Nógrád Megyei Hírlap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-17-18-19 / 114. szám

1997. május 17., szombat Emberek - Sorsok 5. oldal Nógrád megye új főjegyzője partneri viszonyban kíván lenni a sajtó munkatársaival Komolyan veszi hivatali esküjét — Az első körben is én kaptam a legtöbb szavazatot — - A közigazgatás törvényei sokszor „elbeszélnek” egymás mel­lett __A közélet szereplőinek jobb emberi kapcsolatban k ellene lenniük egymással... Ne tűnjék lózungnak, de sze­retnék partneri viszonyban lenni a sajtó munkatársaival - mondta kérdéseimre válaszolva -sok más mellett- dr. Barta László, Nógrád megye főjegyzője. Dr. Barta László nyilatkozik lapunk felelős szerkesztőjének-Az előző főjegyzőt bírálták azért, mert - úgymond - szak­mai előéletében kevéssé kap­csolódott Nógrád megyéhez, ráadásul nem is lakott itt. Ön­nek milyen kapcsolatai voltak korábban a megyével?-Én sem vagyok tősgyöke­res nógrádi. Tizenegy évvel ezelőtt Borsod megyéből kerül­tem ide a feleségem révén, aki viszont salgótarjáni születésű. Államigazgatási főiskolai, majd jogi végzettséggel dolgoz­tam korábban a tanácsi, illetve a rendszerváltást követően pe­dig az önkormányzati apparátu­sokban.-A megyeházán is eltöltöt- tem már néhány évet külön­böző beosztásokban, legutóbb a titkárság vezetője voltam. Te­hát nem idegenül érkeztem. nem kellett senkinek bemutat­koznom.- A főjegyzői pályázat első fordulójából ön is vesztesként került ki. Miért próbálkozott másodszor is? Nem tartott egy esetleges újabb kudarctól?- Két motiváció erősítette reményeimet. Először is az első körbeni részszavazásoknál is én kaptam a legtöbb voksot. S mi­után nem szeretek veszíteni, bíztam benne, hogy ezúttal si­kerülni fog.-Mintegy másfél hónap telt el március 27-ei kinevezése óta, vannak már főjegyzői tapaszta­latai is. Önnek hogyan sikerül felülemelkednie a me­gyei közgyűlés erősen politizált jellegén, tevékenységén?- Kétségtelen: Magyaror­szágon túlpolitizáltak a megyei önkormányzati testületek (is), de ennek oka a választási rend­szerben keresendő. Ezért én ezt adottságként kezelem. Mun­kám kereteit az önkormányzati törvény határozza meg, a jog­szabályoknak megfelelő maga­tartást kell tanúsítanom minden kérdésben. Lényegében az es­küm is erről szól, ezt kell ko­molyan venni.-Mit jelent az a gyakorlat­ban, hogy a főjegyző az appará­tus vezetője? Nem okoz ez konf­liktust a mindennapokban?- A közgyűlés elnöke irá­nyítja, a főjegyző pedig vezeti az apparátust. Hozzám tartoz­nak a munkáltatói jogok, a szakmai kérdések. A kölcsönös bizalomra épülő tisztességes, korrekt kapcsolatban jól mű­ködtethető a munkamegosztás.-Ha már itt tartunk: önnek milyen véleménye alakult ki a megyei apparátus létszámáról, arányairól, minőségéről, mun­kájáról?- Az eltelt néhány hét tapasz­talatai is azt igazolják, hogy az apparátus döntő többsége jól képzett, alkalmas feladatainak ellátására. Én abból indulok ki, hogy ezekkel a munkatársakkal kell együtt dolgozni, számukra -természetesen velük együtt - kell megtalálni azokat a teen­dőket, amelyekben a legtöbbet nyújthatják, leginkább kibonta­kozhatnak képességeik. Én a hivatal egységességének elvét vallom, amiből az következik, hogy az egyes részlegek, szakosztályok nem különülhet­nek el mereven egymástól, „át­járhatóak” kell hogy legyenek. Ez azt jelenti, hogy nincsen kü­lön szakmai és külön pénzügyi kérdés Közösen kell megta­lálni a egjobb megoldást.- Tételezzük fel, hogy teljes mértékben önön múlik a közi­gazgatás reformja? Milyen vál­tozásokat vezetne be elsőként?