Nógrád Megyei Hírlap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-18-19 / 244. szám

1997. október 18., szombat Világtükör 9. oldal Országgyűlési delegáció folytat Gál Zoltán házelnök ve­zetésével tárgyalásokat Portu­gáliában. A küldöttséget - amelynek tagja Torgyán József, az FKGP frakcióvezetője és Szalay Gábor SZDSZ-es képvi­selő - fogadta Almeida Santos, a Köztársasági Gyűlés elnöke. Átadta megbízólevelét Ma­gyarország űj londoni nagykö­vete. Szentiványi Gábortól a Buckingham-palotában András yorki herceg, II. Erzsébet ki­rálynő másodszülött fia vette át az okmányt, miután az ural­kodó hivatalos állami látogatá­son Indiában tartózkodik. Közös nyilatkozatot adott ki Michal Kovác szlovák köztár­sasági elnök és Vladimír Me- ciar kormányfő. Ebben kifeje­zik meggyőződésüket, hogy a pozsonyi parlament gyorsított eljárással eleget tesz az Európai Parlament ajánlásainak, ezzel segítve Szlovákia integrációs törekvéseinek megvalósulását. Tüntetés fogadta Bili Clinton amerikai elnököt Argentínában is: baloldali fiatalok egy cso­portja Buenos Airesben tiltako­zásul a látogatás ellen, bezúzta a külföldi bankok ablakait, és Molotov-koktélokat dobált. Szlobodan Milosevics jugo­szláv elnök fogadta Kai Eidét, az ENSZ-főtitkár boszniai ügyekben illetékes különképvi- selőjét, akivel a daytoni béke­egyezmény végrehajtásának ál­lásáról tárgyalt. Pokolgép robbant péntekre virradóra Bilbaóban egy mun­kaközvetítő iroda közelében. Személyi sérülés nem történt, mivel az ETA nevű baszk sze­paratista szervezet előre fi­gyelmeztette a rendőrséget az akcióra. A merénylet egy nap­pal azelőtt történt, hogy I. János Károly király és felesége ünne­pélyesen megnyitja a baszk vá­ros Guggenheim Múzeumát. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa sürgette, hogy haladéktalanul vonjanak ki minden külföldi csapatot Kongóból, és szorgal­mazta, hogy a nyugat-afrikai országban tartsanak demokrati­kus választásokat. Ez a BT első hivatalos állásfoglalása Kon­góval kapcsolatban azóta, hogy Denis Sassou Nguesso volt el­nök hívei angolai csapatok tá­mogatásával elfoglalták a fővá­rost, Brazzaville-t. Két, makkot szedő dél-kore­ait vettek őrizetbe észak-koreai katonák a két országrészt elvá­lasztó, fegyvermentes övezet­ben. A dél-koreai védelmi mi­nisztérium szerint a katonaság­nak be kellett avatkoznia, mert egyszerűen emberrablásról volt szó. Észak-Korea jelezte, hogy kiadja a határsértőket. A kancellár görbetükre Könyv Kohlról A 49. frankfurti könyvvásáron - amely a nyomtatott művek legnagyobb sereg­szemléje a világon - a politikusok a leggyakrabban saját műveikkel jelent­keznek. így volt ez a megnyitó napján is, amikor a 2000-ben megrendezendő orosz elnökválasztásokra készülő Ale­xander Lebegy bemutatta „Oroszország útja” című munkáját, amelyben már a jövő évezredre vonatkozó elképzeléseit is felvázolja. Helmut Kohl kancellár azonban tudott újítani: ő Horst Haitzin- ger karikaturista „KohlDampf’ című munkáját mutatta be, amely a Bruck- mann kiadó gondozásában jelent meg. A német kormányfőnek láthatóan van humora. A vaskos kötet címe ugyanis amolyan lefordíthatatlan német szójá­ték, hiszen a Kohl szenet, a Dampf gőzt jelent. A mostani