Nógrád Megyei Hírlap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-21 / 272. szám

M MBpdDt! november 21., péntek Szeretettel köszöntjük OLIVÉR nevű kedves olvasóinkat! Az Olivér latin eredetű név, jelentése: olajfaültető. Védő­szentje Boldog Olivér, Íror­szág prímása, akit Angli­ában végeztek ki (1681). A katolikus liturgikus naptár­ban ez a nap Szűz Mária templomban való bemuta­tásának napja, emlékezve a Jeruzsálemben 543-ban, a tiszteletére épített templom felszentelésére. A Nap kél: 6.57 órakor, nyugszik: 16.02 órakor. ÜGYELETES RIPORTER Tnrnóczl László S : (32) 416 -455 Marad a hideg ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE Viszonylag eseménytelen és az át­lagosnál hidegebb időre számíthatunk ma. A reggeli ködök feloszlása után sokat süt majd a nap, legfeljebb néhol lesz egy kevés felhő az égen. Csapa­dék sehol sem várható. A délkeleti szél gyenge marad. Kora délután 2, 3 fok valószínű. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótatján: 2 Balassagyarmat: 2 Szécsény: 2 Bátonyterenye: 3 Pásztó: 3 Ipolytamóc: 2 Azt hallani mindenfelől, hogy az autósok nem túlzottan vi­dámak. Lassan, ugye, az egész országban nem lehet par­kolni, plusz itt van már a hideg is, szegény volán mögött ülők reggelente nem győzik a járgányaikat behúzni, tolo­gatni. Nem elég ennyi bosszúság, ezeket a piaci termékeket ráadásul lopják is; a tavalyi adatok szerint 20 milliárdnyi kárt jelentett ez kis hazánknak. Ez, kérem, együtt jár a piacgazdasággal, demokráciával, egyebekkel, a szomorú az, hogy nálunk nem találják meg a kocsikat. No, jó, van, amelyik megkerül, de (ha jól tudom, ez is tavalyi adat) százból mindössze hét (!), az meg, ugye, nem túl biztató. Aztán itt van, ugye, a kötelező biztosítás, ami - nevében is benne van - muszáj, viszont a társaságot magának választja ki az ember, s erre mindössze két hét volt/van adva. Több autós is mondta, hogy szerintük igenis alul vannak tájékoztatva, s így igen nehezen tudják eldön­teni: melyik társaság is biztosítsa a féltett járgányt. De van ám jó hírem is! Nem tudom, a kedves kocsitulaj­donosok tudják-e, hogy jövő év elejétől olyan rendszámot csinálhatnak maguknak, amilyet akarnak. (Szintén hat betű­hely variálható, de egy számnak lennie kell rajta. Például Ewing-6, - ha már a Dallasnak vége lett!) A legjobbat nem is mondtam: potom hatvanezer forint az egész, s ez is mu­tatja, hozzá lehet ma már jutni mindenhez, csak válogatni kell! Persze, nekem autóm sincs. - D. N. A.­Moby Dick, a fehér homár - Albínó rákot fogtak az USA észak-keleti partjainál. Az állat szerencsésnek számít: az ínyencek tányérja helyett egy tengeri akváriumba kerül. * MI VÁR MA ÖVRE ? Hírlap-horoszkóp ff i-t Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Ha tanul vagy utazik, ma akadályokkal találja * szemben magát. Ezeket képes lesz leküzdeni. Bátran kereshet protekciót. Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Ismét tanácstalanná válik. Ha döntéshelyzetbe kerül, addig tépelődik, míg kihagyja a legjobb lehetőségeket. Ezen köny­' nyen változtathat. Most nem a pénz a fontos, hanem az elvek. Bak (XII. 22.-I. 20.) A mai nap kiválóan alkalmas vásárlásokra és a kü­lönböző találkozásokra, élvezetekre. Derítse jókedvre környezetét, vi- gyen színt a mindennapok egyhangúságába. Vízöntő (1.21.