- Először is igyekeznék a közigazgatás törvényeit minél jobban szinkronba hozni egy­mással. Ennek révén csökkenne annak a lehetősége, hogy „elbe­széljenek” egymás mellett. Tö­rekednék a megyei szintet a he­lyére tenni. Közelíteni kellene az állami és az önkormányzati feladato­kat. Tovább csökkenteném az úgynevezett dekoncentrált szervezetek számát, bővíteném viszont a közigazgatási hivata­lok jogszabályi lehetőségeit, az önkormányzatok törvényességi ellenőrzését. Szeretném, ha a közélet szereplői jobb emberi kapcsolatban lennének egy­mással.- Ön hogyan ítéli meg a sajtó munkáját? Miben vár több se­gítséget, mondjuk, a mi újsá­gunktól, a Nógrád Megyei Hír­laptól?- Úgy érzem, a sajtó tisztá­ban van szerepével, alapvető feladataival. Én azonban szíve­sen olvasnék akár az önök lap­jában is több, a jelenségek hát­terét elemző cikket. Ne tűnjék lózungnak, de szeretnék part­neri viszonyban lenni a sajtó munkatársaival.- Adódott-e olyan váratlan szituáció a hivatalba lépése óta eltelt hetekben, aminek megol­dása különös nehézséget oko­zott, s amely alapján akár meg is bánta, hogy pályázott e fő­jegyzői székre.- Említettem, hogy nem kí­vülről, nem új fiúként érkez­tem, tisztában voltam vele, hogy mire számíthatok. Bizo­nyára ezért felelhetek nemmel a kérdésére. Csongrády Béla Szádek Géza Baglyason keresi a gyökereit „Amerikából jöttem...” Szádek Géza egy kanadai kis­városban született, jelenleg San Franciscóban él. 70 éves, nyugalmazott mérnökember. Szülei 1926-ban vándoroltak ki az Újvilágba Baglyasaljá- ról, ahol pedig egy jól menő kocsmájuk volt és bérelték a somoskőiek tanyáját is. Most „itthon”, ahogyan ő mondja: keresi a gyökereket. Jól beszél magyarul, becsü­letére legyen mondva szülei­nek és neki is. Sőt szavaiban olykor a palóc akcentus is utolérhető. Az apró termetű, fürge járású mérnök jó be­szélgetőpartner. Mindent el akar mondani elődei által vá­lasztott hazájáról, és mindent meg akar tudni Baglyasaljá- ról. Hol kérdez, hol véle­ményt mond. Apja, az egy­kori baglyasi kocsmáros Ka- nada-szerte ismert, kétezer családot tartó méhésszé vált. Amikor kocsmájukat keres­tük, hozzátette: egy kis patak volt a közelben, a kovácsmű­hely sem volt messze és a kis­vasút a bejárat előtt járt. így jutottunk el Katalinára, ahol Győri Jani bácsitól megkér­deztük, hogy hallott-e a Szá- dek-kocsmáról? Habozás nél­kül rávágta: — Igen, a régi ka­szinó bal oldalán volt a bejá­rata. Percek múlva már a régi italmérő pincéjében fotózott a mérnök úr, tapogatta a lép­csőt, a falakat és önmagától kérdezte: - Itt járt anyukám, apukám, bátyán? Kijutottunk a tanyára. Egy régi fénykép beazonosítása meggyőzte a messziről jött embert, hogy igen, itt éltek az elődei. -De hol a kemence, amiről annyit hallott gyer­mekkorában - morfondírozott Szádek úr. Horváth László emlékeiben kutatva vála­szolta: -A negyvenes évek elején itt, e helyen volt egy kemence. így fénykép készül a gaz borította területről is. Szinte láttam: a vendég lelki szemei előtt lepergett a szülők élete. - Itt tanulhatta meg a kenyérsütést édesa­nyám? itt sétáltak? Igen, itt vannak a gyümölcsfák is, er­ről is sokat meséltek — mondta mintegy önmagának. Egy öreg cseresznyefa lát­tán, amely mintha nászra ké­szülődne, olyan fehér pom­pába öltöztette magát, újra megszólat Szádek Géza: - Ezt biztosan látta édesanyám is Később leültünk egy kis­kocsma kis szögletébe: a fá­radt, de sugárzó szemű ame­rikai és mi hárman.-Mit látott egy hét alatt - kérdeztük tőle.- Sokat - válaszolta.- Vagy semmit — szúrta közbe valamelyikünk.- Nem láttam senkit az ut­cán feküdni. Kukázót sem annyit, mint amennyi a tenge­rentúl van. Sokat utazom mi­óta nyugdíjas vagyok. Dél- Amerikában nagy a szegény­ség és nálunk, az USA-ban is sokan laknak a szabad ég alatt. Közben megérkezett a ma­gyaros halászlé. A kenyeres- kosárból ő vette ki a serclit és jó nagyot harapott belőle.