Nógrád Megyei Hírlap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-18-19 / 244. szám

10. oldal SporTTüköR 1997. október 18., szombat Kosárlabda, NB I/B, Piros-csoport - Nem lesz könnyű a Baja elleni derbi sem * Éljen már véget a rossz sorozat! Sorsdöntő mérkőzést játszik ma a Salgótarjáni FSKK a tar­jám városi sportcsarnokban. Az ellenfél az a Bajai Honvéd, amely az eddigi öt forduló so­rán mindössze egy vereséget szenvedett és a tabella második helyén tanyázik. Ezzel szemben Mirko Zsera- jity legénysége pont fordított mérleggel (egy győzelem, négy vereség) a táblázat nyolcadik, utolsó helyén szerénykedik. így nagy a tét a Sasok számára, hi­szen egy újabb hazai kudarc elég messzire sodorná őket az eredeti célkitűzésüktől, azaz az első négy hely valamelyikének megszerzésétől. Természetesen Mirko és a játékosok nem is gondolnak vereségre, ők min­denáron győzni szeretnének, visszaszerezve így közönségük (reméljük, csak időlegesen) el­vesztett bizalmát. Mindenki egészséges, ezért a tervezett kezdő ötös: Tursics, Bede, Brandi, Ra- denkovity, Tóth. A ta­lálkozó 18 órakor kezdődik a Bukta, dr. Vígh játékvezetői pá­ros sípszavára. Más. Budapesten megtartották a Ma­gyar Kupa országos selejtező 2. forduló­jának sorsolását. A tarjániak az NB II- ben szereplő Monori SE-t kapták ellenfél­nek. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, melyet Monoron rendeznek október 24-én 17 órától. A mérkőzés esélyese a „Sas-had”, így Mirko is látványos, figuratív játékot és fölényes salgótarjáni győzel­met vár. (kg) Sportturmix ... Sportturmix ... Sportturmix ... A szervezők legalább két és fél ezer indulót várnak megyeszékhelyünkön Emlékfutás Salgótarjánban Az 1956-os forradalom és szabadságharc 41. évfordu­lójának tiszteletére ünnepi futóversenyt rendeznek ok­tóber 23-án, csütörtökön Salgótarjánban. A hatodik emlékfutásra legalább 2500 indulót várnak a szervezők. A versenyt egyénileg ti­zennégy korcsoportban és az óvodások számára rendezik. Az óvodásoknak és az általá­nos iskolák elsőseinek a szü­lőkkel együtt kell célba ér­kezniük. Az általános és kö­zépiskolák váltóban mérik össze a tudásukat. Az iskolák között pontversenyt rendez­nek. A középiskolák eredmé­nye csak akkor értékelhető, ha az intézmény képviseleté­ben legalább ötvenen elin­dulnak. A futók a megyeháza elől indulnak, betérnek a Tanács útra, ráfordulnak az Úttörők útjára, megkerülik az öblösü­veggyári szoborcsoportot, rá­térnek a Rákóczi útra, s a megyeházánál érnek célba. A 16-17, a 18-19 éves fiúk, a 20-39 éves férfiak és a tőlük idősebb veterán férfiak két, a többiek egy kört teljesítenek. Egy kör hossza 960 méter. A hattagú váltók hatszor egy kört futnak. Nevezni a hely­színen lehet. A rajtcédulát olvashatóan kell kitölteni, s befutáskor szükséges leadni. A gyermekkel célba érkező szülő azt az iskolát erősíti, amelyikben a lánya, vagy fia tanul. Eredményt a verseny­számok utáni szünetekben hirdetnek. A sporteseményt mintegy 150 személy, intézmény, vál­lalat szponzorálja. A főbb tá­mogatók: Országos Testneve­lési és Sporthivatal, Magyarok Világszövetsége (Budapest), Erdélyi Kör (Salgótarján), SVT Wamsler Rt., Szerencse­játék Rt. Miskolci Igazgató­sága, OTP Bank Rt. Salgótar­jáni Igazgatósága, Hungária Biztosító Nógrád Megyei