-II. 20.) Ha valaki megbántotta, igyekezzen elkerülni az il- 4É letőt, de ne mutassa ki sértődöttségét vagy mérgét. Hagyja őt magára. K Boldog, hogy egy kicsit elszakadhat otthonról. Érezze jól magát. Halak (II. 21.-III. 20.) Környezetében sokan betegek, influenzások és ingerültek. Kerülje őket! Munka után, ha teheti, menjen el uszodába, gyógyfürdőbe, esetleg szaunázzon. Utána mintha kicserélték volna. Kos (III. 21.-IV. 20.) A Vénusz versenyhelyzetet teremt. Igyekezzen a , maximumot teljesíteni munkájában, legyen precíz, s biztos a győzelem. Este menjen el buliba vagy szórakozóhelyre és öltözzön divatosan. Bika (IV. 2I.-V. 20.) Barátkozó hangulatot teremt csillaga. De arra vi­ré gyázzon, hogy ne mindig önnél legyen a szó, a másikat is meg kell hall­gatni. Vigyázzon, a túlzott büszkeség veszélyes lehet. ' Ikrek (V. 21.-VI. 21.) Munkájával kapcsolatban nyugtalanítja a bizony- ' talanság. Tegye azt, amit elvárnak öntől, ne hozzon fel kifogásokat, és ne ■' követelőzzön. Hamarosan jobbra fordulnak a dolgok. ^ Rák (VI. 22.-VII. 22.) Új lehetőséget keres és talál a munkában. Az sem kizárt, hogy állást változtat. Ha rosszul készíti elő a változtatásokat, ké- C sőbb szembekerülhet feletteseivel. Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Ma olyan helyzetbe kerül, hogy kénytelen ■> lesz erélyesen fellépni. Legyen óvatos, ne az ellenségek táborát gyara­* pítsa, hiszen, ha akar, tud barátokat is gyűjteni. Szűz (VIII. 24.-IX. 23.) Látszólag rendben mennek a dolgok, de ön már * érzi, hogy a felszín alatt ott bujkálnak a gondok. Ha mód van rá, már most * tegye meg az óvintézkedéseket. Ezzel a nagy bajokat elkerülheti, de a ki- $ sebb megrázkódtatásokat nem. Ez azonban ne vegye hangulatát. Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Nehezen tud talpra állni, pedig senki segítségére r' nom c7ámíthat Mp harri/ia pl marrât mort P7 tm/áKKí lz-nHorrnHiAz \;p7p(_ * nem számíthat. Ne hagyja el magát, mert ez további kudarcokhoz vezet­het. Ellenkezőleg! Igyekezzen túltenni magát problémáin. * * * * * * * * % * * * * * * « * * » * * * * * * * * * * * * * * * # * * jfcífcífcácífcáfcbfcífcácifcáíáfcilííifcifcifcífcáiífcifcifeifcífcáfcíífsfeáiíífcifcílcáíáfc ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^’rp'^ Moziműsor tx..laza. . Salgótarjáni Apolló: 15.30, 17.45 és 20.00 órától: The Peacemaker. Színes amerikai akció-thriller. Kamara: 17.00 és 19.00 órától: Sötét zsaruk. Színes, szinkr. amerikai akciófilm. Balassagyarmati Madách: 13.30,15.30,17.45 és 20.00 órától: Ál/arc. Színes amerikai akciófilm. Kamara: 18.00 és 20.00 órától: Fegyencjárat. Színes amerikai akciófilm. Jobbágyi: 18.00 órától: Ál/arc. Színes amerikai akciófilm. ________Holnapi Lapunkból________ „ Mondják: fanatikus vagyok.. Nyolcéves volt, amikor az öt­venhatos forradalom esemé­nyei zajlottak az országban. Tizenöt éve vezeti a Nógrád Megyei Levéltárat. Idén - éle­tében először- baleset érte: házuk erkélyéről leugorva próbálta gyermekeit megvé­deni egy betolakodóval szemben. Hónapokig nyomta az ágyat. Mire felgyógyult, már mankó nélkül ment föl a Parlamentbe, ahol ’56-os ku­tatásaiért az Október 23. Ér­deméremmel tüntette ki Göncz Árpád. Hat szám - egy nyeremény! \7. HÉT A — ï r in \ NYE REMÉNY: vásárlási utalvány ______ A MAI NYERŐSZÁM: Ï] Í3l jíl 0 Napóleon szerelmes levele A kikiáltási ár több mint há­romszorosáért, 112 ezer dol­lárért kelt el szerdán Párizs­ban Napóleon Bonaparte egy Joséphine-hez írt levele. Az 1796. március 30-ai kel­tezésű levelet a fiatal, nagy re­ményű tábornok * Nizzából küldte, útban Olaszországba. Ez volt az ötödik levél, amelyet Napóleon ifjú feleségéhez, Jo­séphine-hez írt, akit március 9- én vett feleségül. Két nap múlva azonban már ott kellett hagynia Párizst és hitvesét. Ez a felkavaró levél arról tanúsko­dik, hogy a fiatal, akkor 26 éves Bonaparténak milyen fájdalmas volt megválnia Joséphine-től. „Nem telik el egy éjszaka se, hogy ne zárnálak a karomba. Az ügyek közepette, a csapatok élén, a táborokat járva az én imádott Joséphinem van egye­dül a szívemben, tölti be a lel- kemet, szövi át a gondolatai­mat” - írta egykor Napóleon, s méltatlankodott amiatt, hogy Joséphine előző levelében ma- gázta őt. Méregdrága felvételek! Traffipax-mérések November 21-én, pénteken 14-től 22 óráig: Salgótarján, 6- tól 14 óráig: Bátonyterenye, 6- tól 14 óráig: Rétságon, 14-től 22 óráig: Szécsény környékén. ^November 19-ei kenő nyerőszámok 1 5 9 18 22 26 28 43 50 51 52 54 58 61 62 69 72 73 75 77 0 ____________HaHoTa , I Nyeremény ‘v ~ Mit gondol, LJX> Gyöngyike, mi lehetne belőlem, ha hétvégén meg­nyerném azt a százmilliót...?- Az én vőlegényem, Jencike! Örökség- Fiatalember, magának öröklött betegsége van.- Rendben van, doktor úr, akkor a számlát majd küldje el az apámnak! Bűnjel Az orvos felállítja a diag­nózist:- Miért haragszol any- nyira a sógorodra?- Mert a múltkor, amikor náluk jártam látogatóban, fejbe vágott egy kapavassal.- Gyengécske ütés lehe­tett az, komám, hiszen nem is látszik!- A fejemen nem, de nézd csak meg azt a kapava­sat! Önteszt- Na, maga is megmosa­kodhatott volna, bácsikám, mielőtt eljön a vizsgálatra!- Akartam én, doktor úr, de aztán arra gondoltam, hogy úgyis valami belső ba­jom van... Ellentmondás- Ön miért vegetáriánus?- Mert szeretem az álla­tokat.- Akkor miért eszi el elő­lük a növényeket? Rádió- és televízióműsor-ajánlat Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz-en: déltől éjfélig KOSSUTH 4.30 Reggeli krónika 4.40 Határok nélkül. 5.00 Krónika Sport. 5.38 Failu- rádkó. 8.00 Krónika Sport. 8.15 Mü- sorszemle. 8.17 Mindennapi tudo­mány. 8.37 Zöld hírek, 8.45 Gyors- fénykép. 9.05 Napközben. 11.05 Ci­gányfélóra. 11.35 Törökországi leve­lek. 12.00 Dél krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Egyházi zene. 1330 Metodista félóm. 14.05 Klasszikusok 14.35 Hazafelé. 14.56 Irodalmi müsorajánlat 15.06 Parla­menti ütköző. 15.55 Kamatozó forin­tok 16.00 Délutáni krónika 16.10 Mindennapi gazdaság. 16.20 Hasz­nos tudnivalók 16.25 Talpalávaló. 17.05 Magyarországról jövök 18.00 Esti krónika 19.06 Sportvilág. 1925 Műsorismertetés. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 "Mamsei Európa". 20.05 Magyar daloskert. 20.30 Hatá­rok nélkül. 21.05 Hernádi Judit éne­kel. 2125 Fórum. 2135 Szóló. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Szellemtör­ténetek 23.00 Hírek Időjárás. Kenő. 23.05 Hangversenymüzeum. PETŐFI 430 Hírek Időjárás. 4.33 Hajnal dal­lamok 530 Hírek Időjárás. 6,00 Hí­rek Időjárás. 6.03 Reggeli csúcs. 6.30 Hírek. Időjárás. 6.33 Közleke­dés. 7.00 Hírek Időjárás. 730 Hírek Időjárás. 7.33 Közlekedés. 