szójáték egy másik lehetséges értelmezése szerint a két szó egybe írva (tán a kancellár méreteire is fotó: FEB/REUTER utalva) koplalásként fordítható. Tom Lantos bizakodó Brüsszel belügyitek tekinti a népszavazást Tom Lantos bízik abban, hogy Magyarországon vagy népszavazással, vagy kor­mánydöntéssel megerősítik Budapest csatlakozási szán­dékát a NATO-hoz. Az amerikai szenátor budapesti nyilatkozatában kifejtette: vé­leménye szerint egy sikeres népszavazás segítené a NATO- bővítés kérdésében még bi­zonytalan amerikai kongresz- szusi képviselők támogatásá­nak elnyerését. Washingtonban ugyanis ko­moly vita folyik arról, hogy szükséges-e bővíteni a szerve­zetet. A kongresszusi szavazás eredményét ma még nem lehet megjósolni, ráadásul sokan nem értik, hogy milyen politi­kai vita robbant ki a napokban Budapesten. Tom Lantos sze­rint a NATO bővítése Magyar- ország számára fontosabb, mint az észak-atlanti szövetségnek. A NATO nem kételkedik abban, hogy a bővítési folyamat és a csatlakozási tárgyalások nem szenvednek törést a ma­gyar népszavazás körüli belső problémák miatt. Klaus-Peter Klaiber politikai főtitkárhelyet­tes kijelentette: Brüsszel szerint belső problémáról van szó, amelynek megoldására ígéretet kaptak a magyar kormánytól. A főtitkárhelyettes nem tart attól, hogy a népszavazás negatív eredményt hozna. Londonban nem fűztek hiva­talos megjegyzést a magyar népszavazási vitához. Üzletemberek is elkísérik romániai útjára Horn Gyulát Kapcsolataink modellértékűek Mindkét fél szerint modellértékű a magyar-román kapcsola­tok alakulása; a magas szintű folyamatos érintkezés szinte példa nélküli térségünkben - mondta Horváth Tamás nagy­követ, a miniszterelnök külpolitikai főtanácsadója Horn Gyula hétfőn kezdődő bukaresti útjával kapcsolatban. A kormányfő Viktor Ciorbea márciusi látogatását viszo­nozza. Akkor hat román mi­niszter kapott helyet a küldött­ségben. A magyar delegáció­ban ott lesz dr. Fazakas Sza­bolcs ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi, Baja Ferenc környezetvédelmi és terület- fejlesztési, valamint Csiha Ju­dit privatizációt felügyelő tárca nélküli miniszter. A né­pes delegációban magyar üz­letemberek és privatizációs szakemberek is részt vesznek, akik román kérésre átadják is­mereteiket, tapasztalataikat.- A magyar-román kapcso­latok - hangsúlyozta Horváth Tamás - az európai normák­nak megfelelően, a történelmi sérelmeken felülemelkedve, az alapszerződés szellemében alakulnak. A két ország viszo­nyában a NATO-ba szóló madridi meghívást követően sem tapasztalható repedés. A két fél úgy értékeli, hogy az RMDSZ kormányzati sze­repvállalása jótékony hatással van a bukaresti kormány munkájára. Egyúttal létrejött az alapszerződést ellenőrző mechanizmus, amely Szlová­kiával még várat magára. Most elsősorban a gazda­sági kapcsolatok élénkítése várható a két miniszterelnök és a küldöttség tárgyalásaitól. Erre szükség is van, mert fő­ként a román megszorítások, vámintézkedések nyomán visszaesett az árucsere-forga­lom. Remény van arra, hogy Románia csatlakozása a Kö­zép-Európai Szabadkereske­delmi Társuláshoz, segíthet az előrelépésben. (gyulay) Arab kislány zsidó szívvel. A 8 éves donor, a zsidó Juval