Igazgatósága, Nógrád Megye Közgyűlése, Volán Plusz Bt. (Salgótarján), Politikai Fog­lyok Nógrád Megyei Szövet­sége (Nagybátony), Nógrád Megyei Sportigazgatóság, Eötvös Mihály salgótarjáni képviselő, Hungarovin Rt. (Budapest). A díjak egy része a salgótarjáni Lakberendezési Áruház kirakatában megte­kinthető. A rendezvény időtar­tama alatt, 9.20-tól 13 óráig egész pályán lezárják a Rákó­czi út, litkei elágazó és Mun­kás út közötti útszakaszt. A forgalmat a Rákóczi út - Pécskő út - Meredek út - Szerpentin út — Munkás út - Rákóczi út, illetve a Rákóczi út - Bem út - Bajcsy Zs. út el­terelő útvonalon bonyolítják le. (K. L.) Madách-siker Salgótarjánban, a szövetségi napok keretében sportjellegű programokat is rendeztek. Az Észak-atlanti Szövetséggel kapcsolatos elméleti kérdéseket kúszás-mászás, lépcsőfutás, kö­télmászás, légpuskás célba lö­vés, gázálarcos futás, gránátdo­bás és sebesültszállítás követte, néhány más ügyességi számmal együtt. A kéttucatnyi csapat közül a helybeli Madách gim­názium bizonyult a legjobbnak 85, második az st.-i Borbély 81, harmadik az st.-i Stromfeld 80.5 ponttal. Atlétikai bajnokság Balassagyarmaton, a nagyligeti sporttelepen október 21-én, kedden délután 14.30-tól ren­dezik meg a város középiskolá­inak atlétikai bajnokságát. A versenyen a IV. és V. korcso­portos tanulók vehetnek részt, 100, 800, 1500 méteres síkfu­tásban, távolugrásban, súlylö­késben és 4x100-as váltóban. Egy-egy iskola csapatát kor­csoportonként és nemenként 5 egyéni és 4 váltótag alkothatja. Sportlövészet A Nógrád Megyei Diáksportta­nács és a Nógrád Megyei Sport­lövőszövetség október 20-án, hétfőn 10 órától rendezi meg a megyei sportlövőbajnokságot a salgótarjáni Gagarin lőtéren. Játékos sportnap A J. L. Seagull Alapítványi Középiskola játékos sportnapot tartott tegnap délelőtt a salgó­tarjáni városi uszodában mint­egy száz részt vevővel. Családi túra A Zöld Út Természetjárók Egyesülete nyílt családi túrát szervez a kazári riolittufához október 19-én, vasárnap. Útvo­nal: Kazár - Sáskakő - riolit- tufa - Aranyos-patak forrása - Kazár. Találkozás a távolsági autóbusz-pályaudvaron, a 4-es kocsiállásnál 9 óra 55 percig. Ha nyerünk, felezünk Játékunk keretében Herczeg Vilmos, Szirák, Rákóczi út 4. szám alatti olvasónk tippjeit játszottuk meg. Szelvény­száma: 0333737. A NOGRAD SZÉPÉ 1997 SZEPSEGVERSENYRE Várjuk azoknak a lányoknak és asszonyoknak a jelentkezését, akik 1997. október 31-ig betöltik a 16. életévüket, illetve ezen időpontig nem töltik be a 26. életévüket, valamint magyar állampolgársággal és Nógrád megyében található lakással vagy ideiglenes lakcímmel rendelkeznek. A jelentkezés további feltételei:- személyi adatlap kitöltése és visszaküldése,- egészalakos, lehetőleg színes fénykép, melyen az arcvonások is kivehetők,- 800 Ft-os nevezési díj befizetése postai feladási utalványon a József Attila Művelődési Központ címére (3100 Salgótarján, Fő tér 5.)