Nógrád Megyei Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-25 / 224. szám

1997. szeptember 25., csütörtök SporTTüköR 9. oldal Öt ország, öt régió XII. Nemzetközi Atlétikai Versenye Atlétikai viadal Salgótaijánban A szomszédos népek barátságát hivatott szolgálni az a nem­zetközi atlétikai versenysorozat, amelyik 1986-tól cseh, né­met, szlovák és magyar résztvevőkkel eddig a „Négy ország, négy város” címet viselte. Mivel azonban Máramarossziget is csatlakozott az indulókhoz, az „Öt ország, öt régió XII. Nemzetközi Atlétikai Versenye” címet vette fel a viadal. A verseny emblémája Az évente váltakozó helyszí­neken megrendezett baráti viada­lon a salgótaijániak eddig három alkalommal szerezték meg a csapatgyőzelmet, legutóbb 1994- ben. A csaknem két tucat futó- és ügyességi számból összeállított versenyen a 15 évesnél nem idő­sebb - tehát serdülő B-s - lányok és fiúk mérik össze a tudásukat. Országonként 20-20 fős csapat indul. A mostani verseny szom­baton 10 órakor kezdődik és 13 óráig tart a megyeszékhelyi Ko­hász Stadionban. A rendezők remélik, szépszámú érdeklődő tekinti meg majd a viadalt. Nógrád megye csapatának „szövetségi kapitánya” Telek András: - Megyénk váloga­tottja az utolsó közös edzés után áll össze. Mindenképpen számítunk a 80 méteres gátfu­tás és a 100 méteres síkfu­tás korosztá­lyos magyar bajnokára, a kiváló balas­sagyarmati at­létára, Benkő Petrára, a szintén gyar­mati Hoffman Szabolcsra, Ter ék Ba­lázsra, vala­mint a gya­logló Czudar Katalinra. Salgótarjánból Bene Judit, Szendrei Edit, Babják Gábor, Szarka Zoltán, Gyöngyösi Karola, Fodor Pé­ter, Hrúsz Dániel, Pócsa Zsolt, Romhányi Tamás, Soós Pál és a Lokotka-testvérekm inden bi­zonnyal tagjai lesznek a 20 tagú nógrádi válogatottnak. Megyénk csapatának ellenfe­lei a németországi Zschopan, a szlovákiai Losonc, a cseh Lonny és a romániai Márama­rossziget fiatal atlétái lesznek, többen közülük országuk leg­jobbjai. A versenyt a Nógrád Megyei Atlétikai Szövetség és a Nógrád Megyei Sportigazga­tóság rendezi, dr. Palkonyay Gábor és Répássy László irányí­tásával. (M. K.) Időrend 9.45: ünnepélyes megnyitó. 10.00: 2 km-es gyaloglás, távolugrás, gerely - leány, súly - fiú. 10.15: 2 km-es gyaloglás - fiú. 10.30: 80 m-es gát - leány, leány, gerely - fiú. 10.35: 80 m-es gát, távolugrás - fiú. 10.45: 100 m-es síkfutás - leány. 10.50: 100 m-es síkfutás - fiú. 11.00: 400 m-es síkfutás, diszkosz - leány, magas - fiú. 11.10:400 m-es síkfutás - fiú. 11.30: 800 m-es síkfutás, magas - leány, disz­kosz - fiú. 11.40: 800 m-es síkfutás - fiú. 12.00: 4x100 m-es - leány váltó, kalapács - fiú. 12.10: 4x100 m-es - fiú váltó. Felülbírálta magát a fodbíró Ha létezik angol fair play (már­pedig van!), akkor Paul Durkin sportszerűségi díjat érdemelne. Nevezett angol futballbíró Gary Pallisternek piros lapot adott, a válogatott „bekk” ment is zuhanyozni annak rendje s módja szerint a Bolton elleni bajnoki mérkőzésen. A Manchester United védő­jére három mérkőzésre érvé­nyes eltiltás várt (volna) a piros lap okán. Csakhogy Durkin bí­rónak a találkozó vége után kétségei támadtak saját ítélete jogos voltát illetően. Mielőtt a fegyelmi bizottság tárgyalni kezdett volna Pallister vétkéről, Durkin játékvezető videóról megtekintette a mér­kőzésjelenetet. S úgy vélte, a több kameraszemszögből