-Ez is olyan kemencében sült, mint amilyenben az édesanyám sütötte a kenye­ret? ... Kalotai László Eperjes Károly színművész: A rózsafüzér a legmagasabb szintű teológia Katolikusnak lenni felelősség- Személyes örömhír az egyházon belül, hogy Isten kegyel­méből már több mint négy éve megtérhettem - mondta Eperjes Károly színművész, aki a pásztói római katolikus templomban a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége helyi szervezetének meghívására tartott tanúságtevő előadást. Az utóbbi időben egyre több ilyen helyre hívják, szívesen megy az örömhírt elvinni.- Ez nem jelenti azt, hogy ko­rábban nem voltam katolikus, keresztény ember. Ilyennek ne­veltek a szüleim. Mint elsőszü­lött gyermeket, keresztelőkor fel is ajánlottak a jó Istennek avval, hogy vigyen el papnak. Én fél­recsúsztam, Thália papja lettem. Szüleim pedagógusok, Sopron környékén élnek, most már nyugdíjasok. Van egy húgom, volt két öcsém, de őket a jó Isten magához szólította. Diákköri kedvesemet vettem feleségül, két gyermekünk van, Krisztián és Borbála. Volt még egy gyermekünk, meghalt. Ezért én vagyok a felelős, akkor még nagyon langyos, liberális keresztényi életet éltem, nem érdemeltem meg, hogy meg­szülessen. Édesapám és édesanyám soha nem lépett be a pártba, nem is jutottak előbbre, ki is rúgták őket állásukból. Mo­torkerékpáron vittek bennün­ket szentmisére, mindig más­más faluba. Megvártuk a ha­rangszót és a sekrestyéből mentünk be. Voltak bátor és félős papok. Volt olyan temp­lom, ahol a sekrestyében töb­ben voltak a misén, mint a templomban. Két pap nagybátyja van, apai és anyai ágon. Az egyik vérbe fagyva menekült el az országból, a másiktól megvon­ták működési engedélyét, be­börtönözték. Egy idő múlva hazaengedték a szülők falu­jába, Hegykőre. Ez talán az egyetlen kisközség az ország­ban, ahol volt olyan búcsú, amikor 14 pap látogatott haza. A pásztói templomban Eperjes Károly a pap nagy­bácsinál ministrált.- 17 éves voltam, amikor a nagybácsim elvitt egy osztály- találkozóra, amit akkor én roppant nyűgnek éreztem — emlékezett vissza a művész. - Azóta sem voltam ilyen szép érettségi találkozón. Három napig arról beszélgettek, hogy van Isten, vagy nincs Isten. Három-négy csónakkal bee­veztünk a Balaton partjától egy kilométerre, körülöttünk tombolt a gulyáskommuniz­mus. A harmadik napon szó­lalt meg egy fizikus, aki addig egy szót sem szólt: - Kedve­seim! Először nézzük a szer­vetlen világot: mi a földön élünk, a föld a naprendszer­ben, a naprendszer a vi­lágegyetemben, de az miben? Most nézzük a szerves világot: tegyük fel, hogy molekulákból vagyunk, azok atomból, s azok? Széttárta mindkét kezét, azt mondta: - Van Isten. Akinek nem elég a meggyőződés, an­nak kizárásos alapon is be le­het bizonyítani. Mire jó a ta­gadás tagadása? Én ettől kezdve tartom magam tudato­san istenhívő, keresztény em­bernek. Az, hogy van ember, azt jelenti, van Isten. Mindig elszomorodom, áruikor ke­resztény emberek agykont- rollra, reikire, meg ilyesmire járnak. Nagy szamárság! Hi­szen mit jelenthet az, hogy Is­ten saját képmására teremtette az embert? Azt, hogy lelkiis­merete van, lelke van, tudata van, és szabad akarata, amely- lyel kötelessége jót tenni. Ha igaz a lélekvándorlás, Jézus visszajöhet kutyában, macs­kában, gilisztában! Ez abnor­mális dolog! Akiben felmerül ilyesmi, az beteg, az azonnal menjen paphoz, gyónjon és vegye fel a betegek szentsé­gét!- Isten adott az embernek észt, tudást, de egyáltalán nem mindegy, hogy mire használja. Soha nem késő, hogy megbán­juk bűneinket és megtérjünk. De mindenkinek tudnia kell, katolikusnak lenni a legna­gyobb felelősség. Imádkozni mindig és mindenhol lehet, a rózsafüzér morzsolgatása lelki nyugalmat, lelki békét ad mindenkinek. Hiszem, hogy a rózsafüzér a legmagasabb szintű teológia, ami az oltári szentséghez vezet. H. E. Fél évszázad a szakszervezetben - A káliéi orvos soha nem akart kilépni Egy emberöltő a betegekért Ötvenéves szakszervezeti tagsága alkalmából köszöntötte a napokban Kállón dr. Pataki János nyugdíjas körzeti orvost dr. Bolyky Melinda fogszakorvos, az Egészségügyi Dolgozók De­mokratikus Szakszervezete pásztói kórházi titkára. Dr. Pataki János 1912-ben szü­letett Kétegyházán. Mindössze nyolcadikos volt, amikor eldön­tötte: az orvosi pályát választja. A szegedi egyetemen szerzett diplomát 1938-ban, majd a ba­lassagyarmati kórházban kez­dett el dolgozni. 