7.38 Zőld(sport)reggel. 830 Petőfi-délelőtt. 8.05 Zenezóna 9.00 Hírek. Időjárás. 933 Közlekedés. 9.04 Délelőtti tere­lem. 10.00 Hírek 10.03 Közlekedés. 11.00 Hírek 11.03 Közlekedés. 11.04 Nosztalgiaparádé. 1132 Manapság. 1200 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hírpercek. 13.15 Biztonságban. 13.45 Korkérdés. 14.00 Péntektől péntekig. 14.40 Poggyász. 15.00 Hí­rek Időjárás. 15.03 Közlekedés. 16.40 Natúr hét 17.00 Hírek Időjá­rás. 17.03 Közlekedés. 17.04 Petőfi délután. 18.00 Közlekedés. 1831 Zenezóna 18.30 Drogambulancia 19.00 Hírek Időjárás. 19.03 Zene­zóna 19.30 Kölyökrádió. 20.00 Ma­gyarország apraja. 21.00 Hírek Időjá­rás. 21.03 Zenezóna 21.30 "Füst a víz felett." 22.00 Egyszer volt?! 23.00 Hírpercek 23.15 Ennyi. 24.00 Éjfél után. 334 Melódiakoktél. 4.04 Ma­gyar nóták 5.30 Gazdatévé 5.50 Napiette 9.00 Műsorismertetés 9.05 Borés hatalom (16.) 9.35 Ötszemközt (ism.) 10.20 Lyukasóra (ism.) 11.10 Savannah (4.) KiöltemegTravist? 12.00 Déli harangszó 12.05 Dallamkoktél 13.00 Híróra 13.40 Öt perc tőzsde 14.00 Albert mondja, a termé­szet jobban tudja (ism.) 14.30 Szívtipró gimi (81 -82.) >, 16.05 Jövő 7 16.30 Ürgammák(106.) Próbatétel 17.00 Tévédoktor A herevisszérsérv 17.10 Vers mindenkinek 17.15 Évgyűrűk 17.45 Körzeti híradók 18.00 Ablak 19.00 Ficánkoló (ism.) 19.05 Égből pottyant mesék Kis markoló (ism.) 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 Savannah (ism.) KiöltemegTravist? 20.50 Lehetetlen? . 21.45 Exkluzív 22.05 Kenó 22.15 Tabu Ájulás (am. film) 23.50 McCoy Tyner Trio 0.20 Híradó I ______îÉ. 5 .30 Gazdatévé 5.50 Napkelte 15.00 Műsorismertetés 15.05 Hol-mi? 15.30 Orson es Olivia (21.) Az icipici vendég 15.55 Időjárás 16.00 Kupaktanács 16.30 Friderikusz-showfism.) 18.35 Szenvedélyek (40.) 19.30 Az0nedincsalád(130.) Indián királynő 20.00 Kodály műveltségi ver­seny (9/5. elődöntő) 21.00 Telesport 22.00 Aktuális 22.25 Híradó 22.40 Időjárás 22.45 Fekete augusztus (4.) 23.35 MC (ismétlés) #v2 5.45 Faluvilág 6.00 Jó reggelt, Magyarországi 7.50 Játék 8.30 Marienhof (33.) 9.00 Délelőtt a TV2-vel 9.10 Játék 10.05 Egy korház magánélete (35.) 10.50 Doktor TV2 12.00 Tények. Időjárás 12.05 Stádium 12.30 Gazdagok és szépek (36.) 13.00 Csupaosupa elet (33.) 13.30 Gutdenburgokórőksége(34.) 14.30 Marienhof (34.) 15.00 Csipsz (7.) 16.30 Aki bújt, aki nem (34.) 17.30 Csupacsupa élet (34.) 18.00 Az Acapulco-öböl (34.) 18.30 Szerencsekerék 19.00 Tények. Időjárás 19.30 Gazdagok és szépek (37.) 20.00 Kifutó 21.30 V.I.P. 22.00 Tények - Jó esték Ma­23.00 Igrtüz239' (amerikai film) 0.30 Hajnaltól napestig 0.45 Tények (ism.) 13.30 Kisasszony (139.) 14.00 Egy rém rendes család (ism. -16.) 14.30 Ki a főnök? (19.) 15.00 Hegylakó (19.) 16.00 Dinasztia (19.) 17.00 Cream21 17.30 Alf (20.) 18.00 Hegylakó (20.) 19.00 Ki a főnök? (20.) 19.30 Hír3 20.00 Dinasztia (20.) 21.00 Félelem nélkül (amerikai film) 23.20 Drága testek (4.) 0.20 Testrablók (amerikai horror) 2.00 Sportmérkózés ^ DUNA TV 8.00 Képes krónika 10.05 Felelet az életnek 10.45 Váltó (ism.) 11.20 Fórum (ism.) 12.00 Déli harangszó 12.25 Esti kérdés (ism.) 12.40 Lássuk, hogy növeked- nek-Azegér 12.50 Popeye, a tengerész 13.00 Eigel István - Tassy Klára ri-port-ré 13.25 Krause anyó útja a bol­dogságba (német némafilm, 1929) 15.10 Az Ázsia-sztráda népei és országai 16.00 Kedves (ism.) 17.00 Azóctónkínyá (37.) 