rögzí­tett eseten látható szabálytalan­ság nem ér meg egy pirosat, ezért csak sárga lapot írt be a ta­lálkozó hivatalos játékvezetői jegyzőkönyvébe. Várost neveznek el Garrincharól? A Rio de Janeiro állambeli Pau Grande városatyái azt szeretnék elérni, hogy a tele­pülés szülöttjéről, a cselmű- vész „Mane” Garrincharól nevezhessék el városukat. Ezenfelül múzeumot is nyit­nának a legendás brazil jobb­szélső emlékének tisztele­tére. Manuel Francisco Dos Santos, becenevén Garrincha közel akkora népszerűségnek örvendett Brazíliában, mint a „Fekete Gyöngyszem”, azaz Pele. Összesen 61-szer ölt- hette magára a sárga-zöld színű nemzeti válogatott mezt, amelyben 17-szer eredményesnek bizonyult. 1958-ban és 1962-ben világ- bajnoki aranyérmet is szer­zett a fura, kiszámíthatatlan mozgásáról, ördöngős cselei­ről híressé vált csatár. Gar­rincha 1983-ban, 49 éves ko­rában az alkohol áldozata­ként távozott az élők sorából. Jó formában van és fut a csapat szekere - Bemutatjuk a Kisbágyon kapusát Pintér Ervin lehúzta a rolót Mostanában bevehetetlen a megyei másodosztályú labdarúgó­bajnokság Déli csoportja listavezetőjének, Kisbágyonnak a há­lója. A 29 éves kapus, Pintér Ervin, aki ez év tavaszán igazolt új csapatához és ma annak egyik erőssége, lehúzta a rolót, s az őszi idény hat mérkőzésén nem kapott még gólt.- Szurdokpüspöki serdülő­ben kezdtem focizni 1980-ban - mesélte, amikor a pályafutá­sáról kérdeztem. - Akkoriban középpályást játszottam, ám mire az ifjúsági csapathoz ke­rültem, már a kapuban találtam magam. 1985-ben leigazolt az akkori megyei első osztályban szereplő Pásztó együttese. Az ifiben védtem, de az első csapat tartalékkapusa voltam. Egy­szer, a Bércéi elleni bajnokin védtem az egyben. Az ifjúsági gárdában eltöltött négy év alatt háromszor értünk el megyei második helyezést. Két évig ka­tona voltam, ez idő alatt nem játszottam. Amikor pedig lesze­reltem, a Pásztó nem tartott rám igényt. Hazatértem tehát a szü­lőfalumba.- Ezután is egy bajnoki évet és egy fél szezont kihagytál.-Áz 1993-94. évi bajnoksá­got munkahelyi elfoglaltság miatt kihagytam. Közben az akkori kapus bevonult katoná­nak, a vezetők hívtak, s én úgy éreztem, segítenem kell. A má­Még sokáig akar védeni sodik kihagyásom az 1996-97. évi bajnokság őszi szezonja volt. Kapusdömping volt a csa­patnál, nem volt rám szükség, így leálltam. Ez év tavaszán kölcsönbe hívtak Kisbágyonba, majd a bajnoki rajt előtt végleg leigazoltak. Ragyogó kollektí­vába kerültem, ahol képzett, jó focistákból áll a csapat. Hogy az eddig lejátszott hat mérkőzésen még nem kaptam gólt, elsősorban a remek védelemnek köszönhető. A kö­zéppályások és a csatárok is igye­keznek elől tartani a labdát, így keve­sebb a dolgom. Cé­lunk a bajnokság megnyerése, s min­dent megteszünk ennek érdekében.- Meddig akarsz tnég játszani?