1941-ben ke­rült Kálióra körorvosnak, akkor még ő látta el Vanyarc, Erdő- tarcsa és Erdőkürt betegeit is. 1947-ben lépett be a szakszer­vezetbe, amelynek azóta is fo­lyamatosan tagja. Három lánya és nyolc unokája van. A nyolcvanöt éves orvos ma is jó erőnek, szellemi frisses­ségnek örvend, bár felesége ha­lála óta zárkózottabb. A kér­désre, hogy miért lett szakszer­vezeti tag, elmosolyodik:- Megharagudtam a miskolci orvosi kamarára. Amikor elő­ször behívtak a katonasághoz, már másnap meg kellett műteni vakbélgyulladás miatt, le is sze­reltek. Á kamara kiküldött egy kérdőívet, és azon volt egy olyan kérdés: voltam-e katona? Az igazsághoz híven azt írtam be, hogy nem voltam. Na, be is hívtak rövid időn belül, három- he es gyors kiképzés, és mehet­tem civilben szolgálni. Rima­szombaton volt a hadikórház, itthon, Kállón meg a feleség és a három gyerek. Ok utánam jöt­tek, és amikor a kórházat kite­lepítették, vittem a családot is. Egyik kislányom diftériában megbetegedett, nem kapta meg időben a védőoltást. A kórház­ban nem hitték el a belgyógyá­szok, hogy a gyereknek torok­gyíkja van, nem adtak széru- mpt. Mire plismerték, hogy. az én diagnózisom volt a helyes, akkorra már késő volt. A több­napos diftériára 6500 egység szérumot adtak, holott legalább negyvenezer egység kellett Dr. Pataki János volna. Meghalt a kislányom. Amikor a háború után végre hazajöhettünk Kállóra, mindent elölről kellett kezdenünk. Ba­lassagyarmaton a megyei főor­vos javasolta, hogy menjek el a szakszervezeti funkcionárius­hoz. Hát, én elmentem, belép­tem és azóta is tagja vagyok a szakszervezetnek.- A rendszerváltás idején so­kan távoztak a szakszervezet­ből. Az ön fejében soha netp fordult meg a kilépés gondo­lata?-Nem, soha. A szakszerve­zet azért van, hogy védje az emberek, így az én érdekeimet is. A pártba viszont soha nem léptem be. Kapacitáltak ugyan eleget, de én nem szeretem a pártokat, mert mindegyik kire­kesztő a nem pártosokkal szemben.-Nem kívánkozott el Kálló- ról?- Hívtak engem Eszter­gomba is tisztiorvosnak, Aszódra is, kaptam több ajánla­tot. Én azonban itt maradtam. Régen másként működött a körorvos, mint most a házior­vos. Sokrétű feladatom volt. 1969-ig még a fogorvosi teen­dőket is én láttam el a faluban, akkoriban még itthon születtek a gyerekek is. Az évek során egyetlenegy gyereket veszítet­tem el, egy óriásbébit, aki 4 kiló 80 dekával született. De az is egy fájó pont, hogy a háború után, amikor feleségemnek ikerterhessége volt, az 1500 grammal született kisdedek meghaltak a kórházban. Én itt, a tanyán 900 grammos gyereket neveltem fel, gyalog, meg bi­ciklivel jártam a négy községet!- Mikor ment nyugdíjba?- 1982-ben, de nem mentem, hanem küldtek. Nem tartottak igényt a munkámra. Pedig szí­vesen dolgoztam volna még. örömmel adtam volna át tapasz­talataimat. Arra sem tartottak igényt, hogy ügyeletet tartsak. Aztán kellemesebb témára vált, mesél: lányairól, akik kö­zül egyik Makón tisztiorvos, a másik Szolnokon gyógysze­rész, a harmadik Budapesten, a Kertészeti Főiskolán dolgozik. Beszél az unokákról, egyetemi éveiről, fiatalkoráról.-Tudja, azt hittem, hogy már nincs szükségem senkire - - mondja búcsúzáskor -, de be­látom: tévedtem. Szükségem van társaságra, arra, hogy be­szélgessek. Köszönöm, hogy ^eljött. Hegedűs Erzsébet <• < f i*

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents