtárgyakkal és az épületbővítéssel együtt elkészült, a vezeték nyomáspróbája megtörtént. Ami szintén lényeges: a kivitelezést végző vízmű saját beruházásában 9,9 millió forint értékben elkészítette a kútsor gépészeti és villamos felújítását. Ugyancsak kiépül az egész térség egységes irányítás-technikai adatátviteli és beszédátviteli rendszere 12,9 millió forint értékben. Ennek köszönhetően az év végétől a mátra- almási átjátszóadón keresztül biztosított lesz a Nemti-Szuha-Mát- ranovák-Kazár-Salgótarján közötti folyamatos kapcsolat a helyi telepek, az üzem, a gépjárművek és a salgótarjáni diszpécserközpont vonatkozásában. Egyébként Salgótarján napi, hozzávetőlegesen 10 ezer köbméteres vízfogyasztásából körülbelül 630 köbméter/nap vízmennyiséget jelent a mátraszelei vízbázisról érkező víz. Ez a kútsor látja el Zagyvarónát, valamint az acélgyári városrészt, s környékét. A megvalósulás kapujában álló beruházás az ivóvíz minőségének lényeges javításán túl Salgótarján és térsége települései más esetekben is megnyilvánuló összefogásának jelentőségét is példázza. B. M. Megyei Körkép i BATONYTERENYE KJ Az Interneten is nyomon követhető lesz a voksolás menete Főpróba népszavazás előtt Kiválóan sikerült a november 16-ai népszavazást megelőző tegnapi egész napos főpróba az ország tizenkilenc megyéjében, illetve a főváros területi választási munkacsoportjaiban, melyek számítógépes kapcsolatban álltak az országos választási munkacsoporttal. Nógrád megyében 127 települési önkormányzat helyi választási munkacsoportja is dolgozott ezen a napon. Sánta Imre, a Nógrád megyei területi választási munkacsoport vezetőjének informatikai helyettese érdeklődésünkre elmondta, a főpróba három teriiGyurácz Zoltánná, Csikós Anita és Sánta Imre A kép bal szélén az amerikai gyártmányú Alpha 1000 szerver. Körülbelül 15 PC teljesítményét „tudja”. létén zajlott: a népszavazás nap közbeni menetéről, délutáni előzetes szavazat-összesítéséről és esti végleges nógrádi eredményéről küldtek jelentést számítógépes rendszer segítségével az országos választási munkacsoport központjába. A 94-es választáshoz képest tovább korszerűsödött az országos számítógépes rendszer, fejlődött az önkormányzati hivatalok informatikai hálózata - mondta Sánta Imre. Újdonságként említette, hogy a november 16-ai népszavazás menetét, alakulását az Internet-hálózaton is figyelemmel kísérhetik majd az érdeklődők. Szabó Gy. Sándor Űj támogatási formák, foglalkoztatás, különbözeti foldjáradék Őrzik a mezőt, tenyésztik az ebet Kedden délelőtt Salgótarjánban, a Nógrád Megyei Termelők és Szövetkezők Szövetségének székházában a megjelent tag- szervezetek képviselőit Csató Sándor köszöntötte, majd Majoros Endre, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezetője ismertette az 1998. évi várható agrártámogatási rendszert, mely 117 milliárd forintot képvisel. A lényegében azonos, ez évet jellemző formák mellett újak is jelentkeznek. Ide sorolta a mező-, a vad- és a halőrhálózat kialakítását. A mezőőrök beállításával járó költségek ötven százalékát a Földművelésügyi Minisztérium biztosítja. Nógrád megyét is jelentősen érinti a különbözeti földjáradék bevezetése. Ez a 17 aranykorona alatti külterületi termőföldek után jár majd. A kedvezőtlen adottságú térségek támogatása a szokásoson kívül általában öt százalékkal lesz nagyobb annál, mint amennyi 1997-ben volt. Teljesen új elemként szerepel a föld pihentetésének támogatása, illetve a fiatal vállalkozók anyagi segítése. A gázolajból az áfát és a fogyasztási adót visszakaphatják a termelők. Támogatja a minisztérium az őshonos, magyar kutyafajták tenyésztését is. A katasztrófaalapba 700 millió jut, az etnikum foglalkoztatását pedig 50 millió szolgálja. A támogatások - pályázatok - elbírálásának módja az ideihez hasonló marad. V. K. Közeleg a hideg, növekszik az átmeneti szállások forgalma Várják a segítségre szorulókat (Folytatás az I. oldalról) parti városban. Böhm Menyhért, a balassagyarmati Vöröskereszt-szervezet vezetője szintén emelkedésről számolt be. Ahogy kezd mostohábbá válni az időjárás, úgy keresik fel többen a melegedőt. A múlt télen megnyílt, 20 ember számára átmeneti otthont biztosító szálláson jelenleg tizenöten élnek. A salgótarjánitól eltérően, itt a lakók számára csak délután 2- től reggel 8-ig van nyitva az épület, s csak napi egyszeri ebéd biztosított. A rászorulók átlagéletkora mindössze 37-40 év közötti. Salgótarjánban és Balassagyarmaton nemcsak kemény télre, hanem emiatt sok olyan emberre is számítanak, akik segítségre, ellátásra szorulnak életük elemi fenntartásához. RÉTSÁG 3-0,dal Hírek Pozsgay-fórum Szécsény - A Magyar Demokrata Fórum városi szervezete meghívta Pozsgay Imrét, aki november 6-án, csütörtökön 18.30 órától a művelődési központ kamaratermében „Magyarország helyzete ma és 1998-ban” címmel tart nyilvános előadást és konzultációt. Fotóklub Salgótarján - Kovács Bodor Sándor „Salgótarján videofilmen” című filmjének bemutatóját november 6-án, csütörtökön 18 órakor tartják a József Attila Művelődési Központban. Vetélkedő és klub Pásztó - A Teleki László Könyvtárban és Művelődési Központban ma 14 órakor kezdődik a „Viselkedéskultúra” című vetélkedő második fordulója. Az általános iskolák felső tagozatosai számára rendezett verseny első fordulójából a helyi Gárdonyi és a tari Kodály iskola háromfős csapatai jutottak tovább. Ezúttal elméleti témákban, szituációs játékokban, tánc- és terítési versenyben mérik össze tudásukat, ügyességüket. Ugyancsak az intézményben 17 órakor kezdődik a bibliaklub következő foglalkozása arról, hogy mi történik a millennium alatt. Naiv festő tárlata Salgótarján - A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Nógrád Megyei Egyesületének Martin Luther King Klubja, a Cigány-Magyar Képzési Társaság november 5-én, szerdán 18 órakor a TIT székházában rendezi meg Danyi István zagyvarónai naiv festő kiállítását. A Balázs János követőjének tekinthető alkotó tárlatát Kerékgyártó István művészettörténész méltatja. Közreműködik: Agócs Kitti, a zeneiskola növendéke, Becze Lajosné tanítványa. Előfordulhat, hogy a drágább az olcsóbb — Ennyi ember még nem volt kíváncsi a VGÜ Kft. gépszemléjére Fehér lepeltől retteg a sószóró és a hóeke - Jön a tél, megy a pénz (Folytatás az 1. oldalról) Bodnár Benedek, a VGÜ Kft. ügyvezető igazgatója szerint a fejlesztés elodázhatatlanná vált. Nemcsak az IFA-k, UAZ-ok életkorával van a probléma, hanem azzal is, hogy nincs hozzájuk alkatrész, s lassan nincs rajtuk eredeti lemez, annyiszor voltak már foltozva. A cég saját forrásból, kihasználva a különböző hitellehetőségeket 80 milAz egyetlen új gép csekély hétmillióba került lió forintot tudna gépbeszerzésre fordítani, amennyiben a város közgyűlése ezt jóváhagyja, s ameny- nyiben a veszteséges tevékenységeket nem neki kell a saját nyereséges vállalkozásaiból finanszíroznia. A látottak kapcsán Sarló Béla, a város alpolgármestere is egyetértett a középtávú fejlesztési stratégia kidolgozásával, hiszen egy keményebb téli időszak teljesen megbéníthatja a megyeszékhely közlekedését, életét. A gépszemlén egyébként képviseltette magát a VGÜ felügyelő-bizottsága és a város gazdasági bizottsága is. A közelmúltban a VGŰ vezetése számos helyről kért be ajánlatot a géppark felújítására. Érdekes módon egy Liaz alapgép 11 millióba kerül, egy Mercedes 10-be! Sószóró felépítménnyel, tolólappal viszont 23-25 millióba kerül egy gép, igaz, képességei messze felülmúlják a régiekét. A Mercedes tolólapját például hidraulika mozgatja, az IFA esetében a tolólap súlya adja a nyomatékot. A kettő között „csak” annyi a különbség, hogy az IFA-nak 3-szor, 4-szer végig kell mennie ugyanazon az útszakaszon, ha „fekete” utat szeretne hagyni maga után. A korszerű gép tehát hosszabb távon lényegesen olcsóbb üzemeltetést tesz lehetővé. A RITAS-időkből itt maradt Scania önrakodó szemétszállító gépre immár 3 millió forintot költöttek, de állandóan beteg. A Crystal traktort igazából csak azért tolták ki, hogy meglegyen a géppark létszáma. Több teherkocsit azonban ki sem tudtak tolni, mert járóképtelenné váltak. Ilyen helyzetben a délelőtt rendezett tanácskozásnak sem lehetett más a kicsengése: fejleszteni kell! Mindez persze nem azt jelenti, hogy a VGÜ nem tesz meg mindent a téli útüzem biztosítása érdekében. Állandó ügyeletet tartanak, kiépült az információs rendszer, s elegendő érdesítő anyag áll rendelkezésre, szükség esetén pedig hómunkásokat vesznek fel, hirdetés útján. T. N. L.