Nógrád Megyei Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-25 / 224. szám

8. oldal SporTTüköR 1997. szeptember 25., csütörtök I. Furatesz Kupa nyílt szituációs lőbajnokság Mozgó alakokra lőttek ! Balról: Buga László, Babcsány Zsolt, Tóth Enikő és Verebélyi István Salgótarjánban, a zagyva- rakodói lőtéren rendezték meg a közelmúltban az I. Furatesz Kupa nyílt szituá­ciós pisztoiy-lőbajnokságot. A versenyzők három, mozgó alakokkal nehezített pályán mérhették össze tudá­sukat, s az összetett versenyt a mindhárom pályán egyenletes teljesítményt nyújtó Buga László nyerte. Az első helyért kupát, s egy Casio karórát ve­hetett át. A második helyezett Babcsány Zsolt, míg a harma­dik Verebélyi István lett, akik szintén egy-egy Casio órát nyertek. A díjakat Tóth Enikő, a névadó cég irodavezetője adta át a győzteseknek. A szervezők ez év őszén egy nagyobb lélegzetű ver­seny megrendezésével kíván­ják népszerűsíteni a sportlö­vészetnek megyénkben még kevesek által űzött ágát, s sze­retnék az országos versenye­ken is megismertetni a nógrá­diak nevét. I. Országos Amatőr Női Focitorna - Hatodik a Sölet Szarvason cseleztek lányaink Szarvas adott otthont a hét­végén az I. Országos Amatőr Női Focitornának, melyen 13 csapat mérte össze erejét, köztük a Sölet ’94 FC is. A tarjáni lányok egy vere­séggel (melyet a Budapesti Pos­tástól szenvedtek el) és egy győzelemmel (a Nyíregyházát fektették két vállra) az összesí­tésben a hatodik helyezést sze­rezték meg. Az amatőrök baj­noka a Barcs lett, megelőzve a Győrt és a Budapesti Postást. A Bácskai Sándor és Tóth Norbert által felkészített Sölet csapatának kerete: Tarján Anita (kapus), Nagy Gabriella, Sely- lyei Szilvia, Balázs Viktória, Koncz Krisztina, Imre Krisz­tina, Boros Orsolya (mezőnyjá­tékosok). Jövőre Tatabánya ad otthont a II. országos amatőr bajnok­ságnak. G. T. Megújul a labdarúgó UEFA-Intertotó-kupa Megszűnik a csoportosítás Tervezik, hogy megváltoztat­ják a labdarúgó UEFA-Inter- totó-kupa lebonyolítási rend­szerét. A tervezett új lebonyolítási rendszer a következő: a cso­portküzdelmek megszűnnek, az UEFA-Intertotó-kupa első for­dulójában 48 klubcsapat vesz majd részt. Fontos megje­gyezni, hogy a rajt senki szá­mára nem lesz kötelező. A to­vábbjutott 24 csapathoz a má­sodik fordulóban csatlakozik az UEFA ranglistáján a legjobb 12 helyen jegyzett ország egy-egy további gárdája. A második körben tehát 36-an próbálkoz­nak majd. A harmadik fordu­lóba bejutottakhoz az UEFA- rangsorban az első 6 között sze­replő ország egy-egy újabb együttese csatlakozik. A ne­gyedik körben 12, az ötödikben pedig 6 klub küzd majd. Az UEFA-Intertotó-kupa legjobb három csapata, akár­csak az elmúlt idényben, jogot szerez arra, hogy elinduljon az UEFA-kupa első fordulójában. Tájfutás - Veterán Rövidtávú és Váltó Országos Bajnokság Tarjániak a „vének” felett ! A tájfutás azon sportágak közé tartozik, ahol nemcsak egy szűk életkorsávba eső sportolóknak rendeznek versenyt, ha­nem együtt - egy terepen, azonos térképpel, de különböző ne­hézségű pályákon - versenyezhet a korosztályán