Kaveh figyelmetlenül bicik­lizett, és egy autó elütötte. Az ő életét már nem lehetett megmentem, de szívét a tel-avivi orvosok a 3 éves arab Rima al Groshiba ültették át. fotó: feb/reuter A mezőgazdaság csapdái Munkanélküliség és drágulás a bővítés ára Az Unió-bővítés szinte meg­oldhatatlan problémájának látszik az újonnan jöttek me­zőgazdaságának befogadása. Ezt* állapította meg egy Stock­holmban nyilvánosságra hozott tanulmány, amely a svéd kor­mány megbízásából készült az Európai Unió bővítésének me­zőgazdasági hatásairól. A 15 tagország és a belépni kívánó 11 állam parasztjai kö­zötti ellentétek azért bonyolul­tak, mert a keleti mezőgazdasá­got csak a közös költségvetés drága emelésével vagy a nyu­gati parasztság támogatásának lefaragásával lehet támogatni - olvasható a tanulmányban. Ha Nyugat-Európában csök­kentik a támogatásokat, akkor ott heves tiltakozásra lehet számítani. A kelet-európai or­szágokban a mezőgazdaságból élők aránya az összfoglalkozta- tottakon belül eléri a 20 száza­lékot, szemben a mai Európai Unió 3 százalékával. A bővítés után keleten növekedhet a pa­rasztok körében a munkanélkü­liség és nyomában a szociális elégedetlenség. Gondot jelentenek a közép- és kelet-európai országok pa­rasztjai számára az alacsony nyugati importkvóták. Az új tagországokban általában kel­lemetlen hatással járhat, hogy az élelmiszerárak megnöve­kednek. Ezért átmeneti megol­dásokat kell az Európai Unió­nak találnia, de a megoldásra még nincs konkrét javaslat. Változatlan a feszültség Észak-Irországban A Sinn Fein tárgyalásra kész Tony Blair egyelőre szinte mindent meg tud magyarázni az angoloknak. Még azt is, hogy leült tárgyalni Garry Adamsszel, a Sinn Fein veze­tőjével. Csaknem nyolc évtizede nem fordult elő, hogy brit miniszter- elnök Dublinba látogasson. Arra pedig végképp nem, hogy a szakadámak számító ír Köz- társasági Hadsereg, az IRA po­litikai fedőszervezetének veze­tőjével szóba álljon.-A tárgyalások előfeltétele eredetileg az volt, hogy az IRA fegyverszünetet hirdessen - mondja Szentpéteri Nagy Ri­chard, a Londonban élő alkot­mányjogász. - De mint a politi­kában általában, most is változ­tak menet közben a feltételek. Eue mondták az angolok, hogy Blair „lefeküdt” az íreknek, ami persze nem igaz. A hamarosan folytatódó tárgyalásokat Bili Clinton bizalmasa vezeti, a megbeszélések alapelveit is ő dolgozta ki.- Mi a két politikus tárgyalá­sainak eddigi eredménye?- Béke van. Nem gyilkolnak, és a Sinn Fein tárgyalóasztal­hoz ült. Ezek a tények feltétle­nül sikernek számítanak, és biz­tatóak a jövőre nézve. A fe­szültség azonban a protestán­sok és a katolikusok között vál­tozatlanul fennáll, ezért kiszá­míthatatlan, hogy a tárgyalások hosszú távon eredményesek lesznek-e, vagy sem. (szalóky) Közhasznú adományokra nem sajnálják a pénzt az amerikai milliárdosok Az örökség butít és tehetséget öl Mihelyt végrendelkezésről, azaz örökhagyásról van szó, nyom­ban irigynek mutatkoznak a dúsgazdag vállalkozók a tenge­rentúlon - derült ki egy amerikai gazdasági felméréséből. Bill Gates, a világ leggazda­gabb üzletembere, a Microsoft számítógépes birodalom alapító elnöke így nyilatkozott: „Nem hagyok sok pénzt örökül, mert