- Azon még nem gondolkodtam, hogy mikor akasz­tom majd szögre a csukát. De nem hamarosan, az biz­tos. Elvégre a leg­jobb kapuskorban vagyok. Úgy ér­zem, jó formában vagyok, s a csapatnak is fut a szekere. Te­hát maradok a kapuban . . . Kép és szöveg: esla Teke - NB II, Keleti csoport, NB III, Északkeleti csoport Először nyert a Salgó-Sík A férfi tekézők NB Il-es Keleti csoportjában leját­szották a harmadik fordu­lót. A Nádújfalu odahaza játszott, ennek ellenére nyert. Ugyanakkor a Salgó-Sík idegenben lépett pályára, s először nyert. A mérleg: egy vereség, egy győzelem. Nádújfalu - Szabolcsi Építők 2-6 (2818-2878) Nádújfalu: Fodor T. 464, Kotroczó Cs. 460, Nádasdi J. 448, Bodor 476/1, Dósa Z. 470, Nádasdi I. 500/1. Szabolcsi Építők: Varga 489/1, Mártonfalvi 475/1, Ráski 476/1, Koleszár 461, Hetei 473, Kosa 504/1. A hazaiaknak - közülük csupán Nádasdi István a ki­vétel - gyengén dőltek a bá­buk, így vereség lett a vége. Kiskunhalas - Salgó-Sík 3-5(2816-2824). Kiskunhalas: Ábrahám 458, Tóth-Bagi 481/1, Hi­deg 469/1, Lovas 436, Tóth 450, Fazekas 522/1. Salgó-Sík: Papp K. 460, Németh B. 475/1, Svantner 434, Jankuj L. 498/1, Frink N. 455, Jakus L. 502/1. A vendégek, ha nem is könnyen, de megszerezték első győzelmüket. További eredmények: Ózd Spartacus - Kazincbarcika 6-2, Lyukóbánya - Szentes 6-2, Mezőtúr - Hódmező­vásárhely 6-2, Földeák - Agria Ba-Mat 3-5. A bajnokság állása 1. Lyukóbánya 3 3 0 0 18- 6 6 2. Nádújfalu 3 2 0 1 14-10 4 Sz. Építők 3 2 0 1 14-10 4 4. Hódmezek 3 2 0 1 13-11 4 Ózdi S. 3 2 0 1 13-11 4 6. Mezőtúr 2 10 1 9-7 2 7. Földeák 3 10 2 12-12 2 8. Agria 2 10 1 7-9 2 9. Salgó-Sik 3 10 2 10-14 2 Kiskunh. 3 10 2 10-14 2 Szentes 3 10 2 10-14 2 12. K.-barcika 3 0 0 3 6-18 0 Az NB 111 Északkeleti cso­portjában szereplő Mátra- novák a saját pályáján gu­ríthatott, s magabiztosan nyert. Mátranovák - Petőfi- bánva 6-2 (2369 - 2272). Mátranovák: Stoszek 397/1, id. Telek 390, Gecse 391/1, Cserhalmi 403/1, Kotroczó 371, Nagy 417/1. Petőfibánya: Pelyhe 394/1, Szlavkovszki 353, Lippai 384, Sáfár 365, Sarankó 381, Kovács 395/1. Az előző bajnoki évad ezüstérmese ellen biztosan Hyert a nováki legénység. További eredmények: Ma- táv-Miskolc - Széchenyi SC Eger 2-6, Taurus SC Nyíregyháza - Ózdi Spart- cus II. 8-0, Sajóbábony - Gy.-tarján 2-6, M.-szőlős - Debreceni MTE II. 2-6. A bajnokság állása 1. Sí. Eger 2 2 0 0 13­3 4 2. M.-novák 2 2 0 0 11­5 4 3. T. Nyíregyh. 1 1 0 0 8­0 2 4. Debrecen II. 1 1 0 0 6­2 2 5. Gyöngyöst. 2 1 0 1 9­7 2 6. P.-bánya 2 1 0 1 7­9 2 7. Ózdi s.n. 2 1 0 1 6­10 2 8. Gyöngyös AK 0 0 0 0 0­0 0 9. Sajóbábony 1 0 0 1 2­6 0 10. M.-szőlős 2 0 0 2 5­11 0 11. E. Gyöngyös 1 0 0 1 1­7 0 12. Miskolc 2 0 0 2 4­12 0 (tiba) Elfelejtett bajnokok: Szokolyi Alajos atléta - Szabó János sporttörténész kutatásaiból Hazánk első olimpiai helyezettje Szabó János, a salgótarjáni Strand Hotel recepciósa három év­tizede végez sporttörténeti kutatásokat. Az 50 éves, tanári dip­lomával rendelkező férfi öt könyvnek a társszerzője. Munkás­sága elismertségét mutatja, hogy tagja a Magyar Olimpiai Akadémiának és a Magyar Sporttörténeti Társaságnak. Évek óta kutatja megyénk sporttörténetét, s eközben bukkant rá so­rozatunk főszereplőire, az elfelejtett bajnokokra. Szokolyi és Dáni Nándor az athéni olimpián Ezúttal Szo­kolyi Alajos­ról, az első magyar olim­piai helyezett atlétáról lesz szó.- Ki volt Szokolyi Ala­jos? - kérdez­tem Szabó Já­nost.