- azoknak, akik nem töltötték be a 18. életévüket, mellékelniük kell a jelentkezéshez a szülők hozzájárulását a versenyen való részvételhez. A jelentkezések beérkezésének határideje: 1997. október 31. A jelentkezéseket az alábbi címre várjuk: József Attila Művelődési Központ, 3100 Salgótarján, Fő tér 5. A versennyel kapcsolatban részletes felvilágosítás kérhető a József Attila Művelődési Központban személyesen, valamint a 32/310-503-as telefonon Mezei Istvántól. A döntő időpontja: 1997. november 15. Felkészítés ideje: 1997. november 10-től. Válogató: nagyszámú jelentkező esetén, a döntő előtt egy héttel. A verseny rendezői: József Attila Művelődési Központ és a DAKX Produkciós- és Reklámiroda SZEMÉLY» ADATLAP ‘ a rendezvény fő támogatói: Családi és utónevem: ..................................... S zületésem helye:............................................ I deje: 19..........év......................................... É rtesítési cím:......................................................... L akcímem:............................................................. I skolai végzettségem:...........................Családi áll.: hó. . nap Foglalkozásom:......................... Mellbőségem:........................... D erékbőségem:......................... Csípőbőségem:......................... K onfekcióméretem:.................... Cipőméretem:......................... Hobbim:.................................................................................... Részt kívánok venni a Nógrád Szépe ’97 versenyen, a verseny feltételeit elfogadom. 1997........hó. . . nap ..................................... a láírás Nyelvtudásom:. . . Szemem színe:. . . Hajam színe:.... Magasságom:.... Fürdőruhaméretem: Súlyom:............... Bu dapest Bank Rt. KELET - NÓGRÁD COM !E^^^(ENDERESI Támogatói: NÓGRÁD ü. HÍRLAP TELEVÍZIÓ SALGÓTARJÁN Röplabda - Debrecenben lépnek pályára a salgótarjáni hölgyek Hazai debütálás a férfiaknál Debreceni „kirándulás” vár vasárnap a Salgótarjáni Röplabda Klub NB I-es női csapatára. A vendéglátó DTE-DSI otthoná­ban nem lesz könnyű dolguk Balázs Zsuzsa tanítványainak__ A vendéglátó sportiskolások csa­pata az előző szezonban még az Extraligában játszott, ahonnan azonban elég „simán” kiestek. Je­lenleg egy fiatal csapat építésén fáradoznak, s hogy nem járnak rossz nyomon, azt bizonyítja, hogy legutóbb Békéscsabán győztek 2:3-ra. Az SRK szintén jó szériában készülhet a vasárnap 15 órakor kezdődő mérkőzésre, hiszen legutóbbi, hazai mérkőzésükön nagyon szoros csatában kaptak csak ki a lányok a listavezető kecskemétiektől. Az SRK tagjai közül mindenki egészséges, mindössze Györiné hagyott ki a hét elején néhány edzést meg­fázás miatt. Különösen nagy a tétje a va­sárnapi meccsnek Szabó Ilona, számára, hiszen ő egykori csa­pattársai ellen lép pályára, akikkel 1994-ben juniorbajnok­ságot nyert az NB I-ben. Az SRK szívesen lát szurko­lókat buszára, mely vasárnap 8.30 órakor indul Salgótarján főteréről, az SZMT elől. * * * Megkezdődött a bajnokság a férfi NB II Közép-csoportjában is. Dorog - St. Atlantisz 3:0 (2, 8,1) Dorog, 100 néző, vezette: Ara­nyosi, Kaposvári. St. Atlantisz: Kiss O., Brune - zel, Veréb, Salamon, Juhász, Prajsnár. Csere: Szabó N. Á rutinos Doroggal az első szettben sok forgással tarkítva játszott a vendégcsapat. A má­sodik játékrészben a tarjániak 7—8-ig vezettek, ám a hazaiak sáncait ezután mind nehezeb­ben tudták áttörni, míg a har­madik játszmában az igazi összjátékot kereső tarjániakat könnyedén győzték le a doro­giak. Vasárnap hazai közönsége előtt is bemutatkozik a Salgó­tarjáni Atlantisz RK férfi csa­pata. Az NB II-es gárda 11 