belül a 10 évestől a 75 évesig mindenki. A legutóbbi spanyolországi vete­rán-világbajnokságon az F90 (90 év fölötti férfiak) kategóriá­ban is volt 13 induló! Ezért is mondják, hogy a tájfutás nem­csak egy sportág, hanem több annál - életforma. Hazánkban is - hasonlóan sok nyugat-, közép- és főleg észak­európai országhoz - egyre nö­vekszik a veterán korú (35 év feletti) tájfutók száma, s a leg­jobbak még mindig a válogatott keret tagjaival közel azonos se­bességgel „közlekednek” a te­repen. Az elmúlt szombaton a Sza­bolcs megyei Baktalórántháza adott otthont a tájfutók Veterán Rövidtávú Bajnokságának, il­letve másnap a Veterán Váltó- bajnokságnak. A nyíregyházi és miskolci rendezők kiváló mun­kája, az EKO Konzervgyár, a támogató polgármesterek és or­szággyűlési képviselők által felajánlott több százezer forint értékű díjazás tovább emelte az esemény rangját. A megyénket képviselő sal­gótarjáni Jouleimpex-Domyay SE versenyzői a számukra ke­vésbé megszokott alföldi terep ellenére óriási sikereket értek el. A rövidtávú versenyen a 40 évesek mezőnyében Győri László bajnoki címet szerzett, míg mögötte - mindössze né­hány másodperccel lemaradva - a szintén salgótarjáni Pelyhe Dénes végzett a második he­lyen. Harmadik a korábban tar­jáni színekben versenyző, több­szörös éjszakai magyar bajnok, Honfi Gábor lett. A Jouleimpex harmadik korosztálybeli futója, az egy­kori kiváló sífutó, Kovács Jó­zsef alig két perccel lemaradva a győztestől a kiváló hatodik helyezést érte el. A másnapi váltóbajnokságon immár esélyesként állt rajthoz a tarjáni csapat. Az első futó, Pelyhe Dénes még a harmadik helyen hozta a képzeletbeli vál­tóbotot. alig lemaradva a vezető nyíregyházi rádió-iránymérő világbajnok, Orosi Ferenc mö­gött. A második futó, Kovács József kitűnő, magabiztos ver­senyzéssel - kihasználva az ellenfelek tájékozódási hibáit - több mint tízperces előnnyel fel­hozta a váltót az első helyre, s ezt a helyezést Győri László, a csapat har­madik tagja biztonságos futásával meg is tartotta. így újabb bajnoki aranyérem került a salgó­tarjáni Joule- impex-Dor- nyay SE tájfu­tóinak birto­kába. - st ­A győztes váltó tagjai: Pelyhe Dénes, Győri László és Kovács József Labdarúgó NB III, Mát'ra-csÖport - Előrehozott mérkőzés a hétvégi fordulóból Kiegyenlített Heves-Nógrád derbi Füzesabony - Salgó Öblös-Faipari SC 2-2 (2-1) Füzesabony, 200 néző, vezette: Nagy S. Füzesabony: Bodolai - Kiss, Bódi, Novák Z. - Kövesdi, Sűrű, Ferenc, Sima, Póka (Szabó K.) - Oláh F., Lasztóczi (Hegyi). Edző: Lőrincz János. Salgó Öblös: Gyetvai - Valet, Kőházi, Jenei (Huszár) - Nádasdi, Tóth, Ivitz (Tőre), Pintér, Szabó - Smelkó, Szántó (Oláh J.). Edző: Simon Attila. Gl.: Lasztóczi, Oláh F., ill. Ivitz, Smelkó. 23. perc: az elmélázó hazai vé­dők mellett Nádasdi az alapvo­nalról középre adta a labdát és az előre futó Ivitz könnyedén lőhetett a hálóba. 0-1. 28. perc: Sűrű szöglete után Gyetvai a mezőnybe öklözte a labdát. Lasztóczi azonnal felis­merte a helyeztet és 25 méterről egyből a jobb sarokba lőtt. 1-1. 35. perc: Ferencz cselezge­tett középen, tisztára játszotta magát, labdája a kapusról Oláh elé került, aki az üres kapuba továbbított. 2-1. 71. perc: Smelkóhoz került a labda, aki ballal a jobb sarokba gurított. 2-2. A gólokon kívül mindkét ol­dalon számos lehetőség maradt kihasználatlanul, a tarjániak két kapufát is lőttek. A szeren­csének is köszönhetik a csapa­tok, hogy nem szenvedtek vere­séget. Ifi: 3-1. Fesztbaum Béla Három mérkőzés ért véget lapzártánkig a labdarúgó NB I tizedik fordulójában. Az eredmények: Diósgyőr- BVSC 4-0 (1-0), Újpest- Stadler 4-0 (1-0) és Ti- szakécske - Debrecen 2-0 (2-0). Sportturmix Túraajánlatok Munkatúra A Zöld Út Természetjárók Egyesülete munkatárút szervez szeptember 27-én, szombaton. Szükséges szer­számok: kisfej sze, nagyfej- sze, kisfűrész, metszőolló, védőkesztyű. Találkozás: a távolsági autóbusz-állomás kettes kocsiállásánál szom­baton 6.25 óráig. Túrave­zető: Tolmácsi József. Rövid túra A ZÚTE nyílt túrát szervez a kisnánai várhoz szeptem­ber 28-án, vasárnap. Terve­zett útvonal: Recsk-Arboré- tum - Jóidőnyak - Jóidőkút - Kisnána - Verpelét vasútállomás. Táv: 15 km. Találkozás: a távolsági au­tóbusz-pályaudvaron, a hármas kocsiállásnál vasár­nap reggel 6.30 óráig. Túra- vezető: Jánosi Mihály. Emléktábla-avatás A Salgótarjáni Petőfi SE Természetjáró Szakosztá­lya, a Nógrád Megyei Sportigazgatóság, a megyei szabadidős klubok szövet­sége és a Salgótarjáni Ter­mészetbarát SE nyílt túrát szervez szeptember 28-án a „Palóc Olimposzra”. A túra céljánál, a Karancs-kilátó- nál emléktáblát avatnak dr. Rúzsik Mihály emlékére. Az útvonal: Tóstrand - Kőbá­nya - Karancs-kilátó - és vissza. Indulás: reggel 8.25 órakor az északi buszfordu­lóból a 11/B-s busszal. Ka- rancs-Medves jelvényszerző túra! Túravezető: Fazekas Melinda. Ghánái Hamburgban A ghánai Tony Yeboah kétéves szerződést kötött a német Hamburger SV lab­darúgócsapatával. Az afri­kai csatár 4.5 millió márká­ért került a Hanza-parti gár­dához, s várhatóan a VfL Bochum elleni szombati bajnoki mérkőzésen mutat­kozik be új klubjában. Keegan kiscsapatnál? Az angol labdarúgó-bajnok­ság második osztályában szereplő Fulham csapatának illetékesei cáfolják azokat az értesüléseket, amelyek szerint hamarosan Kevin Keegant neveznék ki klubi­gazgatónak. A britek szerint Ray Wilkins, az egykori an­gol válogatott labdarúgó lenne a Fulham edzője. SZAVAZÓSZELVÉNY 14. forduló □ Zakariás Melinda □ Virág Borbála □ Mészáros Dániel □ Gáspár Zsolt □ Gáspár Melinda Név:................................................... Helység: ............................................ Utca:....... ........................................... Beküldési határidő: 1997. október 1. □ Szeretnék a játékban részt venni, gyermekem számára megtakarítani. NÓGRÁDI, HÍRLAP > ZAKARIÁS MELINDA Diúsfenö 4 éves VIRÁG BORBÁLA Érsekvadkert I éves MÉSZÁROS DÁNIEL Balassagyarmat 1 éves GÁSPÁR ZSOLT Nógrádmegyer G hónapos GÁSPÁR MELINDA Nógrádmegyer 3 éves A szavazószelvényeket a következő címre kérjük eljuttatni: 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6.

Next

/
Thumbnails
Contents