- Szokolyi Alajos 1871. június 19-én, a Zólyom vár­megyei Kisga- ramon szüle­tett. Háromé­ves kora óta Bemecén, a nagynénjénél és annak férjé­nél nevelke­dett, aki részt vett az 1848-as szabadság- harcban. Az ifjú Szokolyi gim­náziumi tanulmányait Selmec­bányán és Léván végezte, majd 18 éves korában - már buda­pesti lakosként - beiratkozott az orvosi egyetemre. Még ugyanebben az évben belépett a Magyar Atlétikai Klubba, ahol a ragyolci születésű Zsingor Mihály finomította futó- és ug­róstílusát. Az egyéves katonai szolgálat letöltése után Harry Perry angol edző készítette fel az 1896. évi, első újkori olim­piára. Remekül, hiszen össze­sen tizenhárom országos csú­csot ért el, s titkos szavazással biztosan jelölték az athéni ötka­rikás játékokra.-Ahonnan egy harmadik és egy’ negyedik helyezéssel tért haza.- Elöljáróban érdekesség­ként elmondom, hogy a magyar csapat kezdés előtt két héttel érkezett az olimpiára, így Szo­kolyi megcsodálhatta az ameri­kai versenyzőket, akik egyéb­ként segítettek neki. Kicsiny delegációnk az ő ötletére görög nemzeti színű, kék-fehér sza­laggal díszített szalmakalapot viselt. Nos, Szokolyi a meg­nyitó napján az 1-es rajtszám­mal indult és 100 méteres síkfu­tásban harmadikként ért célba. Megszerezve ezzel Magyaror­szágnak az első olimpiai helye­zést. Hármasugrásban egyetlen érvényes kísérlettel a negyedik helyen végzett. Máig tisztázat­lan körülmények között ver­senyzett a 110 méteres gátfu­tásban, ahonnan a francia Francz Reichel együtt törölték.- Hogyan alakult az élete ezt követően?- Szokoly Alajos gazdag ta­pasztalatokkal tért haza Athén­ból. Az ott szerzett ismereteket igyekezett itthon is kamatoz­tatni. A többi között a guggo­lóstartot, a Magyarországon még nem ismert magas- és tá­volugró, gátfutó-, gerelyhajító- és kalapácsvető-stílusokat nép­szerűsítette. Tevékenyen részt vett a Magyar Atlétikai Szövet­ség 1897. március 21-én tör­ténő megalakításában. Hason­lóképpen közreműködött a BEAC létrehozásában. Az ő ja­vaslatára alakult meg a Magyar Olimpiai Társaság.- Meddig tartott Szokolyi sportpályafutása? Mivel fog­lalkozott élete további részé­ben? '*-Kilenc évig, 1891-től 1900- ig versenyzett. Mindig orvosnak készült, végül Ipolyságon Hont vármegye főlevéltárosa lett. Az I. világháború után az 1949-ig Nógrád vármegyéhez tartozó Bemecére vonult vissza, ahol a családi birtokon gazdálkodott 1932-ben bekövetkezett haláláig. Itt temették el. Emlékét nemcsak Bemecén, Kisgaramon is tábla őrzi, mivel a Szlovák Olimpiai Bizottság az első szlovák olimpi­konként tartja számon, (kolaj) Az első magyar rekordok 100 yardos síkfutás: 10,3 mp - Dáni Nándor MAC, 1894 220 yardos síkfutás: 24,6 mp - Gerentsér László MAC, 1896 H4 mérföldes síkfutás: 52,2 mp - Gerentsér László MAC, 1897 112 mérföldes síkfutás: 2 p 5,5 mp - Dáni Nándor MAC, 1894 1 mérföldes síkfutás: 4 p 51,2 mp - Malcsiner Gyula MTK, 1895 2 mérföldes síkfutás: 10 p 50,4 mp - Malcsiner Gyula MTK, 1984 3 mérföldes síkfutás: 17 p 0,7 mp - Pösztinger Nándor SK, 1889 4 mérföldes síkfutás: 23 p 24,2 mp - Sacher Gusztáv MAC, 1896 1000 mérföldes síkfutás: 2 p 43 mp - Malcsiner Gyula MTK, 1894 1 mérföldes gyaloglás: 8 p 14,2 mp - Sztantics György SZSE, 1897 120 yardos gátfutás: 17,6 mp - Szokolyi Alajos MAC, 1896 Magasugrás: 168 cm - Frey Ferenc OTE, 1897 Távolugrás: 596 cm - Zachár István MAC, 1897 Hármasugrás: 12 m 48 cm - Szokolyi Alajos MAC, 1896 Rúdugrás: 290 cm - Sasse Károly OTE, 1897 Súly dobás: 11 m 7 cm - Szilágyi Gyula HTVE, 1897 Diszkoszvetés: 3 m 37 cm - Szilágyi Gyula HTVE, 1897 Kalapácsvetés: 28 m 37 cm - Szilágyi Gyula HTVE, 1897 Magyar gerely: 31 m 50 cm - Réthy Ménotti BTC, 1896

Next

/
Thumbnails
Contents