meggyőződésem, hogy az sen­kinek sem tesz jót.” Bár 18,5 milliárd dollár nettó vagyont mondhat a magáénak, ami átszámítva mintegy 3348 milliárd forintnak felel meg, a 41 éves multimilliárdos mind­össze 10 millió dollár örökséget helyezett kilátásba lányának. Hasonlóan gondolkodnak más amerikai milliárdosok is, emlékezve a századelő legen­dás hírű acélmágnására, And­rew Carnegie-re: „Az az apa, aki óriási vagyont örökít a fiára, eleve megöli annak tehetségét és energiáját.” Carnegie ezért vagyonának nagyobbik felét (3,5 milliárd dollárt) jótékony- sági intézményekre fordította, lánya mindössze 10 százalékot kapott örökül. „Gyerekeim nem fognak az utcára kerülni, de nem is az én pénzemből gazdagszanak majd meg” - sűrítette egy mondatba az örökségről vallott vélemé­nyét Anthony O’Reilly, Ame­rika egyik fűszerkirálya. A köz javát tekintő legtehe­tősebb amerikaiak jóvoltából továbbra is gyarapodni fognak az USA egyetemei, közhasz­nú alapítványai, intézményei. Herbert Allen bankár és multi­milliomos megígérte, hogy adományai révén magas szintre fejleszti hazája jótékonysági in­tézményeit. Michael O'Neill, a San Fran- ciscó-i közhasznú intézmények tanácsadója azt ajánlja, hogy napjaink „nagy adakozói” kö­vessék John D. Rockefeller pél­dáját. A legendás emlékű mil­liomos és jótékonykodó em­berbarát 1909-ben orvosokat hívott magához, s megkérdezte tőlük: mire kellene támogatás? Ok az amerikai Délt tizedelő egyik kórokozó kiirtását java­solták. Rockefeller gondolko­dás nélkül fizetett. (kulcsár) Történelmi ritkaság kékben Százötven éves a világ legdrágább bélyege James Bonar, egy an­gol férfi 1903-ban a padlásán lelte meg a tökéletes állapotban lévő kék Mauritius-bé- lyeget. Egy évre rá el­vitte egy aukcióra. Akkor elképesztőnek számító összeggel, ötszáz fonttal kezdődött a licitálás, és meg sem álltak 1300 fontig. Ekkor egy Philips nevű úr - a német birodalmi postamú­zeum megbízásából - 1400-at ajánlott, de John Crawford még ráígért 50-et, és nyert. A hír hallatán a walesi herceg, az 1910-ben trónra lépett V. György egy udva­ronca meg is kérdezte az aukció után a trón­örököst:- Mit gondol, kirá­lyi fenség, ki lehetett az az idióta, aki egy papírfecniért 1450 fontot volt képes kiadni?- Én - hangzott a válasz, mivel Crawford a herceg megbízottja volt. A walesi herceg, később angol király, nagy bélyeg- gyűjtő volt: összesen 21 dara­bot mondhatott a ritkaságból magáénak. Az évek múlásával a bélyegek értéke csak növe­kedett, hiszen egyre kisebb a valószínűsége, hogy az össze­sen félezer példányban ki­nyomtatottból újabbak buk­kanjanak elő. Legutóbb 1946- ban történt ilyen csoda: egy folkstone-i brit milliomosnál került elő egy darab. A bé- lyeggyűjtők és történészek napjainkban összesen 12 da­rab kék és 14 darab narancs­vörös Mauritiusról tudnak. Egy úgynevezett Bordeaux- boríték, amelyen mindkét színű bélyeg megtalálható, 1993-ban egy svájci aukción ötmillió svájci frankért kelt el. Bélyegek tekintetében ez ma a világrekord. (harmat) Mauritius brit koronagyarmaton 1847 őszén nyomtak ötszáz darab bélyeget. Azok a példányok, amelyek százötven évvel később is fennmaradtak, a földkerekség legdrágább bélyegei.

Next

/
Thumbnails
Contents