17.25 Szamba és Ugri 17.50 Műsorajánlat 18.00 Híradó 18.20 Agatha Christie Poirot- történetei (angol tévéfilm) 20.05 Közép-európai magazin 20.35 Esti kérdés 20.50 Müsorajánlat 21.00 Híradó 21.20 Sportpercek 21.35 Az dsen banda bosszúja 23.20 Fórum 24.00 Híradó 0.30 Mr. Universe (magyar film) 10-OOTetryésDearing titok­zatos élete 11.00 Akarunk-e élni? 11.30 Fészek 12.30 Különjárat 13.00 Gulliver 13.30 Palánta 14.30 Tabuk nélkül 15.00 Kalahári-A víz nélküli világ (természetfilm) 16.00 Rin-Ttn-Tln (- 97.) 16.30 RPS-News 17.00 Állat az emberben 19.30 Bodobácsfalvi rossz­csontok (4.) 19.45 Hogyan növekednek? 20.00 Az ismeretlen Patagónia 21.00 Vadul vagy sehogy 23.00 Csillagjegyző 23.30 Emmanuelle 6. 24.00 Troll 2. (am. horror) 7.00 Vekker 13.00 Autó-motor (ism.) 13.30 Part sétány, Ausztrália 14.00 Játszd újra 14.30 Trükkös Tomi visszatér 16.30 Music Box Top Ten 17.00 Pacific Blue (16.) 18.00 Poirot (37.) 19.00 Cops (82.) 19.30 Part sétány, Ausztrália 20.00 Minden lében két kanál 21.00 Poirot (38.) Az esélytelen fél 22.00 A veszélyes (amerikai film) 23.55 Autó-motor extra R TL KLUB 6.30 Jó reggelt! 8.30 Candv. Candv 8.55 Randevú Edittel (ism.) 9.55 Klip klub (ism.) 10.30 Pumukli (ismétlés) 11.00 Sweet Valley (18.) 11.20 A farm, ahol élünk (am. films., ism. -18.) 12.10 Sliders (18.) 13.00 Randevú Editéi (talkshow) 14.00 Klip klub 14.30 Pumukli 15.00 Davy Crockett (19.) 15.30 A pálya ördöge (19.) 15.55 Candy, Candy (21.) 16.20 Sweet Valley (19.) Eszelős szerelem 1. 16.45 A fami, ahol élünk (am. sor. -19.) 17.40 Sliders (19.) 18.27 Meri vagy nem meri? 18.30 Fókusz (közéleti magazin) 18.57 Meri vagy nem meri? 19.00 Híradó 19.30100-ból egy (játék) 19.57 Meri vagy nem meri? 20.00 Krisztus utolsó megkí­sérlése (amerikai film) 22.50 Kettős bevetés (4.) 23.50 Fókusz (ismétlés) SZLOVÁK 1 15.20 Egészségünk. 1555 Mehettek. 16.10 Indiánok közt. 16.30 Azok a gyerekek nem is olyan rosszak. 17^0 Ifjúsági magazin. 18.1 OTévéka- leidoszkóp. 18.40 Vetélkedő. 19.10 Kultúra. 20.00 Szórakozzunk! 21.00 Palomino. 22.30 Alszászok, avagy két Matilda. SZLOVÁK 2 15.35 Folklór. 16.15 Természetfilm. 17.10 Jégkorong. 17.40 Stoptime. 1835 Edera. 20.00 A Gukíenbutgok öröksége. 20.45 Tévékaleidoszkóp. 21.15 Pókervetélkedő. 22.10 Eurovia. 22.55 Jazz. az Egri Nyomda Kft. lapja. Felelős kiadó: KOPKA LÁSZLÓ vezérigazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi vezető: 32/416-455. Hirdetési és ».AM**»** mamami 'um. mue, mg. um b g»nao. mim terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Rákóczi út 18. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére az alábbi ügynökségek juttatják el a lapot: Salgótarján - Elektroker Bt., tel.: (30)351-725, Balassagyarmat - Balog és Társa Bt., tel.: (06)(30)534-088, ü.sz.: (32)310-877, Pásztó - Célvonal Kft., tel.: (30)433-548, ü.sz.: (32)310-877. Árusításban terjeszti a BUV1H1R Híriapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/416455) és ügynökségeinknél, a megye hírlapkézbesítőméi, postautalványon és átutalással a Magyar Takarékbank Rt. Salgótarjáni Megyei Igazgatóság 115-01701 10002704 sz. számlájára. Előfizetési áj egy hónapra 575 Ff negyedévre 1660 Ft, fél évre 3450 Ft. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. HU ISSN 0865-9095.

Next

/
Thumbnails
Contents