órá­tól a Lágymányosi RC-t fo­gadja a salgótarjáni sportcsar­nokban, melyre szeretettel meghív minden érdeklődő röp­labdabarátot. (ó. s.') Autós ügyességi verseny Ludányhalásziban A tavalyi sikeren felbuzdulva, ismét megrendezik a falunap keretében az autós szlalomot Ludányhalásziban. Az október 25-én, szombaton 8 órától a község főutcáján tartandó ver­senyen bármilyen típusú sze­mélygépkocsival, B-kategóriás jogosítvánnyal lehet indulni. A benzingőz szerelmesei há­rom - tehát 1000 köbcentiméter alatti, 1001-1600 köbcentimé­ter közötti és 1600 köbcentimé­ter fölötti - kategóriában mér­hetik össze a tudásukat. A kategóriánkénti dobogó­sokat serleggel díjazzák. Az ab­szolút első három helyezett pe­dig pénzjutalomban részesül. Az autós szlalomnak Radó István és Gerencsér Tibor I. osztályú raliversenyzők szemé­lyében sztárvendégei is lesz­nek. Bővebb információval a 06/20/294-098-as telefonszá­mon szolgálnak. Nyolcadszor rendezik meg a 362 kilométeres Bécs-Budapest szupermaratont Aranyesélyesek Nógrád megyéből Vasárnap reggel 9 órakor Bécsből, a Práter Stadiontól elrajtolnak a nyolcadik Bécs-Budapest szupermara- ton résztvevői. A szervezők 12 országból 600 futóra - 50-60 egyéni résztvevőre és 100-110 csapatra - számíta­nak. Nógrád megyét a Salgó Öblös-Faipari SC két hosz- szútávfutója képviseli, akik a győzelemre esélyes adidas csapatának az erősségei. Mutatja a verseny jelentősé­gét, hogy többek között a véd­nöke Kuncze Gábor, sportot felügyelő belügyminiszter, Ke­leti György honvédelmi minisz­ter, Kökény Mihály népjóléti miniszter, Demszky Gábor, Budapest főpolgármester és Michael Häupl, Bées polgár- mestere. A 362 kilométeres szuper­maratont öt szakaszban rende­zik meg. Az első napon Sopro­nig futnak a résztvevők, ez 97 kilométer. A második nap kü­lönösen kemény megpróbálta­tás vár az atlétákra, hiszen 120 kilométert kell megtenniük Győrig. A harmadik nap pen­zuma 62-62 kilométer, s az éj­Kadlót: most jön az ötödik? szakát Tatán, illetőleg Budake­szin töltik az indulók. Az ötödik nap távja 21 kilométer, a végál­lomás pedig Budapest. Ekkor külön félmaratoni versenyt is rendeznek. A csapatverseny legnagyobb esélyese az adidas együttese. Tagjai: Szűcs Antal, Hóiba Zol­tán, Szemán János, valamint a Salgó Öblös-Faipari SC két ki­válósága: Kadlót Zoltán és Ser­főző Sándor. A legnagyobb el­lenfélnek az Ammabőrker gár­dája ígérkezik.- Miután az idei félmaratoni országos bajnokság első hat he­lyezettjéből négyen az adidas színeiben startolunk, csakis a győzelemmel lennénk elégedet­tek - mondta Kadlót Zoltán. A 35 éves, sokszoros magyar válogatott és többszörös ma­gyar bajnok „Kagya” eddig négyszer szerepelt győztes csa­patban. Klubtársa, a 31 éves Serfőző, aki a junior Eb-n ezüstérmet nyert akadályfutás­ban és szintén volt már felnőtt magyar válogatott, kétszer áll­hatott fel a csapatverseny eredményhirdetésekor a do­bogó legmagasabb fokára. A versenyzők számára csü­törtökön délelőtt ér véget a „megpróbáltatás”, amikor be­futnak majd a Hősök terére. A legjobb női és férfi ver­senyző egy-egy gépkocsit kap ajándékba, a legjobb váltók 600 ezer forintnak megfelelő díjat vehetnek át. Összesen 12 millió forintnak megfelelő összegben osztanak ki majd csaknem száz különböző díjat. (kolaj)

Next

/
Thumbnails
Contents